Forgókínpad

Forgókínpad

Bolsevista trükkök

2020. augusztus 13. - Szele Tamás

Érdekes tétellel jelentkezett Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, mellesleg ez úton is kérném, hogy akinek bármilyen alapjogáért tett már valamit ez a központ, jelentkezzen, mert érdeklődöm a bizarr ritkaságok iránt, bár nagy reményeket nem fűzök a pályázathoz. Szánthó tételeivel azonban érdemes foglalkozni – ugyanebben a műfajban.

szantho_miklos.jpg

Mondhatni bizarr, bár egyáltalán nem ritkaság. Sőt, vagyok annyira idős, hogy emlékezzek, mikor hangzott el először a szánthói tézis:

A szakértelem, a szakmaiság olcsó, bolsevista trükk!”

Mondta volt pedig Csurka István, az első médiaháború alatt, több okból is, ám a dolgok lényege azóta sem látszik változni. A médiaháború most is tart, csak kiszélesedtek a frontok (harminc év alatt talán soha nem volt „médiabéke”, maximum fegyverszünetek), meg most már kultúrharcnak hívják, és mindenért zajlik, nem csak az írott és elektronikus sajtóért. De tulajdonképpen ugyanaz a régi jó médiaháború, aminek annaleseit oly nagy szorgalommal hamisítja Stefka István. Szóval, dióhéjban: miről is volt szó akkor és miről van szó most?

A rendszerváltást mindenki másképp képzelte, éspedig egymástól is eltértek a résztvevők elvárásai: volt, aki egy liberálisabb szocialista-államkapitalista rendszert várt (amiben azért ő legyen valamiért az istencsászár), mások azt akarták, hogy állítsuk vissza a naptárat 1933-ra (és ők legyenek az istencsászárok), megint mások egyebeket akartak, a lényeg az volt, hogy nagyon kevesekben merült fel, miszerint nem kéne a világon mindent központi irányítás alatt tartani. Pedig hát az volt a dolog lényege. Az akkori MDF lényegében azt akarta, amit a mai Fidesz: maradjon (majdnem) minden a régiben, na jó, kis átszervezéssel, csak ők legyenek a főnökei, meg akiket ők kineveznek. Miért? Mert megválasztották őket. Az elkerülte a figyelmüket, hogy nem római pápának, aki a kinevezésével együtt megkapja a tévedhetetlenséget is, de mindegy. A médiaháború oka az volt, hogy a sajtószakmát egyrészt irányítani akarták volna – egyszerűen átvéve a pártállami struktúrákat – másrészt elhelyezni benne azokat a kádereket, akik kicsit sem voltak különbek a korábbi periódus pártvonalon karriert befutó sajtómunkásainál.

Annyira nem voltak különbek, hogy gyakran ugyanazok voltak, személy szerint is. A régi elvtárs jó elvtárs, aki képes volt sírógörcsöt kapni Brezsnyev temetése közben, annál bármikor van raktáron egy sírógörcs. Sírhat az más rendszernek, kormánynak is.

Na igen, csak az írott sajtó akkor már nagyjából piaci alapon működött, amit most próbálnak tagadni, véres verítékkel a Pesti Srácokban – nehezen megy, ugyanis tagadhatatlan, hogy a Kurírnak vagy a Mai Napnak nem az állam adta a pénzt, hanem a vásárlók és a hirdetők, az ilyen magánvállalkozásokhoz nem lehetett kinevezni sem volt, sem aktuális komisszárokat, ezekkel csak konkurálni lehetett, meg nagyon utálni őket. Az Új Magyarország, mint konkurencia minimum nevetséges volt, szóval a kormány arccal a tévé és rádió felé fordult, a tévében például megkapta a Parabolát a feltétlenül megbízható Balaskó Jenő költő, de valami olyant írt belőle, hogy a harmadik adás után elvették tőle, mert maximális elfogultsággal is borzalmas lett az eredmény. Akkor jöttek az elnöki, alelnöki kinevezések vitái, Göncz Árpád patkányozása (mert nem írt alá egy csomó marhaságot), szóval a médiaháború.

Csurka már akkor is nagyban gondolkodott, azt látta, hogy tehetséges emberük nincs, ugyanis aki tehetséges, az abból él, nem a politikából, mamelukságból. Ez mindig így volt. De azt is látta, hogy nem csak a sajtóban nincsenek rájuk szorulva a szakértők, hanem egyetlen más területen sem: miért erőlködne egy agysebész, egy építészmérnök vagy egy atomfizikus pártvonalon, ha megél a képességeiből, tudásából, ráadásul jobban? A fene ezekbe a szakértőkbe, ha a rendszer demokratikus és szabadpiaci, nem lehet őket sehogy megfogni. Bezzeg a régi szép időkben!

Ekkor távolodott el Csurka egy Mao Ce-tunghoz méltó Nagy Ugrással a valóságtól, és mondta azt, hogy „a szakértelem olcsó bolsevista trükk”.

Csurkának – és most már Szánthónak, Orbánnak is – nagyon kényelmetlen igazából a szabad piac (nem is beszélhetünk már ilyenről Magyarországon), hiszen annak körülményei között az, aki ért valamihez, megél a Párt nélkül is, és ebben a kérdésben ők teljesen Sztálin álláspontján vannak, miszerint ez tűrhetetlen. Akkor már inkább ne legyen se demokrácia, se szabad piac, vállalkozás, miegyéb, inkább számítson a Párt és az iránta tanúsított hűség. Ezt Csurkának annak idején nem sikerült megvalósítania (tán a rum tette ezt, s az átkozott likőr), Orbánnak igen, de egyelőre neki sem maradéktalanul. Ilyenkor kellenek a Szánthók, akik megtámogatják ékes szavaikkal a szándékot. Mit mond Szánthó (és most tényleg csak az írásának lényegét idézném)?

Sajtó- és médiaügyek? Igazából már nem is pusztán arról van szó, hogy ők a „független újságírók” a „lakájmédiával” szemben, hanem hogy úgy egyáltalán csak ők „az újságírók”, csak ők testesítik meg „a sajtót”, mindenki más „propagandista” – az önmaga állítólagos nélkülözhetetlenségét hirdető Index körüli műhisztéria valójában másról sem szólt. De gondoljunk bele akár az e lap hasábjain lezajlott történészvitára: hiába jöttek fel mindkét oldalról érvek pró és kontra, az egyik oldal (na, találják ki, melyik) a „tényalapú tudományosság” kényelmes zsöllyéjébe pozicionálta magát, „összeesküvés-elméletetek kreálójának” – így lényegében vitára alkalmatlannak – titulálva a másik felet. Ugyanez folyik pepitában jogászkodás terén is: vannak a „tudós jogász kollégák”, a jurisztokráciacéh, akik és amely egyedüliként felszentelt ahhoz, hogy megmondja, hogyan kell értelmezni olyan fogalmakat, mint „jogállamiság”, „demokrácia”, „igazságosság” vagy „egyenlőség”. Bárki más, aki tőlük eltérően értelmezi az „uniós értékeket” vagy a „nemzetközi standardokat” – például hogy egy demokrácia demokrácia akkor is, ha nem liberális – az azon nyomban a diktatúra barbár kiszolgálójának minősíttetik.”

Le a Régiekkel, elő az Újakkal, éljen a Forradalom! Ja, de csak, ha nem politikusokról van szó. Hát legyen szó akár történelemről, akár jogról, akár sajtóról, van egy kis baj. Éspedig az, hogy aki nem ért hozzá, az nem fog érteni, kapjon akármekkora hátszelet. Az csak akkor válhat akár csak közepes mesteremberré is, ha megtanulja azt az átok szakmát. Ők nem kiképzik a „szakembereiket”, arra nincs idő és a jelentkező önkénteseknek sincs tehetségük – bár épp most zajlik egy nagyarányú toborzás „Megafon” néven, ők idő és egyéb lehetőség híján kinevezik a szakembert, és hittel hiszik, hogy ez jó módszer, mert a történelem folyamán már többször bevált. Igen, többször alkalmazták – de szinte sohasem vált be. A kovácsinas Faradayből hatalmas fizikus vált ugyan, csak ő megtanulta a tudományt, nem nevezte ki őt senki a Royal Society élére, Ha huszonévesen kinevezik, a büdös életben nem lesz belőle fizikus. Micsurin elvtársat viszont kinevezték akadémikusnak, és csak akkor lett baj a dologból, mikor keresztezte a kukoricát az írógéppel, így a főtt kukoricacső a sor végén csengetett egyet, ugrott egy sort és visszament az elejére... érdekelne még, milyen lenne, ha valakit hűségére való tekintettel kineveznének operaénekesnek? A közönség a hűségére való tekintettel tapsolna, a fülére való tekintettel pedig menekülne?

Szóval, a tétel, amit Szánthó erőltet, miszerint „a szakmaiság csak egy klikk hatalmának megőrzését szolgálja és ezer egyéb, új szempont is létezik” megbukik, amint szembejönnek azok az átkozott tények. A hentes bárddal vágja a húst, és nem azért, mert megcsontosodott céhe ezt követeli tőle, hanem azért, mert ha mosdószivaccsal vágná, elég hosszú ideig tartana. A gyakorlat eldöntötte, hogy a hentes akkor jár a legjobban, ha bárddal dolgozik, az újságíró akkor, ha tényekkel. Ha egy kardinális kérdés megnyugtatóan eldőlt, azt már csak pontosítani érdemes meg időnként újra elővenni, ellenőrizni: de gyökeresen másképp válaszolni rá csak akkor lehetséges, ha a hentes írja az újságot és az újságíró szeleteli a karajt. Az új, csodás válaszok pedig törvényszerűen hibás válaszok lesznek szakértelem híján.

Lehetnek rizsföldek az Alföldön?

Fizikailag miért is ne lehetnének? Megoldható.

De jó, akkor rizs-nagyhatalom leszünk, magunk mögé utasítjuk Kínát!

Nem, nem leszünk – mondja a tudomány – mert mások a viszonyaink, mint amilyenek a Jangce mellett uralkodnak.

Dehogy mások – mondja Szánthó és Csurka – ez szakértelem, olcsó, ócska bolsevista trükk, megtermeljük!

A tudósokat kitelepítik vagy bezárják, az Alföldön megkezdődik a rizstermelés, az eredmény messze elmarad az elvárttól. Erről viszont már csak Tito vagy Soros tehet, az ő embereik szabotálták a termelést, a földműveseket is kitelepítik vagy bezárják, és ez addig folytatódik, amíg csak erőltetik.

Szánthó csurkista ideológiája – mely szerint semmihez sem kell szakértelem, mindenki alkalmas minden feladatra és minden akarat kérdése, a tények nem számítanak – voltaképpen nagyon közeli rokona a bolsevik hatalomgyakorlatnak, mely szintén nagyjából ezekre az alapelvekre épült.

Szóval, nem tudom, de mintha nem a szakmaiság lenne bolsevista trükk, hanem maga a politikai rendszerünk.

Az ilyen rendszer tökéletesen alkalmas is Patyomkin-országban, ahol minden csak díszlet, látszat és konvenció, ahol a mindig a manipulált adatok számítanak és sosem a tények, ahol nem számít a valós eredmény, míg akad legalább valami kontármunka, ami előtt hasra lehet esni – csak hát ez bizony mind kulissza, papírmaséból és lécekből összeróva, ehhez tényleg nem kell szakértelem: ehhez díszlettervező kell.

Csak a valódi díszlettervező sosem felejti el, hogy ő színpadi világot teremtett, nem valódit.

Baj akkor van ugyanis, amikor nem színpadi vihar jön, amit nagy bádoglemezekkel, hanghatásokkal keltenek, hanem valódi: amikor nem álproblémákat győz le a vitézlő tábornok, hanem teljesen igazi járvány érkezik, és tojik minden politikai szempontra. Na, akkor baj van, mert összedől Patyomkin világa, szétfújja az orkán.

A szakértelem, szakmaiság ócska, bolsevista trükk, adjunk teret az új szempontoknak, más elképzeléseknek is?

Ezt, Szánthó úr, mondja a pulmonológusának, virológusának, ennek alapján válasszon háziorvost járvány idején.

Ha annyira hű az elveihez, a rendszerhez és annyira következetes.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása