Forgókínpad

Forgókínpad

A múltat végképp eltörölni

2021. január 23. - Szele Tamás

Nem tudom, sírjak vagy nevessek de inkább van kedvem sírni, ha belegondolok ebbe a szép, új világba, ami közelegni látszik, És remélem, a 138 éves, 26 Pulitzert kiérdemelt Boston Globe is átgondolja még párszor, mielőtt bevezeti az újítást, amivel – ha általánossá válik – teljesen feleslegessé válik a sajtó, mint olyan, de legalább hiteltelenné is.

boston_globe_1.jpg

Túlzás lenne azt állítani, hogy álmatagon olvasgattam a sajtót az este, úgy be vagyok fogva, hogy nincs nekem időm merengeni, de az ember vadássza a híreket, informálódik, ez munkaköri kötelesség, ezer egyéb gond közepette is, azonban nagyot káromkodtam, mikor megláttam a Szabad Európán megjelent tudósítást:

A Boston Globe átírhatóvá teszi régi cikkeit

A nagy múltú amerikai napilap a faji egyenlőségre vonatkozó új irányelve alapján lehetővé teszi múltbeli cikkeinek alanyai számára, hogy kérelmezzék a róluk szóló anyagok frissítését vagy anonimizálását – közölte pénteken az újság.

A lépés kezdeményezői arra a problémára akartak megoldást keresni, hogy a zavarba ejtő helyzetekről, hibákról, enyhébb bűncselekményekről szóló tudósítások hosszan tartó kihatással lehetnek az érintettek életére.

Brian McGrory szerkesztő szerint ez a jelenség ráadásul aránytalanul súlyosan érinti a színesbőrűeket.

Soha nem volt célunk, hogy egy rövid és viszonylag lényegtelen sztori befolyásolja az abban szereplő emberek jövőjét” – írta közleményében.

A kérelmeket az interneten lehet kitölteni, az űrlapon mindenekelőtt magyarázatot kérnek a változtatási igényt illetően, illetve fel kell tölteni a vonatkozó jogi dokumentumokat.

Az újság az értékelést követően például törölheti a neveket a cikkből, vagy eltávolíthatja azt az online keresési találatokból. A Boston Globe jelezte: a közszereplőkre vagy a súlyosabb bűncselekményeket elkövetőkre az Új Kezdet nevű programban is ennél szigorúbb előírások vonatkoznak.”

Miért káromkodtam?

Mert pont ez hiányzott a sajtónak, mint üvegesnek a hanyatt esés. Hát nem bírtak volna inkább elmenni egy bárba és alaposan bewhiskyzni ötletelés helyett a Boston Globe nagyra becsült munkatársai?

De hát miért baj ez? Hiszen a szándék derék és nemes.

Azért, mert pont ilyen jó szándékkal van kikövezve a Pokolba vezető út is. Megmagyarázom.

Szóval, abban maximálisan egyetértek Brian McGrory szerkesztő úrral, hogy egy apró ballépés miatt nem szabad senkit egy életre megbélyegezni, csakhogy... azt a ballépést nem a sajtó követi el.

Van nekem több barátom, méghozzá jó barátaim, akik fiatalon megjárták a börtönt, ki verekedésért, ki csempészetért, ki sikkasztásért, a politikai ügyeket nem is veszem bele, mert akkor én vezetném a listát, mint Serény Múmia, ugyanis nekem államellenes szervezkedésem volt, nyakkendő nézett ki belőle – vegyük csak a köztörvényeseket. Bizony, legalább a háromnegyedük soha még egyszer törvényt nem sértett. Legalábbis nem jobban, mint más. Tényleg igazságtalan lenne azt a valamikori parasztlengőt vagy fél csomagtartó jugoszláv konyakot a halálos ágyukig az orruk alá dörgölni. Aztán melyik kisebbségi közülük, melyik nem az, soha nem ennek alapján barátkoztam, nem nézem most sem.

Nyilván, ha ma lennének fiatalok és ma ítélnék el őket, valószínűleg sok esetben próbára bocsátás lenne az eljárás vége. Aztán más esetekben meg nem, van, ahol a legjobb bírói indulat sem találna módot a kegyelemre: de itt épp az a baj, hogy nem a bíróság döntése jelenti a problémát, hanem a sajtóban megjelent tudósítás. És igen, nagyon gyakori az is, hogy valakit igazságtalanul ítélnek el, csak a sajtó arról is tudósít, úgy általában véve, ha olyan az ügy.

A sajtó ugyanis nem bíróság. Manapság ugyan ritka mifelénk a törvényszéki tudósítás – én időnként azért elkövetek egyet-kettőt – de Amerikában még gyakori. Mármost ha Gipsz Jakab két év letöltendőt kap mondjuk betörésért, és ezt a bíróság jogerősen kimondja, akkor azt nekem meg kell írni, ha odamentem tudósítani és ha a lap szerkesztője másként nem dönt. Akkor is meg kell írnom az ítélet tényét, ha nem értek vele egyet, ha szerintem Gipsz Jakab ártatlan, legfeljebb nagyon udvariasan (ugyanis a bíróság megsértése bűncselekmény), az írásban kifejezhetem abbéli véleményemet, hogy ez esetben tévedés történt. Ez az ítéletet nem befolyásolja, az hatályos, akár ártatlan emberünk, akár nem.

Induljunk ki abból a sajnos gyakori esetből, hogy ártatlan. Kijön, elhelyezkedik, összeszedi magát anyagilag és a társadalom elismert tagja lesz (ha sikerül neki), aztán bead egy kérvényt a rehabilitációja érdekében. Mondjuk azt is, hogy csoda történik és rehabilitálják. No, akkor eddig rendben, jogi szempontból újra tisztán áll a törvény előtt, legfeljebb társadalmi szempontból kerülhetnek elő a régi tudósítások, mondjuk szoktak is, ha esetleg politikai pályára lép vagy nagyon meggazdagodik.

Itt kezdődnek a bajok. Ha ugyanis valakit például a kilencvenes években elítéltek egy bűncselekmény miatt, aztán most rehabilitálják, a bíróság visszahelyezi jogaiba, akkor ugyan érthető lenne az igénye az iránt, hogy az erre vonatkozó akkori tudósítások vagy tűnjenek el, vagy legalább a nevét tüntessék el belőlük, de ez fizikailag nem lehetséges, hiszen akkoriban a sajtó papíron, nyomtatva jelent meg. Akkor utána kéne járni, hány könyvtárban, levéltárban vannak meg az akkori írások, sajtótermékekre lebontva, legalább annyi példányban újranyomni őket, most már az igény szerint módosítva, a régieket bezúzni, az újakat berakni a helyükre, ami nem kis költséggel járna, de magánszemélyeknél még így is maradhat eredeti példány.

Amikor Rudyard Kiplingnek egyszer nagyon megcsúszott a tolla, és kiadott egy fércművet, benne olyasmivel, amit álmában sem akart volna leírni, de mégis sikerült, sok idejébe és pénzébe került, míg a Brit Birodalom minden sarkába kijutott példányokat összevásárolta és elégette, persze csak az után, hogy a Timesban nyilvánosan bocsánatot kért, megtagadta az írást és a mai magyar gyakorlattól eltérően azt is megfogadta, hogy soha többet ilyen marhaságot nem ír le. Sőt, ami végképp eltér a magyar gyakorlattól: be is tartotta az ígéretét. Össze azért vásárolta a példányokat ezek után, mert szégyellte magát. Na, mifelénk az is ritkaság. De mégis tudunk az írásról, és nem csak a Timesból: magánkézben maradt belőle néhány. Szóval, papírra leírt szót, ha kinyomták már, végleg törölni nem lehet.

Online persze lehetséges. Még ha az ember fordítva is hinné az elterjedt tévedés szerint, ami azt állítja: „az internet nem felejt”. Dehogynem felejt. Még ugyan sok mindent képes elfelejteni, elég ha ügyesen feltörik az oldalunkat, és amennyiben nincs szerencsénk, több évi munkánk száll el a semmibe. Épp most is egy ilyen történet miatt fájlalom a fejemet (bár valószínűleg megoldható a helyzet). Tehát, mondjuk az online sajtó utólag törli vagy anonimizálja a kifogásolt írásokat. Miért bajom ez nekem?

Nem a pitiáner ügyek miatt. A sajtó azonban nem felelhet a bíróság tévedéséért, amint eredetileg sem a sajtó hozta az ítéletet, most sem a sajtó dolga volna helyreütni azt. Az a bíróság meg tévedhetett akkor is és tévedhet most is. Zuzmó Gézát elítélték, és a lap tudósított a bíróság ítéletéről. Utólag kiderül, hogy tévedtek, így azt nagyon szívesen megteszi a sajtó, hogy tudósít a bíróság tévedéséről is, sőt, magáról a jogi rehabilitáció tényéről nemkülönben, de nehogy már hibás legyen azért, mert eseményekről számolt be. Azt jogosnak és teljesíthetőnek találnám, hogy az esetről korábban beszámoló sajtótermékek legyenek kötelesek közzétenni a rehabilitáció tényét is, sőt, ha online megvan az eredeti tudósítás, ahhoz csatolják a fejleményt. Ez értelmes megoldás lenne. De az, hogy utólag megmásítjuk a korábbi írásokat: semmiképp.

Gondoljunk csak bele, mi mindenre lenne ez jó, ha eltanulná ezt a magyar jogrendszer a Boston Globe-tól!

Vegyünk például egy gazdasági bűncselekményt a kilencvenes évekből. Jelesül a székház-ügyet. Az gazdasági bűncselekmény volt, még ha politikai körökhöz is köthető. Sőt: hivatalosan még csak nem is volt bűncselekménynek nevezhető, az Állami Számvevőszék annyit állapított meg mindösszesen végül, hogy a Fidesz és az MDF nagyobb alapterületű székházakat kapott, mint amekkora járt volna nekik, ám a többletingatlanok ellenértékét nem kell visszafizetniük. De eladni nem volt tilos őket.

Ha így állunk, lenne magyar bíróság, amely kimondaná, hogy nem történt bűncselekmény?

Bizony lenne, hiszen jogilag nem is történt. A Boston Globe gyakorlatát bevezetve pedig el lehetne tüntetni az egész történetet a magyar sajtóból, volt székház-ügy, nincs székház-ügy.

Hogy az náluk közszereplőkre nem vonatkozik? Nálunk vonatkozna.

Arról nem szólva, hogy a magyar jog rendszere alapján képzeljük el, ha valami bekerül a lapba az elsőfokú ítélet után, azt megfellebbezik, a másodfok felmentéssel zárul, kikerül a lapból, de ezt is megfellebbezik, a Kúria mégis elítéli a delikvenst, visszakerül a lapba a régi írás is, az új tudósítás mellé, az ügy kikerül Strasbourgba, ott felmentő ítélet születik, megint kikerül minden a lapból... hát mit gondoljon az a szegény olvasó? Hogy higgyen ezek után a sajtónak? Pedig a média nem tett mást, csak jogkövető magatartást tanúsított.

Szóval: nem értek egyet a Boston Globe módszerével, ha ők be is vezetik, náluk, Bostonban élni fognak ezzel a lehetőséggel, ha mi átvesszük, minálunk visszaélnek majd vele. Azt teljes mellszélességgel támogatom, hogy az eredeti eljárásról beszámoló lapok körülbelül a helyreigazítás jogi szabályzásához hasonlóan legyenek kötelesek beszámolni a fejleményekről is: de grácia szegény sajtónak, nem ő hibázott, ha történt hiba, hanem az igazságszolgáltatás. Ne ő kelljen kivakarja a bíróság hibáit és ne ő legyen a hibás.

Különben meg utólag módosítani megtörtént eseményeket – tehát nem a bűncselekmény vitatott tényét, hanem az ítéletét, ami vitathatatlan, még ha maga a verdikt módosul is – egyszerűen hazugság.

Erre ez a helyes kifejezés.

Ha nem is jogi.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása