Forgókínpad

Forgókínpad

Kis magyar apokalipszis

2018. június 20. - Szele Tamás

Kérem, sűrű nap volt a tegnapi, sikerült új értelmet adni a békaegérharc fogalmának, ezentúl azt jelenti, mikor a békák és egerek harcolnak mindenki más ellen, körözik Orosz Mihály Zoltánt, leleplezték a Magyar Tudományos Akadémia orgiáit és meg fogják szavazni a mai nap folyamán a Stop Sorost, arról nem is beszélve, hogy drágul a pálinka és az unicum.

Véreim, itt álljunk meg egy féldecire.

Jól olvastátok.

Drágul. A. Pálinka. És. Az. Unicum. Meg még egy csomó minden, de ez a lényege az ősi jogainkat sárba tipró, elnyomó sápnak, mely kultúrákat megsemmisítéssel fenyegeti. A magyar értelmiség unicum nélkül ledűl, s rabigába görbed, pálinka nélkül az egész ország is. Ráadásul egyéb adóemelések is várhatóak, ha már benne vannak a lendületben: és mindezt az Európai Bizottságnak köszönhetjük! Huj kuszmabég, huj kereki, vatykos csuhászok vereki! Dengelegi! Elő a rezes fringiát, megállj, megállj, kutya Brüsszel!

Nyugalom, a dolog, mint mindig, most sem ilyen faék-egyszerűségű. Egy „népegészségügyi termékadó” nevű dologról van szó, és ha utána nézünk, kiderül, hogy nem most drágul meg az agyolaj, hanem eddig volt olcsó. Ugyanis a magyar kormány önkényesen kivette az adóköteles termékek köréből a gyümölcspárlatokat és a gyógynövényes italokat, aztán most mégis elfogadta, ami eddig kötelező lett volna. Ha engem kérdeznek, ez eléggé meggondolatlan lépés volt, mert ha ez a nép egyszer kijózanodik, annak beláthatatlan következményei lehetnek, ki kellett volna tartani az alacsonyabb ár mellett tűzön-vízen át, de ha így döntöttek, így döntöttek. Mindenki dobjon be egy felest búcsúzóul, mármint nem azért, mert többet nem fog inni az úri közönség, hanem azért, mert ezentúl kevesebbet fog. Vagy eddig másra fordított bevételeit csoportosítja át tömény italok beszerzésére.

Ne mánd, ne mánd a vereszt, mondaná Thaly Kálmán nyomán Karinthy, és ne is mánjuk, mert ma már mindenképpen gránitba vésik a Stop Sorost. Ami azt jelenti, hogy a törvény betűje és szelleme szerint rövidesen bárkit be lehet csukni, akinek haragosa van, és rásüti, miszerint sorosista ügynök: a máglyahalál büntetését ezekben az esetekben valószínűleg ellenezni fogja az Unió, de mi kemény, nyakas kurucok vagyunk, azt égetünk meg, akit csak akarunk. Kit akarunk? Akárkit! Hiába emelt szó még hétfőn is a Velencei Bizottság, hiába kérte, hogy a magyar parlament ne szavazza meg a Stop Sorost, hanem várják meg azt, hogy a Bizottság nyilvánosságra hozza a törvénycsomagra vonatkozó véleményét a jövő hét pénteken – mit nekünk Velence, mit nekünk bizottság, ma megszavazzák és kész. Utolsó pillanatban még a Parlament elé került, a Stop Sorostól látszólag függetlenül, a migrációs különadó is, aminek megtévesztő a neve, ugyanis nem a migrációt kívánja adóztatni a törvénytervezet, hanem – most tessenek nagyon figyelni! - adót szed

minden olyan támogatás után, ami „bevándorlást segítő tevékenységet” vagy  „Magyarországon székhellyel rendelkező szervezet bevándorlást segítő tevékenységét” támogatja anyagilag. Meghatározza azt is, mit tekint bevándorlást segítő tevékenységnek: „Bevándorlást segítő tevékenységnek minősül minden olyan program, akció, tevékenység, amely közvetlenül vagy közvetve előmozdítja a bevándorlást”. Külön kiemeli a médiakampányok, médiaszemináriumok folytatását, és az abban való részvételt, a hálózatépítést és működtetést és „a bevándorlást pozitív színben feltüntető propaganda tevékenységet”.” (444)


Ha jobban megnézzük, ezek szerint bármi lehet bevándorlást pozitív színben feltüntető propaganda, az is, ha azt mondom, a Rosenstein vendéglő sóletjének nincs párja, és a Baross pince pacaljának sem, ugyanis akadhat olyan megátalkodott migráns, aki pont ezek miatt vándorolna be. Másfelől pedig megpróbálom kimeríteni a bűncselekmény fogalmát: szerintem a migráció igenis pozitív tevékenység, ugyanis ha Einstein és Teller Ede nem migrálnak Amerikába, hanem megmaradnak szülőföldjük édes rögén, honfiként, úgy őket megfojtották volna mérges gázzal valamelyik haláltáborban, aztán holttestüket elégetik és jelen pillanatban Magyarország a Harmadik Birodalom egy jelentéktelen tartománya, valamint az Egyesült Államok sosem lett volna a bolygó meghatározó politikai tényezője.


Mi több, ha dicső eleink nem indulnak el migrálni, mi magunk most Meotisz mocsaraiban vadásznánk a békákra, vagy pákászgatnánk, már amennyiben mostani formánkban egyáltalán léteznénk, de nem is léteznénk. Úgyhogy, adóztassanak meg akár, de kimondom: a migráció természetes és gyakran pozitív jelenség. Ha ezért megbüntetnek, Hunor és Magor tehet róla.

No, de folytassuk a hírfolyamot, nem áll az meg a kedvünkért. Hát, kérem – szintén a 444 híradásából tudni – körözik Orosz Mihály Zoltánt. Sic transit gloria mundi et caloria fundi... Hej, mekkora nagy úr volt ő még fél éve is, kölyökkutyák százai rettegték nevét, most meg körözik egy szimpla becsületsértésért. A többi, általa elkövetett száznegyvenkétezer becsületsértésért, emberi jogok elleni vétekért, hatalmaskodásért, sikkasztásért nem körözik – sajnos közelebbit nem tudok az ügyről, csak a körözőlevelet láttam, de íme, porba hanyatlott a régi dicsőség, a puszta hajdani ura, a foltos hiéna egy szalmaszálban látszik elbotlani. Márpedig, ha körözik az azt jelenti, hogy szökésben vagyon, felvette a „futóbetyár” nevet, de ekkora úrból nem is lehet egyből kapcabetyár. Igaz, úgy is vehetjük, hogy abból lett úr. Fuss, ha futhatsz, Zoltán, pallos alatt fejed, víz se mossa rólad le a csibész nevet... Nem, nem a káröröm mondatja ezt velem, nem találok különösebb élvezetet abban, hogy a hajdani esküdt ellenség most bajban van, ahogy ismerem, kimászik belőle. De lám: őt is a rendszer oszlopának hitték, a magyar szélsőjobb pillérének, és most ide jutott. Legyen intő példa minden pecsovicsnak.

omz_korozes.jpeg

Közben lassan felhőbe hanyatlik az Akadémia, visszasüt rá a nap, ádáz tusa napja: idéznék pár címet a kormánysajtóból: „Rendet kell vágni az Akadémián!” (Demokrata). „A kormány nem akarja az MTA irányítását átvenni” (Echo TV, Magyar Idők). „Bevándorlás, homoszexuálisok jogai és gendertudomány – ezek foglalkoztatják leginkább az MTA munkatársait” (Figyelő).

Hát, mondjuk a kormány tényleg nem az MTA irányítását akarja átvenni - megszüntetni akarja, a helyét felszántani és sóval bevetni, de irányítani semmiképpen sem.  Azonban érdekelne az a különös állapot, hogy a Figyelő szerint az MTA-nak kizárólag társadalomtudományi kutatásai vannak. Reáliákkal nem is foglalkozik? Tényleg? Ja igen, a kvantum- és atomfizikát valamint a kozmológiát elég nehéz összefüggésbe hozni a nemi preferenciákkal és a migrációval. Különben itt jelezném a Figyelő munkatársainak, hogy a feketelisták közzététele nem sajtóműfaj, hanem egyszerű vamzerkodás, melyért jobb kül- és beltelkeken (a nyócker mégsem nevezhető külvárosnak) kiemelten nagy verés szokott járni. Lehet, hogy nem azonnal, de felírják és az első adandó alkalommal folyósítják.

Ha nem is okvetlenül az akadémikusok.

De félre bánat, félre bú, az M1 információi szerint akár négy-öt medve is kóborolhat már Magyarországon! Az ügyben a WWF Magyarország párbeszédet kezdeményezett tegnap az érintettek bevonásával, bár arról nem tudunk, hogy a rohamosan sokasodó medve-kisebbség kit delegált. Azt sem igazán tudjuk, hogy mit keresnek ezek a medvék pont Magyarországon, pont nyáron, de terjed a mendemonda, hogy a fákat, és azok már, ugye, nincsenek, így nem lesz jó annak a bőrében lenni, aki odaáll majd a medvék elé, és megmondja nekik, hogy kivágtuk mindegyiket.

De a medve-hisztéria dühöng, virágzik, már várom a medvés emléktárgyakat és az első részeg vadászt, aki hajtót lő, mert medvének nézi.

Különben pedig a medve már lejárt lemez: Csormolyavisontán legalább negyven górugrányt láttak!

Szóval, ez a hír, nem a többi.

Kérem, én már belefáradtam a prófétálásba, én már nem mondom, hogy ebből, ami nálunk folyik, piszok nagy baj lesz.

Mert nem is lesz.

Már piszok nagy baj van.

Én mindenesetre a medvékkel vagyok.

Brumm!

 

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása