Kérem tisztelettel: megfejtettem Orbán Viktor titkát, méghozzá – meglehet – alaposabban tudom, mint ő maga. Hát hiszen könnyű nekem, gondolkodás útján jöttem rá, mi is az az alapeszme, ami őt állandóan sikerre viszi. Le merném fogadni, hogy ő sosem gondolkodott ezen az princípiumon, hanem egyszerűen és ösztönösen követi, akár a Pokolba is.

Mondjuk, oda is fogja vezetni – de lássuk, miről van szó?

A sajtómunkás élete nagyrészt nem írásból áll. Hanem leginkább informálódásból, témakeresésből, az ember mereng a világháló felett és elolvas minden baromságot, főleg az olyasmiket, amik még véletlenül sem érdekelnék – általában ilyen helyeken kerülnek elő érdekes témák. Már persze attól függ, mi az érdekes, mert ami szép, kedves vagy kellemes, az nem feltétlenül érdekes is. Sőt: többnyire unalmas, mármint a nyájas olvasóközönség számára. Meg aztán, mikor baj van, nem biztos, hogy érdemes szépségeken merengeni: senki sem olvasgatja tűzvész idején Petrarca szonettjeit menekülés vagy oltás helyett.

No, így kószáltam én tegnap a világhálón, mikor megláttam egy kis lapban egy még kisebb írást.

A lap az azonnali.hu, az írás címe pedig: „Orbán Viktor tíz igazsága”. Elkövette Techet Péter. (http://azonnali.hu/cikk/20180503_orban-viktor-tiz-igazsaga)

Már az figyelemre méltó, hogy valaki talált tíz igazságot az orbáni életműben, kérem, Lássuk ezt a remekművet. A cím alapján feltételeztem, hogy fél élet szorgos kutatómunkája áll a pár flekk mögött, amennyiben nem egyszerű seggnyalással állunk szemben.

Tévedtem: ugyanis ez nem egyszerű seggnyalás, hanem bonyolult, szofisztikált, kifinomult példája az alfél nyelv útján történő tisztításának.

Nem is csoda, a szerző jogvégzett ember, művelt, nyelveket beszélő értelmiségi, tanult Némethonban is, és elkötelezett kormánypárti. Illetve, publikál ő mindenhol, hogy úgy mondjam, lefedte már a teljes palettát, de azért lényegében véve és most mindenképpen kormánypárti. Ezt ne rójuk fel neki, mindenkinek vannak gondjai, és mondjuk nem is bűn, ha valaki történetesen nem ért velünk egyet.

A bűn az, ha ennek következtében sérteget. Mert mit mond ez az érzékeny lélek?

„A menekülttéma hosszú ideig velünk lesz még: Nyugat-Európában, amelynek folyamatait, értelmiségi vitáit, sajtóját mára csak a fideszes hátország ismeri, olvassa Magyarországon egyedül, szintén a menekülttéma dominál.”

Édes öcsém, megeszem én azt a fideszes hátországot, mustár és kenyér nélkül, reggelire, amelyik nyugati sajtót olvas nap, mint nap. Én olvasok, naponta, de nekem kell is. Különben meg mi a jófenéért olvasgatná Nyugat-Európa sajtóját annak a pártnak a hátországa, amely párt időnként deklarálja a Nyugat alkonyát? Előbb hinném, hogy Dugint lapozgatnak, eredetiben.

Nem fogom előszedni mind a tíz nemes igazságot, melyet elénk tár a szerző, mert nem is kell, a többi is ilyesféle, csak egy fontos közülük. De az nagyon.

Ez a Titok.

Ez a Nagy Arkánum, a Lapis Philosophorum, csak ez nem örök életet és kedvező anyagi helyzetet ad, hanem hatalmat. Imígyen szól:

„És még mielőtt Tölgyessy Péterrel, Heller Àgnessel vagy Jürgen Habermas-szal akarnának elgondolkodni, jelezzük nekik: végetért az értelmiség diskurzushatalma.

Ma már a nyilvánosság csatornái, terei kinyíltak. Nem fontosabb egy Die Zeit-esszé, mint a Mindenegyben blog nyelvtani hibáktól hemzsegő írása. A baloldal akarta mindig a demokráciát – élvezze hát akkor most az eredményét! Orbán képes volt felismerni, hogy egy tényleges demokráciában Bod Péter Ákosnak vagy Sólyom Lászlónak nincs nagyobb igaza, mint Mari néninek és Józsi bácsinak.

(És amúgy tényleg nincs.)”

Öcsém, attól függ, miről vagyon szó. Történetesen az említett szerzők egyike sem feltétel nélküli rajongásom tárgya, sőt, utóbbi időben kettejük ellen is komoly kifogásaim voltak (Tölgyessy ellen már nagyon régóta), de lássuk, mit mondasz? Azt, hogy a mindenki által elérhető nyilvánosságnak köszönhetően senkinek nincs nagyobb igaza, mint másnak?

De hiszen az igazság sosem volt nyilvánosság kérdése!

Képzeld el, hogy ülünk egy teraszon, és választhatunk, mit rendelünk inkább: francia krémest vagy lócitromot. A francia krémest én javaslom, mert ismerem, a lócitromot te, mert több milliárd légy nem tévedhet, így aztán, ha a puszta szavazattöbbséget vesszük figyelembe, egyértelműen a lócitrom kell győzzön. Ráadásul közlöd, hogy nekem nem lehet nagyobb igazam, mint neked: ugyanolyan hangerővel beszélünk mindketten.

De mi köze a hangerőnek ahhoz, hogy a lócitrom emberi fogyasztásra alkalmatlan? Semmi, ezt te is tudod, ahogy az sem számít, ha minden utcasarkon plakátok népszerűsítik a ló végtermékét. Az sem érv, hogy milyen jót tesz a lótrágya a termőföldnek: annak lehet, de nekem nem, és neked sem.

Ja, és most derül ki, hogy te nem megenni akarod az illető matériát, hanem lenyomni a torkomon, te maradsz a francia krémesnél. A vita lényegében tehát arról szól, hogy 1. egyikünknek sem ér többet a véleménye a másikénál, 2. Minden véleménynek el kell hangzania, így az őrültségeknek is, 3. Mivel azonban te folyamatosan propagálod a lócitromot, és mivel egy olyan többséget képviselsz (a legyekét) mely többség véleményét csakis rajtad keresztül ismerhetjük, ezért aztán a te akaratod fog győzni.

Csak én felállok az asztaltól és hozzád vágom a rendelést, ha győzöl. De ez merő prakticizmus.

Körülbelül ez Orbán sikerének is a titka. Ügyesen meglovagolva azt a folyamatot, hogy mostanság valóban mindenki hangot adhat a véleményének, és azt, hogy az átlagember nem tesz különbséget a vélemény és a tények között (napi vita tárgya a sajtóban az, hogy miért kell megírni a rossz, kellemetlen híreket is), sikerült félresöpörje a tényeket és a hírcsatornák nagy részének kisajátításával, ellopásával monopolizálnia a véleményeket.

Mert hát ha csak neki van véleménye, amit sokan ténynek tekintenek, akkor igaza is csak neki lehet.

Hogy tény, tapasztalat, empíria, mind szemben áll a véleménnyel? Nem számít!

Hogy a kormánysajtó folyamatosan olyan migránsveszélytől retteg, aminek nyoma sincs? Nem számít?

Hogy Orbán mást mond Brüsszelben és mást Budapesten? Nem számít!

Az számít, hogy a véleményeket eltiporva megszerezze a lelkeket.

Hát miről szól a Nemzeti Konzultáció? Hogy teszi fel a kérdéseket? „Egyetértesz velem? Ha nem, dögölj meg!”

De a tények senkit sem zavarnak. A tapasztalatok sem. Itt a vélemények lenyúlása folyik. Amelyik egyetért, az jó, amelyik nem, az nem érdekes.

Egy vélemény esetében – ha vitáról lenne szó – számítana, mennyire megalapozott, mivel támasztják alá. Itt és most nem számít: „senkinek sem lehet nagyobb az igazsága, mint a másiknak”. Nem, öcsém, ez nem demokrácia, a demokráciában valódi viták zajlanak, és nem hittételek, dogmák csapnak össze, egy demokráciában nem le-, hanem meggyőzni akarják a másikat és ha valaki téved, akkor beismeri.

Ez, fiam, visszaélés. A lényege: a vélemény azonos a ténnyel, véleménye pedig csak annak lehet, akit Orbán Viktornak hívnak, ha másnak is van, másféle, az áruló és ügynök.

De ehhez az kell, hogy a Die Zeit és a mindenegyben ugyanannyit érjen, hogy ne legyen különbség a hír és az álhír, a tény és a vélemény között.

Dolgoztok is a sajtó teljes elhiteltelenítésén keményen.

Különben ezt a rendszert törzsi társadalomnak hívják, ahol is a varázsló beszélget a szellemekkel, és akinek nem tetszik, amit mondanak, azt a törzsfőnök parancsára agyonverik a harcosok. Még azt sem mondanám, hogy nem működött hosszú időn keresztül.

Csak éppen a demokráciához annyi köze van, mint lócitromnak a krémeshez.

Ne értsük félre: ez a vita már rég nem a kormánypárt és az ellenzék vitája. Ez az ideológia és a logika vitája, a mítoszok világa harcol a józan ésszel.

Ha nem számít, mennyire okos az, aki véleményt nyilvánít, akkor terjesszük ki ezt más területekre is: például a sportra.

Nem számít, ki korcsolyázik gyorsabban, Liu Shaolin Sanyi vagy Mari néni, senkinek sem lehet nagyobb a korcsolyája a másikénál: lehet, hogy Liu Shaolin Sanyi hamarabb ér be a célba, de Mari néni sokoldalúbb, mert finom pörköltet is tud főzni, és így ő nyeri a gyorskorcsolya-versenyt is.

És Pista bácsi is nyer, mert az ő pálinkája verhetetlen. Legfeljebb kicsit pocsékul korcsolyázik, na és, azért csak kapjon egy aranyat, megérdemli. Persze, korcsolyából kapja az aranyat.

És egyáltalán: kik ezek a korcsolyázók, hogy gyorsabbak mernek lenni a jégen, mint az átlagember?

Hát, ide vezet Techet mester logikája.

Lesz még belőle nagy ember, akárki meglássa.

Akár még törzsi varázsló is.

De csak addig, míg a lócitrom különb a francia krémesnél.

Szele Tamás