Forgókínpad

Forgókínpad

Paleolit skorpiópörkölt

2018. február 21. - Szele Tamás

Kérem, választási kampány van, és elvben ugyan az elején volnánk, de a jelek szerint hirtelen mélyül: már a harmadik napon szájig ér a, hm, propaganda. Nehéz időszak a választónak, még nehezebb a sajtómunkásnak, ugyanis ha egyik vagy másik pártról rosszat írunk, azzal óhatatlanul és akaratlanul is az ellenfeleit segítjük. Olyan meg, hogy én pártról jót írjak, nem nagyon szokott lenni.

Most sem lesz, ezt megígérhetem.

Ha az előző kampányt Finkelsteinnek köszönhettük (és túloldali megfelelőinek), a mostaniról már így az elején is látszik, hogy Salvador Dali lehet a szellemi atyja. Erőteljesen szürrealista világ, hangsúlyos effektusok uralják a képet, ehhez tartozik az is, miszerint Fazekas Sándor Csepelen közölte: a Fidesz választási veresége esetén a magyar embereknek rovarokat kell ennie, ugyanis Hollywoodban a demokrata pártiak abba ruháztak be, és csak az ínyencek kaphatnak majd grillezett skorpiót csilivel. De meg lehet majd enni Einstein agyát is, amit 3D-nyomtatóval készítenek majd el. Ebben a Fazekasban egy Stephen King vagy egy Lovecraft veszett el, kár neki politizálnia, első osztályú horrorokat tudna írni. (https://index.hu/belfold/2018/02/21/csepel_gazdaforum_fazekas_sandor_nemeth_szilard/)

No, mármost ez a nagy pártok játéka, de mi van a kicsikkel? Köszönik, jól vannak, a magam részéről ma egy olyan kis pártot szeretnék bemutatni, mely indul a választásokon – tehát kapott támogatást – és bízvást mondhatom, hogy egyedülálló jelenség nem csak Magyarországon, de a kontinensen is. Nem az, aminek látszik, az sem, aminek a neve után gondolnánk, hogy pontosan micsoda, arról nekem vannak elképzeléseim, de tartózkodnék a túl erős kifejezések használatától, úgy az európai jómodor, mint a sajtótörvény bizonyos paragrafusai okából. Majd meg tetszenek látni, miért is.

Nos, a Nemzeti Zöld Koalícióról van szó.

Nem vagyok egy méregzöld környezetvédő, de a gondolat nagyon rokonszenves nekem, főleg, mióta minden lehetséges fát próbálnak kivágni, és tapasztalom, milyen ronda és kellemetlen tud lenni egy-egy betonsivatag – meg hát különben is, egy környezetünk van, nem kéne tönkretenni javarészt értelmetlen beruházásokkal. Paks 2 kivétel, az nem értelmetlen, annak van értelme: az, hogy páran gennyesre keressék magukat rajta. De annak sincs semmi haszna ezen kívül, viszont minimum veszélyes. Egyszóval ideális szimpatizáns lennék, akkor lássuk, mit is mond nekünk a párt toborzójában Medveczki Zoltán elnök, aki a jelek szerint hivatásos elnök, mert már a kilencvenes évek vége óta egy csomó mindent elnököl, méghozzá főállásban, és igen különös egy környezetvédő: erősen jobbra húz.

Azt mondja: „Toborzó a normális és értelmes emberek számára!” (https://www.facebook.com/notes/z%C3%B6ld-h%C3%ADrad%C3%B3/toborz%C3%B3-a-norm%C3%A1lis-%C3%A9s-%C3%A9rtelmes-emberek-sz%C3%A1m%C3%A1ra/2069719579918125/)

Eddig értem, ugyanis nincs párt, ami abnormális és ostoba embereket akarna toborozni, vagy ha van, legalább azt mondja nekik, hogy nem azok.

A Nemzeti Zöld Koalíció vezetősége nevében felkérem Önt, hogy a 2018. évi országgyűlési képviselő választás képviselőjelöltjeként/aktivistájaként/ támogatójaként részt venni szíveskedjen a Magyar Országgyűlést Uraló Sötét Háttérhatalmi Erők elleni küzdelemben!”

Ejha. Darth Vader a házelnöki székben! És Mennyi Nagybetű! Le a Helyesírással!

A Nemzeti Zöld Koalíció az egyedüli olyan politikai irányzat hazánkban mely a múlt tradíciója és magasabb rendű tudományai, valamint a jövő legfejlettebb gondolkodásmódját képviselő gyakorlati bölcsességen alapuló Zöld Megoldások között hidat tud létesíteni a jelenkori káoszba lesüllyedt Magyar Nemzet számára.”

Én még pártot nem láttam, amelyik ne azt mondta volna, hogy mindenki hülye, csak ő helikopter, hagyjuk most a tömjént, lényegre, ha kérhetném.

Melyek ezek a Zöld Megoldások?

1.Természetvédelem 2.Környezetvédelem 3.Hulladékhasznosítás 4.Természetgyógyászat 5.Táplálkozás reform (Vega, bio, paleolit, makrobiotikus, mazdaznan, vércsoport szerinti, gombaalapú) 6.Életmódreform 7.Bioépítészet, passzív házak 8.Megújuló zöld energia 9.Biokertészet 10. Állatvédelem 11.Természeti gépek -amelyek biológiai folyamat ihletésűek 12. Zöld járművek.”

Hoppá, kérem, a melegvíz feltalálásának esete forog fenn, némi újítással: ezek szerint ha a Fidesz veszít, skorpiót eszik a magyar ember, ha a Nemzeti Zöld Koalíció nyer, makrobiotikusat, vegánt vagy paleolitet. Egyik vonzóbb alternatíva mint a másik, főleg nekem, aki a pörköltet szeretem.

Különbségek: Mi a különbség a Nemzeti Zöld Koalíció és a többi politikai irányzat között?

A különbség elsősorban a célokban rejtezik! A többi párt célja a hatalom, kormányon a megtartása, ellenzékként a megszerzése! De egyiknek sem célja mint nekünk Zöldeknek a jövő lehetséges kataklizmáinak elhárítására a Magyar Nemzet felkészítése!

Vajon miért?

Mert a polgári demokráciák, a totalitárius rendszerek (kommunista, fasiszta, vallási) és a tradicionális királyságok követőinek gondolkodás és szemléletmódja avult, nem ez a kor adja alapját. Nem a Veszély Korában fogant, nem a Veszély Korához szól. Ők mindannyian abban hasonlítanak egymásra, hogy a Történelem Kerekét szeretnék kikötni, vagy visszafelé tekerni!”


Mi van azzal a kerékkel? Kikötik, visszatekerik? Elrepül fölötte a mélyszántás, hajnalt csicseregve? Ebben a Veszély Korában minden elképzelhető, kérem, de azért jobb lenne békén hagyni a Történelem Kerekének sarkalatos szegletköveit, melyek évmilliók óta óvják a rozsdától eme hatalmas fakarikát. Azonban van megoldás.


Eszközünk: Egy háttérhatalom mentes, jóléti, független, semleges zöld eszmeiségű Magyarország megteremtése!”


És tessék mondani, mihez kezdünk a gyíkemberekkel meg a gyapjas alakváltókkal? Most az illuminátusokról nem beszélek, mert az még nagyobb probléma. Írják is.


Egyedül csak Zöld Államként tudjuk minimális veszteségekkel túlélni ezt a sorra kerülő kataklizma sorozatot! A Jövő (Iluminátusok és szabadkőművesek által előkészített ) Európája Chiprabszolgák és Iszlám Hódítók Európája lesz amelyhez népirtó kommunista, fasiszta és vallási fanatikus irányítású szereplőkön vezet a Háttérhatalom Által Kijelölt Út!”


Csak egy illuminátust tessék már nekem mutatni, de olyant, amelyik így is mutatkozik be, nem csak ráfogják... Ja, olyan nincs, merthogy titkosak, tehát onnét tudunk a létezésükről, hogy nem tudunk. Értem én. Ennyi erővel óvakodjunk a hétfejű sárkányoktól is, mert azok a rejtőzés mesterei: olyan alaposan képesek elbújni, hogy soha, senki nem látott még egyet sem.


Ezek után nyájasan felkér a kiáltozvány, hogy csatlakozzunk hozzájuk, és ajánlott irodalmat is kínál: nagyrészt Echo TV-s linkek formájában. Az oldalukon akad még tücsök és bogár (nem megenni!), dramolettek nemi erőszakot hatosával elkövető néger migránsokról, chiplágerekről és a szörnyű Európai Diktatúráról, amit egyelőre Uniónak hívnak.


Ezt akarják lenyomni a torkunkon környezetvédelem címén. Hát ez minden, csak nem az. Ez vegytiszta őrület és ostobaság.


És ez egy dotációban részesülő magyar politikai szervezet, mely indul a választásokon. Mondjuk indulásban az elnöküknek komoly gyakorlata van, érkezésben már kevesebb: tavaly például polgármester-jelöltként indult. Nem hiszik el, hol: Pakson. Akkor még a Magyar Környezetvédők Pártjának volt az elnöke. (http://www.telepaks.net/2017/07/31/medveczki-zoltan-polgarmesterjelolt-paks-legyen-zold-varos-2/) Praesidere necesse est, vivere non est necesse, elnökölni szükséges, élni nem. Gondolom, kizárólag azért indult Pakson, hogy az első adandó alkalommal leállíthassa az erőművet és az építkezéseket is, különben más települést szerencséltetett volna. Illetve csak vélelmezem, nem tudom: nem látok a fejébe.


Hát kérem, a fentiek alapján mindenki döntse el magában, micsoda is ez a formáció, én meg nem mondom sem egyből, sem kettőből, mert – említettem volt – köt a jómodor és a sajtótörvény, de tessék ideképzelni.


Na, pont az.


És ez a valami támogatást kap, indul a választásokon.


Kampányol.


Ilyen ez a kampány és bizony mondom, ilyenek ezek a választások.


Váteszként jósolom: lesz még ennél nagyobb őrültség is, napokon belül.


Majd meglátják.





Szele Tamás

süti beállítások módosítása