Forgókínpad

Forgókínpad

Bende vs. BBC

2021. augusztus 01. - Szele Tamás

Úgy látszik, ez a sajtóbotrányok hete. És ha épp nincs sajtóbotrány, vagy nem elég, ami van, hát kreálnak egyet, ingyen van. Most éppen azért sír a közmédia, mert nem kapták meg a BBC-től a Szijjártó Péterrel készített interjút, mármint közreadás céljából. Van olyan, kérem. Ők viszont óva intik Angliát az efféle lépésektől, mert könnyen hadat üzenhetünk nekik.

bende1.jpg

Nagyon megirigyelhették a Návai-botrány olvasottságát, nézettségét, és nekiálltak összesuszterolni valami hasonlót, csak épp az ellenkezője sikerült. A Návai-ügyben az volt a baj, hogy maga az interjú sosem készült el, de megjelent Magyarországon, a Szijjártó-ügyben az a baj, hogy az interjú elkészült, csak nem a köztévében jelent meg Magyarországon. Ami persze a régi van „sapkája-nincs sapkája” vicc leporolása: tulajdonképpen a közmédiának a jelek szerint az felelne meg, ha ők irányítanák a BBC-t is, és Orbán Viktor lenne az angol királynő. Erre kevés esélyt látok. És bonyolult lenne a műtét is.

Az történt, hogy a BBC készített egy interjút Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel, mely az interjúk szabályai szerint abból állt, hogy Stephen Sackur, vagyis a riporter kérdezett, Szijjártó válaszolt. Ha a BBC magyar állami kézben volna, akkor nem kérdezett volna a riporter, hanem alákérdez, ahogy a szakmában (és lassan a köznyelvben) elterjedt kifejezés mondja arra, mikor úgy kérdezünk, hogy az alany mindenképpen elmondhassa, amit akar. Azonban a BBC még nem tart itt, egyelőre brit iga alatt nyög, tehát elég kemény kérdések hangzottak el, főleg a gyermekvédelmiből homofóbbá módosított törvényről, a jogállamiságról, az uniós értékekről. A magyar külügyminiszter meg keményen válaszolt, hazugnak nevezte az uniós jelentéseket, tagadott mindent, nem engedett tapodtat sem az álláspontjából és valamiért folyamatosan tegezte Stephen Sackurt, már amennyire angolul lehetséges a tegezés, vagyis a keresztnevén szólította. Ez utóbbi az ő dolguk, mármint, hogy milyen viszonyban vannak, az interjú ezzel szemben nem tartalmazott semmi különöset vagy váratlant. Pont azt válaszolta Szijjártó, amit válaszolhatott, se többet, se kevesebbet.

Eddig szokványos a helyzet. Az interjú adásba került, láthatta, aki akarta, sőt, Szijjártó Péter saját Facebook-oldalán még meg is osztotta július 22-én. Sőt, egy magát „O1G – Orbán 1 Géniusz” néven emlegető felhasználó megosztotta a YouTube-on is, azzal a megjegyzéssel, miszerint:

Szijjártó Péter tette helyre a BBC acsargó riporterét! Így kell ezt csinálni!”

Sem acsargás nem volt a beszélgetésben, sem „helyretevés”, de úgy látom, van Magyarországon egy (két, esetleg három) politikai réteg, ami csak kocsmai nyelven ért és kommunikál. No, de hogy kerül elő ez az interjú több, mint egy héttel a bemutatása után?

Úgy, hogy a BBC nem „adta ki” (a köztévé terminológiája, majd mondom, miért az idézőjel) az M1-nek közlés céljából. Emiatt már második napja dúl a vihar a kormánysajtóban, csörtetik a kardot és tényleg nem csodálnám, ha Dover fehér szikláinál megjelennének elégtételt venni a magyar vízilovas huszárbandériumok. Lássuk, mit mondott erről a Hirado.hu tegnap.

Nem engedélyezi a brit BBC, hogy a magyar közmédia teljes egészében bemutassa azt az interjút, melyet bő egy héttel ezelőtt készítettek Szijjártó Péter külügyminiszterrel. A riporter a jól ismert módon és ügyekben támadta a magyar kormányt: jogállamiság, uniós pénzek, LMBTQ, kémszoftver, NGO-k. Szijjártó Péter ezekre mind reagált, és ismertette a magyar álláspontot. Azt csak találgatni lehet, hogy a BBC miért nem szeretné, hogy a magyar nézők is lássák az interjút.” 

A magyar nézők már láthatták az interjút, részint Szijjártó oldalán, részint az álnevet viselő rajongó jóvoltából a YouTube-on, tudomásom szerint egyiküket sem pereli a BBC a közzététel miatt, szóval nem arról van szó, hogy nem szeretnék, ha a magyar nézők látnák. Senki sem akarja eltitkolni. De a Hirado.hu átlát a szitán, akkor is, ha nincs szita, sőt, akkor a leginkább – mit mondott a csatornánál meghatározónak számító Bende Balázs, aki magát „a közmédia vezető külpolitikai újságírójának” nevezi, és nála nagyobb híve a magyar kormánynak nincs?

A BBC, mondjuk így: megbízást kapott a nemzetközi lobbitól, hogy hozza nagyon nehéz helyzetbe, kellemetlen helyzetbe Szijjártó Péter külügyminisztert.”

Vagy úgy. Igen, a nemzetközi lobby, a gyíkemberek, illuminátusok, annunakik... évezredek óta élősködnek a magyar nemzet nyakán és irtják, ahol érik. Miattuk kell a Föld is gömbölyű legyen, holott tudjuk, nemzeti bölcsességünkből fakadóan, hogy csak máshol gömbölyű, minálunk lapos. Így van ez és nem másként. De miért nem mutathatta be az M1 a különben erősen középszerű interjút? Szintén Bende magyarázza el ezt is.

A BBC cikinek érezte azt, hogy ezt megmutassuk mi itt Magyarországon országnak-világnak. Úgyhogy nekünk nagyon az az érzésünk, hogy ez az oka annak, hogy a BBC végül egy hét tanakodás, gondolkodás, ide-oda küldözgetés után azt a választ adta, egy jogász keresett meg bennünket, hogy jelen pillanatban nincsenek meg az eszközök ennek az egy epizódnak a nemzetközi terjesztésére. Tehát nem kapjuk meg.

You can't get always, what you want”, „Nem kaphatod meg mindig, amit akarsz”, énekelte Mick Jagger, de Bendének ezt felesleges is lefordítanom, tud angolul. Kell tudjon: 1993-ban a Soros–alapítvány jóvoltából az Egyesült Államokban tanult, közelebbről a Massachussetts államban lévő Brooks School magániskolába kapott ösztöndíjat. Azért nem hiszem, hogy a „nemzetközi lobby” kifejezést is ott tanulta. Azt szintén felpanaszolta, hogy:

Azokban az ügyekben, amik érzékenyek lettek vagy a nemzetközi, nyugati, baloldali, liberális társadalom számára – akár legyen ez migráció, akár LMBTQ-ügyek –, megtagadják ezeknek a képeknek az átadását, főleg akkor, hogyha azt szeretnénk bemutatni, hogy ezekkel kapcsolatban más országokban, nyugati országokban probléma van. Legutóbb egy hete az MTVA-nak a svéd közszolgálati televízió sem adott át jogi okokra hivatkozva felvételeket akkor, amikor két kisgyermeket lelőttek egy játszótéren, Stockholm közelében.”

Egyelőre döntsük el akkor, hogy Szijjártó migráns, vagy az LMBTQ-kategóriába tartozik, mert nagyon nem mindegy, miért nem „adták át” az anyagot. És akkor most térjünk rá erre az idézőjelre. 

A nemzetközi sajtóban olyan, hogy anyag átadása nincs. Minden publikáció, legyen az írott, képes, mozgóképes, nyomtatott vagy online, szerzői jogi védelem alatt áll. Anyag eladása persze van, ebből élnek a nagy médiacégek, hírügynökségek. De akkor mindent meg kell venni?

Nem kell, persze, hiszen ez esetben három médiumnál nem lenne több a világon, azok is egymást marnák. Az interjúalanynak természetesen joga volt ebben az esetben is terjeszteni a róla szóló műsort, Szijjártó nem sértett törvényt, mikor megosztotta. Az álnevet viselő YouTubernek már nem lett volna joga engedély nélkül a terjesztéshez, de vagy nem vették észre, mit művel, vagy nagy ívben letojták, kicsi ügy ez ahhoz, hogy felbéreljenek a kedvéért egy ügyvédet a Fleet Street környékéről.

Általában véve is: idézni szabad bármit, a forrás megjelölésével, azonban például a magyar sajtótörvény – amint a legtöbb – tiltja a teljes mű idézését. De ezzel a megszorítással használhatja a sajtó egymás információit, idézeteit, csak mutassa meg, jelezze, mi honnét származik. Van még egy fontos szabály, ami a világon mindenhol érvényes: exkluzív anyagot nem szabad felhasználni engedély nélkül. Ha valami csak egy társaságnak van meg, akkor az az övé, vagy engedélyt kell szerezni a másodközlésre – érzésem szerint ezzel próbálkozhat a magyar közmédia és ez mond csődöt utóbbi időben – vagy meg kell vásárolni a közlési jogot, pénzért.

Erről pont a közmédiának kéne a legtöbbet tudnia, ugyanis sokan dolgoznak ott, akik még 2006 szeptemberében a Hír TV színeiben előre árulták a Sky Newsnak a várható tudósításukat a tévé ostromáról – napokkal az esemény bekövetkezte előtt. Az üzlet különben nem jött létre.

Tehát, ha átadást emlegetnek, valószínűleg ingyen kérték volna az anyagokat. Bár, ki tudja... elképzelhető az is, hogy fizettek volna értük. Nos, ez esetben sem köteles a BBC bárkivel üzletelni.

De nem ám: tessék csak elképzelni, hogy kocsmárosok vagyunk a Vadnyugaton, Joe minden nap bejön, vesz két üveg whiskyt, és az egyiket odaadja az indiánoknak, akik cserébe vadásznak neki mindenféle kis, prémes állatokat. Joe gazdagodik, a törvény tiltja az indiánok itatását, de azt elvben nem tiltja, hogy Joe whiskyt vásároljon. Joe azzal érvel, hogy a saját whiskyjével azt művel, amit akar, és miután kifizette, az már az övé. Joe téved, mondaná a seriff, indiánnak akkor sem adhatja, de ha bennünk, kocsmárosként van egy kis becsület, mi sem adunk el tüzes vizet Joenak. Ez ennyire egyszerű. Az meg már az üzleti élet része, hogy ha Joe viszonteladóként még kereskedik is a whiskyvel, drágábban adja tovább (esetleg nem is indiánoknak), mint mi, nagyobb rajta a haszna, mint nekünk, akkor viszont bolondok vagyunk, ha eladunk neki egy centet is. Magunknak ártunk vele.

Ezért kerül pénzbe a legtöbb fontos nemzetközi hír, a legtöbb élő tudósítás, interjú – illetve, az eladó dönti el, miért kér pénzt, miért nem, a legtöbb hírügynökség, médiacég a tartalmai egy részét azért ingyen adja, de megköveteli a forrás megjelölését.

Bende problémája tehát valójában úgy szól, hogy:

Miért nem adja ide nekünk a BBC ezt az interjút akár ingyen, akár pénzért és miért nem kapunk meg másoktól is mindent, amit csak akarunk?”

Ha fizetős és ingyen kérték, akkor azért. Ha meg pénzért kérték és nem kapták, akkor azért, mert senki sem köteles a világon mindenkivel kereskedni. Nem lehet rendőrt hívni, ha valaki nem adja el nekünk tíz forintért a nadrágját az utcán, mondván, hogy jogunk van bármit megvásárolni, és szerintünk méltányos árat kínáltunk a ruhadarabért, nem lehet karhatalommal kötelezni az átadására és pucéron hazaküldeni.

És nem lehet megkövetelni – a Magyar Nemzet már itt tart – hogy a magyar politikusok húzás, szerkesztés nélkül írhassanak nyugat-európai médiumokba csak azért, mert ott valaki kritikus volt velük. Ez nem „méltányosság” volna, hanem visszaélés a sajtóval. Terveztek valami hasonlót 1998-2002-között Magyarországon, az lett volna a lex Pokol, mert Pokol Béla dolgozta ki, az állt volna benne, miszerint bármely írásra, mely véleményt, minősítést tartalmaz valakiről, joga lenne az érintettnek az adott médiumban a válaszadásra. Könnyű belátni, hogy ha ezt bevezetik, hír nem lett volna a magyar sajtóban, csak adok-kapok, oda-vissza mondogatás, sőt, mivel politikusaink imádják összemosni a hírt a véleménnyel, rövidesen magukat a véletlenül még becsúszó híreket is lehetett volna cáfolni, a lapok kötelesek lettek volna közölni az ellentétes értelmű nyilatkozatokat, ha igazak azok, ha nem. 

Ez még Magyarországon sem jött össze, honnét veszik, hogy Nyugat-Európában sikerülhet?

Értsük meg: a sajtó nem a politika szolgálóleánya, ahogy a tudomány sem az egyházé.

A sajtó annak ad teret és annak ad el hírt, anyagot, akinek akar, és akivel nincsenek rossz tapasztalatai, akiről nem tételezi fel, hogy visszaélne a helyzettel.

Ilyen a sajtó, ha szabad.

És ha nem szabad, akkor meg már nem sajtó, hanem propaganda.

Kiabálhat a magyar kormánymédia kígyót-békát, ezen sosem lesz képes változtatni.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása