Szavak, nyilatkozatok idegőrlő háborúja zajlik az ukrán válság körül, viszont meg kell hagyni: valódi harci cselekmények nincsenek, ne is legyenek, ha egy mód van rá. Azonban egyre jobban kezd látszani, hogy az „ukrán” probléma alig szól Ukrajnáról, most már világhatalmi pozíciókért folyik harc. Gazdasági és diplomáciai szinten ugyan – de kíméletlenül.

A világ általános érdeke volna egy ésszerű kompromisszum, de az arra való törekvésnek nyoma sincs – a gazdaság meg borul fel, fenekestől. Mindkét fél fegyverként használja a földgáz kereskedelmét, Oroszország – pontosabban a Gazprom – üzletpolitikájának köszönhetően egy év alatt az energiahordozó tőzsdei jegyzett ára 300 százalékos emelkedést mutat, aminek az a világos oka, hogy 38 százalékkal kevesebb szállítmány érkezett a Gazpromtól tavaly augusztus és december között, mint 2018-ban. Holott soha ennyi gázt ki nem termeltek, mint mostanság. Az Egyesült Államok alternatív megoldásokat keres Európa gázellátására, például Katartól kérnek megfelelő áru és mennyiségű földgázt, ugyanis amennyiben kitör a háború, Németország Washingtonnal egyetértésben lemond az Északi Áramlat 2 használatáról, mely ugyan műszakilag már kész, de átadását nem engedélyezték.

Azért nem, mert a Gazprom szabályzata eltér az Európai Unió szabályaitól, éspedig abban, hogy az uniós gázdirektíva kimondja: kizárólag ugyanaz a társaság nem használhatja a saját csővezetékét arra, hogy a maga termelte gázt szállítsa és értékesítse is rajta, liberalizálni kell a vezeték kapacitását, helyet biztosítva a piaci vetélytársaknak. Valahogy úgy értsük ezt, hogy másnak tehát akkor sem szabad használnia az ő csövüket, ha az épp üresen áll és az illetőnek nagy szüksége volna rá, fizetne is a használatért. Álljon csak tovább üresen, és dögöljön meg a szomszéd tehene is.

Ennek az erőltetése jól látszik a Moldovai Köztársaság esetében, ahol Maia Sandu elvileg Unió-barát kormánya az uniós elvet kérte érvényesíteni, mire fel a Gazprom közölte velük: Chișinău százmillió dolláros tartozást halmozott fel náluk. Ami igaz, de tavaly ilyenkor is majdnem ugyanennyire igaz volt, csak akkor Moszkva-barát volt a kormány. Hajlandóak feloldani a zárlatot, sőt, akkor nem az eddigi, lejárt gázszerződésbe foglalt ár dupláját kérik az új szállítmányokért, hanem hirtelen baráti lesz a díjszabás – de ennek „pénzügyi és nem pénzügyi feltételei” vannak. A pénzügyiek világosak, adós, fizess, de mik a nem pénzügyiek? A Gazprom-direktíva alkalmazását értik ez alatt.

Még az sincs kizárva, hogy a világméretű konfliktus kirobbanásának egyik legfőbb mozgatórugója az Északi Áramlat 2, hiszen az orosz gazdaság szinte kizárólag a fosszilis energiahordozók kereskedelméből él. Szállítanak még külföldre álhíreket, manipulációt és maszkirovkát is, de ez utóbbiakért egyelőre nem kérnek pénzt, ingyen adják, jó szívvel, mert nagy az ő lelkük. De az a vezeték nagyon fontos nekik, ezért kell szem előtt tartsuk az Egyesült Államok külügyi szóvivőjének, Ned Prince-nek friss bejelentését, amit ma hajnalban tett, miszerint:

„Nagyon világos akarok lenni: ha Oroszország bármilyen formában is lerohanja Ukrajnát, az Északi Áramlat 2 ügy nem fog előremozdulni. Nem fogok belemenni a részletekbe. Németországgal közösen biztosítani fogjuk, hogy nem fog előremozdulni.”

Márpedig az orosz gazdaságnak úgy kell az a vezeték, mint egy falat kenyér. A válság kitörése óta hatalmas vagyonok vesztek oda. Mint a 24.hu írja:

„A Forbes által összeállított milliárdos-világranglistán jelenleg 104 orosz szerepel, a lap orosz kiadványának szerdai cikke szerint közülük 76-an elveszítték vagyonuk egy részét.

A lap tavaly év végét, a december 20-i állapotot választotta összehasonlítási pontnak, január ugyanis az elmúlt két év egyik legrosszabb hónapja volt az orosz tőzsdén. A lap azt írja, hogy a hatalmas árfolyamzuhanások pontosan megfeleltethetők azokkal a politikai lépcsőkkel, amelyek egyre fokozták a moszkvai vezetés és a NATO közötti feszültséget Ukrajna körül.

A Forbes Real-Time számlálója szerint a 104 orosz milliárdos együttes vagyona ez alatt az egy hónap alatt 27,9 milliárd dollárral, azaz közel 8900 milliárd forinttal csökkent.”

Vlagyimir Vlagyimirovics, hát már a saját bojárjaidat, bocsánat, szilovikjaidat sem tekinted cári szemeddel? Ott fognak elsenyvedni a nyomortól mindahányan... Persze, a tárgyalások azért folynak.

Elfolynak, egymás mellett.

Ezeket diplomáciai tárgyalásoknak nevezni épp úgy erős, barokkos túlzás, mint segítségnek hívni azt az ötezer sisakot, amit Németország ígért Ukrajnának háború esetére. Talán a még Vilmos császár idejéből megmaradt Pickelhaube-készletet akarták így elsózni. A Pickelhaube az a csúcsos porosz katonai sisak, amiről már az első világháború idején sem értette senki, mire jó. Azt értették, hogy miért néz ki így – ilyenre tervezte 1842-ben IV. Frigyes Vilmos porosz király, korabeli orosz sisakok alapján, melyeknek elődjét meg egyenesen Bölcs Jaaroszlavnak tulajdonítják. Mindenesetre akár Pickelhaubét küldenek, akár Stahlhelmet, Kijev polgármestere, az egykori bokszvilágbajnok, Vitalij Klicsko megkérdezte a hír hallatán:

„Legközelebb mit küldenek? Párnákat?”

A tárgyalások sem különbek ennél a segélynél. Egyelőre ott tartunk – Kreml-párti olvasóknak jelzem, hogy a TASZSZ hírügynökséget használom forrásnak, szóval ne vádoljanak elfogultsággal Oroszhon ellen – miszerint Lavrov külügyminiszter ma bejelentette:

„A biztonsági garanciákról szóló amerikai válasz alapján várható, hogy komoly beszélgetés kezdődik, de másodlagos kérdésekről.”

Tessék? Itt álluk a világégés árnyékában, és ezek közlik, hogy tárgyalni fognak, a jövőben, talán – és kizárólag másodlagos ügyekről? Aztán tessék mondani, legalább azokat a másodlagos ügyeket mikor méltóztatnak elővenni? Erről Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője nyilatkozott:

„Egyelőre nem világos, hogy mikor kerül sor Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Antony Blinken amerikai külügyminiszter újabb találkozójára – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságírókkal. „Még nem kötöttek pontos megállapodást” – pontosított a Kreml illetékese kérdésre válaszolva.

A szóvivő megerősítette, hogy valóban tárgyaltak a további kapcsolatfelvételről. „De ha nem tévedek, még nincs egyetértés arról, hogy mikor kerül rá sor” – tette hozzá.”

Akkor megvan tehát a válasz a mikorra. Egyszer. Majd.

Holnapután, kiskedden.

De miért rekedtek meg ennyire a felek? Lavrov álláspontja szerint a NATO által beterjesztett javaslatcsomagban (melyet a betarthatatlan orosz követelésekre válaszul állítottak össze)

„...nincs pozitív reakció a fő kérdésre. A fő kérdés a mi egyértelmű álláspontunk a NATO további keleti terjeszkedésének és az Orosz Föderáció területét fenyegető csapásmérő fegyverzet telepítésének elfogadhatatlanságáról.”

Lavrov azt is állítja, hogy Oroszország rendelkezik írásos szerződésekkel arról, miszerint a NATO nem terjeszkedhet kelet felé, ilyenek lennének az 1999-es Isztambuli Nyilatkozat és a 2010-es Asztanai Nyilatkozat, melyeket szerinte „az összes ország – az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) részes feleinek vezetői, köztük az amerikai elnök is aláírtak.”

Hát akkor elő velük, bár... tudomásom szerint az 1999-es isztambuli EBESZ-csúcson az Európai Biztonsági Chartát fogadták el, valamint Mészáros Margit tanulmánya szerint, mely a Hadtudományban jelent meg:

„Az isztambuli csúcstalálkozón magyar elnökség mellett harminc állam aláírta az európai hagyományos fegyverzetek korlátozásáról szóló 1990-es szerződés (CFE Treaty) módosítását. A jogi érvényű Adaptációs Megállapodás tartalmazza azokat a konkrét szöveges változtatásokat és kiegészítéseket, amelyek alapján elkészülhet az adaptált szerződés un. konszolidált szövege. Az adaptált szerződés törölte a tömbszembenállás elemeit, az államcsoportokra, azaz a Varsói Szerződésre és a NATO-a tett szöveges, számszerű és szerkezeti utalásokat. Rögzítette a nemzeti és területi szintekre való áttérés számértékeit és szabályait.”

Ez mintha nem a NATO keleti terjeszkedésének a tilalmáról szólna, de ha Lavrov így értelmezi, lelke rajta. Az kétségtelenül benne van, hogy „figyelembe kell venni bármely más EBESZ-tagállam, köztük az Oroszországi Föderáció biztonsági érdekeit”, csakhogy mit nevezünk biztonsági érdeknek, és mikor? Mikor épp mit, adja magát a válasz és ezt látjuk jelenleg. De Lavrov még veszélyesebbet is mondott:

„Figyelmeztettem Antony Blinkent és más kollégáinkat is, hogy rövidesen hivatalos megkeresést küldünk nekik azzal a követeléssel, hogy magyarázzák meg, miért csak egy pontot húznak ki a saját kötelezettségeikből, miközben megpróbálják figyelmen kívül hagyni a számukra kedvelt pont betartásának feltételeit. Ez egy hivatalos megkeresés lesz minden olyan ország számára, amelynek vezetői aláírták az isztambuli és az asztanai nyilatkozatot. Remélem, hogy ebben az esetben nem lesz szükség plusz időre ahhoz, hogy megmagyarázzuk, miért tartja a Nyugat éppen ezt az álláspontot.”

Ez viszont már színvallásra kényszeríti a címzett államokat: döntsék el, támogatják-e Lavrov új, mostani értelmezését a szerződésekkel kapcsolatban, avagy sem? Ha igen, az orosz szférába kerülnek, ha nem, a nyugatiba. Valóságos csapda ez minden ország számára, amely szeretne némi semlegességet megőrizve mindkét féllel elfogadható kapcsolatokat fenntartani. Most dönteni kell: vagy-vagy, ami arra utal, hogy ez már nem béke. És van ennél is riasztóbb politikai nyilatkozat, csak az már Dmitrij Medvegyevtől, a volt elnöktől származik, aki most az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese:

„Az európai országok nem lesznek képesek önálló politikát folytatni, és mindaddig az Egyesült Államoktól függenek, amíg NATO-kötöttségek kötik őket. Az Egyesült Európa azonban csak akkor létezik, ha van NATO, ez a probléma. Nem arról van szó, hogy tetszik-e nekünk vagy sem, de sok döntést, köztük a gazdaságiakat is, az Atlanti-óceán túloldalán hoznak meg.”

Figyeljük Medvegyev logikáját, függetlenül attól, hogy természetesen nincs igaza: az Európai Unió a NATO-tól függ, a NATO pedig Washingtontól, ámde Európai Unió csak akkor létezik, ha van NATO. Azonban mivel Moszkva fő ellenfelének tartja a NATO-t, ebből az következik, hogy annak legyőzése az EU széthullásával jár, amibe az érintett európaiaknak jó lesz belenyugodni, tulajdon függetlenségük érdekében, melyet Moszkva a világért sem sértene meg, hogyan is képzeljük? Mindenkit békén fognak hagyni – míg fizetjük nekik az adót, a sarcot meg a dézsmát.

Teljesen úgy hangzik, mintha fel akarnának minket szabadítani tulajdon uralmunk alól. A saját önuralmam már így is inog, mikor ilyesmiket olvasok.

Állítólag a vietnami háborúban hangzott el a halhatatlan szállóige:

„Néha fel kell égetnünk egy falut ahhoz, hogy felszabadítsuk.”

Az benne a szép, hogy mindkét oldalon mondhatták.

Egyelőre ez a pillanatnyi helyzet: ideg- és nyilatkozatháború zajlik.

Híradásainkat folytatjuk.

Szele Tamás