Nem a cseresznyefa, az egy másik mese. A lócitrom. Úgy is, mint a politikai vélemény kifejezésének eszköze. Azé a véleményé, melynek szabadságáért Washington harcolt, Franklin és Madison megírta a Függetlenségi Nyilatkozatot, Paul Revere a tengerbe hajigálta a teabálákat Bostonban és egyéb érdekes emberek is fellázadtak.

Lexingtonnál és Bunker Hillnél ólomgolyóval harcolt az amerikai nép a szabadságért, manapság lócitrommal, de ez ne tévesszen meg senkit: a cél azonos, csak az eszköz kicsit más, és jobb is, hogy más. Nem feltétlenül vérengzésre van szükség az alkalmatlan kormányzat leváltásához, elég a nevetség is. De hát mi történt?

Röviden (https://444.hu/2017/12/25/egy-nagy-doboz-loszart-kuldtek-karacsonyra-az-amerikai-penzugyminiszternek):

„A Los Angeles-i rendőrség tűzszerészei szálltak ki szombat éjjel az amerikai kormány pénzügyminiszter, Steven Mnuchin otthonához, mert egy gyanús csomagot találtak. A miniszternek címzett csomagot Mnuchin közvetlen szomszédja fedezte fel, a hatóságok értesítése után még a Secret Service is kiszállt a helyszínre. Mnuchin otthon volt a történtek idején, és követte is az eseményeket, de nem volt közvetlen veszélyben, közölték a hatóságok. Ami érthető is: miután ugyanis kicsomagolták a szakemberek a dobozt, hogy kiderült, hogy nagy mennyiségű lószar volt benne. Hatósági források szerint a csomagban emellett egy karácsonyi üdvözlőlap volt még, melyen Trump és Mnuchin neve is többször előkerült. A levél maga nem fogalmazott meg fenyegetést, ugyanakkor negatív kontextusban említette a feladó Trump új adóreformját, ami az intézkedés kritikusai szerint igazából csak az amerikai gazdagoknak előnyös, mindenki más veszít rajta.” (444)

Ne tessenek fintorogni, ez is eszköz, nem is utolsó. „Fintorgás” helyett se használjuk a „fanyalgás” kifejezést, ezt ugyanis végképp lejáratták a magyar politikusok: akkor használják, ha valaki éppen nem rohan kinyalni a hátsó felüket, azt nevezik „fanyalgónak” ezek a görög hősök, akik úgy testben mint lélekben mindannyiunk példaképei lehetnek.

Ja, vagy nem.

De úgy tesznek, mintha ők mutatnák a példát. No, térjünk vissza Amerikába.

Ki volt a feladó, ez a népi hős, ez az amerikai Ulenspiegel, jenki Naszreddin Hodzsa, L. A. Robin Hoodja?

Kérem, sikerült megtalálnom.

Az illető nem farmer és nem prémvadász, nem aranyásó és nem cowboy, hanem a pszichológiai tudományok doktora, bizonyos dr. Robert Strong. Nem kellett nagyon nyomozni utána, valószínűleg bárki más is megtalálta volna, mármint az FBI-t és talán a TEK-et kivéve – az esetet ugyanis előre bejelentette a Twitteren, és azóta is egyik interjút adja a másik után. (https://slate.com/news-and-politics/2017/12/man-who-left-manure-at-treasury-secretarys-home-calls-it-act-of-political-theater.html) Mint a KPCC rádióállomásnak elmondta, saját meglátása szerint csak annyit tett, mint Jézus, mikor az felborogatta a Templom udvarában a pénzváltók asztalait: magára a tettre egy olyan kormányzati kijelentés indította, amiben a nagy társaságokat személyekhez hasonlították, a pénzt pedig a közöttük zajló kommunikáció eszközéhez, vagyis a beszédhez – a mamutcégek adókedvezménye tehát republikánus szempontból egyenlő a szólásszabadsággal. Erőltetett a hasonlat, de nem is Strong mondá, hanem Mnuchin. Arról már nem is szólva, hogy tört már ki forradalom és vallási reform ennél elvontabb szamárságok miatt is. Strong a tettét „politikai színjátéknak” nevezte, bár magyarra inkább poénnak fordítanám, és hozzátette „Csak éltem jogaimmal, melyeket az első Alkotmánymódosítás biztosít. Különben is, a Republikánus Párt szemtelensége szemtelen választ érdemel.”

A lótrágyát kölcsönkérte egy barátjától, akinek istállója van, és, mint halálos komolysággal hozzátette, most gondban van, mert szeretné megadni. De udvarias ember, ugyanis hagyott egy üdvözlőkártyát is a csomagban, a következő szöveggel:

„Kedves Trump és Mnuchin urak, szeretnénk viszonozni a karácsonyi ajándékot, amit adó formájában kaptunk.

Az bizony lószar.

A leghőbb jókívánságokkal:

az amerikai nép.

Utóirat: Puszikáld meg Donaldot helyettem.”

Dr. Strong pillanatig sem titkolja, hogy ő volt a lócitromos karácsonyi angyalka, sőt, büszkén vállalja a nagy nyilvánosság előtt is – mint mondta, „nincs olyan törvény, hogy nem hagyhatsz valahol egy doboz lószart.”

Hát, olyan tényleg nincs. És ha az Egyesült Államokban emiatt le fogják tartóztatni, az már nem Washington, Franklin és Madison Amerikája – akik valószínűleg most nagyokat röhögnének ezen a történeten.

De hát ez már nem lócitrom. Abban a pillanatban, ahogy Mnuchin közhírré tette az esetet, jelkép lett. Vajon mi jut majd a miniszter eszébe ezentúl, ha lovat lát? És az amerikai népnek?

Na, kérem, erről van szó.

Mnuchin és Trump neve egy életre összeforrt a lócitrommal, ahogy Selmeczi Gabrielláé a vaníliás karikával vagy a kiflicsücsökkel, Szijjártó Péteré a futsallal, Orbán Viktoré a stadionnal és a kolbásztöltéssel, Kövér Lászlót és a bajszos dolgot már meg sem említeném. Ezek a jelképek már a politikusi brandek részei. Ezeket már nem mossa le se víz, se hypo, ez már örökre így marad. És messziről mutatja a cégtáblán: „Ez se félisten”.

Polgártársaim, akik még Karácsonykor is kötélre kívántátok egymást egyik, vagy másik politikus kedvéért, egymás vérére szomjaztatok: hagyjátok a fenébe a karabélyt, lőszert. A jövő politikai fegyvere a lócitrom és enyhébb esetben a habostorta.

Nem kell ahhoz feltétlenül vért ontani, hogy mindenkit meggyőzzünk az igazunkról.

Elég hozzá egy kis lócitrom is.

Mondjuk tudok olyan magyar politikust, aki imád lóháton mászkálni, főleg vadászni... de nem adok tippeket. Na, neki járna egy adag a nemes matériából.

És a többieknek is.

Ellenzékben sem ártana osztani belőle, van, aki kiérdemelte.

Vezess minket, dr. Strong!

Szele Tamás