Én megmondtam. Tegnap reggel, körülbelül ilyentájt írtam le, hogy nem kéne a csepeli késes támadóból politikai ikont faragni, mert még csibésznek is harmadosztályú és kisstílű. Csak estig kellett várni, hogy megkezdődjön Ó. Bence mennybemenesztésének folyamata, méghozzá az utóbbi időben egyre különösebben viselkedő Tibi atya által.

Jó, hát ahhoz, hogy valakit szentté avassanak, első sorban pap szükséges, ez világos. Amint az is, hogy Tibi atya (aki legalább öt különböző ember, Tibi atya nem egy név, hanem egy brand, egy áruvédjegy, mint akármely mosóporé) utóbbi időben egyre furcsábban viselkedik, március 15-ére például tömeges újranyitást hirdetett, ha nem megy, akkor minimum világforradalmat, bánja is ő. Ezt még értem, de azt nem, hogy a csepeli késelőből miért farag jelképes áldozatot és mire akarja használni. Illetve értem, hogyne érteném: ez a Tibi atya, aki most beszél, egészen egyszerűen uszít a maga virtuális szószékéről, aztán ha sikerül, nyert, ha nem, mossa kezeit, ő csak mondott pár dolgot, de aktívan semmi rosszat nem tett, azok mások voltak...

Na, szóval miért is késelt Ó. Bence a 151-es buszon?

Azért – mint a szentbeszéd elmondja – mert a belpesti értelmiség lenézte őt.

Imádom ezt a „belpesti értelmiség” kifejezést, főleg innen, a nyóckerből. A szalonzsidózásnak az a baja, tetszik tudni, hogy a világ egyik legnehezebb műfaja, úgy kell űzni, hogy ne legyen nyilvánvaló, de a hülye is értse, mivel a nem túl okos embereknek szól. Egyszerűen lehetetlen feladat, mégis mindig nekivágnak. Akkor vegyük a szentbeszéd elejét.

„Mielőtt egyetlen sort is írnék: az erőszak elfogadhatatlan, az elkövető büntetést érdemel. Hiába gondolom konzumidióta progresszív önkielégítő manírnak az SzFE-s maszkhordást, ahogy korábban a kollégiumi privát szférájuk megsértése ellen is állást foglaltam, úgy most az önkifejezésük jogáért is. Az alapjogok nem szimpátia függvényei, mindenkinek járnak és megkérdőjelezhetetlenek.

Most, hogy tisztáztuk, az elkövető helye börtönben van, szeretnék picit a börtönpszichológusa székébe ülni, és a hiányos anamnézis mellett is megtenni néhány nehezen hanyagolható észrevételt. Az elkövető valószínűleg súlyos mentális patológiákat hordoz: korábban baloldali újságírókat harapott meg, baloldali politikusokat fojtogatott, és most egy SzFE-s maszkot akart levágni egy nő arcáról.”

Kevesen tudják, de maga a Szent Inkvizíció nem ítélhetett halálra senkit. Az a világi hatóságok dolga volt a spanyol törvények szerint, az áldozataikat alapos kínzás utána azoknak adták át, azzal a szemforgató „bensőséges kérelemmel”, hogy az ítéletük „se halálra, se csonkításra ne szóljon”. Aztán a világi hatóságok nem hallgattak a kérelemre. Lássuk csak, mit tudunk Ó. Bencéről az említetteken kívül? Én magam két lopását és egy fegyveres garázdaságát ismertem, ami igen szép teljesítmény, ámde a ma reggeli 444 még talált pár apróságot, úgymint:

„Büntetett előéletű, 2017-ben 2 évi próbaidőre felfüggesztett, 1 év 2 hónap fogházbüntetésre ítélte a bíróság üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt. Jelenleg is több eljárás zajlik ellene lopás, hulladékgazdálkodás rendjének megsértése, kábítószerrel visszaélés, valamint garázdaság miatt.”

Azért egyezzünk meg, a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésére senki sem számított. Emberünk így nehezen lesz a társadalom és a belpesti értelmiség áldozata. De menjünk tovább.

„Freud egyik legalapvetőbb tézise a hisztériás neurózissal kapcsolatban, hogy a viselkedés tünet, a tünet pedig pszichés jelentéshordozó. A hisztériás viselkedés kényszeres, öngerjesztő ismétlése rendszerint abból a traumából fakad, aminek az elfojtása túlságosan megterheli a lelki apparátust. A traumát a tudattalan képtelen tovább tartalmazni, miközben a tudatos tudat sem bírja el, ezért cselekvésbe fordul. A tudat így védekezik az ellen, hogy a frusztrációból fakadó agresszió önmaga ellen forduljon, és önpusztításba kezdjen: a külvilágban keres tárgyat, amire kivetülhet. Az ilyen neurotikusok általában egy közösség gyengébb szövetei, ezért nehezebben viselik a társadalmat alakító traumatikusabb folyamatokat. Ahogy a szőlőtőkék végébe ültetett rózsákon, hamarabb jelentkeznek rajtuk is azok a tünetek, amik az egész társadalmat fertőzik. Csak rajtuk látszanak meg először.”

Hogyne, én is olvastam Freudot. Csakhogy ezen az alapon Rózsa Sándor vagy a Daltonok sem amiatt raboltak és öltek, merthogy szerették a sok pénzt, hanem mert hisztériás neurózisuk volt. Ilyenformán Rózsa Sándornak nem Szamosújváron, hanem analízisben lett volna a helye, a Daltonokat meg kicsit elhamarkodott dolog volt úgy szétlőni, hogy levest lehetett szűrni rajtuk, mert elég lett volna rájuk fogni egy analitikust, és felhagynak a rosszalkodással. Mondhatjuk, hogy ennek a bekezdésnek a világon semmi értelme, pont olyan mondvacsinált hülyeség, mint ami ellen a szerző hadakozna.

„Csepelt hagyományosan a munkásosztály lakja, a város félperifériáján található, üzemekkel teli rozsdaövezet. A munkásnegyed tele van olyan kétkezi melósokkal és mesteremberekkel, akik innen járnak az agglomerációba CsOK-os házakat összerittyenteni, de innen járnak ugyanezért a belpesti és Dél-budai régiók építkezéseire is. A fiatalabb korosztály már nem élt a Kádár-rendszerben, de az idősektől kizárólag kedves noszalgiával hallanak róla. Ment a Csepel Művek, nem kellett megszakadni, mégis meg lehetett élni. Tömegével húzzák kisebbik rosszként a Fideszre az X-et, holott sosem voltak ők tősgyökeres Fideszesek, egyszerűen csak azt tapasztalják, hogy ellentétben az ún. baloldallal, a Fidesz úgy fordul hozzájuk, hogy abban magukra ismernek, nem pedig fanyalgással vagy gőgös leereszkedéssel.”

Akad pár probléma. Rögtön az, hogy az afférra a 151-es buszon került sor, mely mozog. Egészen pontosan a Csepel-Pesterzsébet-Kőbánya vonalon mozog, és még jó, hogy a késelés a Szent Imre téri megállóban zajlott, nem Kőbánya-Alsón, mert ugyan az sem a Rózsadomb, de Tibi atya írhatná újra a litániát. A későkádári nosztalgiát pedig előbb mutatom ki a Rózsadombon, mint bárhol máshol, de egyáltalán: mi az, hogy Csepel munkáskerület?

Mi egyéb lenne: közhely. Nyilván kevés hercegesített őrgróf lakik arrafelé, de azért ez durva és ostoba általánosítás. Az is, hogy a Fidesz Csepelen „úgy fordul a néphez, hogy abban magukra ismernek, nem pedig fanyalgással vagy gőgös leereszkedéssel”. Pontosabban megfogalmazva: úgy nézi őket hülyének. És ezt mindenki tudja, nem csak Csepelen, mármint, hogy hülyének nézték, legyen esztergályos vagy egyetemi tanár. Ellenben nem tényleg fanyalog a kormánypárt és nem ereszkedik le gőgösen: szóba sem áll az érintettekkel, akiket mindközönségesen „választópolgárnak” nevezünk. Tibi atya előadott egy akkora panelrengetet, hogy ahhoz képest Békásmegyer csalit és pagony.

„Míg a kormány tessék-lássék gesztusokat tesz feléjük (pl. a KATA-rendszer bevezetését, amit azóta sikerült ismét elbaszni), a balliberális oldal jobb esetben nem vesz tudomást róluk, rosszabban pedig ki is gúnyolja őket. Ne legyenek kétségeink, a munkásosztálynak semmi köze nincs a Mérce szerkesztőségéhez vagy az Aurórához, még akkor sem, ha utóbbiak néha jókat maszturbálnak morális felsőbbrendűségük tudatában, miközben magukkal is elhitetik, hogy ők szolidárisak ezekkel a társadalmi osztályokkal, vagy egyáltalán értik őket. A mémjeiket mélyen megvetik, és nem veszik észre, hogy amikor komplett kommunikációs kampányokat húznak fel arra, hogy Németh Szilárd pörköltszaftos-mackónadrágos pacalfőzésén röhörésszenek, akkor nem csupán Németh Szilárdon gúnyolódnak, hanem a szimbólumokon is, amiket Németh Szilárd képvisel.”

A „balliberális oldal” így, politikai egységként körülbelül annyira létezik, mint Hétszűnyi Kaponyányi Monyók. Még annál is kevésbé maszturbál az Aurórában. Azonban álljunk meg egy kicsit. Tehát, ha megjelenik egy fotó, melyen Németh Szilárd vederben készíti a hortobágyi palacsintát vagy úgy főzi a bográcsgulyást, hogy nem ég alatta tűz, azon nem szabad nevessek, mert ezzel az „általa képviselt szimbólumot” nevetem ki. Ha például olyan fotó jelenne meg róla, amelyen szecsuáni égetett marhát eszik tojásos rizzsel és bambuszrüggyel, merőkanál segítségével, azon meg azért nem lenne szabad nevetni, mert ez úton kiröhögöm Li Taj-pót és Csuang-cét? Egyáltalán, kin és min szabad röhögni? Azt majd a Tibi atya megmondja, míg meg nem mondta: kuss nekünk.

„A nyolcvanas évek fülledt, vasízűen bomló Kádár-korszakában a baloldali pártmédia helyesen ismerte fel, hogy a periférián billegő társadalmi osztályok számára a létező szocializmus sem nyújtott valós alternatívát. Ekkoriban készültek azok a Youtube-on jelenleg is megtalálható, zseniális szocio-kordokumentumok, amik például a cigányokkal kapcsolatos előítéleteket mutatták be, de ellentétben a későbbi, PC-fostartály propagandával nem úgy, hogy kiugró egyéni történeteket hazudtak mellé, hanem úgy, hogy megmutatták, milyen iszonyatos körülmények között küszködnek a napi megélhetéssel, hogy félről az egyre jussanak. Ugyanekkor születtek azok a filmek is, amik a munkásosztály életéről szóltak, a szocialista rendszerből fakadó minden kilátástalansággal együtt. Megoldást persze nem kínáltak, de legalább meghallgatták és híven be is mutatták az alsóbb társadalmi osztályok problémáit.”

Szentatyám: nem így volt. Az említett szocio-dokumentumfilmek valóban létrejöttek, de főleg azért, mert a nyolcvanas években, főként a második felükben már akkora volt a kupleráj, hogy senki sem figyelt oda, mire adják a pénzt, támogatást. Inkább azt kellett volna akkortájt megindokolni, valamire miért nem jut, mint azt, miért jut. Szó nem volt tudatos, politikai döntésről, a jó öreg Káosz irányította az eseményeket.

„Mit tesz ezzel szemben a baloldali média napjainkban?

Ignorálja őket. Hallottatok arról, hogy a Dunaferr, Magyarország egyik legnagyobb nehézipari vállalata egyszerűen nem fizeti ki a melósait? Hallottatok a Vasas szakszervezet munkástüntetéseiről? Legfeljebb akkor, ha nagyon sokáig görgettetek lefelé a hírportálok főoldalán, és akkor is csak egyszer-kétszer.

Hát arról, hogy az SzFE-n néhány, zavaróan túlartikuláló ripacs „szabadságharcot” folytatott, mert az állam épp nem úgy támogatja a művészi önmegvalósításukat, ahogy ők elképzelik? Arról, hogy vajon lehet-e két férfit esketni, esetleg szivárványosan betűkódolt szexuális perverzióval gyermeket adoptálni?”

A Dunaferről hallottunk is, írtunk is, az előbb lesajnált Mérce egyenesen címlapon követte az eseményeket, szinte percről percre. Az SZFE mozgalmát ripacskodásnak minősíteni olyan, mintha szentatyánk a sztrájkoló Dunaferr munkásait nevezné lusta csőcseléknek. A szexualitással kapcsolatos mondatokra inkább nem reagálok, mert olyant írnék, hogy magától átlyukasztja a képernyőt, kiesik belőle, áttöri a födémet és meg sem áll a Föld középpontjáig.

„Amikor ennyire szimbolikus bűncselekmény történik, az egyént kell felelősségre vonni és megbüntetni, de a társadalomnak kell elgondolkodnia, miért történt. Nem állítom, hogy a késelő tudatosan, jól elaboráltan meg tudná fogalmazni a társadalmi mellőzöttségét. De azt igen, hogy a tudattalanjában igenis ez munkálkodott, és egyáltalán nem véletlen, hogy éppen Csepelen támadnak az SzFE-s maszkot viselő nőre.

Ahogy a történelemben mindig, a munkásosztály ösztönei ezúttal is fel- felbukkannak, ha az urak megfeledkeznek róluk. És ahogy a történelemben mindig, ezúttal is ártatlanokat találnak el.”

Tibi atyának sikerült az, ami Marxnak, Engelsnek, Leninnek és Trockijnak együttvéve sem: találkozott a Munkásosztály nevű személlyel. A Munkásosztályt Ó. Bencének hívják, és saját bevallása szerint indulatkezelési problémái vannak. Én a magam részéről voltam ipari munkás, méghozzá évekig, gépgyárban, lehet, hogy vannak fogalmaim a munkásosztályról, de annyi nincs, mint Tibi atyának, ugyanis egy személyben sosem láttam. Sok személyben igen, és ahányan voltak, voltunk, annyiféle ember, de az tény, hogy az ilyen figurákat, akik a munkásosztályról papoltak és mindenkit egy kalap alá vettek, kollektíve rühelltük, csak a mi időnkben ezeket „párttitkárnak” nevezték, nem „atyának”.

Tibi atya sikeresen lenézte a munkásosztályt, csak azért, hogy kicsit belpestizhessen. Mondjuk nem tudom ezek után, hol van a kocsmája, én úgy emlékszem, épp Bel-Pesten, de ha ekkora öntudat munkál benne, kapja a hátára, és vigye ki Csepelre, bár nem lesz túl nagy a forgalom, arrafelé ittak már jobbat is. De ő tudja: sikerült előadnia egy 1985-ös pártaktíváról a munkáskáderből lett másodtitkárt.

Mindezt egy köztörvényes, kisstílű bűnöző kapcsán.

A mindenségit, Tibi atya: nem a munkásosztály késelt, hanem egy félbolond csibész!

Nem csodálkoznék, ha a munkásosztály megsértődne ezek után.

Lenne rá oka.

Szele Tamás