Forgókínpad

Forgókínpad

Eduárd, a pöröly

2018. augusztus 11. - Szele Tamás

Mottó:
O flower of Scotland

When will we see

Your like again

That fought and died for

Your wee bit hill and glen

And stood against him

Proud Edward's army

And sent him homeward

Tae think again” (Skót népdal)

Nyakigláb, vagyis Első Eduárd küzdelmes élete és pályaíve közismert, bár főként Angliában, tehát nem árt, ha kissé emlékezetünkbe idézzük

Esetleg nem csak angol szemszögből. Léteznek skót szempontok is.

Ugyebár, trónörökösként már fiatal korában bevonták a politikai küzdelmekbe, amely idővel a bárók lázadásává és polgárháborúvá fajult. A herceg 1259-ben ideiglenesen a főurak reformmozgalma mellé állt, de miután kibékült bizonytalan politikájú apjával, a királyi párt egyik fő támaszává lépett elő. Egy elvesztett csata után túszként tartották fogva, ám szökése után az 1265-ös eveshami csatában legyőzte és megölte a lázadók vezérét, Simon de Montfort-t. A polgárháború végeztével Eduárd csatlakozott a Szentföldre induló kilencedik keresztes hadjárathoz. A keresztes háború sikertelennek bizonyult és Eduárd a hazaúton értesült arról, hogy apja meghalt és Anglia királya lett. Lassan, másfél évig utazgatva ért haza és 1274. augusztus 19-én koronázták meg a westminsteri apátságban.

Kit látunk, kedves feleim? Egy meglehetősen hataloméhes, ide-oda csapódó figurát, aki jóllehet tudja, hogy egy napon, majd Anglia királya lesz, de ő szeretné előrehozni azt a napot, kerül, amibe kerül. El is küldik a szaracénokhoz vitézkedni, hátha valamelyik kettéhasítja, de erről a szaracénoknak elfelejtenek szólni, így egy darabban sikerül megkoronázni, ráadásul természetes úton, mely igen nagy ritkaság a korabeli angol történelemben.

No, de utána mi lesz? Lever egy kisebb lázadást Walesben, 1276-77-ben, aztán 1282-ben végleg meghódítja és felprédálja a tartományt. Ezt említi Arany János is, lévén, hogy a walesi autonómia teljes eltiprása egyébként nem lett volna sem logikus, sem szükséges. Sőt, különösebben jövedelmező sem: egy adózó országrész sokkal többet ér, ha virágzik, mintha porig van égetve. De így jött össze Eduárdunknak, aki már akkor is tisztában lehetett a propaganda fontosságával, már amennyiben igaz az ötszáz megégetett bárd legendája.

De hogy lett ő a Skótok Pörölye?

Hát, leginkább sehogy.

Illetve maximum az esetben nevezhetjük így, ha arra gondolunk, hogy a pörölyt baromi erős emberek állandóan nagyon kemény üllőhöz verik, tehát ha valaki meg van verve ez ügyben, az maga a pöröly.

Igaz, az üllő is.

Eduárd ugyanis aktívan beavatkozott a skót trónörökösödési válságba, aktívan, de a lehető legdurvábban – igaz, ehhez kellett némi skót idealizmus, helyi korrupció és naiv tévedés is.

Szóval, 1280 környékén egész elviselhető volt az angol-skót viszony, Skócia autonóm, bár szövetséges királyság volt Angliával, vazallusi rendszerben, de ez is csak III. Sándor skót király angliai birtokait érintette. A határ mentén meg nem mondta volna senki, ki hová tartozik, hiszen egymástól nem élesen különböző kultúrákról volt szó. De még ugyan északabbra vagy délebbre sem ez volt a fontos. A problémák a skót trón megüresedése után jelentkeztek: 1281-ben és 1284-ben gyors egymásutánban meghalt Sándor két fia és a lánya, majd 1286-ban ő maga is elhunyt. A trón három éves unokájára, Margitra szállt. A két ország a birghami szerződésben megegyezett, hogy Eduárd hasonló nevű, hat éves fia fogja feleségül venni Margitot és Skócia megőrzi függetlenségét.

Kiskorúak trónöröklése ritkán vezet jóra, mondaná mr. Twelvetrees, az inas, és valóban: a Norvégiában nevelkedő Margit hét évesen 1290 őszén hajóval hazaindult, de megbetegedett és Orkney szigetén meghalt. A skót trón megürült és hosszas belviszály vette kezdetét. Legalább tizennégy trónkövetelő jelentkezett, ám a két legerősebb jelölt, John Balliol és Robert de Bruce maradt végül befutó.

Itt jött a hiba, naivitás és valószínűleg a korrupció is.

A skót főurak Eduárdot kérték fel döntőbírónak, bár nem egyedül kellett döntenie, egy 104-tagú tanács javasolta Skócia új királyát, amelynek 40 tagját Baliol, 40-et de Bruce, 24-et pedig Eduárd választott ki a skót nemesség köréből. Eduárd azonban ragaszkodott ahhoz, hogy az új király tegyen neki hűbéresküt, a skót nemesség azonban húzódozott egy ilyen elkötelezettségtől. Végül abban egyeztek meg, hogy az új király megválasztásáig Eduárd kormányozhatja Skóciát. A tanács hosszadalmas munkálkodás után végül, 1292. november 17-én John Balliolt jelölte meg győztesnek.

Mármost John Balliol, másként Első János nagyon nagyot tévedett, ha azt hitt, hogy ő uralkodni is fog. Eduárdunk egyszerűen közölte, hogy ő Skócia hűbérura és – bevonult. Sőt, három kardinális hibát is elkövetett.

  1. Vérfürdőt rendezett a határ menti városokban, főként Berwickben és még a templomokba menekülőket is lemészároltatta.

  2. Elraboltatta Scone-ból a Végzet Kövét, mely nélkül nem lehet skót királyt koronázni (alig pár éve adták vissza Skóciának).

  3. Kötelezni akarta a skótokat, hogy harcoljanak vele együtt Franciaország ellen, sőt, megkezdte a sorozást is.

Ez valószínűleg még Svájcnak is sok lett volna, Skócia sem nyelte le. Ám Eduárd a lázongás első jelére becsukatta János királyt a Towerbe és Skócia élére angol kormányzót nevezett ki.

Az angol kormányzó tudhatta, hogy ez nem egy nyugdíjas állás, és a tőle és erőitől telhető legvéresebb kegyetlenséggel lépett fel, amivel elérte, hogy ez már nem csak és nem főleg az arisztokrácia ügye lett, hanem minden skóté. Csak idő kérdése volt, mikor jelenik meg egy olyan vezető, aki megmutatja Eduárd büszke és véreskezű hadának, hol lakik a skótok Úristene.

Persze, hogy megjelent. William Wallace volt a neve, igen rossz színes mozgóképet forgattak róla, romantikus felfogásban. A Rettenthetetlen valóban érdekes jellem volt, a kor gyermeke, nem biztos, hogy mindenben gáncs nélküli lovag (származását tekintve még az sem biztos, hogy nemes, de ez legyen a legnagyobb baja), aki őszintén hitt a vérbosszúban, nem hitt a tömény ital hígításában és kissé sarkosan gondolkodott, mint Harry Harrisonban az egyik őrnagy.

De pont ilyen emberre volt szükség

Időközben Eduárd, aki továbbra sem szerette a haggist és egyéb skót élvezeteket, új ellenséget talált: a zsidókat. Mondvacsinált okkal letartóztatta az összes zsidó háztartás fejét, majd hirtelen felindulásból háromszázukat egyszerűen kivégeztette. Aki életben maradt, azt korra és nemre való tekintet nélkül 1290-ben száműzette, ám érdekes módon: vagyonuk teljes elkobzása után ugyanis még kifizettette velük a száműzetési különadót. Arról már nem is beszélve, hogy ezáltal minden addig felvett kölcsöne is amnesztiába esett.

Tudott élni ez az Eduárd, annyit mondok.

1296-ban még leverte a skót lázadást, de 1297-ben a skótok Wallace-ra bízták a stirlingi híd védelmét. És azt a napot nagyon megemlegette a Skótok Pörölye. Történt pedig, hogy ott egy keskeny hídon kellett volna átkelnie mintegy háromszáz angol lovasnak és tízezer gyalogosnak. Ha a skótok skandinávok lettek volna, elkezdik lőni az elején a hidat, és ezzel vége is a kísérletnek, az angol haderő átkel máshol. De Wallace fortélyosabb volt. Átengedte az angolok felét, és csak azután kezdték lőni a skót íjászok a hidat, ám előbb egy gázlón átküldte a skót lándzsások felét a folyón. A kegyetlenségéről híres angol sereg egyszer csak azt vette észre, hogy egyik fele itt, másik fele ott, de mindkettőt épp szorítják a vízbe – hírmondó is alig maradt belőlük. Akkora volt a skótok diadala, hogy az angoloknak még a kincstárnoka is,  Hugh Cressingham is elesett, pedig arra szokás a leginkább vigyázni, mert annál van a kasszakulcs.

Egy évbe telt, míg Eduárd összeszedte magát ez után a vereség után. De valahogy lábra állt: a falkirki csatát már leginkább azért vívták, hogy Wallace-t kézre kerítsék. Akkor megmenekült, és bujdosás közben szerét ejtette, hogy megölje régi, bizalmas ellenségét, Brian de Jayt, az angol templomosok vezetőjét, egy bozótosban, Callander környékén.

Vannak ilyen napok az ember életében. Az ember felébred egy borongós reggelen, és elgondolkozik: „Ma vagy elmegyek horgászni, vagy megölöm a templomos nagymestert egy bozótosban. Hoppá: hiszen én utálok horgászni. Akkor marad a B. terv.”

Persze, közben zajlott az élet. Bruce megkoronáztatta magát, Eduárd békét kötött a franciákkal, így Skócia magára maradt. Az angolok 1305-ben elfogták Wallace-t és a lehető legbestiálisabb módon kivégezték. Hogy úgy mondjam: még a korhoz képest is bestiálisan. Nem is részletezném. A skóciai hadműveletek során is érdekes ötleteik voltak: Eduard kegyetlenül elbánt Bruce rokonaival, barátaival és üzletfeleivel. Az újdonsült skót király nővérét, Maryt egy ketrecben kilógatta Roxburgh várának faláról és négy évig ott tartotta. Isabella MacDuff (igen, az a MacDuff család) buchani grófnő, aki a koronázást végezte, hasonló sorsra jutott Berwick várában. Bruce öccsét, Neil-t kizsigereléssel és felnégyeléssel végeztette ki. Brutális eljárásaival azonban éppen ellenkező hatást ért el a vártnál, a skótok egyre inkább Bruce pártjára álltak.

És akkor jött a fordulat. 1307 februárjában újból feléledt a skót ellenállás, Bruce vezetésével megint alaposan megverték az angolokat Loudon Hillnél, mire fel maga a király indul északnak - az úton azonban vérhast kapott. Július 6-án a skót határtól délre Burgh-by-Sands-nél letáborozott. Másnap reggel szolgái felemelték, hogy megetessék, de a karjaikban meghalt.

Még jó, hogy a szolgák karjaiban és nem egy kisebb, deszkából ácsolt tábori helyiségben tette.

Akkor nézzük. Pörölye volt a skótoknak Nyakigláb Eduárd? Katonai értelemben véve több vereség érte, mint ahány győzelmet aratott. Sőt. A teljes, elnyomó, vérengző megszállás módszere, ami Walesben sikeres volt, Skóciát máig óvatossá tette Angliával szemben, és akkor még nagyon finoman fogalmaztunk.

Hibát követett el a skót annexió kísérletével?

Egyértelműen.

Ez a kabát nagyon nagy volt neki.

Akkor mitől lett a skótok pörölye?

Hát végül is egy pörölynek nincs túl sok esze, és sok kárt lehet vele okozni.

De ettől még minden skót tudja, hogy nem ő volt a győztes Stirlingnél.

És máshol sem.

A propagandának, hazugságnak, irgalmatlan kegyetlenségnek és cselszövésnek viszont mestere volt.

Ez stimmel.

Hát ilyen gyerek volt ez a Nyakigláb Eduárd.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása