Forgókínpad

Forgókínpad

Konzultáció

2018. szeptember 17. - Szele Tamás

Kérem, hatalmas dolgok vannak készülőben, balhé lesz, mondta a Totya is, és most nem az ellenzék egyes politikusai által megígért utcai ellenállásra gondolok, mert abba természetesen kétségtelenül belebukik a rendszer. Vagy nem bukik, nem szeretnék állást foglalni, bár ez az ötlet mintha korábban is felmerült volna, és a rendszer még állna, de meglátjuk.

Hanem addig mi lesz?

Hát mi lenne? Nemzeti konzultáció lesz. A kormány, mint már annyiszor, ha válságosnak érezte a helyzetet és mócsingosnak a marhapörköltet a parlamenti étkezdében, összehívta a madárjósokat, akik megvizsgálták a turulok röptét és arra jutottak, hogy mindenképpen nemzeti konzultációt kell tartani. Szintén mint már annyiszor. Ez most a kiszivárgott hírek szerint a családokról fog szólni, mint olyan, de azért rossz üzletember lenne a kormány (különben: rossz), ha nem intézné el egy költséggel az összes többi hisztikéjét is, ugyanazon a nyomtatványon. Azt nem kell magyaráznom a rutinos állampolgároknak, hogy a nemzeti konzultáció kérdései milyen fajtájúak: olyanok, hogy csak egyféle választ lehessen rájuk adni, tehát értelmes ember vissza sem küldi őket, hanem ház körül próbálja hasznosítani a papírhulladékot, bár higiéniai célokhoz vastag és fényezett, csúszik, mosdóban elhelyezésre nem alkalmas, a magas szintetikus anyagtartalom miatt nehezen komposztálható, gyújtósnak sem az igazi, még a legértelmesebb felhasználási módja az, ha ráírjuk, hogy „Help!”, meg a koordinátáinkat, összetekerjük, betesszük egy palackba, azt ledugaszoljuk és a Dunába dobjuk, időnek múlásával hátha megtalálják Grant kapitány gyermekei és segítségünkre sietnek, mert ilyesmiket ők még a kannibálok földjén sem tapasztaltak.

Kérem, viszont én füstölőt égettem, különleges ázsiai füveket szagoltam, sámángombát falatoztam, elővettem a kristálygömböt, belenéztem és most már tudom ezekből a feltétlenül hiteles forrásokból, milyen kérdések fognak szerepelni a kérdőíven. Igaz, hogy mindenféle mérgezéses tüneteim vannak a maszlagtól és a beléndektől, de egy kis jövőbelátásért sok mindent megtesz az ember.

Akkor lássuk.

Egy konzultáció, főleg, ha nemzeti, legyen a lehetőségekhez képest rövid, szóval szorítkozzunk tizenkét kérdésre, ha több lesz, az már a jutalomfalat.

nemzeti_konzultacio.jpeg

1. Szereti-e ön a családját kellőképpen, kellemesebbnek találja a velük való életet annál, mintha inkább egy szemétdombon lakna, főállású leprás volna és üres óráiban cseréppel vakarná magát?

Igen – nem

2. Szereti ön egyes családtagjait azzal a megszorítással, hogy a távolabbiak, idősebbek és vagyonosabbak megteszik önt általános örökösükké, ellenkező esetben összetöri a járókeretüket?

Igen – nem

3. Egyesek azt mondják, a családon belüli erőszak csúnya dolog, mások ezzel szemben úgy gondolják, pénz számolva, asszony verve jó. Veri ön tisztességgel, rendesen a családtagjait bikacsök vagy nadrágszíj igénybevétele útján?

Igen – nem

4. Sokan úgy gondolják, hogy Brüsszel hazánk függetlenségének legnagyobb ellensége. Szeretné-e ön, ha tizenéves lánya egy brüsszelita európai finnugor bürokratával randizna?

Igen – nem

5. És ha az a bürokrata közép-ázsiai lenne, pontosabban türkmén, a Nomád Világjátékok egyik győztese és a jurtája előtt hat kumisz legelne egy tümenben?

Igen – nem

6. Randizna-e akár Ön, biológiai nemétől függetlenül is bármelyikükkel, megfelelő vagyoni viszonyok fennállása esetén, ha biztos lehetne a gyertyafényes vacsorában és egy idő után a sportkocsiban?

Igen – nem

7. Kényszerítette már önt brüsszelita bürokrata fajtalankodásra, nemi pereferenciájának megváltoztatására, szodómiára, fellációra, kunilinguszra, vagy más, a konzervatív nézetek által elfogadott szexuális habitustól eltérő viselkedésre szuronyos puskával?

Igen – nem

8. Elfogadja ön, hogy a nemi életet kizárólag két különnemű személy gyakorolhatja, kizárólag gyermeknemzés céljából, kizárólag misszionáriuspozícióban, kizárólag egyházi áldással és amennyiben lehetséges, a területileg illetékes püspökség által kijelölt öt jámbor, kegyes életű szemtanú jelenlétében?

Igen – nem

9. Amennyiben az előző kérdésre nemmel válaszolt most még meggondolhatja magát. Nem tesszük szóvá, de a nyilvántartásba bekerül. Meggondolja?

Igen – nem

10. Egyetértünk abban, hogy Judith Sargentini feslett életű, gonosz nőszemély, aki nukleáris fegyverekkel semmisítette meg független nemzetünk bimbózó demokráciáját? Nemleges válasz esetén tekintse a kilencedik pontot.

Igen – nem

11. Migráció, kerítés, migráció, kerítés, migráció, kerítés, migráció, kerítés, migráció, kerítés, migráció, kerítés, migráció, kerítés, migráció, kerítés, migráció, kerítés, migráció, kerítés, migráció, kerítés, migráció, kerítés, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros! A kormány nem sikkaszt, a kormány nem sikkaszt, a kormány nem sikkaszt. Egyetért?

Igen – nem

12. Egyesek szerint az oktatás pénzbe kerül, az alsóbb szintű sokba, a felsőoktatás még többe, az egyetemi kutatóintézetek a legtöbbe. Egyetért azzal, hogy Magyarország számolja fel ezt az államkasszán élősködő, költséges mulatságot, vagy inkább vállalja, hogy genderszakot végezzenek gyermekei a közgazdasági finnugor tanszéken?

Igen – nem

+1. Egyetért ön azzal ennek a kérdőívnek a kitöltése után, hogy amennyiben győz a kormány álláspontja (és győz, arról teszünk), úgy a Nemzeti Konzultáció váljon hetente megrendezett vetélkedővé, nyereménytárgyak kisorsolásával a helyes megfejtők között, vasárnap délutánonként, a köztévén?

Igen – nem

Apróbb eltérések elképzelhetőek, kérem, de a főcsapás iránya ez lesz.

Kellenek ezek a konzultációk, nagyon kellenek.

Ami még jobban kéne végre, az egy konzílium volna.

Azt kéne összehívni, de üstöllést.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása