Kérem, ez egy röhejes, de kellemetlen írás lesz. Mítoszok fognak megdőlni, sőt, beledőlni a pöcegödörbe, mindkét politikai oldal mítoszai, szóval aki sértődékeny, itt hagyja abba az olvasást. És akinek kényes az ízlése, az is: ugyanis egy nyilvános illemhelyről lesz szó, ráadásul guggolósról. És nem, nem lesz igaza a végén senkinek. Szóval, csak az olvassa, aki ezek után nem retten vissza.

A hír egyszerű, jómagam a 444-en találkoztam vele (https://444.hu/2018/01/19/magyar-kormanyzati-tamogatassal-epitettek-guggolos-vecet-karpataljan-aztan-jottek-a-csodas-kommentelok): „Magyar állami támogatással építettek pottyantós budit Kárpátalján”. Mármost, ha túl vagyunk a röhögésen, a köhögésen, a félrenyelt kávé nem végzett velünk és a monitort is lepucoltuk, lássuk be, erre két anyaországi válasz létezik, úgymint „Büdös szemétládák, eladták a voksaikat!” balról és „Tojjatok csak, drága véreink, váljék egészségetekre!” jobbról. Az hogy le se sz.rjuk, a mai, hisztérikus Magyarországon elképzelhetetlen. Pedig az lenne a helyes reakció, csak hát gyűlölködni vagy rajongani kell nálunk manapság, még akkor is, ha a viharzó érzelmek tárgya az a matéria, mely a pöcegödröt tölti ki.

Viszont a hírrel így, ilyen formában jobb vigyázni. Ugyanis csak egy autentikus forrása van, éspedig Mezőgecse polgármesterének, Mester Andrásnak a Facebook-oldala. Onnan vette át az információt előbb a bizony nem makulátlan hátterű Kárpáthír (http://karpathir.com/2018/01/18/magyar-allami-tamogatassal-epitettek-pottyantos-budit-karpataljan/), tőlük meg a 444.

Akkor viszont lássuk az igazat is, ne csak a valódit. (https://www.facebook.com/andras.mester1/posts/2023556087671516?pnref=story)

„Tisztelt Mezőgecseiek!

Örömmel értesítem Önöket, hogy elkészült az új illemhely a mezőgecsei rendezvényközpontban, a focipálya mellett. Szeretném megköszönni a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatását. Az illemhely felépítéséhez anyagilag hozzájárultak továbbá Czegle Tibor és dr. Bártfai Endre barátaink Magyarországról. A fizikai megvalósításban a következő mezőgecsei lakosoknak köszönöm a segítséget, közreműködést és támogatást: id. Fazekas Gyula, Jancsi Sándor, id. Tóth Zsolt, ifj. Tóth Zsolt, Illés Bandi, Jancsi István, Asztalos Tibor, Illés Pál, Balogh István.
Tisztelettel:
Mester András
Mezőgecse polgármestere”

Tessék elképzelni, ahogy a kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatja az illemhelyet, magánszemélyekkel karöltve.

Épületes látvány.

A kommentek viszont tanulságosak: megtudjuk belőlük, hogy a társadalomhigiéniai műintézet vízöblítéses lesz ugyan, ámde guggolós. Mellőzzük az ősi vitát, hogy nagydolgunk céljára mely testhelyzet a kényelmesebb és melyik az egészségesebb, én magam kerülni fogom ezt az intézményt, még ha arra járnék is, mert az én igényeimnek nem felel meg, de hát ez megszokás kérdése. Érdekesek azonban a reakciók.

Tulajdonképpen a helyiek szelíd iróniával viszonyulnak a dologhoz, hogy úgy mondjam, még magában a cirkalmas köszönetben is érzek némi humort, a kárpátaljai Clochemerle polgármestere nem véletlenül közöl hosszú listát a támogatókról, több van ebben, mint annyi, hogy senkit sem akart kihagyni. Az anyaország kommentelői azonban természetesen nehezményezik a dolgot, előkerül minden terület, ahol nincs pénz, nem is sorolnám, ugyanis szinte sehol nincs, ahol kéne legyen.

Csak éppen nem azért nincs, mert Mezőgecsén van budi. Hanem azért nincs, mert a magyar kormány szándékosan nem ad. Tessék már észrevenni: ez egy tudatos politika része, krízishelyzetek előidézése, egymást gyűlölő csoportok kialakítása, azok egymás elleni kijátszása... És sajnos vevő erre az ellenzék bizonyos része is: igen, az a része, amelyik majd böllérbicskával támad erre az írásra is. Hölgyem, uraim, tévednek, hogy finoman fogalmaznak: NEM maguktól veszik el a pénzt a kárpátaljai budira. Illetve, mivel elvben közpénzről van szó, valóban önök fizették, csak éppen ha nem épülne semmi a világon határon túl, de egy budi vagy kutyaól sem, akkor sem fordítanák a közpénzt hasznos, határon belüli ügyekre, hanem egyszerűen ellopnák. Ahogy a legnagyobb részét el is lopják.

Nem másra költik: ellopják. Itt a különbség.

Hanem annak a közpénznek a mértéke a nem mindegy. Egyfelől, látom, hogy anyagilag két magánszemély is hozzájárult a merész építészeti terv megvalósításához, másfelől a polgármester egyik válaszában írja, mekkora összegről is van valójában szó. Tessék kapaszkodni.

„A 2006-os évben lettem megválasztva polgármesternek, amely megválasztást követően minden évben fejlesztettünk valamit, kicseréltünk néhány ablakot az óvodában vagy színpadot építettünk. Településünk ismeretlen volt, ezért elindítottunk két Fesztivált, a lekvárfőző fesztivált és a böllérversenyt. E két rendezvény ismertté tette településünket. Igen nagy probléma volt számunkra, hogy a rendezvényközpontunkban nem volt megfelelő illemhely (a böllérversenyen több ezer ember vesz részt minden éven, ezért igen fontos fejlesztés volt a számunkra). 2017-ben pályázatot nyújtottunk be a BGA-hoz, melyben az illemhely megépítésére pályáztunk. A pályázatunkra 200 000 ft támogatást ítéltek meg, mely támogatással el tudtuk kezdeni az építkezést. A helyi lakosok segítségével és más magyarországi magánszemélyek támogatásával sikerült elkészíteni az épületet.”

Tessék? Kétszázezer forint? Az összeg adminisztrációja egymaga többe kerül, mint maga a summa! Egy bankett, egy rövid látogatás is költségesebb, főleg, ha kormányszintű. Ez olyan kevés, hogy ebből lopni sem lehet, ahhoz, hogy érdemes legyen lenyúlni, meg kéne sokszorozni. Hol van ebben az üzlet?

Ne tessék nagy ravaszul azt mondani, hogy szavazatvásárlás, ugyanis Mezőgecsének ezer lakosa van, az sem mind magyar, aki magyar, az sem mind állampolgár, aki állampolgár, sem mind szavazhat és aki szavazhat, az sem mind fog. Onnét ha ötven voks előkerül, már nagyon örülhetnek neki. De akkor hol éri meg?

Két haszna vagyon. Egyrészt, bár látszattevékenység, de mégis bizonyítja, hogy egy csomó hivatalnokra szükség van, hiszen dolgoznak. Azt a szerény kérelmet Budapesten iktatni kellett, meg kellett vitatni, el kellett bírálni, le kellett könyvelni, ismertetni az érdekeltekkel az alapítványi támogatás feltételeit, postázni kellett, szóval ez legalább tíz ember egyhavi munkája, ismervén az állami hivatalok tempóját. No, ezek már nem kétszázezerért dolgoznak.

De van ennek politikai haszna is. Ha az ellenzék egy része ezt a különösen kínálkozó, valóban groteszk esetet érvként használja majd a kampányában – az összeg mértékétől nagyvonalúan eltekintve – elszabadul megint a pokol a közösségi oldalon, és a hívek mindegyike igyekszik majd valami sértőt mondani az ellenségképként eléjük rakott kárpátaljaiakra. Na, ez viszont már hozhat voksot – a kormánynak. Hiszen megsértik őket, várható a büntetőszavazat.

Tehát a guggolós budi nem sok szavazatot hozhat, de ha ebből a kis sz.rból országos botrány kerekedik, az már lehet kontraproduktív az ellenzéknek. És az viszont már bőven megér bagatell kétszázezer forintot a kormánynak. Bizony, bizony: a várható, sőt, megjósolható reakció, aztán az ellenreakció.

Bölcs ember épp ezért le sem tojná az esetet.

Attól tartok, kevés a bölcs ember.

Tényleg szeretném jelezni: az a bizonyos matéria nem arra van, hogy hajigáljuk... meg arra sem, hogy egymásra kenjük.

De ezt már nem fogjuk tudni elkerülni.

Vihar lesz ebben a budiban.

Nem mondom meg, milyen ügy ez, úgyis tetszenek tudni.

Szele Tamás