Tetszik ismerni a játékot, ugye? Nem is európai, aki nem ismeri. Áll a fickó a sarkon, három egyforma valamit keverget, kártyát, gyufaskatulyát vagy gumikorongot, be kell dobni egy közepes bankjegyet, és aki eltalálja, melyik van a három közül megjelölve, viszi a bankot. Nem lehet benne nyerni, de szerintem már Mohenjo-Daróban is játszották, mármint, akik hülyék voltak.

És Mohenjo-Daróban is a szervezett csalás egyik ügyes formája volt. Már az ottani zsandárok is kergették a csibészeket, akik így szabadították meg javaiktól a palimadarakat. Nem mennék bele a részletekbe, de az a lényege, hogy mikor rá tetszenek bökni a megjelölt tárgyra, akkor már nulla az esély a győzelemre. És nem egy ember dolgozik ott, aki kavarja a lapokat, gyufaskatulyákat, korongokat, hanem legalább öt: páran figyelik a rendőrök mozgását, van a csapatban zsebes is és legalább két hivatásos nyertes, hogy kedvet csináljanak a palimadárkodáshoz.

Na, most tessék ugyanezt elképzelni sajtóban. Ez az álhírlap. Az olvasó azt hiszi – mármint a betegesen naiv olvasó – hogy hírt talál, annak is néz ki, de nincs abban, amit kap, semmi, illetve ha van, az szemenszedett hazugság. És ahogy a pirosozásnál, az álhírlap esetében is van, aki ezredszer is bedől.

Igen, haragos vagyok, mert most már olyan marhaság terjed futótűzként a közösségi oldalakon, ami hét éve megdől. Hét éve, kérem, ez a kamu életkorát tekintve már elemibe jár! És osztják az amnéziás emberek, ahogy szerintem osztották már évekkel ezelőtt is, megcáfolták ezerszer, de osztják... csodáljuk, hogy a magyar választó politikai emlékezete gyengébb az aranyhalénál, ha azt sem ismerjük fel, amit már évek óta bámulunk? Ja, persze, politikában is így van. Akkor lássuk, miről beszélek.

A www.kaprazatos.club című világlap egyik sikeres vezéranyagáról. A címe – bocsánat, de nem változtatok az ordító megfogalmazáson és a nagybetűs szedésen - „EGY AMERIKAI LAP MEGDÖBBENTŐ VÉLEMÉNYE MAGYARORSZÁGRÓL! OSSZÁTOK,MERT NAGYON IGAZ!”

Mármost „egy amerikai lapnak” ezerféle véleménye lehet. De már a címben megtaláljuk az üzletet: osszátok, terjesszétek, kell a kattintás. Melyik amerikai lap is ez? „A Chicago Times-ban jelent meg MAGYARORSZÁGRÓL!” Megint kiemelt szedés, Magyarország csupa nagybetű, hát hogyne, főleg abból a pici, jelentéktelen Amerikából.

Bocsánat, hol jelent meg? A Chicago Times-ban? Akkor ez nem hét éves, hanem régebbi, ugyanis az említett lap 1854 és 1895 között jelent meg, azóta ilyen című sajtótermék nincs. És az akkori Magyarországról szól, vagy a mostaniról? Ha a mostaniról, ilyen profik voltak a jósok Chicagóban? Na jó, lássuk, mit ír.

„Van egy ország, amely önmagával határos. 
Ahol a legszebb nők élnek, mégis csökken a népesség. 
Ahol a munkanélküliek dolgoznak a legtöbbet. 
Ahol a legtermékenyebb földön éhező emberek élnek. 
Ahol a vonatok menetrend szerint késnek. 
Ahol mindenki focizik, mégis vízilabdában, kosárlabdában, kézilabdában és röplabdában jeleskednek. 
Ahol mindenki siet a munkába, de senki sem érkezik be időre. 
Ahol a nyolcórás munkaidő tizenkét órás. 
Ahol az egészségügyi ellátás ingyenes, de a gyógykezelés drága. 
Ahol az újságírók szabadon írhatnak bármit, amit parancsba kapnak. 
Ahol a világválság állampolgárságot kapott. 
Ahol a közbeszerzések titkosak, az államtitkok nyilvánosak. 
Ahol a háborúk sosem érnek véget. 
Ahol a történelem naponta megismétlődik. 
Ahol a leggazdagabbak azok, akik egy napot sem dolgoztak. 
Ahol a külföldi valuta felváltotta a hazait. 
Ahol az emberek megünneplik a családi védszent napját, de káromolják Istent. 
Ahol az okosakat, értetlenségből, bolondnak nézik, a bolondokat meg tehetségesnek. 
Ahol az írástudatlanok írják a történelmet. 
Ahol a törvények törvénytelenek, az anarchia pedig normális állapot. 
Ahol a hatalom megveti a polgárokat, mint nem kívánatos tanúkat. 
Ahol a jövőből élnek, mert a jelenhez nincs joguk. 
Ahol a bírósági eljárások tovább tartanak, mint egy élet. 
Ahol az árvíz a talajöntözés egyetlen módja. 

Ahol megidézik a diktátort, a demokráciát pedig a hülyék adójának tekintik. 
Ahol úgy gondolják, az ország annál jobban fejlődik, minél jobban visszafejlődik. 
Ahol nem vagy normális, ha nem bolondultál meg. 
Ahol csak azért élsz, hogy meghalj. (lsd. Himnusz) 
Ahol az idő végtelen, és a butaság múlhatatlan.”

Ja, tetszenek mondani, ez régi. Régi bizony, ugyanis a kiváló Urban Legends már 2012-ben (!) megcáfolta, illetve lenyomozta, melyik országról is lehet szó. (http://www.urbanlegends.hu/2012/12/egy-amerikai-ujsagiro-cikke-magyarorszagrol/) Tessenek megkapaszkodni: ez nem csak magyarul terjed, hanem szerbül, horvátul, bosnyákul is, hercegovinül csak azért nem, mert olyan nyelv nincs. A szöveg mostani formája kicsit mutált, eltér pár helyen az eredetitől, nyilván a kedves honi álhírlapíró beletúrt, hogy aktualizálja, adaptálja, lehetett vele vagy öt perc munkája is. És osztják, terjesztik, megy mellé a komment, miszerint „olvasnivaló”, „milyen igaz”, „hírünk a világban”, senkit sem zavar, hogy ez a kamuszöveg gyakorlatilag bármelyik közép-kelet európai vagy balkáni országra érvényes, minimális változtatásokkal.

Az se zavar senkit, hogy már ezerszer látta, elfogadják újdonságnak.

Inkább tetszene osztani a Szondi két apródját, az se friss hír, hogy felhőbe hanyatlott a drégeli rom, de legalább szép.

Lássuk a többi címet az oldalon, hátha még több bujdosó értékre bukkanunk.

„BARÁTNŐMET MINDENKI LEBESZÉLI, HOGY MEGVALÓSÍTSA ÁLMÁT, HISZ MOZGÁSKORLÁTOZOTT! ÉN AZONBAN ARRA KÉRLEK NÉZZÉTEK MEG MEKKORA KINCS Ő!” Arról szól, hogy a hölgy mozgáskorlátozott, ám cukrász akar lenni és az is lesz. Szenzáció.

„11 ÉVES A DRÁGA KISFIÚ, AKI EZÉRT FÉL, HOGY SENKI NEM KÖSZÖNTI FEL A SZÜLETÉSNAPJÁN! MUTASSUK MEG,HOGY MELLETTE VAGYUNK A MAI NAPON IS!” Kisfiú állítólag leforrázta magát, és szerinte csúnya, ezért nem fogják felköszönteni. Személyes tapasztalatom alapján – életem egy szakaszában magam is voltam kisfiú - állíthatom, hogy a kisfiúkat piszokul nem érdekli, hogy néznek ki.

„AMIKOR MÉG 3 FORINTÉRT VETTÜK A FEHÉR KENYERET! NYOMJ EGY LÁJKOT, HA EMLÉKSZEL MÉG EZEKRE A MONDATOKRA!” Micsoda nóvum. Ebből szalagcím lesz a Timesban is. A szöveges tartalomból - írásnak nem nevezném – kiderül, hogy azokban az arany időkben ezer forint volt a fizetés is. Hát, utoljára 1956-ban volt az átlagbér 1235 forint. Az nem tegnap volt. Különben sem hiszem, hogy az az év mindenkinek felhőtlen emlékeket hordoz. Sőt, a korábbiak sem nevezhetőek túl kellemesnek.

Ez az álhírhalom legalább nem politizál, mint a korábban elhíresült anephangja, éspedig valószínűleg azért nem, mert teljesen lecsengtek a választások, most már azzal nem lehet klikket vadászni. Ellenben hátha lehet szívszaggatással, nosztalgiával. Nem számít, milyen mérhetetlenül lebecsüli az olvasóit, mindig akad majd rengeteg fogyasztó, aki ezt észre sem veszi, sőt, boldog, hogy ilyen széplelkű lócitromokat hajigálhat az ismerőseihez. Ez nem sajtó, nem írás, ez népmesének is harmatgyenge.

Hogy hívják a leforrázott kisfiút? Hol él? Hol van a mozgáskorlátozott cukrászlány boltja? Mikor nyitotta? Milyen a forgalom?

Senki sem kérdi, csak osztja a maszlagot, és ezzel komoly pénzeket keres az oldal üzemeltetőjének. Aki meglátásom szerint az anephangjánál megismert Manyika, ugyanis nem csak az oldal szerkesztőprogramja, motorja ugyanaz, de még a helyesírási hibák is egyformák.

Aztán, ha a derék, politikailag elkötelezett olvasónak nem tetszik egy írás a valódi sajtóban, beindul a farkasordítás kórusban: fake news! Mondja ezt utcaseprőtől miniszterelnökig mindenki, akinek nem tetszik valami.

Pedig ez a valódi fake news, csak ma, Magyarországon senkit sem érdekelnek a tények. A világ többi részén se nagyon.

Az idézett panelrengeteget szeretném kiegészíteni egy utolsó sorral, tekintettel a kialakult helyzetre.

Van egy ország, ahol minden baromságot elhisznek, kivéve az igazat.

Szele Tamás