Forgókínpad

Forgókínpad

Romantikus csalás

2018. október 01. - Szele Tamás

Romantikus Erőszak van, a fene enné meg, az egy „nemzeti rockot” játszó zenekar, nekem nagyon nem kedvencem, de milyen a romantikus csalás? Az sem egy kellemes dolog, kérem. Szóval, az amerikai katonákról van szó. És most nem világpolitikai szempontból, hanem a közösségi oldalakon megjelenő romantikus fickókról, drága emberek azok nagyon.

Drágák, mert sokba kerülnek, főleg azoknak a menyasszonyaiknak, akik elhisznek nekik mindent. Persze, sosem voltak katonák, amerikaiak se nagyon, ezek az urak egyszerű házasságszédelgők, ha már utóbbi időben szinte állandóan a közösségi oldalakon terjedő svindlikkel kell foglalkoznom – kell, mert még sosem volt ennyi belőlük, mint most – akkor rájuk is szót kerítünk. Annál is inkább, mert szóba hozta a Különleges Házasságszédelgő Dandárt a tegnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes/aktualis/idosebb-tarskeresokre-maganyos-nokre-vadasznak) és az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége is (https://hu.usembassy.gov/hu/vigyazat-romantikus-atveresek/), tehát a jelenség terjed, és egyre szemtelenebb módon próbálják kicsalni a hölgyek pénzét.

Szóval, miről is van szó? Valószínűleg nincs olyan Facebook-felhasználó, aki ne kapna vadidegenektől ismerősnek jelöléseket. Ezt bizonyos mértékig maga a rendszer is elősegíti, az is ajánlgat ilyen kapcsolatfelvételeket, bár a döntést ránk hagyja, ez aztán sok félreértés okozója szokott lenni: névazonosságok, fizikai hasonlóságok miatt egész érdekes figurák bukkanhatnak fel a körünkben. Én sok évvel ezelőtt hetekig szenvedtem egy érettségiző lány lelki élete miatt – úgy hívták, ahogy egy volt kolléganőmet, valami virág volt a profilképe, visszajelöltem. Cserébe azonnal megátkozott a bizalmával, és hiába mondtam neki, hogy én egy egészen felnőtt, sőt, őszülő újságíró vagyok, naponta sok részletben mesélte alakuló románcát a gépjárművezető-oktatójával. Szegény ember, remélem, megúszta a hölgyet – a leányzó még írásban is képes lett volna bárkiből kiváltani egy sorozatgyilkossággal egybekötött ámokfutást, pusztán verbálisan, képzelem, milyen lehet élőben. Ez úton is kívánok neki sok boldogságot, párjának mielőbbi szabadulást, én a magam részéről egy különösen bugyuta mese után letiltottam, ahogy annyi más őrültet is. Tényleg nem értem, miért nekem mondta el az érzelmi életét, de valószínűleg egy csaló számára ideális áldozat lenne.

navy_and_nurse.jpg

Hölgyismerőseim rendszeresen nevetnek az „amerikai tábornokokon”, akikből egy-kettő minden nap bejelöli őket, az világos előttük, hogy a nigériai 419-es nevű csalás speciális formájával van dolguk, ugyanis ennyi tábornok csak akkor lenne az amerikai hadseregben, ha az összes közlegényt is kineveznék, kifejezetten házasságszédelgés céljából, és ez egy világot átfogó hadművelet volna – persze, hogy csalók ezek, csibészek, svihákok. Viszont utóbbi időben annyi van belőlük, mint a nyű. És hát az egy dolog, hogy az én hölgyismerőseim csak nevetnek rajtuk, hiszen én intelligens hölgyeket ismerek – viszont sokan vannak, akik hisznek, hittek nekik, és azok inkább sírnak, konkrétan előbb vagy utóbb a pénzüket siratják. De hogy működik a módszer? Lássuk a rendőrségi közleményt!

Az elkövetési módszerek alapvetően hasonlóak: a csalók közösségi- vagy társkereső oldalakon önmagukat amerikai katonának adják ki. Jellemzően egyedülálló vagy magányos, középkorú vagy idősebb nőkkel veszik fel a kapcsolatot és azt állítják, hogy hazájuktól távol teljesítenek szolgálatot. A jellemzően külföldi kiberbűnözők fordító program segítségével kommunikálnak és apró lépésekben elnyerik a kiszemelt nő bizalmát.

Az egyik csalási módszer lényege, hogy miután a „katona” elnyerte a bizalmat, előhozakodik az összeköltözés, közelbe költözés szándékával. Azt állítja, hogy mesés vagyonnal rendelkezik, melyet futárral előre elküldene a behálózott nőhöz, és amíg ő maga is megérkezik, megbízza őt a csomagok őrzésével. Megadja az ál-futárszolgálat email címét és innentől két szálon folyik a levelezés. A „futár” költségeit rendszerint már az áldozat fizeti, aki hamarosan kapja az újabb értesítést: a szállítmányt a vámon feltartóztatták, további pénzre lesz szükség, hogy a hatóságok eltekintsenek a csomagok átvizsgálásától, lefoglalásától. Amennyiben a nő nem szeretne utalni, a „futár” felhívja a figyelmét, hogy a csomagokon az ő neve, lakcíme van feltüntetve, ezért az illegális küldemény miatt a hatóságok vele szemben fognak eljárni, és akár börtönbüntetésre is számíthat. Amennyiben a nő eközben a „katonát” kérné meg, hogy utaljon a „futárnak”, a „katona” fotót küld „magáról”, miszerint valamilyen akadálya van annak, hogy ő cselekedjen, például kórházban fekszik egy ágyon.

A másik módszer alaptörténete, amikor is a negatív színben feltüntetett külszolgálatból szeretne a „katona” elszabadulni, jellemzően haza, az árván maradt gyermekéhez. Eltávozási engedélyt kérő nyomtatványt küld email-ben a kiszemelt nőnek és megadja „elöljárója” levelezési címét, ahova a nő által kitöltött nyomtatványt kell küldeni. A levelezés innentől itt is két szálon folyik. A nyomtatvány elküldését követően az „elöljáró” válaszol: az eltávozásnak, leszerelésnek költségei vannak, amit át kell utalni. Amint a pénz megérkezik, újabb, már jóval magasabb összeget kérnek, arra hivatkozva, hogy a „katonát” végleg csak az Egyesült Nemzetek Szervezete engedheti el, ezért a pénzt az „ENSZ”-nek kell elküldeni és újabb átutalásokat kérnek.”

Hát, nem mondom, ravasz. Kihasználja azt, hogy a szédelgés célhölgye nagy valószínűséggel nem volt katona, és nem is sokat tud a katonaságról. (Ha volt, akkor nagy a bukta). Egyfelől, csatamezőn, vagy megszállt területen lehet ugyan értékekre bukkanni, csak ezt hadizsákmánynak hívják, és nem a katonáé. Ha megtartja, az lopás, de különben is elég nehéz megtartani komoly értékeket, ha az ember állandóan közösségben van, gyakorlatilag még a szükségét sem mindig egyedül végzi. Szóval, az „elküldött értékekkel” csak annyi a gond, hogy nem létezhetnek, a második világháború véget ért, akkoriban még volt szabad rablás, tünedeztek el értéktárgyak rendesen, de ma már a katona nem lophat óegyiptomi smaragdokat vagy reneszánsz festményeket, ma már a zsákmányolás intézményes, amint a katona szemmel tartása is. Esetleg kisebb emléktárgyakat elhozhat, de azok sem szoktak értékesek lenni.

A futáros csel viszont zseniális – és csak az hiszi el, aki a magyar vámtörvényekkel sincs tisztában, márpedig ahhoz nem kell vámosnak lenni. Ha egy csomag a hatóságnak már hivatalosan gyanús, akkor nincs az az Öregisten, vagy az a pénz, hogy át ne vizsgálják: hogyne, hiszen akkor fel lehetne adni a kábítószereket is, nagyobb kiszerelésben, legfeljebb, ha gyanúsnak találják a csomagokat, majd fizet a címzett egy közepes összeget. Illetve: ilyen hivatalosan nincs, ezt korrupciónak hívjuk, és komoly börtönbüntetés jár érte, ha kiderül: tehát a futárcég nem követelhet a címzettől hivatalos úton megvesztegetési pénzt sem. Saját nyakát dugná a Törvény hurkába.

A szabadságolásos történet még aranyosabb. Hát hogy tetszik képzelni, olyan ez, mint az iskola, írunk egy igazolást, mondjuk formanyomtatványra, de igazolást, kikérő levelet, és akkor már mehet is a srác? Szó nincs róla: az eltávot, annak időpontját, mértékét, esetleges megvonását nagyon pontosan szabályozzák, és mivel mindenkinek jár időközönként, nincsenek költségei. Az ENSZ pedig ugyan ritka impotens szervezet, én magam nem emlékszem olyan esetre, hogy bármely problémát meg tudott volna oldani, sóherek is – de azért erre még ők sem kérnek pénzt.

És hát gondolkodjunk. Ha manapság egy amerikai katona valamely messzi országban szolgál, lévén, hogy nincs világháború, általában békefenntartási vagy megszállási céllal teszi. A kettő gyakran összefolyik, de ez már külpolitikai kérdés – annyi biztos, hogy Johnnynak ott dolga van, mert ott lőnek, robbantanak. Nem lesz ideje forró szerelmi vallomásokat váltani a járőrözés közben vagy a csatamezőn. Ha valamikor van is ideje kicsit pihenni, mert jár(na) a pihenő, örül, ha alhat, ehet egy kicsit, esetleg ihat valamit. Persze, hogy próbálja tartani a kapcsolatot a külvilággal, de nem ismeretlenekkel, hanem a családjával, régi barátaival, olyanokkal, akik már jelentenek neki valamit (és ő is nekik).

Persze, a harctér-romantika része, már az első világháború óta, amint a lányos arcú hadnagy rádől az alkonyatban az ágyúcsőre és nem égeti meg magát vele, pedig tüzelés után jó ideig baromi meleg, hozzáérni is tilos. Sima levélpapírt vesz elő tépett, gyűrött zubbonya zsebéből, felnéz a kelő Esthajnalcsillagra és elkezdi fogalmazni levelét arájának, ki pihegve szorítja majd azt tejfehér kebelére, midőn megkapja. Hogy miként olvassa el tejfehér kebelével, azt nem tudni, más a szemével olvas, de ilyenek ezek az arák, akiknek lányos arcú vőlegénye ott szolgál, a messzi távolban.

Egyszóval, vannak a filmek és kalandregények a maguk romantikájával, és vannak a tények, amiknek semmi közük a mesékhez. Az Egyesült Államok budapesti követsége tizenkét pontban szedte össze az utóbbiakat:

A katonák és szeretteik nem pénzért váltják meg a katonák éves szabadságát.

Egy katona részére senkinek nem kell eltávozási engedélyt kérni.

Egy tiszt nem fog Önnel levelezni egy katona szabadságát illetően.

Egy tiszt nincs fent internetes társkereső oldalakon.

A katonáknak a szabadságuk kivételéért nem kell pénzt vagy adót fizetniük.

A katonáknak nincs szükségük engedélyre a házassághoz.

A katonáknak nem kell fizetniük azért, hogy előrehozott nyugdíjba mehessenek.

A katonáknak van egészségügyi biztosításuk, ami fedezi az ő és közvetlen családtagjaik kezelését egészségügyi intézményekben világszerte. Így nem szükséges, hogy a kórházi és egyéb kezelési költséget a katonák családtagjai, barátai fizessék.

Katonai repülők nem szállítanak magántulajdonban lévő járműveket.

A hadsereg gazdasági irodáinak nem feladata, hogy segítse a katonákat bármilyen tétel vásárlásában, eladásában.

A háborús övezetekben kiküldetésben szolgáló katonáknak nincs szüksége arra, hogy a hadseregen kívüli bármilyen magánszemélytől pénzt kérjenek a csapatok étkeztetésére és elszállásolására.

Kiküldetésben lévő katonák nem találnak nagy pénzösszegeket, amiknek az országból való kimentésére az Ön segítségére lenne szükség.”

Én a magam részéről csak annyit tehetek ehhez, hogy ráadásul a katonai szakkifejezések igen pontosak és logikusak: a szállásmester például a szállások mestere, a hadtápos a hadat táplálja, a faroklövész pedig... na, azt most hagyjuk.

Miért pont amerikai katonának adják ki magukat a csalók? Mert az amerikai hadseregnek komoly, elismert státusa van világszerte, és tagjait nem csak gondosan megválogatja, de anyagilag is többnyire megbecsüli.

Szóval, kérem: minél inkább adja ki magát az ismeretlen ismerkedő jenki (vagy nem jenki) hadfinak, annál kevésbé az, tessenek belenyugodni. És óvakodni tőlük. Meg a házassági ajánlataiktól. Általában: ha ismeretlenek nagyobb összeget kérnek tőlünk kalandos okokra hivatkozva: ne adjunk nekik.

Nos, azt már látjuk, mi tehát a teendő, ha a házasságszédelgő amerikai katonának adja ki magát.

Bonyolultabb a helyzet, ha civilnek adja ki magát, mert civil is.

A legbonyolultabb az lenne, ha egy különösen ravasz példányuk egyenesen házasságszédelgőnek adná ki magát.

Erre viszont még nem volt példa.

 


Szele Tamás

süti beállítások módosítása