Forgókínpad

Forgókínpad

A Navalnij-szonda

2021. január 18. - Szele Tamás

Hogy mi történt Alekszej Navalnijjal, az világos: letartóztatták, amint hazatért. Hogy miért tették ezt az orosz hatóságok, az már csak elsőre lenne egyszerű, ugyanis a legtermészetesebb válasz az lenne, hogy mert megtehették. De távolról sem ennyire szimpla ez az ügy: a valódi okokat a nemzetközi diplomáciában kell keresni. A következményeket is.

navalnij_moszkvaban.jpg

(Fotó: Navalnij letartóztatása előtt pár perccel)

Azt le kell szögeznünk, hogy diplomáciai szempontból Oroszország épp úgy kemény dió, mint Kína: a nyugat-európai államok a „puha diók”, kivéve az Egyesült Királyságot mostanság, az Amerikai Egyesült Államok sem volt az utóbbi négy évben egy leányálom, a Közel-Kelet pedig maga a horror, kizárólag valódi szakértőknek volna szabad foglalkozni a térséggel.

Ezt szigorúan csak tárgyalási-kapcsolattartási szempontból értem így: sajnos még a hidegháború idején is jobb volt a helyzet abból a szempontból, hogy ha egy diplomata mondott valamit, az lehet, hogy nem volt úgy (vagy nem egészen úgy volt), de az az országának álláspontját jelentette és kitartott mellette. Lehetett látni a véleményeket, frontvonalakat, doktrínákat, törekvéseket. Ez ma már leginkább csak Nyugat-Európában van így, minden más térség és ország kezdi feladni a bevált gyakorlatot, persze mindegyik másképpen.

Kína a legegyszerűbben bonyolult: ők sosem azt mondják, amit gondolnak. De annak az ellenkezőjét sem, nagy könnyebbség, hogy ez hatezer éve ilyen, nem kell meglepődni: előbb vagy utóbb kiderül, igazából mit akartak, rendszerint akkor, amikor megkapják. Az Egyesült Államok elmúlt négy évében nem létezett egységes külpolitikai doktrína, Trump elnök szó szerint lerombolta még a diplomáciai intézményrendszert is, amit évtizedeken át építgettek, és pillanatnyi, érzelmi alapú döntésekkel irányította az amerikai külpolitikát, tévedést tévedésre halmozva. Most kell újjáépíteni, és ennek lesz a próbaköve a Navalnij-ügy.

Oroszországról semmiképpen sem mondhatjuk, hogy „szalonképtelen” volna, ha azt vesszük, hogy a mocskos szájjal átkozódó Észak-Korea a valóban szalonképtelen, Oroszhon egyszerűen másképp működik. Ezredszer idézem Tyutcsevet:

Oroszországot, ész, nem érted;
méter, sing sose méri fel:
külön úton jár ott az élet –
Oroszországban hinni kell!”

Ne feledjük, ennek a rövid idézetnek a szerzője, Fjodor Ivanovics Tyutcsev foglalkozására nézvést orosz diplomata volt, a müncheni orosz követség másodtitkára, 1822-től vagy húsz évig, később Torinóban szolgált, akkor már udvari másodkamarási rangban, de elbocsátották, mert elhagyta esküvője alkalmából a követség diplomáciai kódját. Aztán hat év múlva rehabilitálták, de hagyjuk is most Tyutcsevet, az a fontos nekünk, amit írt: Oroszországban hinni kell.

Ha nem hiszünk, baj van.

Ez a nemzetközi diplomácia porondján úgy néz ki, hogy Oroszország művel valami, rendszerint nem nyilvánosan, sőt, leginkább titokban.(Jelezném, hogy „Oroszországon” most az orosz vezetést értem, és nem az ország népének összességét, akiknek, szegényeknek többnyire a világon semmi közük nincs a nevükben hozott döntésekhez.) Ez kiderül, és lesznek bizonyos következményei, általában nemzetközi felhördülés. Na, erre az orosz vezetés is válaszol, általában azt morogja fenyegetően, miszerint: „Nem is úgy volt, ez hazugság!” Mármost itt áll meg az európai diplomácia, ugyanis ha azt válaszoljuk neki, amit kéne: „De bizony, hogy úgy volt, íme, a bizonyítékok” – akkor megsértődik, mert lehazugozták, amikor épp – hát igen – hazudott. És bosszút áll így vagy úgy. Tehát egyszerűen nem lehet velük tárgyalni, mert nem is akarják európai értelemben véve megbeszélni a dolgokat. (Csak halkan jegyezném meg, hogy Trump külpolitikája is pont ilyen volt, ő sem tárgyalt meg semmit, vagy ultimátumokat adott vagy show-t csinált az egészből). De ez csak az orosz játék felszíne, a mélyben alapvetően zavarkeltésről és befolyás szerzéséről szól a ballada, provokációkról és az arra adott válaszlépésekről, tehát az orosz diplomácia legalább ugyanolyan kifinomult, mint bármelyik másik, csak éppen kicsit sem békés.

Navalnij letartóztatása sem azt jelenti, aminek látszik, illetve csak a legelső, felületes szinten jelenti azt. Összefoglalva: Alekszej Navalnijt, aki leginkább az oroszországi korrupciót próbálta leleplezni, tavaly megmérgezték egy, a novicsok-családba tartozó idegméreggel egy szibériai repülőjáraton. Mégpediglen, mint később kiderült, az alsónadrágján keresztül mérgezték meg. A pilóta és a hajózó személyzet lélekjelenlétének köszönheti az életét, ugyanis azonnal megszakították a repülést és gondoskodtak arról, hogy kórházba kerüljön. A kórházból, még élet és halál között szállították át egy berlini gyógyintézetbe (már az is csoda, hogy kiengedték), ahol sikeresen felépült, gyógyulása után pedig egy szédítően vagány trükkel telefonbetyárként, magát a felettesüknek kiadva felhívta az őt megmérgező különítmény tagjait, egyikük részletesen be is vallotta a cselekményt. Erre fel bocsátotta ki az FSZB a TASZSZ hírügynökségen keresztül közleményét, mely szintén nem szűkölködött a fekete humor speciális, orosz változatában:

Alekszej Navalnij orosz blogger úgynevezett vizsgálata idegméreggel történő állítólagos megmérgezése miatt a külföldi hírszerző szolgálatok támogatásával előkészített provokáció – közölte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSB) sajtószolgálata hétfőn. A hírszerző ügynökség azt is kijelentette, hogy a videofelvétel, amelyek Navalnij és az FSB állítólagos alkalmazottja közötti telefonhívást tartalmazzák, hamisítvány. (…) Korábban az orosz hatóságok arról tájékoztattak, hogy Omszkban az orvosok Navalnijnál „a szénhidrát-anyagcsere zavarát” diagnosztizálták. Oroszország nem indított bűnügyi vizsgálatot az eset kapcsán, mivel a „mérgezés” diagnózist a helyi orvosok és toxikológusok nem erősítették meg.”

Hogy úgy mondjam, a szénhidrát-anyagcsere zavarát elég sok minden okozhatja, és a legsúlyosabb vállfaja az, amikor teljesen meg is szűnik, többnyire a légzéssel és a szívveréssel egy időben. Erre most nem került sor. Mindenki biztos volt benne, hogy Navalnij Németországban marad, elvégre az is csoda volt hogy felépült, főleg, mert a Kreml közölte is, hogy „ha azonnal nem tér haza, börtönbüntetésre ítélik”. És az orosz börtönök mindenkor legendásak voltak, Rettegett Iván óta.

Mindenki biztos volt tehát ebben, egyedül Navalnij volt bizonyos az ellenkezőjében. Ugyanis ő az orosz korrupció specialistája, más országban kevés orosz korrupció van, ő haza akart menni, neki ott terem fű. Ha babér nem is. Lenyűgözően bátor ember, tudnia kellett, hogy le fogják tartóztatni, de mégis felszállt a moszkvai gépre. Sőt, felszállás előtt pár perccel még újságírói kérdésre válaszolva azt is mondta:

Letartóztatnának engem? Lehetetlen.”

Persze, hogy már az útlevél-ellenőrzésnél őrizetbe vették, még az ügyvédje sem mehetett vele. Sőt, maga a letartóztatás is egy kisebb maszkirovka keretében zajlott, ugyanis a gépének Vnukovón kellett volna landolnia, ahol Navalnijt szép számú támogatója várta. Az ő jelenlétükben kicsit kellemetlen lett volna letartóztatni, tehát mit tettek? A vnukovói repteret lezárták, támogatókkal együtt, kivezényeltek egy komolyabb belügyi alakulatot, akik a támogatókat letartóztatták, a gépet pedig átirányították „technikai okok miatt” Seremetyevóra. Hivatalosan azért, mert „Vnukovón elromlottak a hókotrók, veszélyes a havas pályán landolni”. Az bizony tényleg veszélyes, legalább annyira, mint Navalnijnak hazamenni. Vagy őt várni a repülőtéren – Vnukovótól meg Seremetyevo jó hatvan kilométer. Tehát ezzel a kis húzással egyszerre sikerült letartóztatni Navalnijt is és a követőinek kemény magját is, szám szerint ötvenhárom embert.

A Kreml pedig úgy tesz, mintha nem is tudna erről a „jelentéktelen” intézkedésről, legalábbis Dmitrij Peskov, a Kreml szóvivője tegnap este újságírói kérdésre, mikor Navalnij letartóztatása felől érdeklődtek, azt válaszolta:

Mi történt? Letartóztatták Navalnijt Németországban? Nem tudok semmiről.”

Azért ma reggelre már tudnia kell valamiről, mert felhívták rá a figyelmet. Az igaz, nem Oroszországból hívták fel: a fél világ háborog.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében elfogadhatatlannak minősítette a történteket. „Felszólítom az orosz hatóságokat, hogy azonnal bocsássák őt szabadon.” – írta.

Navalnij őrizetbe vétele egy újabb kísérlet az oroszországi demokratikus ellenzék megfélemlítésére, A történtekre gyors és határozott választ kell adni az Európai Unió szintjén. Az állampolgárok jogainak tiszteletben tartása a demokrácia sarokköve.” – jelezte ugyancsak a Twitteren Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.

A HVG szerint:

Litvánia bejelentette, hogy Oroszország elleni újabb szankciók gyors elfogadását fogja kérni az Európai Uniótól. „Felszólítjuk Oroszországot, hogy haladéktalanul engedje szabadon Navalnijt, és emeljen vádat az ellene elkövetett merénylet felelőseivel szemben” – nyilatkozta Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter. Egy korábbi Twitter-bejegyzésében Landsbergis közölte, hogy a szomszédos Lettország és Észtország szintén azon fog dolgozni, hogy az unió hozzon újabb korlátozó intézkedéseket Oroszországgal szemben.

Az orosz ellenzéki politikus azonnali szabadon bocsátását szorgalmazta a francia külügyminisztérium is vasárnap. „Franciaország súlyos aggodalommal értesült Alekszej Navalnij oroszországi letartóztatásáról” – hangsúlyozta Agnes von der Muhll külügyminisztériumi szóvivő. Franciaország, „európai partnereivel együtt a legnagyobb éberséggel fogja figyelemmel követi a helyzetet” – tette hozzá nyilatkozatában a szóvivő.

Navalnijt azonnal szabadon kell engedni, az életére törő gyalázatos támadás elkövetőit pedig felelősségre kell vonni – hangsúlyozta Twitter-bejegyzésében Jake Sullivan, a héten hivatalba lépő amerikai elnök, Joe Biden leendő nemzetbiztonsági tanácsadója. „A Kreml Navalnij elleni támadása nem csupán az emberi jogok megsértése, de egyben támadás a hangjukat hallatni akaró orosz emberek ellen is” – írta Jake Sullivan.” (HVG)

És itt csípjük fülön a Navalnij-letartóztatás valódi indítékát. Persze, hogy nem kedvelik emberünket Kreml megszentelt falai között, de nem csaptak volna neki ekkora csinnadrattát, lőttek ők már nagyobb ellenzékit is, ráadásul a Vörös tér mellett – azért kellett így és ennyire feltűnően lecsukni, hogy ezzel szondázhassák a mostani helyzetben a nemzetközi reakciókat. Főként az Egyesült Államokét. Biden adminisztrációja még a startjelre vár, Trumpé már csomagol, az lehetett a fontos és érdekes, hogy milyen hangnemben reagál Biden jövendő diplomáciája az esetre.

Hátha békülékenyek lesznek, hátha udvariaskodnak? Hátha ugyanolyan Dobzse László lesz Biden is külügyi téren, mint Trump volt?

Nem, erre nem lehet számítani. Az uniós tagállamok tiltakozása várható volt, amint az is, hogy Kína füle botját sem fogja mozdítani: a Navalnij-letartóztatás tulajdonképpen szonda vagy kísérleti léggömb, a nemzetközi légkört vizsgálták vele.

Azért el nem fogják engedni, se őt, se a követőit: egyrészt kiválóan alkalmasok túsznak, másrészt van egy olyan momentuma a történetnek, hogy az FSZB-ből még ennyire és ekkora nyilvánosság előtt senki sem csinált hülyét, ezért bosszút akarnak állni, példát akarnak statuálni mindenképpen.

Amondó volnék, ha Navalnijt és a híveit még látni akarjuk élve, gyorsan kéne gondoskodni arról, hogy legyen kire kicserélni őket.

De sebaj: tele van az Európai Unió orosz katonai és kultúrattaséval, azok szokták vezetni a helyi rezidentúrákat.

Bocsánat, csak egy ötlet volt.

De használhatónak tűnik.



Szele Tamás

süti beállítások módosítása