Forgókínpad

Forgókínpad

Fronthelyzet

2018. szeptember 23. - Szele Tamás

Maul halten und weiter dienen, pofát befogni és tovább szolgálni – mondja Svejk, és most, egy hónap tűzszünet után a kultúrharc katonái is ezt idézik. Fáradtan emelik fel újra a Mannlicher gyorstüzelőt, ellenőrzik a tárat, fejükbe húzzák az acélbilit, prófuntot faszolnak, bemásznak a lövészárokba és a nyári szünet után kezdődik újra a dicsőséges csihi-puhi.

loveszarok.jpg

Dub hadnagy vezeti a rajt.

És megvédi Biegler kadétot, bár utálja. De miért kell megvédeni a lelkes, túlbuzgó kadétot? Nagy annak a sora, félek, a hátország népe már el is felejtette. Szóval, az idei nyár a kiélesedő kultúrharc jegyében telt, csak úgy röpködtek a nehézlovassági sértések és intrikák, komoly potentátok széke került veszélybe és nemzeti nagyságnak számító írókat hülyéztek le, intézményeket neveztek ki az anarchizmus fellegvárának a Magyar Idők „Kinek a kulturális diktatúrája” című cikksorozata miatt.

Írta Szakács Árpád verse.

Ez tizenhárom részen keresztül sarabolta és tépázta az állítólag most is dúsgazdag és monopolhelyzetben lévő „balliberális kultúrelitet”, amely ugyan nem gazdag, és helyzetét is a „monopol” helyett a „tragikus” jelző illetné meg, de hát mit csináljunk: így megy ez kulturális forradalom idején, mikor a vörösgárdisták fellázadnak az egyébként hatalmon lévő Mao elvtárs mellett, és mindenkit elpusztítanak, aki semmit sem tett Mao elvtárs ellen. Szóval, nem egyszerű ügyek ezek, tény, hogy Szakács mesternek igenis sikerült némi győzelmeket elérni a hadjáratával, az MNB egy kultúralapítvány támogatása miatt vizsgálatot indított, egy diákverseny szervezőjét is elbocsátották, de hát ezek csak csatározások, a Nagy Ütközet meg sehol. A diadal napja majd akkor jön el, mikor ökrös szekéren kiviszik az összes tehetséges embert a Vérmezőre és Szakács Árpád meg Gajdics Ottó a fejüket veszi. Addig viszont meg kell vívni ezt a – harcászati szempontból másnak nem mondhatnám – lövészárok-háborút. Türelem kell hozzá.

A hadmozdulatokról most nem számolnék be részletesebben, tény, hogy Przemysl elesett és Doberdónál is komoly csaták voltak már, mikor is augusztus végén hirtelen elhallgattak a fegyverek.

Ennek több oka is lehetett, az egyik rögtön az, hogy a cikksorozat tizenharmadik részében Szakács mester igen nagyokat lőtt mellé: azt próbálta meg bizonyítani, hogy a kereskedelmi és állami rádiók továbbra is előnyben részesítik a balliberális előadókat, miközben a kormánybarát énekeseket elhallgatják. Ez a tár nagyon besült: túl azon, hogy képtelen vagyok elképzelni egy balliberális fisz-moll hetest, szemben egy jobboldali-konzervatív desz-dúr bővített hatossal, az írásban említettek többsége, köztük Tóth Vera is kikérte magának, hogy őt politikával egyáltalán kapcsolatba hozzák – mint kiderült, Szakács mester érthet sok mindenhez, de a zenei szerkesztésről halvány segédfogalma sem volt.

Én személy szerint nem hittem, hogy a kudarc bátorította el aranytrollú szerzőnket, tapasztalatom szerint az ilyesmi a szorgalmas, elkötelezett és küldetéses dilettánsokat sosem zavarja: úgy vannak összerakva, hogy csak a tábori tüzérség legyen képes őket megsérteni, és az sem nagyon. Míg én a fegyvernyugvást annak tulajdonítottam, hogy a front parancsnoka egyszerűen elment rendes évi szabadságát tölteni, a HVG más következtetésre jutott: ők úgy gondolták és ami ennél súlyosabb, úgy is informálták őket (talán félre), hogy a kultúrkampfot maga Orbán Viktor állította le a kötcsei pikniken, mivel túl sok kárt okozott volna baráti csapatokban is.

Hát igaz, ami igaz, ilyen a csőcselék fegyverben, veszélyesebb a saját szövetségesekre, mint az ellenségre, csakhogy a jelek arra mutatnak, hogy a HVG kiváló kremlinológiával megírt elemzése téved.

Sőt: még az is lehet, hogy nem téved!

Na, ez meg hogy lehet?

Csak úgy, hogy közben beindult az élet. Egyfelől, a CÖF egyik beszélgetőestjén Gajdics Ottó többek között közölte, hogy:

A hvg.hu rossz információkkal rendelkezik, Orbán Viktor ugyanis épp arról beszélt Kötcsén, hogy nem kell betojni, ha vitáik vannak egymás között, és ezeket le kell folytatni. És Szakács sorozata is megy tovább, pár hetes szünet után szombaton jön majd az új rész, és „nagy balhé lesz belőle”, tette hozzá Gajdics. Szakács külön is kitért arra, hogy odalett az újságírói etika, hiszen őt nem is kereste meg a hvg.hu, enélkül írtak a félreállításáról.” (444) 

Nocsak. Akkor most mit mondott Orbán Viktor és mit nem? És honnan nem tudjuk ezt?

Ezekre a kérdésekre nincs válasz, viszont a tegnapi Magyar Idők újból támadásba lendült. Először reggel mennydörgött egyet a főszerkesztő, miszerint csak azért is és dafke megjelenik a sorozat következő része:

Mivel nem rendelkezünk biztos információkkal arról, Orbán Viktornak miből és kiből lett elege (sejtéseink persze vannak), csak annyit mondunk most, hogy a Magyar Időknél valóban megértették, amit Kötcsén mondott, így a hvg.hu híresztelésével szemben a sorozat szombati lapszámunkban folytatódik a tizennegyedik résszel. És előre szólunk, továbbra sem terhelnénk a miniszterelnököt cikkeink időzítésének és ütemezésének fáradalmaival. Van neki elég dolga, nekünk pedig vannak kiváló szerkesztőink.”

No, ha harc, hát legyen harc. Ugyan nem okos tábornok, aki kürtszóval hirdeti a csatamezőn, hogy „ki fogjuk ám vontatni az ágyúkat, ide meg ide”, mert az ellen még odalő, de a Magyar Idők katonásdit játszik. Hát megszólalt az a Kövér Berta, az a cikksorozat?

Meg ám. És körülbelül azt mondta: „pfff...”

A rettentőnek beharangozott írás lényegében véve szakmai kudarcnak nevezhető, arra épül, hogy Bárdos Deák Ágnes egyik lemezét támogatta a Nemzeti Kulturális Alap – számtalan más lemezzel egyetemben! - és a művésznő mégsem csókol kezet ezért a kormányzatnak. Hát első sorban is: emlékeim szerint Sütő András és Kányádi Sándor köteteit is a szocialista Románia könyvkiadói adták ki, ők mégsem írtak hálából ódát Ceausescuhoz, sőt, nyugodtan mondhatjuk, hogy az ellenkezőjét tették. Göncz Árpád, Konrád, Spiró művei is az állami könyvkiadás gondozásában jelentek meg, ők sem nyaltak érte talpat.

Igaz, van ellenpélda: Csurka és Csoóri bizony meghálálták a közléseket, Csoóri például igen szép versikét írt Rákosihoz, Csurka meg egyenesen nyomtatásban tett hűségesküt a szocialista rendszer mellett. Sőt, ránk maradtak munkásőr-egyenruhás fotói is, habár ilyen képeket Bencsik Andrásról is tudnánk mutatni.

Egyszóval, azt értem én, hogy Szakács példaképe Csurka és Csoóri, de ha nem várunk hálát Konrádtól, Göncztől, Sütőtől, csak azért, mert megengedték a kötetük megjelenését, ne várjunk Bárdos Deák Ágnestől sem: a kötet és a lemez arra való, hogy megjelenjék. Az államnak meg kötelessége támogatni: ha az állam olyan kiváló, hogy lepereg róla a kritika, a kiadott anyag úgyis a kereskedő nyakán marad, mert nem fogják venni az emberek. Ha meg nem pereg le róla a kritika, tán nem is olyan kiváló.

Röviden: a seggnyalás opció, nem kötelesség.

Legalábbis normális országokban.

Egyszóval, szánalmas kis jobboldali sivalkodás ez, abszolút értékén nézve, amit Szakács Árpád prezentál nekünk. Igen, sivalkodás – az ő kifejezésüket használom, hadd fájjon egy kicsit. De mi állhat emögött?

Mint a legújabb kori kínai történelem ismerője, meg kell osszam egy szörnyű gyanúmat. A Vörös Gárda fellázadt, a hungvejpingek már nem a központi utasításoknak engedelmeskednek és most saját forradalmukat vívják, Mao elvtárs nevében, de az ő engedélye nélkül.

Mármost, ahogy én ezt a mi kis Maónkat ismerem, csak akkor és addig fogja tűrni ezt az ő nevében szervezett zendülést, amíg van belőle valami haszna. Amint egy csepp kára származik – és lehet ez a kár akármiféle! - úgy csap oda a rendetlenkedő vörösgárdistái közé, hogy izom szakad, csont törik, tengerbe hajítja az elszabadult hajóágyút.

A mai kultúrharcosok meg majd hiába mondják, hogy az igazi vörösgárdista még akár Mao elvtárstól is megvédi a maoizmus eszméit: maximum a munkatáborban mondogathatják.

Lehet ennek a kultúrkampfnak még olyan vége, hogy mindenkit hazazavarnak a rohamcsapatból: kit a földekre, rizset vetni, kit a balettba, ugrálni.

De egyelőre messze még a vég, legyen dicstelen, dicsőséges vagy semmilyen. Egyelőre hasalnak a gyalogosok a sáros lövészárokban és lövik egymást.

Nyugalom, a helyzet változatlan.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása