Kérem szépen, tessék gratulálni, én nagyon gazdag ember kéne legyek, ugyanis feltaláltam valamit, amit most ide leírok, és azonnal el is fogják lopni. Tehát nem leszek gazdag ember, de attól még jó ötlet. Kérem, én feltaláltam a választási kampány szabványosítását

Már be is jegyeztettem, sőt, kenhetem a hajamra is.

Kérem, ez egy világszabadalom. Az történt, tisztelettel, hogy alapos vizsgálat tárgyává tettem a választási kampányt. Először sós kútba tettem, onnan is kivettem, mozsárban apróra törtem, Vörös Oroszlán jelenlétében titráltam, desztilláltam, a keletkező vodkát és kisüstit kiöntöttem, a leülepedő szárazanyagból köbgyököt vontam, mátrixba rendeztem, melynek elemei gráfok, majd dekódoltam a legkorszerűbb szoftverrel. A végeredmény három szó lett.

„Megállj, megállj, kutya...” A negyediket lehet ízlés szerint behelyettesíteni bármely nem tetsző népelemmel vagy embercsoporttal. Mikor először elhangzott, ez konkrétan „kutya Szerbia” volt. Kissé megtörtem az eredmény hatása alatt, de be kell látnom, hogy ez a helyzet: a magyar társadalom a Monarchia óta semmit sem változott. És most is tulajdonképpen mindenki a Monarchiát kívánja vissza.

Ugyanis minden magyar választópolgárnak kényszerképzete, hogy ő abban a világban snájdig huszártiszt volna, kardbojttal vagy előkelő hölgy, csipkében és grüberlikkel csinos daggerotípiáján. Nekem magamnak is az a nézetem, hogy akkoriban mindenki kizárólag ezt a két foglalkozást űzte, földműves például mutatóban sem akadt. Mesterember vagy kereskedő sem. Az újságok is magukat írták meg, hogy a huszártisztek megvehessék őket az úrhölgyeknek.

Monarchia a Horthy-nosztalgia és monarchia a Kádár-nosztalgia – tulajdonképpen itt mindenki csak huszártiszt és zászlóanya szeretne lenni. Természetesen mindenki ősmagyar is, az ősmagyarok a matematikai haladvány értelmében olyan nyolcvanmilliárdnyian lehettek, hiszen ha mindenkinek minden őse Árpáddal jött be, akkor kettő hatványait követve körülbelül ennyi ember jön ki.

Mármint fejenként.

Lévén pedig, hogy a jobb- és baloldali kampány eszmeileg a világon semmiben nem különbözik egymástól, például mindkét fél elkötelezetten a gyűlöletre építi a kampányát, de közhelyeken kívül semmit sem árul el a programjából, mely nem nagyon létezik (engem például bármely fél monetáris programja érdekelne, ha lenne, csak nincs), tulajdonképpen az fog győzni, aki hihetőbben ígéri meg a Monarchiát. Ahol majd mindenki szőke lesz, huszonhat éves, legalább felső középosztálybéli, valamint Málcsi néni lehet végre grófkisasszony, Pista bácsi meg huszárhadnagy.

Esetleg fordítva, igény szerint.

Javaslatom tehát az, hogy a magyar állam rendeljen meg választási célokból nyolcmillió felhúzható zenélődobozt Kínából, ahol olcsó, közbeszerzés keretében, majd ezt osszák szét a pártok között, akik továbbítsák saját matricájukkal ellátva a választópolgárok mindegyikének. Ki milyen matricás zenélődobozt akar, olyant kapjon.

De mindegyik ugyanazt a nótát játssza: a Herkulesfürdői Emléket.

Minden további kampány felesleges.

Aztán meg lehet rendezni a vitát, hogy melyik párt nótája szebb.

Mivelhogy mindegyik ugyanaz lesz.

Ez úton sok fáradságot és pénzt lehetne megspórolni, melynek egy részét nagyon szívesen magamhoz veszem.

Ja, Monarchia?

Az nem lesz. Huszártisztekkel és grófkisasszonyokkal?

Úgy, hogy senki sem akar semmit dolgozni?

Úgy még ország sem.

Zenélődoboz, az lesz, kínai, ezüstfestékkel pingált műanyagból, az is el fog törni egy hét után.

Most is egy ócska, rozsdás zenélődoboz az egész ország.

És sokféle hangon, de ugyanazt a nótát nyekergi.

Szele Tamás