Nehéz kérdésbe bonyolódott Zuckerberg Márkus, igen nehézbe, jobb lett volna, ha hozzá sem nyúl: most mindenki kissé idegenkedve nézi, és nem tudja, hová tegye. A tárgyilagos mérlegelés is azt mondaná, hogy a Faceebook-vezér, sajtónyelven szólva „elnyilatkozta” magát, elragadta egy interjú lendülete és olyant mondott, amit remélhetőleg nem akart és most is bánja.

Mert ha akarta és nem bánja, akkor baj van vele, de nem kicsi.

Egyszóval, arról van szó, hogy a Facebook alapítója a Recode szerkesztőjével, Kara Swisherrel beszélgetett egy podcastban arról, hogy mi az, amit ki kell szorítani a Facebook felületeiről, és mi az, ami maradhat. Persze, leginkább az álhírekre és a hamis információkra utaltak mindketten, mikor Zuckerberg száján kicsúszott a következő mondat:

„Én például zsidó vagyok, és vannak emberek akik tagadják, hogy a holokauszt megtörtént. Ezt végtelenül sértőnek érzem. Mindettől függetlenül nem hiszem, hogy a mi platformunknak az lenne a feladata, hogy letiltsa őket, mivel szerintem vannak dolgok, amiket különféle emberek rosszul tudnak. Nem hiszem, hogy szándékosan teszik ezt. Nem hiszem, hogy helyes dolog valakit letiltani, mert téved, még ha sorozatosan is teszi ezt. Mi azt mondjuk, hogy oké, lehet oldalad, és feltehetsz rá bármit – még ha az mások számára bántó is –, mindaddig, míg nem próbálsz másokat bántani vagy támadást szervezni ellenük. De ez nem jelenti azt, hogy teret adunk az ilyen nézetek terjedésének a hírfolyamban – épp ellenkezőleg.”

Hát, Márkus, ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna, ugyanis itt egyfelől sok és jogos érzékenység sérült, másfelől alapos ellentmondásba keveredtél, ebből machetével sem vágod ki magad.

Akkor kezdjük a tényekkel.

A holokauszt az emberiség legalaposabban dokumentált népirtása. Az abszolút bűn. Nem valami egzotikus, távoli helyen zajlott, hanem nagyrészt Európa közepén, és maguk az elkövetői dokumentálták.

Tagadni nem csak mérhetetlen aljasság, de a legtöbb ország törvényei szerint bűn is, most a józan észt elő sem veszem, mert magától értetődik, hogy épelméjű ember nem vetemedik ilyesmire.

Miért tagadja, aki tagadja?

Mert a nacionalizmus, antiszemitizmus, kisebbségek gyűlölete – habár a második világháború után visszaszorult valamelyest – most is nagyon komoly erő, amit mindenféle politikai kalandorok és faktorok próbálnak meglovagolni. A mai antiszemitizmus már össze van keveredve ezer és egy ideológiával, nem is érdemes részletesebben taglalni, mert sosem érnénk a végére, de valóban része a holokauszt-tagadás is. Mivel jóérzésű ember szóba sem áll milliók gyilkosainak szellemi örököseivel, hát azt gondolják, ha letagadják, népszerűbbek lesznek. Ilyenkor jön az az érvrendszer a holokauszt-tagadók részéről, hogy régen volt, messze volt, nem is úgy volt, sőt, nem is volt.

Nem volt az se régen, se messze, gyermekkoromban épp eleget láttam a tetovált tábori nyilvántartási számokat ismerősön, rokonon, de még tavaly is a szomszéd nénin. Érthető, hogy a holokauszt tényének a tagadása nem csak azt háborítja fel mérhetetlenül, aki így vagy úgy személyesen érintett, hanem mindenkit, akibe szorult legalább egy csepp emberség.

No, akkor a tényekkel megvagyunk, a körülményeket nagy vonalakban tisztáztuk. Lássuk Márkus testvér kijelentését.

„Mindettől függetlenül nem hiszem, hogy a mi platformunknak az lenne a feladata, hogy letiltsa őket, mivel szerintem vannak dolgok, amiket különféle emberek rosszul tudnak. Nem hiszem, hogy szándékosan teszik ezt. Nem hiszem, hogy helyes dolog valakit letiltani, mert téved, még ha sorozatosan is teszi ezt.”

Kérem, mindentől elvonatkoztatva: sok mindent lehet rosszul tudni. Lehet rosszul tudni a resztelt csirkemáj receptjét és lehet rosszul tudni a cián élettani hatásait. Mármost akár az ehető resztelt májról, akár a ciánról beszélünk, létező, valós, megfogható objektumokkal van dolgunk. Ha valaki elterjeszti, hogy a májat főzés közben meg kell sózni, akkor első körben neki lesz rágós az ebédje, másodikban azoknak, akik hittek neki, és legfeljebb nem fogják őt szeretni. Tragédia nem történik. Ha azonban azt terjeszti valaki, hogy a cián nem mérgező, ellenben roppant egészséges és gyógyítja a náthát, annak, amint én az átlagos FB-felhasználókat ismerem, perceken belül lesz több halálos áldozata. Ha ezt a két embert jelenti a környezete hamis információk terjesztése miatt, mindkettő ugyanazt a büntetést kapja, vagyis a letiltást.

És mindketten azzal fognak védekezni, hogy „csak rosszul tudtak” valamit.

Mármost abban egyetérthetünk, hogy elrontott ebédbe nem szokás belehalni, ciánba annál inkább, vagyis mi különbözteti meg a két esetet? A várható következmények súlya. Feltehető a kérdés: elvárható-e bárkitől, hogy tisztában legyen tetteinek, kijelentéseinek következményével, súlyával, felelősségével?

Bizony. Éspedig mindenkitől, aki nagykorú és szellemi képességeinek birtokában van. Hiszen pont ez a jog lényege: mindenki felelős a tetteiért, és csakis a saját tetteiért vagy az olyan társulások cselekményeiért, melyeknek tagja. Aki nem felelős, az nem is szólhat bele semmibe, mert vagy kiskorú, vagy nem beszámítható.

Rendben, mondaná egy lelkes széljobber holokauszt-tagadó, akkor ő sem felelős Eichmann vagy Rudolf Hoess tetteiért. Azokért tényleg nem, ám a sajátjaiért, Eichmann vagy Hoess magasztalásáért, embertelen cselekményeik relativizálásáért történelemhamisítás, hamis adatok terjesztése útján bizony felelős ám: azért vannak erre törvényeink mindenfelé, a kerek világon.

Tehát elmondhatjuk: rosszul tudni valamit még lehet, hogy önmagában véve nem bűn, de nagyon nem mindegy, mit tudunk rosszul.

És nagyon nem mindegy, hogy a téves tudásnak milyen következményei lehetnek: tehát a felelős polgár annál alaposabban mérlegel, minél veszélyesebb következményei lehetnek valaminek. Tudja, hogy ciánmérgezésben már haltak meg emberek, amint haláltáborokban is, tehát egyikről sem hiszi, hogy ártalmatlan.

De egyáltalán, hogy kerülhetett elő ez a téma? Hiszen ennek nyilvánvalónak kéne lennie.

Hát úgy, hogy a hétköznapi életben nyilvánvaló is az emberi gondolkodás számára, de a gépi logika másként működik. Mivel a FB több milliárd felhasználójának csak csillagászati számokkal mérhető mennyiségű poszt-tömegét egyszerűen képtelenség emberi moderátorokkal megszűretni, ugyanis nincs a világon annyi moderátor, amennyire szükség volna, muszáj gépi algoritmusokat használni. Az algoritmus pedig csak egy logikai folyamat, nem ember, nem képes a rugalmas értékítéletre: neki mindegy, ciánról vagy csirkemájról van szó, ő csak két értékét ismeri az információnak: igaz vagy hamis. Esetleg elképzelhető még az a megoldás is, hogy automatikusan tiltson bizonyos szavakat, témákat: hogy jelen példánknál maradjak, zsidó ismerőseim jelentős része nem írja le kommentjeiben vagy posztjaiban a „zsidó” szót, akkor sem, ha történetesen rabbi a valós életben, ugyanis a kellemetlenkedő szélsőjobboldaliak rájöttek, már régen, hogy ha ez a szó szerepel egy mondatban, akármilyen pozitív kontextusban is, akkor, ha jelentik a mondatot, kommentet, posztot a FB-nak, az le fogja tiltani annak szerzőjét.

Na ja: az algoritmus nem tud magyarul, nem képes értékelni egy mondat logikai tartalmát, viszont a kulcsszavakat magyarul is tartalmazza az adatbázisa. Így lehet bármiből tabutéma – hiszen sem jó, sem rossz értelemben nem lehet róla beszélni.

A gond tehát a gépi és az emberi gondolkodás egyeztetésével van.

Meg Zuckerberg fejében: hiszen a holokauszt nem egy általános, akármilyen téma, amiről eltérhetnek a nézetek. Olyan ez, mintha valaki azt bizonygatná, hogy lapos a Föld. (Bizonygatják is sokan.) Ha az ember azt mondja nekik, bizonyítékokkal alátámasztva, hogy de hiszen gömbölyű, a zuckerbergi logika szerint még mindig válaszolhatnak úgy, hogy „ez is egy elmélet”.

Lófüttyöt elmélet, kérem. Tény.

És a valós tények tagadása a legnagyobb veszély, ami szó szerint szétzilálhatja azt, amit emberi civilizációnak nevezünk, a helyén pedig nem hagyna mást, mint Mad Max posztapokaliptikus világát, laposföld-hívőkkel, akik alakváltó gyíkemberektől rettegnek.

Tehát Zuckerberg nagy hibát követ el, mikor minden téves információt egyforma súlyúnak ítél meg. Nem csak két logikai érték van, nem azonos a súlya a megsózott csirkemáj receptjének a cián népszerűsítésével.

Van fontossági rangsor, és ezt egy jó algoritmusnak, vagy még inkább mesterséges intelligenciának meg is lehetne tanítani.

Persze, Zuckerberg is bocsánatot kért már, nem ezt akarta mondani, nem így, semmiképpen sem.

Akkor viszont ne mondta volna.

Ugyanis még ő is felelős a szavaiért.

A hülyeség soha, sehol nem volt felmentő körülmény.

Szele Tamás