A gondolat elsőre ijesztő. Még elképzelni is kellemetlen, hogy az újságírás automatizálható, és a jövőben robotok írhatják majd a sajtóanyagok nagy részét – csak éppen ez már a jelen, nem a jövő. A 444 a Qubit nyomán roppant érdekes írást közöl a robotújságírás jelenéről, aminek alapján elmondhatjuk: azért tehetséges embernek nincs miért aggódni.

Itt olvasható maga az anyag is (https://qubit.hu/2017/12/15/a-robotujsagirok-mar-a-spajzban-vannak-es-mindenkinel-gyorsabban-gyartjak-a-tartalmat), de a tanulságai izgalmasabbak. A legelső rögtön az, hogy a tudomány mai állása szerint robotújságíró, vagyis hát újságíró szoftver politikai propagandára nem használható. Illetve csak úgy, hogy miután megírta a magáét, jön egy ember és átírja. A szoftver ugyanis nem tud célzatosan csúsztatni, nem tud tényeket elhallgatni, másokat kiemelni, vagy foglalkozik mindennel, vagy nem foglalkozik semmivel, és mivel nem értelmezi a szöveget, nem is tudhatja elferdíteni a tényeket.

Egy pillanat. Nem érti, mit ír, de mégis ír?

Bizony: a szónak abban az értelmében véve, ahogy mi gondoljuk, nem érti, nem értelmezi, nem köt a szavakhoz, kifejezésekhez személyes élményeket vagy elképzeléseket. Viszont, mivel a nyelv dinamikáját érti, meg tudja írni. Vegyünk egy példát!

Mondjuk legyen az a hír, hogy földrengés volt a Salamon-szigeteken. A robot leírja, hogy a Richter-skála szerint hányas, mennyi az áldozatok száma, mennyi a sebesülteké, mekkora az anyagi kár. A cikk informatív lesz, tulajdonképpen egy hírtől nem is lehet többet várni. De a „földrengés” szó leírásakor nem képzeli el a pokoli morajt, a menekülő embereket, az összeomló épületeket. Egy emberi kolléga igen – az más kérdés viszont, hogy egy hírben nincs is szükség költészetre, érzelmi megközelítésre, a hír legyen igaz és pontos, ha lehet, érdekeljen sokakat, és ezzel kész is.

Itt láthatjuk tehát, mire jó a robotkolléga. Hírbányászatban verhetetlen és halálosan gyors – nemrég derült ki, hogy a világhírű Reuters is használ ilyen célokra egy News Tracer nevűprogramot, ami a Twitter-bejegyzéseket figyeli. Mind az összeset – márpedig napi hétszázmillió van, ember erre képtelen volna. Viszont a News Tracer segítségével tudtak tavaly elsőként beszámolni a chelseai és brüsszeli terrortámadásokról.

Most jön a jó kérdés: mennyivel gyorsabban?

A chelseai bombatámadás esetében negyedórával voltak gyorsabbak mindenkinél, a brüsszeli terrorakció esetében nyolc perccel. Ez akkor számít, ha exkluzív a hír, ugyanis ebben az esetben – ne feledjük, a Reuters hírügynökség, abból él, hogy adja-veszi a híreket, jó pénzért – ha ők dobják piacra elsőként az információt, ők is kereshetek rajta a legtöbbet.

Viszont ez puszta információkezelés. Ráadásul a robot nem ellenőrzi az adatokat, hiszen nem tudja, mi az a hazugság vagy tévedés. Így eshetett meg, hogy a Los Angeles Times Quakebot nevű robotja idén júniusban kiengedett egy hírt egy Santa Barbara-i földrengésről (innét a korábbi példám is), ami 6,8-as lett volna – csakhogy nem történt meg. Illetve megtörtént, csak 1925-ben. Az volt ugyanis a helyzet, hogy a robot az amerikai geológiai adatbázist figyelte, amit éppen archiváltak, és pár másodpercre nyilvánossá vált az 1925-ös adat. A hírvadász meg azonnal lecsapott rá, és ellenőrzés nélkül közölte is.

Hát itt a baj: erre, ugye, egyetlen programozó sem volt felkészülve. Ahogy mondjuk a tudatos félretájékoztatásra sem. Természetesen a szerkesztők tisztában vannak a hibalehetőséggel, épp ezért a robotújságírókat leginkább azokon a területeken alkalmazzák, ahol pontos, egzakt adatokkal kell dolgozni, mint a sportban. Habár... mondjuk az amerikai választási kampány alatt már bevetették őket az eredmények és az exit pollok figyelésére. Mármost 2002 óta mi Magyarországon tudjuk, hogy exit poll alapján választásról nem tudósítunk: akkor ugyanis az exit pollok alapján elsöprő győzelmet aratott volna a Fidesz, csak a valóságban szenvedett vereséget.

Akárhogy is nézzük, a jövőben lesznek ugyan robotkollégák, de azokat a nehéz, sok figyelmet igénylő, kimerítő feladatokat fogják ellátni, amelyekhez nem kell vélemény, viszont sok, egzakt, számszerű adatot kell hozzájuk figyelni. Ezt akár meg is írhatja a szoftver, az emberi nyelvek számítógépes elemzése tart már ott, hogy elfogadható anyagot képes írni egy gép is, csak azért szerkesztőnek muszáj lesz majd látni, mielőtt kimegy. Az emberi kollégákra marad viszont az elemzés, a csúnya kifejezéssel „véleménycikknek” nevezett műfaj, vagyis a jegyzet, karcolat, kroki, a folyamatok áttekintése és ismertetése – tehát minden, amihez fantázia és önálló vélemény szükséges.

Emberi feladat lesz az interjú, a tudósítás, főleg a helyszíni, hiszen ezekben a műfajokban gyakran kell improvizálni, alkalmazkodni a változó körülményekhez, embereké marad a kritika is, hiszen erősen szubjektív dolog, egzaktnak semmiképp sem nevezhető – emlékszem arra az esetre, mikor egy neves zenekritikusunk leírta a még nevesebb zongoraművészről, hogy előadása során „számtalanszor melléütött”. A zongoraművész fogta az előadás felvételét, és bíróság előtt bizonyította, hogy nem számtalanszor ütött mellé, hanem számos alkalommal, összesen – mondjuk – hetvenháromszor. A pert megnyerte. Egy robotkritikus megszámolta volna...

Tönkreteheti-e a sajtót a robotizálás? Igen és nem. Ha okosan használjuk, ellenőrizve, akkor semmiképpen sem, viszont rengeteg terhet vehet le az emberi munkatársak válláról, azonban ha bután alkalmazzuk, valóságos melegágya lehet a fake newsnak – hiszen a robot nem ellenőrzi a hír forrását -, eláraszthatja a világot olvashatatlan, száraz, pusztán híralapú, feldolgozatlan médiatartalommal, gondoljunk csak arra, hogy egy eseményhez rendszerint hozzátartoznak az előzményei és a várható következményei is – ezt a robot nem veszi tekintetbe. Extrém esetben képes volna a második világháborút is egymástól elkülönülő, független harci cselekmények egymásutánjaként közölni, holott összefüggtek azok, nagyon is.

Persze, okos szerkesztő ezt tudja. Ami azt jelenti, hogy az anyagok feletti döntési jog emberi kézben kell maradjon – míg emberek az olvasók is.

A magyar sajtót viszont tönkreteheti. Már a kilencvenes évek vége óta megfigyelhető az a minőségcsökkenés, amit elsősorban a költséghatékonyság okoz: a nagy példányszámú bulvárlapok inkább íratnak tíz-tizenöt soros, minősíthetetlenül gyenge anyagokat műveletlen, képzetlen emberekkel, olcsóbban, minthogy a valódi újságírókat megfizessék. Nekik a robotújságíró még inkább meg fog felelni, hiszen azt elég egyszer kifizetni, aztán dolgozik ingyen, éjjel-nappal. Ha azt mondják neki, keressen Föld felé közeledő aszteroidákat vagy ötlábú borjakat, azt fog keresni, akárhányra is legyen szükség. Nincsenek etikai skrupulusai. Tehát az elképzelhető, hogy a bulvársajtó, főleg a magyar, majdnem teljesen robotizálható lesz, kivéve két műfajt: a „sztárinterjút” és a divatot.

Nyugaton ez már kevésbé valószínű, habár ott is vannak olyan sajtótermékek, amelyeknek sem az írásához, sem az olvasásához nem kellett eddig sem különösebb ész.

Hát, akkor a jövőben a híreket vadászhatják a robotok, a véleményeket és elemzéseket viszont mindenképpen az emberek kell írják. Ha pedig valaki – gyakori eset! - azt mondja, hogy őt az újságból a hír érdekli csak, az ne olvasson újságot.

Az olvasson MTI-t, ingyenes, elég regisztrálni rá.

Bár, ahogy elnézem, azt már most is robotok írják...

Szele Tamás