Miközben az ellenzéki közvélemény bizonyos része diadalt ül az előválasztások eredménye miatt, más része meg halotti tort, de mindenképpen sokan ajánlgatják a mostani kormánynak, hogy tartós tejet már ne vegyen, olyan méretű beruházások és befektetések indulnak, mintha a mostani állapotok még minimum száz évig garantáltan eltartanának.
Az elsővel van könnyebb dolgunk, ugyanis arról egyelőre keveset tudunk. Arról van szó, hogy Zamárdiban az üggyel foglalkozó petíció szerint:
„A Zamárdi, Szent István út és a Brettyó természetvédelmi terület között elterülő, a Tihanyi-félszigettel szemközti, több, mint tíz hektáros területet „Nagyvárosias lakóterületté” nyilvánítanák, rajta 8 db 9 szintes és 10 db 5 szintes lakó- és szállodaépülettel.”
Erről az embernek legelőször Csokonai Vitéz Mihály jut eszébe, ő ugyanis azt írta volt:
„Óh, Tihannak rijjadó leánya!
Szállj ki szent hegyed közűl.
Ím, kit a sors eddig annyit hánya,
Partod ellenébe űl.”
Nem kis próféta lehetett Csokonai ezek szerint, csak annyit tévedett, hogy nem ül, hanem egyenesen építkezik az illető! Szép is lesz a Hong Kongot idéző skyline, a magasházak sziluettje a tihanyi apátságtól nézvést. Mondanánk, hogy ilyen tán csak nincs, de van, mégis van – Zamárdi Város Önkormányzatának megbízásából a VÁTI Városépítési Kft. készíti Zamárdi településrendezési eszközeinek említett módosítását, sőt, az adott helyet ügyesen már két éve fejlesztési területté nyilvánították. Itt a dokumentáció, nem csalás, nem ámítás. Hivatalosan „nagyvárosias lakóterület” lesz a tó partján. Többek közt nyolc hétemeletes lakóházat, két négyemeletes épületet, valamint további társasházakat és egy 72 szobás, négycsillagos szállodát terveznek építeni.
A látványtervből én magam arra következtetek, hogy akinek a fejében ez a látomás megszületett, igen sokat játszhatott a Surviving Mars vagy az Anno 2205 című játékokkal, esetleg az Aven Colonyval, mert a képi világ nagyon azokra hajaz, de ez mellékes, tudjuk, hogy a látványtervnek annyi köze van a valósághoz, mint a választási kampányígéreteknek a kormányzati munkához. Akkor jó, ha nem az ellenkezőjük valósul meg, bár erre sincs semmi biztosíték. Mármost egyelőre ott tartunk, hogy tervek vannak, a hivatalos eljárás halad, a kivitelező még nem tisztázott a földi halandók számára, de nem kétlem, hogy az illetékesek már azt is tudják, ki fogja nyerni a tendert – a civilek meg tiltakoznak, hiszen ez teljesen megváltoztatná a település, sőt, az egész Balaton képét.
Ami felveti azt a kérdést, hogy rendben, fejlesztés, de mi szükség akkor egyáltalán a Balatonra? Mert a tónak kezd a legkevesebb fontossága lenni a tulajdon partján. Meg a természetnek: 25 százalékos gépkocsiforgalom-növekedéssel számolnak, ráadásul az egész a Natura 2000 besorolású, „Dél-balatoni berkek kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület” mellett épülne, szóval attól el is lehetne búcsúzni.
Úgy érzem, mi egy születő, körvonalazódó nagyberuházás-sorozat kezdetét látjuk, most még csak alakulgat a fényes betonjövő a Balaton partján, ebben a stádiumban talán még meg lehet állítani...
Akkor lássuk a másik nagyberuházást, vagyis Ferihegyet.
Ott legalább építeni nem kell semmit, azt megvenni akarja a magyar állam úgy, ahogy van. Minden olvasómat figyelmeztetem, hogy kicsit bonyolult történet következik, pont azért, mert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér privatizációjáról a köztudatban csakis nagyon leegyszerűsített, tehát hamis legendák terjednek, „eladták a szocik” vagy „eladták a fideszesek” szintjén. Nem ennyire egyszerű a dolog.
Minden azzal kezdődött, hogy a nemzetközi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt. részvényeinek 75 százalék mínusz egy szavazatos pakettjét 2005 decemberének elején megvásárolta a brit BAA International Ltd. az akkori magyar kormánytól. Éspedig 464,5 milliárd forintos azonnali tranzakciós áron, ami a privatizációtól eredetileg várt összeg négyszerese volt. Ezért elnyerték az üzemeltetési jogot is 75 évre. A részvénytulajdon 25 százalék plusz egy szavazat része magyar állami tulajdonban maradt, szóval nem teljesen adták el a hegedűt, a tokot és a vonót megtartották. Azonban üzleti okok miatt a brit tulajdonosok rövidesen eladták a részüket a német Hochtief csoportnak. Ez így is maradt 2011-ig, mikor is – az akkori Origo szerint – már az Orbán-kormány kalandos tranzakciókba kezdett:
„A kormány a Hochtief Csoportnak adja el a Budapest Airport Zrt.-ben lévő kisebbségi részesedését. A kisebbségi részvények eladási értéke nagyságrendileg 36,6 milliárd forint – közölte pénteken a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben egy kormányhatározat, mely felhatalmazta a fejlesztési minisztert a versenyeztetés nélküli értékesítésre a vevő és az ár megnevezése nélkül. Hat évvel ezelőtt a privatizált 75 százalékos részvénycsomagból 464 milliárd forint bevétele volt az államnak, akkor tehát még körülbelül 150 milliárd forintot ért a társaság negyede.”
Szép, nagy értékcsökkenést látunk és azt, hogy a résztulajdonosi pozícióról már a 2010 utáni kormányzat mondott le, aprópénzért. Ezt azért piszok nehéz lesz a korábbi vezetés nyakába sózni. Közben gazdát is cserélt a cég, most három külföldi tulajdonosa van, ezek konkrétan 55.44 százalékban az AviAlliance, 23.33 százalékban a Malton Investment PTE és 21.23 százalékban a Caisse de dépôt et placement du Québec. Viszont a repülőtér értéke azóta növekedett, ugyanis állandóan fejlesztik.
2019-ben kezdődött a kormánymédiában a „Blamáljuk Ferihegyet” című össznépi játék, amiről rövidesen kiderült, hogy nagyon reális célja van: le akarják nyomni a reptér árát, akkor még úgy volt, hogy Mészáros Lőrinc egyik cége vásárolná meg a részvényeket, éspedig furmányos módon: a MOL és az Indotek vették volna meg, majd továbbadták volna a megfelelő új tulajdonosnak. Ez mostanra változott – de nem nagyon.
A világjárvány alaposan lenyomta az árakat a légiközlekedési piacon is, mire fel a magyar kormány előbb nevetséges, majd kevésbé nevetséges árajánlatokkal kezdte bombázni a mostani tulajdonosokat. Kanyargós út vezetett idáig, amit most nem írnék le, inkább a jelenlegi helyzetet vázolnám a(z erősen kormánypárti) Világgazdaság alapján:
„Magas rangú források a VG-nek részletesen bemutatták a Budapest Airport visszavásárlásának háttérfolyamatát. A magyar fél vételi szándéka végérvényes, még karácsony előtt szerződni akar. A konzorciumnak az állam mellett a Mol és az Indotek csoport a tagja, de ha úgy alakul, a kormány készen áll a százszázalékos tulajdonszerzésre. A legutóbb kínált 4,44 milliárd eurós árra szinte biztos, hogy rábólint a külföldi eladói kör.”
Ami 1598 milliárd forint és némi apró. Tekintve, hogy az előbb láttuk: összesen 464,5 milliárd forintot kapott a részvénypakett 75 százalékárt a 2005-ös kormány, a 2011-es pedig 36,6 milliárdot a maradék 25 százalékért, több, mint háromszoros árat kínálunk most. Persze, hogy erre nem fognak nemet mondani. Ha mindent beszámítunk, ami azóta történt, akkor is tisztes a haszon, sőt, kapitális. Jó, de kik akarják megvenni?
„Forrásunk kategorikusan kizárta annak a lehetőségét, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető vállalat kizárólag magánbefektetőkhöz kerüljön. Ha a kormány nem vállal szerepet a tranzakcióban, akkor a piaci érdekeltségek is elállnak. Megerősítette, hogy
a magyar államon kívül az Indotek csoport és a Mol alkotja a konzorciumot.
Vagy ebben a felállásban szerzik vissza a ferihegyi infrastruktúrát, vagy az állami fél egymaga. Hangsúlyozta, hogy további magánszereplők bevonására a projektben nincs lehetőség, „már így is bonyolult az akvizíció menedzselése”. Ha az Indotek és a Mol benne marad a konzorciumban, a kormány meg fog egyezni velük a tulajdonosi arányokról.
Az már most biztos, hogy a magyar államnak minimum 51 százalékos részesedése lesz, de a végső szám ennél jóval magasabb lehet.”
Akkor tehát két lehetőség maradt: vagy tisztán állami tulajdonba kerül a repülőtér, vagy a MOL-Indotek partnercégeken keresztül állami-vegyes magántulajdonba – és esetünkben nem lehetetlen, hogy a MOL-Indotek csak egy tranzitállomás Mészáros Lőrinc felé.
Honnét vennék ezt a rengeteg pénzt? Nyilván tehetős emberek, nem gond nekik egy vendéglői vacsora, de azért 1598 milliárd kicsit több, mint amennyit az ember magánál tart. Hát például az állam által már felvett 5 milliárd dollár devizahitelből forgatnának ebbe másfél milliárdot, a többit meg kiszedik a gyerek otthoni malacperselyéből.
Lesz az a pénz. És ami ennél több: meg is lesz.
Hogy maga az üzlet hosszú távon mennyire jó a magyar államnak, az világnézet és vélemény kérdése. Ugyanis ha hosszú távon velünk marad a világjárvány, akkor a polgári légiforgalomba fektetni kidobott pénz, ha azonban hamar elmúlik, akkor hozhat hasznot egy nemzetközi repülőtér üzemeltetése: bár azért időbe telik, míg behozza az árát. Mármint a háromszoros árát, amennyibe a dolgok jelen állása szerint kerülne.
De lépjünk hátra egyet, tekintsük a nagy összképet!
Egyfelől a fél ország kormányváltó hangulatban ringatózik, legfeljebb a részletekben nem képesek megegyezni, másfelől a megfelelő üzleti körök olyan beruházásokba fognak, amelyek egészen bizonyosan csak több (esetleg elég sok) év múlva lehetnek nyereségesek, és csak akkor, ha nem áll be változás az ország kormányzati rendszerében. De még személyi változás sem.
A zamárdi beruházás talán még megállítható, a ferihegyi a jelek szerint már eldöntött tény.
Sok pénzről van szó, amit nem kockáztatnának, ha nem tudnának valamit.
És azt a valamit ne tudnák biztosan.
De mit tudnak?
Ez az alapkérdés.
Szele Tamás
