Kérem, azt mindenki tudja, hogy a pletyka ölni képes, csak mifelénk – egyelőre – fizikai gyilkosságra nem használják. Annál inkább karaktergyilkosságra, abban nagyok vagyunk, évszázados gyakorlattal. Olyan ügyesek, hogy lefogadom, ha nálunk is megjelennek majd a gyilkos pletykák, a mi kis országunk megdönti majd lincselésben az európai rekordot.

Mert bizony van már gyilkos pletyka, öldöklő álhír. Egyelőre csak Indiában, bár a technika mai fejlettsége mellett bármikor megjelenhet nálunk is, az a csoda, hogy még nincs itt. De lássuk, miről van szó.

Arról, hogy Indiában egymilliárd mobiltelefon-előfizetés van. Mármost az igaz, hogy a szubkontinens informatikusai legendásak és nélkülük már régóta nem nagyon működne ez a mi digitális világunk, az is igaz, hogy India kultúrája hihetetlenül ősi és csodálatos, gondoljunk csak Mohenjo-Daróra, ahol alig valamivel a kőkorszak után már rendes vízvezeték- és csatornahálózat volt, idézzük emlékezetünkbe a Mahábharatát és a Ráamajanát, a csodálatos templomvárosokat és a vitatkozó filozófiai iskolákat – és ha mindent figyelembe vettünk, akkor sem idéztük fel India érdemeinek még ezredrészét sem. Csak éppen az a helyzet, hogy a mai India lakosságának kilencvenkilenc százaléka akkor sem informatikus vagy filozófus, hanem bizony kis falvakban tengődő, írástudatlan földműves.

Nekik idén áprilisban egy nacionalista politikus, bizonyos Biplab Deb, egyébiránt Tripura tartomány főminisztere azt is be tudta mesélni, hogy Indiában több ezer évvel ezelőtt volt már internet, különben hogyan értesült volna a Mahabháratában a vak Dhritarashtra király Sanjayán keresztül a több ezer kilométerre lévő kuruksétrai csatamezőn történtekről? Csak úgy, hogy volt élő stream-közvetítés. Máskor meg az oktatási (!) miniszter jegyezte meg, miszerint Indiában a Rámajana korában volt légiközlekedés, csak nem repülőgépnek hívták az eszközeit, hanem vímanának. Ja, és antigravitációs elven működött.

Ne tessenek mosolyogni, ne gondolják, hogy „primitív hinduk”, hanem tessenek csak belenézni a magyar nyelvű internetnek azokba a sarkaiba, amikben harmincezer éves magyar írásbeliségről, ugyanennyi idős Szent Koronáról, szíriuszi ősmagyarokról írnak, aztán kicsit elgondolkodni. Nem világosabb - ha kollektíven nézzük – a mi nyugati fejünk az ő keleti gondolkodásuknál, de kicsit sem, legfeljebb mások a babonáink.

Hát ezért félek én a gyilkos pletykáktól.

Történt pedig, hogy pár hete India-szerte – fontos, hogy nem csak egy vagy két szövetségi államban, hanem az egész, Európa-méretű szubkontinensen! - rémhírek kezdtek terjengeni, méghozzá a WhatsApp-on. Annak ott kétszáz millió felhasználója van. Húsz Magyarországnyi, de több tényleg nincs. Ezek a rémhírek – érdemes figyelni, ez fontos lesz – továbbítás útján terjednek, ami olyan, mint a Facebookon a megosztás. Arról szólnak, hogy különböző régiókban szervkereskedők vadásznak gyerekekre. Az emberek ezeket azonnal, ész nélkül továbbították egymásnak, egész helyi közösségeket hergelve fel, így néhol percek, órák alatt lincselésig fajult a helyzet.

Ebben szerepe van ám annak is, hogy a WhatsApp chatprogram, tehát egy megosztott hír, mint olyan, a gyakorlatlan felhasználó számára személyes üzenetnek tűnik egy ismerősétől – nem foglalkozik olyasmikkel, hogy a szóhasználat nem jellemző, a stílusjegyek idegenek a feladótól, hiszen amúgy is szó szerint húsba vágó kérdésről van szó. Továbbítja, ahogy a kezébe került, és beleolvasott, továbbítja, méghozzá minden ismerősének. Azzal sem foglalkozik, hogy a szervátültetés nem olyan, mint egy alkatrészcsere egy elektronikus készülékben, ezer és egy immunológiai és más feltételnek kell megfeleljen az a szerv, valószínűleg nem is tudja, hanem kaszára-kapára kerekedik, és indul a vadászat a gonosz szervkereskedőkre, hallali-halihó!

Vegyünk egy két hete történt esetet, érdekes módon a már említett Tripura tartományból (nagy lehet arrafelé a szellemnek az ő világossága, annyit mondhatok). (https://444.hu/2018/07/05/india-keptelen-megbirkozni-a-whatsappon-terjedo-alhirek-miatti-lincselesekkel-az-emberek-barmit-elhisznek-a-cseten)

„A rendőrség megtalálta egy 11 éves fiú holttestét, rajta vágásnyomokat is találtak. Mivel már hónapok óta keringtek - teljesen alaptalan - hírek arról, hogy a régióban gyerekszerv-kereskedők tevékenykednek, itt is azonnal elterjedt, hogy a kisfiúnak kivágták a veséjét. A feldühödött tömeg első körben úgy vezette le a feszültséget, hogy rendőrökre támadtak, hetet megsebesítve. A tartomány kormányzója másnap hiába jelentette be, hogy a boncolás tanúsága szerint a kisfiúnak megvolt minden belső szerve, ezt a hírt nem olyan lelkesen adták tovább a Whatsappon, hiszen nem volt elég vérfagyasztó. 

Mivel a kedélyek így nem csillapodtak, a régió vezetése úgy döntött, hogy direkt tájékoztató kampányba kezd, és hangosbeszélős autókat küld népesebb települések piactereire, hogy azok lenyugtassák a kedélyeket. A legutóbbi lincselés áldozata emiatt éppen egy önkormányzat által felbérelt férfi volt, aki egy sofőr és egy kormányhivatalnok társaságában Kalachara város piacterén beszélt, amikor az álhíreket jobban kedvelő tömeg rátámadt, majd téglákkal, kövekkel és törött üvegpalackokkal agyonverte. Az autó két másik utasa túlélte a támadást. A férfit azért alkalmazták a feladatra, mert szép, erős hangja volt.” (444)

Jó, ilyenkor kiszáll a karhatalom, és lecsuknak minden résztvevőt. De a hisztéria nem csillapul, tegnap is öltek embert ilyen hamis vérvád (igen, a szervkereskedelem-pletyka a középkori vérvád egyenes ági leszármazottja) alapján! (https://444.hu/2018/07/15/tobb-tucat-falusi-lincselt-meg-egy-indiai-ferfit-mert-elhittek-az-alhireket)

„A 32 éves szoftverfejlesztő Mohammad Azam pénteken vesztette életét, amikor a közép-indiai Haidarábádba utazott vissza egy piknikezésről. Vesztét az okozta, hogy úton hazafelé Azam és négy barátja megállt egy faluban, és egyikőjük csokoládéval kínált meg gyerekeket. A falusiak azonban gyanakodni kezdtek rájuk, hogy gyerekrablók, és rövid időn belül tömeg gyűlt össze körülöttük. Azam és barátai ijedtükben elhajtottak a településről, de a következő faluban balesetet szenvedtek, gépkocsijuk árokba borult. E falu lakosai azonban már értesültek róluk a WhatsAppon terjedő álhírekből - magyarázta a rendőrség. 

Azamot és barátait ismét körbevette egy tömeg, amely elől már nem tudtak elmenekülni, majd a falusiak rájuk támadtak. Azam a helyszínen belehalt sebesüléseibe, legalább egy barátját pedig válságos állapotban szállították kórházba. A lincselés helyszínére ugyan kiérkeztek a rendfenntartók, de a falusiak túlerőben voltak, két rendőrtiszt is megsebesült, miközben megpróbálták megakadályozni az önkényes igazságszolgáltatást. 

32 nőt és férfit vettek őrizetbe.” (444)

És hogy állunk áldozatokkal a pletykahadjárat kezdete óta? Az üzenetek hatására kialakult közhangulat miatt az idén legalább 25, gyerekrablónak nézett ember halt meg, és több mint 60, lincseléssel végződött támadást követtek el az ország különböző részein. Az áldozatok gyakran olyan kívülállók, akik eltérő külsejük vagy a nyelvi különbségek miatt válnak célponttá. Tehát turisták, vagy India más vidékeiről származó emberek – ne feledjük, hatalmas az ország, egy rádzsput épp olyan „idegen” egy pandzsábinak vagy telugunak, mint egy francia egy magyarnak. Igen „az idegent” ölik, a „mást” - hiszen a helyi népesség között csak nem lehetnek gyilkosok, azok mindig „máshonnan” jönnek. Nem ismerős?

Az indiai parlament természetesen azonnal felszólította a WhatsAppot, hogy tegyen valamit, csak hát kétszázmillió felhasználó emberi moderálásához igen sok moderátor kéne, azért ezek az oldalak, alkalmazások abból indulnak ki, hogy a felhasználóik legalább valamennyire felnőtt, felelős emberek. Aztán persze rájönnek, hogy erről tömegek esetében szó sincs. A WhatsApp most azzal próbálkozik, hogy látható jelölést helyez el minden továbbított üzeneten, abban bízva, hogy így maguk a felhasználók is képesek lesznek kiszűrni a gyanús tartalmakat. Hát képesek is volnának, akár megjelölés nélkül is, ha akarnák – de nem is akarják.

Ők hinni akarnak.

Véres, harcos legendákban, gonosz idegenekben, akiket le lehet győzni és utána minden jó lesz.

Boszorkányhisztéria ez, a javából, és éppúgy nem a modern technika tehet róla, ahogy a könyvnyomtatás sem tehet az európai boszorkányüldözésről. Ha nem nyomtatják ki a Malleus maleficarumot, a hírhedt Boszorkányok pörölyét, akkor is égtek volna a máglyák, amint égtek Gutenberg előtt is.

Ne mondjuk, hogy ez Kelet, mert bizony ez Nyugat is.

Ne mondjuk, hogy ez nálunk elképzelhetetlen, pont nálunk nem az, ahol rendőrt hívnak a falusi temetőben Halottak Napján világító tömegre vagy a fodrásztól kendőben kilépő hölgyre, mert hátha migráns.

Igen, Európa közepén is megeshet ez bármikor, ma, holnap, holnapután, nem csak Tripura vagy Haidarabád (Hyderabad) tartományokban.

A célpont lehet bárki, aki valamiben eltér a környezetétől, megfogalmazás kérdése, és bárkire bármit rá lehet fogni, bárkit célkeresztbe lehet venni, a szakállasoktól a szőkékig, kisebbségi sem kell legyen az illető csoport.

Nálunk nem a WhatsApp az elterjedt kommunikációs alkalmazás, hanem a Facebook és a vele összekötött Messenger, de egyik kutya, másik eb.

Így tessenek vérfagyasztó szenzációkat osztogatni az álhír-oldalakról, főleg olvasatlanul, csupán a cím és némi szimpátia alapján: bármelyik viceházmesterné vagy nyugalmazott édesvízi búvár elindíthat egy lincseléshullámot, pogromot, ha van egy álhírlapja. És sokaknak van. Terem, mint eső után a bolondgomba.

Emberek, gondoljuk meg, mit osztunk.

A szónak súlya van: a rossz szó bárkit agyonnyomhat, agyonüthet.

Repül a nehéz szó, ki tudja hol áll meg, ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg.

Szele Tamás