Forgókínpad

Magyar kém, kicsikém!

2018. február 15. - Szele Tamás

Háromszor is veselkedjék neki az, aki meg akarja érteni ezt a mi mostani kémügyünket, főleg azért, mert akármilyen tüzetesen is keresi az ember, nincsen benne kémkedés. Hogy ezzel szemben akkor mi van benne, azt nehéz kihüvelyezni: talán bosszú lehet a pakliban, talán üzleti érdek, de az sincs kizárva, hogy egészen más. Azonban kémkedés nincs.

A történet 2015 decemberében kezdődött, mikor őrizetbe vették Bukta Bélát és Maxin Norbertet, azzal vádolván őket, hogy egy „Birodalom” nevű kémszervezetet üzemeltetnek, mely az Egyesült Államoknak, az IMF-nek és – ne tessék nagyon röhögni - bizonyos szempontból Svájcnak dolgozik. Pontosabban az amerikaiaknak rendszeresen, a Svájci Alapnak alkalmanként, az IMF magyarországi képviselőjének, Irina Ivascsenkónak pedig egyszer szereztek volna hírt. Ehhez kellett volna a Birodalom, melynek létszáma húsz fő volt (ha ennyien lakják a Birodalmat, hányan lakhatják az Alapítványt?), ámde, és itt jön a csavar, ezt a húszfős csapatot egy szintén körülbelül húsz cégből álló hálózat finanszírozta volna gazdaságilag, mely cégeket természetesen a birodalmiak irányították.

Tehát értsük meg: ez egy maszek kémhálózat lett volna, mely önfenntartó, gazdaságilag független megbízóitól, és csak alkalmanként hírszerez, egyébként tisztes üzlettel keresi a mindennapi betevőt.

De akkor mi a fenének kémkedne? Azzal csak a baj meg a macera van.

Ezt sem mi, sem a bíróság nem tudjuk, így tegnap, három éves hercehurca után fel is mentették Bukta és Maxin urakat, éspedig, az indoklás szerint azért, mert a vád tárgyává tett magatartás pedig nem alkalmas kémkedésre. A Birodalom pedig nem volna más, mint egy baráti kör.

De kicsoda például Bukta úr? Idézzük az Indexet: „Bukta az első Orbán-kormány alatt a Miniszterelnökségen dolgozott, később az Országgyűlés gazdasági bizottságának a tanácsadója lett, 2007-től három éven át volt Maxin cégénél, ezután visszakerült a kormányzatba: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium munkatársa lett, majd 2014 után a Magyar Nemzeti Kereskedőháznál tanácsadó. De korábban dolgozott a Világbanknak is.” (Index)

Kétségtelen, hogy ezek bizalmi állások, közel vannak mindenféle tűzhöz, hozzáférhetett emberünk sok mindenhez (hozzá is fért), de azért kém nem nagyon volt. A kém ugyanis használható titkokkal kereskedik, nem nyilvános adatokkal.

A vád szerint például az Egyesült Államok számára a Magyar Honvédség tízéves stratégiai tervét adták volna el, mely hatalmas bűn lenne, egy a hazaárulással, ha ezt a tervet nem adná át hivatalból Magyarország minden katonai szövetségesének, méghozzá ingyen és kötelező módon. Ők is átadják nekünk a magukét. És mivel hazánk tagja a NATO-nak, ez a terv elég sok helyre elkerült hivatalos úton. Nehezen gondolnám, hogy az amerikai követség pénzt adott volna valamiért, ami már megvolt nekik ingyen is.

Az IMF-nek pedig a központi és a fővárosi költségvetésben rejlő kockázatokról adtak át egy anyagot 2010-ben, a kormányváltás után – hát, olyan nagyon sok ész nem kell hozzá, hogy az ember tudja, a magyar költségvetések mindig kockázatosak. Nem néha vagy gyakran, hanem mindig, Meotisz óta. Mellesleg ebben az anyagban sem volt semmi a világon, ami ne lett volna benne a kor napilapjaiban.

Egyszóval, eladták a gonosz külföldi hatalmaknak a Pitagorász-tételt és Arkhimédész törvényét, amiket mindenki ismert, kisangyalom. A vádak ennyire komolyak, de a nyomozati eljárás sem különb. Újfent az Indexet kell idéznem (https://index.hu/belfold/2018/02/14/kemper/), ugyanis én képtelen lennék leírni röhögőgörcs nélkül a következő bekezdést.

A vád fő tárgyi bizonyítéka egy olyan külső merevlemez, amit még 2015. március 16-án foglalt le eléggé vitatható módon a rendőrség Bukta szigetszentmiklósi lakásán. Már önmagában ez különös volt, ugyanis ekkor még szó sem volt semmilyen kémügyről. Bukta lakásán a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) műkincsvédelemmel foglalkozó rendőrei tartottak házkutatást, de nem műkincsvédelmi, hanem rágalmazási ügyben. Buktát ugyanis azzal gyanúsították meg, hogy ő állt egy Vályi-Nagy Vilmos egykori informatikai államtitkárt rágalmazó, interneten megjelent írás mögött. Eközben azonban Bukta szerint már a házkutatás alatt beszélt a nyomozó arról, hogy feltételezésük szerint ő amerikai kém volna. (Ezzel kapcsolatban Bukta panaszt is tett, amit érdemben nem vizsgáltak ki a hatóságok. Kémkedési ügyben viszont csak fél évvel később, 2015 októberében indult nyomozás, így felvetődik a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jog sérelme.)” (Index)

Akkor most gondolkodjunk. Adott egy rágalmazási ügy, melyben a NNI nyomoz. Ez még elképzelhető. Ebben az ügyben házkutatást tartanak, ami már izgalmasabb, mert én speciel nehezen tudnám elképzelni, mit találnak a házkutatáson: elrejtett rágalmakat? Nehézlovassági becsületsértést az ágy alatt? Mármost a rágalmazási házkutatást természetesen a műkincsvédelmi csoport tartja, mert ki más tartaná, és le is foglalnak egy külső merevlemezt. Mint műkincset? Veretes, aranyozott winchester Benvenuto Cellini korából? A házkutatás során a rágalmazási ügyben dolgozó műkincsvédelmi nyomozó elárulja, hogy kémkedés miatt jöttek ki, lefoglalják a merevlemezt, melynek tartalma később megváltozik, több alkalommal is, és rákerül az említett honvédelmi terv.

Ha ezt én találom ki, joggal mondhatják rám, hogy beteges, túlburjánzó fantáziám van és igyak kevesebbet. De nem én találtam ki. Viszont piszok jól hangzik. Én eladnám a filmjogait a Monty Python-csoportnak. Mert senki sem számít a spanyol inkvizícióra!

A további részleteket – pedig vannak – nem is érdemes bemutatni, ennyi is elég a tisztánlátáshoz.

Kérem, az ügy első fokon felmentéssel zárult, bár az ítélet még nem jogerős, a történetről többet a helyzet és a szereplők ennél mélyebb ismeretében nehéz volna mondani – akkor most jön a spekuláció. Amit innentől kezdve írok a dologról, az nem állítás, hanem feltételezés.

Adott nekünk két emberünk, akik közül az egyik 1998-2002 között már felellős állásokat töltött be, és később is nyíltan rokonszenvezett a mostani kormánypárt prominens köreivel. Ez az ember többnyire az államigazgatásban dolgozott, kivéve három évet, 2007 és 2010 között, mikor is a versenyszférában, későbbi vádlott-társa cégeinél. Aztán visszakerült az államigazgatásba, egyre feljebb jutott a létrán, míg nem jött a kémügy. 2015-ben már elég magasról bukott.

Nem kívánom sugallni, de nekem az az érzésem, hogy itt szó sincs hírszerzésről, egészen egyszerűen gazdasági érdekcsoportok ütközéséről lehetett szó, mely valahogy olyan formát öltött, hogy a két vádlottól csak ezen a kacifántos úton lehetett megszabadulni – éspedig máig működő érdekek dolgozhattak, különben már telekiabálták volna a sajtót azzal, kik fogták rájuk a hamis vádat, és miért. Vagy az sincs kizárva, hogy a vád megfogalmazói olyan magas pozícióban ülnek, hogy azt megtámadni kissé egészségtelen.

Hát, Bond legyen a nevem, James Bond, ha ez kémügy.

De hogy igazából micsoda, azt talán sohasem fogjuk megtudni.

Ilyen hát a magyar kém, kicsikém.

 

 

 

Szele Tamás