Eljött hát az a nap is, midőn Münchhausen báró saját hajánál fogva döngöli magát a mocsárba, midőn a kormány ennen dugájába dől, hiszen nem római, hogy kardjába dőljön – és közben azt hiszi, hogy van egy ravasz terve, mint Baldricknak a Fekete Viperából.

Szóval, kormányszinten is bejelentették, miszerint azonnali hatállyal felfüggesztik a börtönkártérítések kifizetését.

Ezt speciel Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára jelentette be tegnap, de hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, lássuk a hírt a kormany.hu és az MTI alapján (a két forrásban szó szerint azonos szöveg jelent meg, tehát vagy a kormány az MTI, vagy az MTI a kormány, Csuang-ce álmodja a lepkét, a lepke Csuang-cét, vagy mindenkit én).

„Az államtitkár hangsúlyozta, Orbán Viktor miniszterelnök pénteki bejelentésének megfelelően már a hivatalos kormányhatározat is megszületett. Ez az első és legfontosabb lépés a „börtönbiznisz” megállítására - tette hozzá.

Az elkövetkező napok, hetek vonatkozó feladataival kapcsolatban arról beszélt, hogy az IM felülvizsgálja a szabályozást, és annak eredményéről tájékoztatja a kormányt, várhatóan már a jövő heti kormányülésen.

A kormány álláspontja az, hogy a „börtönbiznisz” egy tudatos visszaélés a joggal, az uniós és a magyar joggal is – szögezte le. Hozzátette, ez a tevékenység károsítja az államot, rontja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, és sérti az emberek igazságérzetét.

Mint mondta, a társadalom elvárása nem az, hogy a börtönben a bűnözők meggazdagodjanak, és elfogadhatatlan, hogy akár súlyos, erőszakos bűnözők és az őket segítő dörzsölt ügyvédek milliókat tegyenek zsebre a börtönévek alatt úgy, hogy mindenféle mondvacsinált ürüggyel beperlik az államot az állítólagos rossz börtönkörülményekre és zsúfoltságra hivatkozva.

Kiemelte: az esetek jelentős részében egyértelműen a balliberális oldalhoz, illetve a Soros-szervezetekhez kötődő ügyvédek járnak el, mint például Magyar György és ügyvédi irodája.

Hozzátette, hogy az ügy súlyosságát és a „börtönbiznisz” mértékét jól mutatja, hogy eddig 12 ezer pert indítottak és már a 10 milliárdot is eléri az az összeg, amit az államtól kipereltek.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy Magyarországon az elmúlt években nőtt a börtönférőhelyek száma, és új modern börtönök épültek.”

Elsőre nekem az jutott eszembe, hogy a tízmilliárd példátlan összeg, mert kijönne belőle vagy egy szerényebb stadion, vagy nem egészen három kilométer vasút Mészáros Lőrinc produkciójában, szóval itt nem kutyagumival gurigáznak, de ha jobban átgondoljuk a dolgot, több szempontból is azt látjuk, miszerint a kormány felugrott annak céljából, hogy páros lábbal farba rúghassa saját magát, és ezt a sportteljesítményt ünnepelteti saját sajtójában a magasugrás rekordjaként.

Mert hát látszólag kiváló fustély ez a „börtönbiznisz” kifejezés, ütni lehet vele az elítélteken, akiket a magyar közvélekedés törvényen kívülieknek hisz, holott még csak ők vannak igazán törvényen belül: minden pillanatukért törvény felel, míg büntetésüket töltik és ők is épp felelnek a törvény előtt. Aztán lehet ütni a nem túl közkedvelt ügyvédi karon, különösen a történetben nevesített Magyar Györgyön, ütni az ezerszer földig vert, megalázott, ellehetetlenített és sajnos a többségi társadalom körében eléggé népszerűtlen magyarországi cigányságon, ütni a civil szervezeteken és Soros Györgyön, mert nélküle tapodtat sem.

Ha még egy célpont akadna, hetet ütnének egy csapásra, így csak hatot, de ennyi is elég ahhoz, hogy az az előttem ismeretlen koponya, aki mostanság a kormány propagandájával foglalkozik, elégedetten dőljön hátra a fotelben, gyújtson szivarra és töltsön magának egy dupla whiskyt: ha ez nem növeli majd a népszerűséget, akkor semmi sem.

Hát, márpedig más szempontból ez nem hat csapás, hanem hat öngól, valóságos Irapuato a kormánypártnak.

Először is vegyük azt, hogy a kártérítés nem munkabér. Mondok egy példát. Tegyük fel, kiég az olvasólámpám izzója és leszaladok egy másikért (tényleg vészesen pislákol már). Ronda az idő, ónos eső esik, nagy a szél is. A házam melletti építkezésen a széltől meglazul egy gerenda, és amilyen peches vagyok, a harmadik emeltről pont rám zuhan. Mindenféle bajom lesz csonttöréstől agyrázkódásig, tegyük fel, meg is sántulok kicsit. Mármost azonban tegyük azt is fel, hogy van nekem biztosításom, és ezekért az engem ért károkért nekem kártérítés jár. A munkából is kiesek, míg összeraknak, az elmaradt jövedelmet szintén meg kéne térítse valaki, esetünkben az építkezést kivitelező cég. De nem vehetem fel a kártérítést, nem perelhetek: ugyanis jön Orbán Viktor és felemelt mutatóujjal közli:

„Magyarországon csak munkáért jár pénz.”

Mármost az, hogy rám esett a gerenda nem munka, hanem baj, ami az építkezők hanyagságának köszönhető, a jövedelmem kiesése pláne nem munka, hanem az ellenkezője miatt történt – tehát nekem nem jár pénz. De nem jár a szőlősgazdának sem, akinek a birtokát elverte a jég, nem jár annak sem, akinek a parkoló kocsiját meghúzták, ugyanis nem dolgozott meg a pénzért, ez csak jogi okoskodás. Ráadásul ezt egy jogvégzett ember mondja, akiről ezek után nem tudom, hogyan engedték át a szigorlatain.

Aztán kérdezhetné az egyszeri (és nem egyszerű!) állampolgár, hogy de hiszen az, aki bűnt követett el és akit ezért megbüntettek, milyen alapon kér bármit is, ahelyett hogy elevenen elrohadna vizes pincebörtönök, tömlöcök mélyén? Esetleg miért nem akasztják fel egyből, ha ellopott három körtét a fáról? Akkor lenne rend, kérem!

Épp akkor nem lenne, kérem. Ugyanis a jog nem a bosszú, hanem a büntetés eszköze. Nem az a cél, hogy tökéletes emberek éljenek aranykalásszal ékes rónaságon, és a tökéletlenség minden formáját vaskézzel, bitóval irtsuk ki, ugyanis ebben az esetben Magyarország úgy elnéptelenedne, hogy mellette a Kalahári-sivatag déli busz lenne Pekingben egy pénteki napon vagy tokiói metró. A büntetés arányos kell legyen, ha Pistike ellopja a léniát, nem szabad levágni érte a kezét, még ha Isten szeme látja is, hanem Pistike százszor leírja, hogy „nem lopok többet”. (Mondjuk ez sem tökéletes módszer, de a kézlevágásnál mégis jobb). Ha valaki véletlenül halálos közúti balesetet okoz, de különben átlagosan törvénytisztelő, büntetlen előéletű polgár, az mégsem ugyanaz, mint amikor másvalaki a kocsma előtt haszonszerzési céllal agyonveri felebarátját és zsákmányol tőle húsz forintot. Szóval, aki a büntetések szigorítását követeli – kormánytagokat is ideértve – töprengjen el azon, hogy minden eset különbözik, ráadásul lehet belőle is még vádlott, sőt, elítélt is, szándéka, akarata ellenére.

A magyar börtönök folyamatosan túlzsúfoltak, olyan 132 százalék körül jár a kihasználtságuk, ha a büntetési tételek szigorodnak, ez az arány emelkedni fog, mint egy szocialista munkaversenyben a terv túlteljesítése, szóval könnyen és gyakran éri jogsérelem a rabokat. Ugyanis a magyar jogrendszer viszont elvben harmonizál az uniós joggal, és ebből – valamint a 2013. évi CCXL. Törvény 2016. őszi módosítása alapján, mely pontosan rögzíti, hogy milyen esetekben jár a fogvatartottaknak kártérítés, és azt is, hogy mekkora lehet ez az összeg – következően a jogsérelmet orvosolni kell. Lássuk csak a pontosan rögzített tételeket az Átlátszó alapján! 

„Ha nem megfelelő méretű a rab élettere (túlzsúfoltság miatt például), ha nincs elkülönítve a cellában az illemhely, ha nem megfelelő a szellőztetés, a világítás vagy a fűtés, de még akkor is, ha nem megfelelő a rovarirtás a büntetésvégrehajtási intézményben (ne adj Isten, sok a csótány), a fogvatartottat kártérítés illeti meg. Kártalanítás minden egyes, az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények közötti eltöltött nap után jár, annak megfizetésére az állam köteles! A kártalanítás egy napra eső összege minimum 1200, maximum 1600 forint. Tehát például, ha egy elítélt egy évet kénytelen olyan cellában ülni, ahol nincs elkülönítve neki a mellékhelyiség, akkor minimum 438 ezer, maximum 584 ezer forint kártérítést ítélhet meg neki a bíró aszerint, hogy érte-e még más sérelem is a fogvatartott jogait.”

Hát, akkor a törvény a rossz, bizonyára belopakodtak az igazságszolgáltatás berkeibe a balliberálisok, vagy eleve ott voltak „alvó ügynökként”, ahogy a sasszemű L. Simon László is megmondta a minap:

„Itt vannak olyanok a magyar jogalkotás előkészítő fázisában, akik mint a régi jó kommunista alvó ügynökök működnek...”

Szabotázs történt tehát elvtársak, súlyos ébertelenség, itt fejeknek kell hullani. Lássuk csak, ki volt az az alvó ügynök, aki ezt a vérlázító törvényjavaslatot beterjesztette volt 2016-ban a fogvatartottak kárpótlásáról?

(Forrás: Átlátszó)

Dr. Gulyás Gergely volt az.

És az az Országgyűlés szavazta meg 115 igen, 23 nem és 30 tartózkodás mellett, amiben a Fidesznek igen erős többsége volt.

Mennyi alvó ügynök, elvtársak!

És mennyi öngól... hiszen most a kormány ezzel a propagandacélú kampányával csak látszólag az ügyvédeket támadja, tulajdonképpen saját magára lő. Az is nagy baj, hogy lábbal tiporja a jogrendet, az viszont már nevetséges, hogy a tulajdon törvényükbe törlik a gumicsizmájukat.

A civilek gyalázása legfeljebb csak népszerűsíti majd ezeket a szervezeteket azok körében, akik kárvallottai lehetnek a most várható szigorításnak, az ügyvédeké a polgári réteget és az értelmiséget idegeníti el a kormánytól, mármint azokat, akik még eddig el nem idegenedtek volna, a cigányozás pedig – túl azon, hogy mélyen aljas és rasszista, érvnek nem is tekinthető – szintén elég sok embert fordít szembe a Fidesszel. Sorost pedig baromira nem érdekli, hogy eggyel több hazugság terjed róla. Megszokta már, fel sem veszi.

Öngól öngól hátán, a csodás propagandakampány politikai Irapuatóba vezeti az elindítóit.

És nem lesz az a sportriporter, szakkommentátor, aki ezt képes lesz győzelemnek közvetíteni.

Végül is: ők akarják.

Csak tessék.

Szele Tamás