Forgókínpad

Forgókínpad

Háborús választási metodicska

2022. július 05. - Szele Tamás

Addig kérdeztem, mi a csoda lehet ennek a háborúnak a célja, és ki kezdte, meg főleg minek, hogy a végén választ kaptam rá. Persze nem nekem szánták, hanem az Egységes Oroszország (Putyin pártja) jelölteinek – de egyfajta válasz ez is. Rossz válasz, kétségtelenül hamis, de legalább látjuk, mit mondanak az orosz választópolgároknak ezekről a kérdésekről.

btr_egyseges_oroszorszag.jpg

Csupa nagyon érdekes dolgot, de előbb kerüljünk képbe: a háború hírei közepette el szokás felejteni, hogy idén szeptember 11-én (pont ezen az ominózus napon) az Oroszországi Föderációban önkormányzati választások lesznek. Mondjuk annyira nem sikkadt el ez a tény, mert a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságokban meg ezen a napon rendezik a népszavazást a csatlakozásról Oroszországhoz, és nagyon szeretnék megrendezni Herszonban és Zaporrizsjában is, ha az időjárás és a harci helyzet engedi, de ahogy most kinéz, ez nem fog menni egyelőre a két utóbbi területen. Mármost ezek szerint az orosz pártok már kampányidőszakban vannak, persze nagy meglepetésre senki se számítson, létezik az Egységes Oroszország, mint mindent elsöprő erő és léteznek rajta kívül a Dumában kis, álellenzéki pártocskák, akik felsöpörnek az elsöprő után.

Mármost a Meduzához épp az Egységes Oroszország egyik belső, információs eligazító kampányanyaga jutott el, ami azt tartalmazza, hogyan kell kommunikálniuk az egyébként győzelemre ítélt jelölteknek erről a mostani háborúról, mit kell mondaniuk az istenadta népnek.

Összességében az Egységes Oroszország „négy irányvonalat” kínál az ukrajnai háborúról való beszélgetéshez. Az első Oroszország és Ukrajna történelméről, a második az önjelölt DNK és LNK „békés életének helyreállításáról”, a harmadik az Oroszország és a Nyugat közötti konfliktusról, a negyedik pedig a „Z hősökről”, azaz a „különleges műveletben” részt vevő orosz katonákról szól.

Javasolnék egy ötödiket is, a „különleges műveletben” elesett vagy megrokkant katonákról, de hát nem hallgatnak rám úgysem. Akkor lássuk a történelmi részt.

Általánosságban azt tanácsolják az Egységes Oroszország jelöltjének, hogy mondja azt a választóknak: Ukrajna nagy része „mindig is az orosz világ része volt” (hogy pontosan mit értenek „orosz világ” alatt, az nem derül ki a módszertanból), és hogy a háború „az 1945 óta folytatott nyugati Oroszország-politika közvetlen következménye”.

Sőt, mondják nagyjából ugyanazt, amit Vlagyimir Putyin mond Ukrajna történelméről. Vagyis, hogy Ukrajna nem egy független, önálló állam, hanem „Oroszország határterülete”. Meg kell ismételni Putyin tézisét, miszerint az ukrán nemzetet csak a 19. század végén „találták ki”.

Ezen kívül a jelölteket arra ösztönzik, hogy szidják Vlagyimir Iljics Lenint (Putyin korábban úgy hivatkozott rá, mint a modern Ukrajna „kitalálójára” és „megtervezőjére”, és őt vádolta a Szovjetunió összeomlásáért is, amiben csak annyi igaza volt, hogy ha meg nem alapítja, nem lett volna mi összeomoljon), és dicsérjék Joszif Sztálint (amiért azt javasolta, hogy a Szovjetunió köztársaságai még formális jogot se kaphassanak a Szovjetuniótól való elszakadásra). Valamint bírálni kell Nyikita Hruscsovot, aki „karriert épített Ukrajnában”, majd „átadta a Krímet az Ukrán SZSZK-nak”, és később „támogatta a nacionalista eszméket Ukrajnában”, többek között azzal, hogy amnesztiát adott az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) és az Ukrán Nacionalista Szervezet (OUN) tagjainak.

Értem, Második Miklós óta egyedül Jelcin és Putyin nem hibás, Jelcin azért, mert végig nem volt olyan állapotban, hogy hibázhasson, Putyin meg azért nem, mert ő a kisangyal. Ukrajna sosem létezett, amit ott tetszenek látni, optikai csalódás, hát kinek hisznek maguk, nekem, vagy a szemüknek?

A „történelmi háttér” mellett az Egységes Oroszország párt azt tanácsolja a jelölteinek, hogy a választóknak azt mondják: a „különleges művelet” egyik fő feladata, hogy „jobbá tegye az emberek életét Ukrajnában és a donbászi népköztársaságokban azáltal, hogy megszabadítja őket a nacionalista kormány elnyomásától, amely nem törődik a polgárokkal”. Hogy emellett rakéta- és aknatűz útján az életüktől is megszabadítja őket, az már más kérdés, az egy mellékhatás.

Oroszország viszont a módszertan szerint minden lehetséges módon gondoskodik az ukránokról. Például humanitárius segélyt nyújt, bár a módszertan nem határozza meg, hogy az ukránoknak miért van szükségük erre a humanitárius segélyre. A kézikönyv szerint a humanitárius segélyek egyik fő szállítója az Egységes Oroszország: „A párt a művelet kezdete óta már több mint 8000 tonna humanitárius szállítmányt és több mint 100 tonna gyógyszert szállított a rászorulóknak.”

A kijevi rezsimmel ellentétben Oroszország minden tettével bizonyítja, hogy törődik a civilek sorsával, ezért az utóbbi időben a felszabadított területek lakói egyre gyakrabban kinyilvánítják, hogy Oroszországhoz kívánnak tartozni. Például pár napja Herszonban úgy felrobbantották a megszállókat kiszolgáló egyik hivatalnok kocsiját, hogy az illető kirakós játék formájában fog újjászületni, ha a buddhizmusnak igaza van. Ezzel is az oroszbarát érzelmeiknek adtak hangot, nem? Nem.

A Nyugatot nem érdekli az egyszerű ukrán állampolgárok sorsa – kész „az utolsó ukránig harcolni”. Ukrajnát valójában az Egyesült Államok tartja túszul, amely államcsínyt hajtott végre az országban, ami hozzájárult a nacionalisták hatalomra jutásához, akik mindig is kisebbségben voltak az országban.”

Na, de ezzel a bekezdéssel már el is jutunk a háború felelőséhez. Ha ugyanis Oroszország megtámadja szomszédját, Ukrajnát, arról ki tehet? Eltalálták: a Nyugat! Azt mondja a sillabusz:

A Nyugat azért robbantotta ki az ukrajnai konfliktust, hogy megsemmisítse fő geopolitikai riválisát, Oroszországot.”

Én valahogy úgy emlékszem, hogy Oroszország támadott, de a metodicska szerint az mindegy. Megmagyarázzák. Vigyázat, hosszú idézet következik.

A magyarázat szerint a Szovjetunió összeomlása után „egy úgynevezett egypólusú világ alakult ki az Egyesült Államok vezetésével”. Az Egyesült Államok azonban hamarosan fenyegetést látott a „modern Oroszországban”, és „tűzfészkeket kezdett létrehozni a posztszovjet térségben”.

Az USA a volt szovjet köztársaságokat próbálta „oroszellenessé” tenni, és egy ilyen kalandot Ukrajnában volt a legkönnyebb véghezvinni, mert a talajt már a szovjet rezsim megteremtette hozzá. Az USA támogatásával a kijevi rezsim véres háborút indított Donbásszban. Ugyanakkor Moszkva mindig is igyekezett jószomszédi kapcsolatokat kiépíteni Kijevvel.

Az ajánlások szerzői azt tanácsolják a jelölteknek: tájékoztassák a választókat arról, hogy Washington „azért volt érdekelt a konfliktusban, hogy okot szolgáltasson az újabb oroszellenes szankciókhoz”. És „erősebb ürügyre volt szüksége ahhoz, hogy nyomást gyakoroljon Moszkvára, ezért Ukrajna szisztematikusan elkezdte előkészíteni az orosz területek elleni támadást”.

Oroszország a maga részéről minden módon igyekezett elkerülni a fegyveres konfliktust. Már nyilvánvaló, hogy a Nyugat vereséget szenvedett a szankciókban, az információs és humanitárius háborúkban. Az európai államok fokozatosan jutnak erre a következtetésre, és minél inkább érezhetővé válnak a szankciók következményei, annál egyértelműbbek lesznek az Oroszországgal való kapcsolatok normalizálásának szükségességéről szóló nyilatkozatok. Nyilvánvalóan csak az Egyesült Államok érdekelt a konfliktus eszkalációjában” – áll a dokumentum szövegében.”

Azt nem értem, hogy miért pont az Egyesült Államok, miért nem egyenesen Japán, aminek még területi vitája is van Oroszországgal? Esetleg Tonga Királyság, mely gyanúsan hallgat az ügyben, egy szót sem ejtettek a dologról a háború kitörése óta? Az fel sem merül, hogy a fegyveres konfliktus elkerülésének a leghatékonyabb módja az lett volna, ha el sem kezdik? Nem: ők úgy kerülik el a lövöldözést, hogy elsőnek lőnek. Aztán, ha nem találnak, ez lesz belőle, amit most látunk. És nem először: gondoljunk Afganisztánra, az is egy pár hetes kirándulásnak indult és tíz év mészárszék lett belőle, vereséggel megkoronázva (putyinita olvasók számára: képzeljék, a Szovjetunió is veszített egy háborút Afganisztánban, nem csak az Egyesült Államok).

És akkor mi lesz? Mi lenne, harcolnak a végső győzelemig. De ki fog győzni? Természetesen Oroszország, ki más? Hiszen, mint az útmutató írja:

Oroszország gyakorlatilag egyedül állította meg a náci Németországot, miközben a legtöbb európai állam harc nélkül megadta magát.”

Nocsak. Viszonylag kevés horogkeresztes zászlóra emlékszem, mely a Toweren lobogott volna, ellenben emlékszem katonai parádéra, melyen Lengyelország felosztása alkalmából együtt díszelegtek a német és a szovjet alakulatok, a legnagyobb fegyverbarátságban. Normandiában sem szállt partra senki? A Szovjetunió sem kapott temérdek hadianyagot Amerikától? Az mind nem számít, a kisokos megmondja a frankót:

A gyakorlat azt mutatja, hogy a Nyugat nem tanulta meg a Nagy Honvédő Háború tanulságait, és úgy döntött, hogy megbirkózik Oroszországgal és annak népével. Ez talán a legnagyobb hiba, amit az USA és szövetségesei elkövettek. Ha a Szovjetunió akkor képes volt véget vetni Adolf Hitler fasiszta rezsimjének, Oroszországnak nem lesz nehéz megállítania a Zelenszkij-féle neonáci rezsimet is, amelyet számos nyugati állam támogat. Az orosz katonák a gyakorlatban bizonyítják, hogy az Oroszországgal való konfliktusba való belemerülés vesztett ügy.”

Sőt, a szöveg szerzői hozzáteszik, hogy „a különleges művelet a feltétel nélküli győzelemben fog tetőzni”. A dokumentum nem határozza meg, hogy ez miből áll majd, de ezek szerint „előre a végső győzelemig”, és velük vannak a Wunderwaffék, bocsánat, csodafegyverek is, amik annyira csodálatosak, hogy egyenesen láthatatlanok!

Szóval, ezt sulykolnák az egységsugarú orosz választó fejébe. De elhiszi? Hát, melyik igen, melyik nem, tapasztalatom szerint az orosz átlagember még tán kicsit gyanakvóbb is a politikával kapcsolatban, mint mások, mert sokkal többet hazudtak neki (és emiatt neki is sokkal többet kellett hazudnia, hogy úgy tegyen, mintha elhinné). Az tény, hogy a Meduza utánanézett, és akármit is mond ez a „módszertan”, ez a „metodicska”, Moszkvában például még az Egységes Oroszország jelöltjei is kerülik a háború emlegetését. Az egyikük – névtelenséget kérve – meg is mondta, miért:

Ez egy útmutató arról, hogyan kell helyesen – a pártvonalnak megfelelően – beszélni ebben a témában, ha valaki beszélni akar. De jobb, ha a humanitárius segítségnyújtásról, a donbásszi békés életről beszélünk. Moszkvában nem minden választó viszonyul pozitívan a hadművelethez.”

És akkor még finoman fogalmazott.

Szóval, akkor győzni fog az Egységes Oroszország a közelgő önkormányzati választásokon?

Győzni fog, ez nem kétséges.

Hisznek neki?

Egy szavát sem hiszik.

Akkor miért fog győzni?

Mert az orosz rendszerben képtelen veszíteni. Ez valahonnét ismerős.

De legalább a háborút megmagyarázták, töviről hegyire.

Abban is úgy mondtak igazat, mint bármi másban.

Nagy kár, hogy ez a háború nem választás, nem lehet se elcsalni, se széthazudni. A rakétának hiába magyarázza az ember, hogy ő voltaképpen békegalamb, csak pályát tévesztett: az a makacs rakéta fel fog robbanni.

Ez a különbség, kérem.

Van, amit nem old meg se a hazugság, se a mellébeszélés.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása