Kérem, körülbelül ezzel a kifejezéssel illethetjük a tegnap történteket – csak most nem egy áruforgalmi vagy jövedéki adót töröltek el, hanem egy tévéadót. Ennek okából kiderült, hogy kicsit sem fogy a magyar, mivel Kálmán Olga elbocsátásának pillanatában azonnal született tízmillió sajtóetikai szakértő, és a viták azóta sem csitulnak. Nem is fognak.

Tulajdonképpen nem érdemes erről a témáról írni, eleven tüzet idézek a saját fejemre, ugyanis a Hír TV ügyében mindenkinek van véleménye, mindenkinek sarkos, egyértelmű, fekete-fehér és mindenki bőgve védi a sajátját. Természetesen főleg azokból lett médiaszakértő, akik életükben nem dolgoztak a sajtó egyik ágában sem, ők most végre kidühönghetik magukat. Ugyanis azt hiszik, hogy 1. ha ők nem értenek ehhez a szakmához, más sem ért, 2. aki nem ért hozzá, annak kuss, 3. ha mindenkinek kuss, aki nem ért hozzá, akkor ők lehetnek szaktekintélyek. Sajnos azonban a Valóság nevű izé szövedéke olyan, hogy piszokul nem érdekli, kinek mi a véleménye, ellenben nem is Wagner-opera, Istenek Alkonyával, amiben csak jók és rosszak vannak, és egymással csatáznak. Lehet, hogy sokan hiszik, miszerint csak két politikai oldal van és ezek közül az egyik jó, de a valóság ennél milliószor bonyolultabb. Kizárólag azért kell ezzel a kacifántos Valósággal foglalkozni, mert ebben élünk, és nem egy hatodosztályú westernfilmben, aminek a világot a politizáló közönség legnagyobb része látja.

Először tehát vegyük a tényeket. A tegnapi nap folyamán a Hír TV új tulajdonosa Nyerges Zsolt bement a médium székházába és közölte, miszerint „ő nem foglalkozik a médiával, de vannak erre emberei”, akik azonnal meg is kezdik az átszervezést. Korábban szó sem volt átszervezésről, ellenkezőleg, olyanokat nyilatkozott, hogy minden és mindenki marad a helyén – de azt már megszokhattuk, hogy a sajtómunkást minden tulajdonos hülyének nézi, de legalábbis kiskorúnak, és tündérmesékkel nyugtatja, mielőtt sort kerít a kirúgására. Tulajdonosi szempontból voltaképpen egy olyan orgánum lenne ideális, amiben senki sem dolgozik, senki sem kér fizetést és senkire sem kell tekintettel lenni, de ez egyelőre nem megoldható. No, de kik azok az emberek, akik
„foglalkoznak” a médiával, kikben tisztelhetjük az ítéletvégrehajtókat? (https://index.hu/kultur/media/2018/08/01/fidesz_hir_tv_kalman_olga_mi_tortent_csintalan_osszefoglalo/)

„Répásy Bálint, a most bezárt Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. egykori üzletfejlesztési igazgatója, akiből a vezérigazgató lett; 

Liszkay Gábor, a Mediaworks vezetője, aki média-tanácsadóként dolgozik majd a csatornánál;

Szikszai Péter, aki a tartalomért felelős vezérigazgató-helyettes lesz (ő már volt vezérigazgató-helyettes a Hír TV-nél, majd a Magyar Időknél és az Echo TV-nél dolgozott);

és Szikszai élettársa, Mentes Katalin, a Hír TV egykori hírszerkesztője, később az Echo TV hírigazgatója, aki pedig hírigazgatóként tér vissza.

Ezzel együtt Kálmán Olga és Csintalan Sándor távozott a tévétől, előbbit kirúgták, utóbbi gyorsabb volt, és felmondott. Megszűnik az Egyenesen és Csintalan Sándor műsora is, az előbbi pont kapóra is jött a tévének, amiben lement az első új hírműsor bármiféle belpolitikai vagy a tévét érintő hír nélkül, majd az Egyenesen ismétlése helyett Orbán Viktor tusványosi beszédét adták le.

Ezzel persze korántsem teljes a távozók névsora, meg nem erősített, de több forrásból is összeszedett listánkon ők szerepelnek (van aki ment, van akit küldtek):

Nagy Zoltán hírigazgató

Tarr Péter vezérigazgató-helyettes

Bodacz Balázs műsorvezető

Zimon András szerkesztő

György Zsombor szerkesztő

Rechenberger Dániel sportriporter

Lukáts Péter kreatív kommunikációs igazgató

Lampé Ágnes műsorvezető-riporter

Teszári Nóra műsorvezető” (Index)

Hát, ez már láthatóan hatalom- és profilváltás, a G-napon a kormánnyal szembeforduló tévéadót most megint megfordították 180 fokkal. Kérdés, hogy fogja-e bírni egy ilyen nagy és nehéz szervezet ezt a macerát, személyszállító repülőgéppel sem szokás műrepülni, tankhajóval sem indulunk szlalomversenyen, mert ahhoz kicsit lomhák és nagyok. Persze, normális jogállamban fel sem merülnének ezek a pálfordulások, de szóljon, aki akár csak a környéken is találkozik ilyen jelenséggel, mármint jogállammal.

A hatalomátvételt mi sem bizonyítja jobban, mint a Magyar Idők ide vonatkozó főcíme:

„VISSZAFOGLALTA A JOBBOLDAL AZ ELBITOROLT HÍR TV-T”

Hát, izé. Kitől is? Mert a baloldalé sem volt...

Akkor eddig a tények, most lássuk, mi következik belőlük. Éspedig tekintsük a dolgokat tárgyilagosan, sőt, érzelemmentesen. Aki azt várja, hogy most telesírok hatvan csipkés zsebkendőt Csintalan várhatóan sanyarú sorsán, az igen nagyot téved – egyfelől, mert az említett úr épp úgy, mint Kálmán Olga előre láthatóan heteken belül már vezetni fog valahol, valamit és komolyabb összegbe lefogadnám, hogy nem lépegető exkavátort vagy ipari áramot, hanem műsort, másfelől meg addig sem fog éhezni, szomjazni. Ha valakiket sajnálok – mert sokakat sajnálok – azok ahhoz a szakmai réteghez tartoznak, amelyik kőkeményen dolgozott, és a családját valóban a honoráriumból tartotta el. Sokan voltak ilyenek, és most tapasztalni fogják, hogy nem nagyon nyernek majd alkalmazást a szakmában. Senki sem mer majd munkát adni nekik. Tudom: tapasztaltam, mikor a Kurírt, ahol rovatvezető voltam, 1998-ban hasonlóképpen szüntette meg az első Orbán-kormány. Igen, mi voltunk az elsők, aztán követtek minket még sokan ezen a végzetes úton.

Akad olyan kolléga, aki soha nem mondott vagy írt szégyellnivalót, vállalhatatlant – ha tehetem, igyekszem majd segíteni neki. Ha módomban áll majd. Annak idején engem nem halmoztak el állásajánlatokkal, konkrétan négy évig voltam Széchenyi, mert a barátaim tartottak el, ha meg lehet oldani, hogy más ne jusson erre a sorsra, oldjuk meg.

Persze, tévéadót indítani nem tudok, hiányzik hozzá egy kis aprópénz.

Akkor most lépjünk túl a személyes és emberi tragédiákon, és vizsgáljuk meg, mi az Isten csodája folyik itt? Mi a búbánatos harci herepfedény bontakozik ki előttünk, mi ez a szörnyeteg, ami felzabálja a magyar sajtót?

Semmi más, mint a magyar politika, melynek hitvallása 1948 óta, hogy a sajtó nem lehet egyéb, mint az ő engedelmes szolgálóleánya. Aztán időnként kitöri a nyakát a kis cselédkének. Aki a nyaktörésig legyen boldog, mert jut neki is a méltóságosék asztaláról lehulló morzsákból, ételmaradékból és cipőben járhat, ha kimenőt kap kéthetente egy délutánra. Hiszen aki cselédsorban született, nem is ismer mást: azért mondogatják egyes sajtómunkások, miszerint „független média nincs”, mert sosem próbáltak szabadon sajtót csinálni. Van bizony, csak komoly anyagi korlátai vannak, innentől mindenki eldöntheti, mi akar lenni: farkas vagy házőrző kutya. A farkas rosszabbul étkezik, viszont szabad.

Mármost, két dolgot kell tekintsünk. Egyfelől a Hír TV történetét, másfelől az utóbbi korszak sajtópolitikáját. Hát igen. A Hír TV 2003-ban indult, a Fidesz és Simicska Lajos pénzén, és a legkevesebb, amit elmondhatunk erről a periódusról, ami 2015-ig tartott, hogy az adó Orbán Viktor fanatikus híve volt, részese sok ferde cselszövényének, közvetítették ők „forradalomként” a 2006-os zavargásokat is, vettek részt mindenféle kampányban, náluk elkötelezettebb propagandista tán még a Szovjetunióban sem volt. Nekem így hamarjában ennek a korszaknak az egyik utolsó húzása ugrik be, mikor a Célpont című műsoruk drogtesztre akarta kötelezni az ellenzéki és független sajtó minden munkatársát – ez nem is azért érdekes, mintha találhattak volna valamit, ugyan már, nincs nekünk arra se időnk, se pénzünk, hanem azért, mert a teszteket ők kapták volna meg, ők döntötték volna el, mi van odaírva. Annak idején, mikor drogfogyasztási szokásaim felől érdeklődtek, barátságosan vissza is kérdeztem jegyzetemben a kérdést feltevő Losonczi Katától: „És magának van trippere?” (http://huppa.hu/van-maganak-trippere/) Válasz nem érkezett.

Egyszóval, ilyen világ volt náluk, míg el nem jött a G-nap. Melyet nem fogok ismertetni, ugyanis mindenki tudja, miről van szó, nekem meg már a könyökömön nő ki. A Hír TV elvileg irányt váltott a Magyar Nemzettel együtt, Kristóf Attila csikorogva megfordult a sírjában és a szélsőjobbra húzó munkatársak fogaknak csikorgatása közben elvonultak – na, nem az utcára, hanem más, szélsőjobboldaliságukat híven őrző orgánumokhoz. Ők jöttek most vissza, különben. A helyükre meg valódi sajtómunkásokat vettek fel, bár nem túl következetesen, volt, akit még hívtak is, volt, aki hiába jelentkezett.

Rendben, de miről volt szó a G-napon? Simicska valóban az általa felemelt Orbán ellen fordult volna? Tényleg a nem-kormánypártiak (az „ellenzéki” kifejezéssel óvatos lennék, ugyanis minden politikus csizmadia magának vindikálja) élére akart állni, hogy dicsőséges forradalomban, nemzeti összefogással söpörje el a kény hatalmát?

Lószerszámot, kérem. Senkinek sem tűnt fel, hogy csak a már meglévő, sőt, tulajdonában lévő orgánumokkal foglalkozott? Hogy senki más nem kapott tőle egy vasat sem, annak dacára, hogy egy időben ki kellett vezényelni a készenléti rendőrséget tömegoszlatás céljából az alfeléhez, annyian akarták kinyalni, pár lyukas fitying reményében? Hogy tulajdonképpen ezzel a médiatechnikai trükkel (és a Jobbik finanszírozásával) összegyűjtötte maga köré mindazokat, akik a politikai sakktáblán a Fidesz számításai szerint tényezők lehettek, és mint egy szárnyas nazgúl Gandalfot, magával rántotta őket Mória szakadékába? A kamikaze-akció elsodorta a Magyar Nemzetet, a Választ, a Hír TV-t, ezzel párhuzamosan a kormány is addig machinált, míg tönkre nem sikerült tennie a Népszabadságot: igaz, azt az MSZP adta el. Tényleg azt tetszenek hinni, hogy sajtótermékek ilyen mértékű, mennyiségű, rövid időn belül történő megszűnése pusztán a véletlen műve, a körülmények összjátékáé?

Simicska egyszerűen betartotta a szavát, ledobta az atombombát.

A magyar sajtóra.

Soha nem ígérte, hogy nem ránk fogja ledobni.

A „vele szemben álló” kormány akaratával teljes összhangban: hát, hogy micsoda véletlenek vannak...

És vétkes ebben az impotens ellenzék is, akik soha semmit nem tettek a sajtó védelmében, még akkor sem, mikor kormányoztak – ők is szolgálólánynak tekintik, vagy inkább rabszolgának, mert annak ingyenes a munkája.

Mi lesz? Majd szépen megsiratjuk a Hír TV-t is (emlékszem, a Kurír megszűnését az akkori Magyar Nemzet vezércikkel, szalagcímmel ünnepelte), ahogy megsirattuk a Magyar Nemzetet is, érdemeitől eltekintve, és lassan belátjuk, hogy most, 2018. augusztus másodikán, délelőtt tízkor bőven elég a két kezünk tíz ujja a Magyarországon megjelenő független sajtótermékek összeszámolására.

Még ugyan sok is.

Mi lesz? Háború lesz, médiaháború, most majd sorra kerülünk mi is, és kevés erőnkkel úgy fogunk védekezni, mint a kétszáz lengyel a Westerplattén.

Aztán minket már nem siratnak majd meg.

Nem lesz ki megsirasson.

Mégis, ki tenné?

Simicska?

Majd, ha elmúlik a röhögőgörcse.

Szele Tamás