Forgókínpad

Mexikó, templomok, banditák

2018. december 03. - Szele Tamás

Kérem tisztelettel, én nem erről akartam írni. Nem Mexikóról, mely különben igen szép ország és éghajlata is számottevő, hanem arról, miképpen lépett Steve Bannon Finkelstein örökébe a magyar kormánynál. De ember tervez, Isten végez, mikor már ötödjére hivatkoztak rám az ismerőseim a mexikói ügyben, beláttam, el kell magyaráznom még egyszer, miről van szó.

chichen_itza.jpg

Nem, mintha ne magyaráznám már évek óta, számát sem tudom, mennyiszer világítottam én rá erre a kérdésre: olyan sokszor, hogy akadt olvasó, aki homályosan emlékezett is rá, hogy beszéltem én erről valamit, valamikor (és hozzám fordult, hogy keressem ki neki), márpedig a magyar sajtóban ha már ennyit is megjegyeznek az emberek, az felér egy ezer éves maja sztélével, az már ércnél maradandóbb, azt már mindenki el fogja olvasni – ha éppen pont abban az őserdőben jár, ahol a sztélé van. Meg, ha ismeri a maja írást.

Különben pedig én nem is Mexikóról írtam, hanem egy csomó más országról, de most éppen pont Mexikóra érvényes a dolog.

Szóval az a helyzet, hogy kísértet járja be a magyar közösségi oldalakat és a sajtót, Juarez kísértete. Illetve a földrengésben megsérült templomoké. De lássuk a hírt (https://444.hu/2018/11/30/ketmilliard-forinttal-tamogatja-a-kormany-ket-mexikoi-templom-felujitasat):

Több mint kétmilliárd forinttal támogatja a magyar kormány két mexikói templom felújítását. Az 1632/2018 (XI. 29.) kormányhatározat szerint a kormány 2019-ben 885554868 forinttal, 2020-ban 1145368657 forinttal támogatja a tepoztlani kolostortemplom, illetve a mexikóvárosi Juaerez negyedben levő Jézus Szíve Templom felújítását.” (444)

Utánanéztem, a Magyar Közlönyben valóban megjelent ez a határozat, tehát a hír igaz.

A hír ebben a formában igaz és ebben a formában egyáltalán nem igaz, mint majd látni fogjuk, de előbb azt nézzük meg, milyen reakciót váltott ki, mit szól hozzá a közönség, az ezerfejű Cézár?

Az ezerfejű Cézár lefelé fordítja hüvelykujját, azt rikoltja, „recipe ferrum, fogadd a vasat” és vért akar látni – kérem, a közönség ilyen, mindig is ilyen volt. Békés nyugdíjasok követelnek minimum akasztást a templomfelújítás miatt, nagymamák ordítanak hazaárulót kötögetés közben, nagypapák leplezik le a klerikális mételyt pipájukat letéve egy pillanatra. A közönség azon műveltebb része, mely már látott westernfilmet és emlékszik a Hobo Blues Band magyar nyelvű Hey Joe-jának arra a sorára, hogy „Mexikó felé, ó dél felé, a szabadság felé” biztosan tudja is, hogy „azért támogatjuk Mexikót, mert velük nincs kiadatási egyezményünk, a kormány majd oda menekül”.

És mindenki egyként utálja a gonosz, haszonleső mexikóiakat, akik rajtunk élősködnek. Ha élne Davy Crockett, most kapna háromezer mosómedve-sapkát a magyar közönségtől (de azért senki sem menne el vele meghalni az Alamóért).

Kérem, ne kívánják, hogy én itt, e hajnali órán felsoroljam maguknak, a bolygó 193 független államából, 4 társult országából és 8 de facto országából hánnyal nincs Magyarországnak kiadatási egyezménye, tessék nekem elhinni becsületszóra, hogy a nagy többségükkel nincs. Különben tetszettek ezt mondogatni Azerbajdzsánról is, Türkmenisztánról is, mivel egy jövőbéli, feltételezett eseményre hivatkozik ez az érv, nem tekinthető reálisnak – arról már nem is szólva, hogy ezek a menekülési útvonalak a földgolyó másik felére igen veszélyesek volnának, ha egyszer valaha magyar kormánynak menekülnie kéne, valódi esélye maximum arra lenne, hogy valamelyik szomszédos országba eljut. Aztán, hogy ott mi lesz vele, a helyi reálpolitikusok kezében, arra jó példa Nagy Imre vagy korábban Kossuth esete, szóval magyar kormány jobban teszi, ha nem menekül, mert jól még egy se járt, amelyik megpróbálta.

Persze, nem akarom én ezt a rablóbandát sem Kossuth Lajoshoz, sem Nagy Imréhez hasonlítani, szögezzük le a biztonság kedvéért.

De hát akkor miről van itt szó? Miért Mexikó?

Hölgyeim, uraim, sikkasztásról van szó, méghozzá nem is bonyolultról.

Egy vörös cent nem sok, annyi sem jut el Juarezbe, hát mit tetszik képzelni?

Ahogy nem jutott el Vietnamba, Indonéziába vagy a Fülöp-szigetekre sem (pedig Duterte előbb kérte, majd követelte) a beígért magyar beruházás. Az csak a budapesti költségvetésig jutott el, mint tétel, abba bekerült, ott szerepel is, maga a pénz el sem mozdult a mi kis fővárosunkból, maximum gazdát cserélt. A vietnami esetet elemeztem volt részletesen is (http://huppa.hu/szele-tamas-good-morning-vietnam/), a Fülöp-szigetekét szintén (http://huppa.hu/szele-tamas-hermeneutika-az-obolben/), sőt, van nekünk keretszerződésünk Iránnal is 25 megawattos reaktorok építésére, az sem mozdult soha egy tapodtat sem a holtpontról, csak a beruházás ára, az mozog. A reális térből mozog, egy párhuzamos világba, ahol már senki sem látja, oda...

Szóval, itt az játszódik le, hogy Szíjjártó elmegy egy távoli országba, nem túl szívesen látott vendégnek, Megy, nem érdekli, hívták-e. Tárgyal, rendszerint a nagy büdös semmiről, majd köt egy keretszerződést, melynek három eleme mindig kötelező: pár száz diák fogadása, anyagi segítség nyújtása és vízügyi együttműködés. A diákokat épp fogadjuk is, de nem ingyen, hanem tandíjért, már ha jönnek egyáltalán, szóval ez semmit sem jelent, az anyagi segítséget aláírjuk, de nem utaljuk, a vízügyi együttműködési szerződések meg csodálatosak. Kötöttünk már ilyent Indonéziával, akik kicsit jobban érthetnek nálunk a vízhez, kötöttünk Sandokan honával, Malajziával, Vietnammal, de kötöttünk Mongóliával is, melynek jelentős részén a víz, mint jelenség, alig ismert. Ezeken a szerződéseken időről időre felháborodik a sajtó, aztán rendre nem lesz belőlük semmi. Még jó: elképzelem, ahogy Kínát és Velencét próbáljuk vízgazdálkodásra tanítani. Esetleg elbontjuk a Jangce gátjait, mert lehetnének jobb helyen is.

Szóval, nem egyéb ez írott malasztnál, vagy még annyi sem.

Akkor miért háborodunk fel?

Ha a mérhetetlen sikkasztások miatt tennénk – hiszen a szerződésekben szereplő összegek valóban eltűnnek – megérteném. Ennyit lopni büntetlenül tényleg nem lehet(ne). De nem az a bajunk: hanem az, hogy külföldiekre költik.

Dehogy költik rájuk: csak azt mondják nekünk.

Kérem, ha Budapesten elindul egy állami beruházás, akkor jó eséllyel minden tapasztaltabb ember tudja, mennyit fognak belőle elsikkasztani, mennyivel lépik túl az előirányzott keretet, és mennyit fog késni az átadás. Ahogyan azt is tudjuk, hogy egy stadion egyenlő tízmilliárd forint, ez már mértékegység, mint az ógörögöknél, csak azok távolságot mértek stadionban, mi kiadást.

De ha ezt ilyen jól tudjuk, ha látjuk, hogy ez a rezsim itthon mindent ellop, ami nincs kellőképpen lebetonozva és/vagy odahegesztve, honnan vesszük, hogy mikor átlépi a magyar határt, megszállja őket a Szentlélek és hirtelen minden vörös centet arra költenek, amit ígértek?

Nem lenne különös, meglepő és abszurd?

Dehogynem. Hihetetlen is volna.

Szóval hagyjuk csak a hivatalos adatokat, költségvetési tételeket és legfőképpen hagyjuk a külföldiek elleni gyűlölködést, rendszerint nem látnak azok egy vasat sem ezekből a pénzekből, vagy maximum a tíz százalékát, azt is csak a látszat kedvéért. És ha nagyon muszáj mutatni nekik valamit.

Abban a pillanatban elhiszem, hogy ezeket a pénzeket rájuk költötték, amint bejárhatom a költségvetés szerint már kétszer megépített Can Tho-i kórházat, melynek most is csak az alapköve van meg, de az legalább a Mekong deltájában.

Ne a mexikóiakat, vietnamiakat, indonézeket, filippinókat, azerieket, türkméneket tessenek utálni és ne is a szomszédainkat. Nem ők lopnak.

Hanem a kormány és gazdasági környezete.

Ja, hogy a kormány mást mond?

Tessék mondani, ha belügyekben nem hisznek nekik, külügyekben miért teszik?

Maguk hisznek a tolvajok szavának?

Ha igen: akkor nem szóltam.

Különben meg, az a jó, hogy most csak kétmilliárdot akartak lenyúlni.

Azért van szó csak két egyházi épületről.

Ha majd több kell nekik, papíron vállalják Chichen Itza és Uxmal maja romvárosok restaurációját is.

És ott sem történik majd semmi.

 

Szele Tamás