Forgókínpad

Ősembertan

2018. február 18. - Szele Tamás

Kérem, hatalmas felfedezés rázta meg a paleoantropológiát: magyar kutatók ugyanis új emberfajtára bukkantak, csak épp nem a távoli ősidőkben, hanem egyenesen a közelmúltban! A piltdowni hamisítás óta nem volt ekkora botrány az ősembertanban, és hát, amint a piltowni koponya, úgy a „homo sorosensus” is egyszerű hamisítvány. Méghozzá politikai.

A hírt a kormánymédia röpítette világgá, méghozzá annyira egy időben, hogy képtelenség megtalálni az ősforrását – talán a Hirado.hu lehet, de ezt nem állíthatjuk biztosan. (https://www.hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2018/02/16/soros-embertipust-kell-letrehozni-az-et-emberi-jogi-biztosa-szerint/#) Azt mondják, hogy végveszélyben az emberi faj, mert Soros új emberfajtát akar kitenyészteni. Hogy mondják? Így:

A „homo sorosensus”, azaz a Soros embertípus létrehozásának szükségességéről értekezik Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa egy 2009-es dokumentumban. Úgy fogalmaz: ez az új ember hivatott felváltani a Homo sovieticust, amely lassan elbomlik a történelem szemétdombján. Muiznieks többször is bírálta a magyar kormányt, legutóbb a Stop Soros törvénycsomag miatt.

A Nyílt társadalom emberének születése címmel publikált tanulmányt 2009-ben az Európa Tanács emberi jogi biztosa, amelyben egy új embertípus, a „homo sorosensus” létrehozásának szükségességéről értekezik. Az Open Society című nemzetközi Soros-hírlevélben úgy fogalmaz: „sokan közülünk azt feltételezték, hogy két évtizeden belül létre tudjuk hozni az új nyílt társadalom emberét. Ez az új ember – a homo sorosensus – hivatott felváltani a Homo sovieticust, amely lassan elbomlik a történelem szemétdombján.”

A dokumentumban Nils Muiznieks részletesen ismerteti a Soros embertípus személyiségjegyeit. Azt írja: a „homo sorosensus” a Közép-európai Egyetemen (a CEU-n) vagy nyugaton (Angliában vagy az Egyesült Államokban) tanul, aktívan részt vesz a megreformált közép- és kelet-európai gazdasági és politikai életben, mi több, egy átmeneti időszakot követően a Soros embertípus nemzedéke megszerzi a legtöbb politikai, gazdasági és kulturális hatalmi pozíciót.” (Hirado.hu)


Tulajdonképpen nem hazudnak a tanulmányt illetően, csak éppen igazat sem mondanak. Miről is van szó? Arról, hogy a derék Muiznieks tanulmányában, mely ITT (https://www.opensocietyfoundations.org/sites/default/files/opensocietynews_11052009.pdf) olvasható teljes valójában (ne tessenek megijedni, alig négy gépelt oldal lehet, nem kimerítő) leginkább a posztszovjet, de még inkább a lettországi viszonyokat sérelmezi. Ő a „homo sorosensust” latin nyelvtani hibával, mert „sorosensis” kéne legyen, a „homo sovieticus” leváltójaként értelmezné, ami megint nem szovjet embert jelent, hanem szovjet apparatcsikot. Azt meg is hiszem, hogy Lettországban, de akár bármely más posztszovjet köztársaságban a régi, de pozícióban maradt apparatcsikok a nyugatos fejlődés legnagyobb kerékkötői – és hát a Baltikum valóban minden erejével kapaszkodik a Nyugatba, amihez igazából tartozik is, nyilván szükség lenne egy új hivatalnoki-középvezetői gárdára, amelyet vagy Nyugaton vagy legalább a CEU-n képeztek és már nem tudja fejből a Putyilov-gyári sztrájk évfordulóját, viszont nem is kell pelenkát cseréljen egy számítógép vagy egy emberi jogi törvényjavaslat láttán.


Ez akarna lenni Muiznieks „homo sorosensusa”, gyenge szójáték a „homo sovieticus”-szal, nem genetikai vagy politikai kísérlet. Egyszerű javaslat vagy inkább kérelem, azt illetően, hogy kádereket kéne cserélni, mert a régiek kissé alkalmatlanok.


És Lettországra vonatkozik.


Ráadásul 2009-ben jelent meg, mikor még Szíria nyugodt, bár már mozgolódó állam volt, a menekülthullámról azt sem tudtuk, eszik-e vagy isszák, szóval teljes elmebaj az, amit a magyar kormánymédia az ügyben feltálal a nagyérdeműnek. Persze, az a nagyérdemű, amely csak a címeket olvassa, esetleg a felvezető szöveget, szaknyelven leadet, és azokból informálódik, meg is érdemli, amit kap.


Azt még értem, hogy miért a támadás. Muiznieks mester hangot adott véleményének, méghozzá egy közleményben, miszerint nem tetszik neki a „Stop Soros” törvénycsomag. Nekem sem tetszik, és én is nyilvánosan adok hangot ezen véleményemnek, csakhogy én nem Brüsszelben mondom, hanem Pesten, és mivel közelebb vagyok, kevesebb kormánytényező olvas. Kiadhatták a parancsot a média zsebrákjainak, hogy Muizniekset le kell mosni a színpadról, azok elengedték a háború kutyáit, egyenesen rá a Google-ra, és nem találtak szinte semmi terhelőt, csak ezt a szösszenetet.


Akkor nekiestek ennek, húzták, vonták, csonkították, beleírtak, csak már legyen használható valamire. Szerintem köbgyököt is vontak belőle, bár ezt bizonyítani nem tudom. Amúgy érthető valahol a sértődöttség: a homo sovieticus haragszik a kormányban, ugyanis Magyarországnak Rákosi Mátyás óta nem volt ennyire szovjet típusú vezetése, mi az, hogy nyugatos alapokon le kéne váltani?


No, akkor azt kiderítettük, hogy a kormánymédiában dolgozó homo neanderthalensisek felfedezték a homo sorosensust. De hogy néz ki? Kérem, más forrásból, de kiderül. Ugyanis a pécsi Emberség Erejével Alapítványt a minap Pécs város közgyűlése Soros-féle migrációszervező- és kampányközpontnak nyilvánította. Ha valahol képzik a homo sorosensust, akkor ott képzik. Hát lássuk, miket támogatnak?


„ - szemétgyűjtéssel foglalkozó alapítványt,

- gasztronómiai, kulturális fesztivált,

- tanodák kispályás labdarúgókupáját,

- gyerekeknek, diákoknak szánt közösségépítő tevékenységeket, programokat,

- természetjárást,

- cserkészkedést,

- futóközösség kialakításán, egyéb sportprogramokat,

- esetenként csak pár tucat vagy párszáz fős falu hagyományőrzését,

- tanulási nehézséggel küzdő gyerekek, pszichiátriai, mentális problémákkal küzdő emberek segítését,

- kortárs magyar zenét, könyvtári programot,

- kórházban fekvő gyerekeknek meseolvasását segítőket,

- horgászati lehetőségek fejlesztését,

- LMBTQ-s naptárok kiadását” (Forrás: HVG)


Hát ez ördögien ravasz. Ez, kérem, maga az Ármány és a Fortély. Ezentúl gyanús mindenki, aki nem szemetel, járja a természetet, hagyományt őriz vagy horgászik. Az mind homo sorosensus.


Kivéve Áder Jánost, habár az ő környezetében is valósággal hemzsgenek a volt Soros-ösztöndíjasok. Név szerint: Orbán Viktor, Szájer József, Schmidt Mária, Kövér László, Németh Zsolt, Deutsch Tamás de még Kovács Zoltán kormányszóvivő is.


Szegény Áder, akit körbezárt az ellenség gyűrűje.


Most már nem is horgászhat nyugodtan, az is sorosi métely lett.


Kérem, így lesz bolha az elefántból, kampány egy rossz fordításból és vaskarika a fából.

Éberség, elvtársak, éberség.

 

 

Szele Tamás