Az eset köztudott: Szergej Szkripalt, aki az orosz katonai és hírszerző szervezet nyugállományú tagja volt, valamint megbecsült kettős ügynök, lányával együtt megmérgezték Salisburyben, méghozzá olyan ritka idegméreggel, hogy azóta sem képesek gyógyítani az állapotukat. Ezt a merénylő szempontjából úgy is mondhatnánk, olyan ügyetlenül, hogy nem haltak bele – de ez viszont már legyen a merénylő baja.
A brit közvélemény – és a brit kormányzat – most enyhén szólva is zaklatott, ugyanis a mérgezés nem egészen úgy történt, mint a boldogult Alekszandr Litvinynenko esetében, akinek polónium-210-es izotópot csempésztek a teájába, ily módon tehát csak ő halt meg (igaz, lassan és kínok között), bár az ő halottkémi vizsgálatát is sugárzásvédelmi öltözetben kellett megtartani. Szkripal esetében más volt a helyzet: legalább huszonkét más személy is rosszul lett, a segítségükre siető rendőr most is ápolásra szorul. Ami adatnak hiteles, de elég titokzatos is, lévén, hogy az áldozat lányával sétálni indult, betértek a helyi Mill pubba, ott nem lett rosszul senki, benéztek egy pizzériába, ott sem – később egy parkban viszont elájultak és az ott sétálók lettek rosszul. A logika azt mondaná, hogy világos: a mérgezés tehát a parkban történt, méghozzá gázzal, ami valamelyest szétterjedt a levegőben.
A logika mondhatja ezt, viszont a vizsgálat azt mondja, hogy a méreg otthon kerülhetett az áldozatok szervezetébe. Márpedig a vizsgálat alapos: a Királyi Légierő és a Királyi Tengerészet vegyifegyver-szakértőiből összeállított 180 fős különítmény végezte. Sőt, nagyon sokat nem is kellett utazzanak, hogy a helyszínre érjenek: Salisbury közelében fekszik a borzalmas hírű Porton Down kísérleti állomás, ahol az Egyesült Királyság vegyi és biológiai fegyvereinek fejlesztésével foglalkoznak. Az állomás körüli 1999-ben kitört botrányra nem térnék ki, mert nem tartozik a tárgyhoz, de az a lényeg, hogy ha valahol, ott tényleg értenek az ideggázokhoz.
Igen ám, de... azt is mondják a szakértők, hogy ezt a közelebbről meg nem nevezett ideggázt csak egyetlen ország képes előállítani és tárolni, ez pedig Oroszhon. Hát ez az a kijelentés, mellyel a legkevésbé sem okoztak meglepetést, ugyanis Szergej Szkripal épp az orosz hírszerzés árulója volt. Érthető, ha ennek Moszkvában nem örültek.
De hát miket bírt művelni ez a Szkripal ezredes? Ó, semmi különöset, csak tulajdonképpen ő volt az orosz Kim Philby. Abból a szempontból mindenképpen, hogy míg Philby annak idején Moszkvába küldte át a teljes kelet-európai MI6-ügynöklistát, Szkripal 1995 és 2004 között a Nyugaton tevékenykedő orosz kémhálózat tagjait leplezhette le a nyugati elhárító szervek számára. Illetve, elég valószínű, hogy ezt tette, ugyanis a GRU-nál szolgált ezredesi rangban, míg 2004-ben meg nem vádolták azzal, hogy 1995-ben, Spanyolországban beszervezte őt az MI6, és onnantól fogva kettős ügynökként működött. Szkripalt lelepleződését követően 2006-ban hazaárulásért 15 év fegyházra ítélték, azonban jó magaviselete és megromlott egészségi állapota miatt két évet elengedtek a büntetéséből. A börtönben mellesleg senki sem merte bántani, ugyanis a Kalinyingrádban született volt ezredes ifjúsági boxbajnok is volt és képességeit nem habozott bemutatni, ha úgy hozta a helyzet.
No jó, de hogy került szabadlábra? Úgy, hogy 2010-ben az Egyesült Államokban lelepleztek egy tízfős orosz alvóügynök-hálózatot, és őket cserélték ki Szkripalra, valamint négy társára.
Különben ennek a tízfős hálózatnak volt tagja a hírszerzési képességeiről kevésbé, dekoratív külsejéről annál inkább ismert Anna Chapman, eredeti nevén Anya Vaszilievna Kuscsenko is, aki a fogolycsere után látványos karriert futott be Moszkvában: először kitüntették, majd modell- és politikusi karrierbe kezdett: erotikus képsorozat jelent meg róla egy orosz férfimagazinban, aztán az orosz „Ifjú Gárda” nevű ifjúsági politikai szervezet vezetőségi tagja lett. Ezt követően kozmetikumokat és ruhakollekciót tervezett megjelentetni, divatbemutatókon lépett fel, műsorvezető lett a tévében, tartott előadást egyetemen, és egy alapítványt is létrehozott, ami egy alkalommal támogatott egy, az öregedés lassításával foglalkozó tudományos konferenciát. Később a FundserviceBank vezetőjének tanácsadójaként is szerephez jutott, és bekerült az igazgatótanácsba. 2013 júliusában azzal keltett feltűnést, hogy házassági ajánlatot tett a hasonló sorsú, információkat szivárogtató volt CIA-alkalmazottnak, Edward Snowdennek. Snowden az interneten hajlandónak mutatkozott az ajánlat elfogadására, de végül nem élt vele, mert az orosz menekültstátuszt így is megkapta. Chapman-Kuscsenko kisasszony karrierjére azért tértem ki ennyire részletesen, hogy érzékeltessem: Szkripal árfolyama, elismertsége közel azonos, vagy talán magasabb is volt az orosz hírszerzés reklámarcáénál.
A képlet tehát egyszerűnek tűnik: Szkripal kiszabadul, miután mindent elmondott a Lubjankán, mert kiszedték belőle, amit csak tudott, elmond mindent Londonban is, ugyanezért, aztán csendesen nyugalomba vonul, és 2011-től Salisbury városban pihenget.
Pihengetne.
Csakhogy egymás után érték a súlyos családi tragédiák: előbb 2012-ben felesége halt meg rákban, majd 2016-ban a bátyja, 2017-ben pedig a fia, elvben mindegyikük természetes halállal távozott az élők sorából, de azért erre a történtek fényében nem lehetne esküt tenni. Az egyetlen hozzátartozója a lánya maradt, aki vele együtt esett a mostani merénylet áldozatául.
Az bizonyos, hogy a Szkripal-afférnak viszont már lesznek diplomáciai következményei: akár azzal is járhat, hogy Nagy-Britannia nem vesz részt a nyári foci-vb-n, melyet Oroszországban rendeznek. Mint Boris Johnson külügyminiszter fogalmazott: „Az Egyesült Királyság erőteljes választ fog adni, ha bármilyen bizonyíték arra utal, hogy Oroszországnak köze volt a múlt vasárnap Salisburyben súlyos állapotban, mérgezéses tünetekkel kórházba szállított volt orosz kém ügyéhez. Újabb szankciókon is elgondolkozhatunk, de a lehetséges lépések közé tartozik a nyáron Oroszországban rendezett futball-világbajnokság bojkottja is.” (Index)
Mármost a történtek arra utalnak: Moszkva egyszerű bosszúból irtotta ki a Szkripal családot, és most kerül pont a kémtörténet végére. Amint Ltivinyenko úr sem véletlen baleset miatt kortyolt nagyot a polónium-izotópból a nyugat-londoni Millenium Hotel bárjában, ahol tudomásunk szerint egyébként a legritkább esetben szolgálnak fel izotópokat. Valahogy nincs rájuk fogyasztói igény. Ezzel szemben Moszkva természetesen minden ilyen vádat tagad. Azt is tagadja, hogy az amerikai elnökválasztásokba beavatkozott volna. Putyin elnököt kell idéznem, aki rá nagyon jellemző választ adott, amikor az NBC riportere az amerikai választásokba az USA hatóságai szerint törvénytelenül beleavatkozó tizenhárom orosz állampolgárról és három oroszországi cégről kérdezte:
„Egyáltalán nem érdekel, mert nem a kormányt képviselik. Lehet, hogy még csak nem is oroszok, hanem ukránok, tatárok vagy zsidók, orosz állampolgársággal. Ezt is ellenőrizni kell. lehet, hogy kettős állampolgárok vagy zöldkártyájuk van, és az is lehet, hogy az USA fizette meg őket. Honnan tudhatnám? Én sem tudom.” (444)
Elnök úr, létezik az ön által felvetetten kívül egy másik változat is, melyet sokan találnak elképzelhetőnek: nevezetesen az, hogy az összes ilyen törvénytelen és veszélyes gépészkedést orosz állampolgárok végzik, orosz útlevéllel, állampolgársággal, katonai ranggal, legfeljebb időnként álnéven. Ez is egy hipotézis, sőt, kissé valószínűbb az önénél.
De ezen ne vesszünk össze, inkább azt vegyük górcső alá, miért kell bosszút állni a már kicserélt és nyugalomba vonult kettős ügynökökön?
Pesti közmondással élve „ez valamikor egy szakma volt”, annak idején nem indultak bérgyilkosok a moszkvai lakásában nyugdíjas éveit pergető Kim Philby nyomába, Abel ezredest is gond nélkül kicserélték Gary Powersre a Kémek Hídján, és élt, míg meg nem halt: ezek a gyilkosságok viszont, értsük meg, üzenetek.
Üzenetek, melyek azoknak az orosz ügynököknek szólnak, akik világszerte tevékenykednek, nem kevesen, nem biztos, hogy túlfizetve vagy nagyon megbecsülten. Azt mondja az üzenet: „Ha az átállást tervezed, nézd csak meg, hogy jártak az elődeid!”
Akiknek szól: okulnak a példából...
Szele Tamás
