Forgókínpad

A programigazgató

2018. december 08. - Szele Tamás

Az egyéni igyekezet, törekvés, egyről kettőre jutás és önmenedzselés csodás példáit mutatja nekünk tehetséges nemzetünk nap, mint nap, mely mindennél többet mond magáról a hazáról is – kezdené ezt a történetet mondjuk az Origo. És ami igaz, az igaz: ekkora lingváris alféltisztító akciót (magyarul: seggnyalást) magam is rég láttam, amekkorát Alekosz bácsi prezentált.

alekosz.jpg

Ezt tényleg csak mi tudjuk, más országokban ismeretlen. Talán Ázsia egyes vidékein van hasonló kultúrája a törtetésnek, de ott az individualizmus gyengébben jelentkezik. Ez letűnt, legendás idők vitézi tetteire emlékeztet, ötvenes évek hős besúgóira és munkáslevelezőire, sztálini műszakokra, Szálasi házmestereire, árjásító önkéntesekre, negyvennyolcas muszkavezetőkre (pedig azok is már 1849-ben vezették a muszkát).

De hát ki az az Alekosz?

Alekosz bátyó olyan ember, aki tulajdonképpen semmire sem alkalmas, tehát bármire jó. Éppúgy lehetne rossz fregattkapitány mint tehetségtelen miniszter vagy alkalmatlan kazánkovács, tehát univerzális, bármely körülmények között képes elcseszni bármely feladatot, például más időkben ideális téeszelnök lenne belőle. Valami valóságshowban került először képernyőre, mármost annak a műfajnak tényleg az a lényege, hogy amennyiben lehetséges, egyéniséget vagy tehetséget nem szabad bevenni a csapatba, hiszen a műsor is azoknak szól, akik ezeket a tulajdonságokat hiányolják. Szerencsére emberünk nem szenvedett képességekben, így ideális celebbé vált, mármint egy darabig: celeb az, aki témát ad a bulvárnak, például oly módon, hogy majdnem hasra esik az Andrássy úton, de csak majdnem, és ezt megírják róla negyvenkét orgánumban. Aki hasra esik, illetve nem esik hasra, azzal nem foglalkoznak, az csak ember, akkor is ha atomfizikus: ez azért van, mert a celeb pont a bulvár kedvéért esik majdnem hasra, azért van jelen a majdnem eseménynél huszonnyolc kamera és ötven sajtómunkás.

Véletlenül arra járnak olyankor.

Mármost ez egy izgalmas munkakör, csak sajnos nem nyugdíjas állás: pár év alatt kikerül a celeb a pikszisből, elfelejtik és ülhet az életrajzi kötetének a remittenda-példányain, merenghet a régi szép időkön, eltűnik a tavalyi hó, hol van már a hawaii tó... Alekosz mester nem mereng, ő építi magát, tudatosan, hogy ki ne kerüljön a köztudatból. Ez még bölcs lépés is volna részéről, hiszen ha volnának bármiféle képességei, azoknak érvényesítésében segíthetne a nyilvánosság (habár ez sem igaz: egy színésznek vagy újságírónak segít, de mondjuk egy atomfizikusnak vagy idegsebésznek nem sok szüksége van rá. Az öregapám sem látott még mondjuk sztár-radiológust). Csakhogy emberünk úgy sztárolja magát, ahogy azt korábban tette vele a bulvár, viszont azt kihagyja a számításból, hogy most már nincs mögötte az apparátus, a kamerák, lapok, tévéműsorok, most már mindegy, hasra esik, avagy sem. Mivel pedig munkára – úgy értem, produktív, értékteremtő tevékenységre – képtelen, neki tényleg csak az álsztorik, álesemények, áltörténések maradnak, ha nem akar eltűnni a süllyesztőben.

Rendezi is őket szorgalmasan.

És ennek elég nevetséges az eredménye.

Amikor egymaga akart fellépni a budapesti drogterjesztés ellen, álruhában, akkor még elég volt felvilágosítani őt az illetékeseknek, hogy kösz, nem kérnek az amatőrök beépüléséből, pláne, ha az önkéntest a kicsi kutya is ismeri (bár már a kicsi kutya sem emlékszik rá, honnan), és a Facebookon teszi közzé akció előtt, mikor, hol, mire készül. És nem, nem szabad közterületen fegyvert viselni, jó szándékkal sem, erre törvények vannak.

Azt már nem is említem, hogy egymaga megoldotta az észak-koreai válságot, egy nyílt levéllel, melyet Kim Dzsongun természetesen magyarul olvashatott el. Mit neki szingapúri csúcstalálkozó, mit neki Egyesült Államok – megoldotta, legalábbis saját állítása szerint.

Mikor a csajozásba kavarodott bele reménytelenül, kajánul figyelte a magyar férfiak jó fele, hogy mégis van nála nagyobb balfácán, aki ezzel a szöveggel próbál hódítani:

Az elmúlt napok velemtörtént eseményei kapcsán sokakban jogosan merül fel a kérdés. Kit - mit keresek, milyen nőt akarok. Íme a pontos személyleírás.

18 - 21 éves. 35-ig semmi. 35 - 42 éves. 42 fölött semmi.

Agya legyen, de ne túl sok. A butaság ugyanis vonzó. Persze annyi legyen, hogy fölmérje, Alekoszról van szó. Magas iskolai végzettséget nem igényelek. A kisugárzás a fontos! Irányítható, terelgethető típus legyen. Tervei, életcélja ne legyen. Azt majd én alakítom ki benne. Legyen lágyhangú, csöndes és simulékony. Odaadó. Ha úgy adódik, az első randin adja oda magát. Legyen tisztában vele, hogy 24 óra alatt nem változik semmi. Mi változna. Legyen rám büszke! Barátnők ellenvéleményére ne hallgasson. Csak engem akarjon!”

Magam is kíváncsi lettem volna arra a hölgyre, aki ezeket az igényeket vonzónak találja, de ilyen menyecske nem kerülközött széles e Kárpát-medencében. Nem csoda, mondaná férfitársaim zöme és a hölgyek összessége, de hát Alekosznak nem is barátnő kellett, hanem nyilvánosság.

No, de komoly ember ő, munkára is szükség van. Illetve munkára nincs, csak munkahelyre és pénzre, már a csajozó periódusában felfakadt volt az Égre:

Dunaújváros harminc éve nem kapott annyi fényt, mint az elmúlt két napban miattam. Tegnap a helyszínen személyesen tájékozódtam, majd terepszemlét tartottam. Ebből kifolyólag nem értem, hogy a városvezetés miért nem tett ajánlatot! Országosan lett Dunaújváros újra ismert, a fölvezetésemnek köszönhetően, elismert.

A helyi vezetők a tévéből ismernek engem. Tudják ki vagyok, tudják mit tudok.

Nem sértődtem volna meg, ha fölajánlják a Dunaújvárosi televízió programigazgatói székét. A városvezetés gondolhatott volna rám, mint területi vezetőre. A helyi kultúrházban szívesen tartottam volna motivációs esteket, előadásokat. Beszélgetős sóműsorokat.

De akár díszpolgárnak is eltudom képzelni magamat.”

Erre mondja azt Bástya elvtárs a Tanúban, hogy „Szerénység! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.” Mellesleg, szóljon már neki valaki, hogy a díszpolgári címmel fizetés nem jár, csak a szégyen. De beakadhatott neki ez a programigazgatói munkakör – meglehet, nagyobb urat nem látott még életében – mert most megtalálta a helyét. Révbe fog érni, ahogy én ezt a magyar világot ismerem. Tegnap kipattanhatott egy isteni szikra a két füle közötti térben, a csontgolyón belül, és megírta a végső, mindent megoldó jelentkezését, természetesen a Facebookra, hova máshova, a posta az átlagembereknek való.

NEMZETI BEJELENTÉS!

Bejelentem!

Csatlakozni kívánok a Magyar Nemzeti Médiaholdinghoz. A holdudvarhoz már minden magára valamit adó sajtó csatlakozott, fölajánlkozott. Ezennel ajánlom magamat és facebook oldalamat én is. Görög emberként Magyar szívvel élek. Facebook oldalam minden körülmények között Nemzeti.

Naponta 5.5 millió embert érek el, de hó végén gyakori a 7.7 milliós elérés is. Úgyvélem, ez lehetne több is! Mivel a lehetőségeim facebookra korlátozódtak, nem tudok megfelelő mértékben kiteljesedni. Támogatást várok a Holdingtól!

Mivel sem Andy Vajnával sem Dirk Gergenssel megelégedve nincsenek, hogy a TV2 programigazgatóját, akinek már a nevét sem tudom annyi volt, ne is említsem, szeretném ajánlani magamat a TV2 programigazgatói posztjára.

Takarékos ember vagyok. Tudják is rólam! Irányításom alatt megszünnének a Milliárdos kiadások, a rendszeres műsorbukások, a Milliós havi celebfizetések. Rend lenne! Mészáros Úrnak ütőképes, nyereséges Nemzetcsatornája lenne.

Szalay Vivien hírigazgatóhoz hasonlóan, aki egyébként kiváló és dicséretes munkát végez, gyökeresen alakítanám át a 19.00-tól éjfélig tartó műsorsávot. Facebook oldalam mintájára szabnám, annak hangulatát manifesztálnám.

Kérem a Holdingot, hogy emeljen udvarába, fogadjon kegyébe, adjon nekem lehetőséget arra, hogy az évekóta brutálisan nagypénzeket elnyelő tévékettőt mind anyagilag, mind nézettségi szempontokból fölvirágoztathassam, ezáltal magamat nagynyilvánosság előtt megmutathassam, megvalósíthassam.

Köszönettel és bizalommal: Nagy Alekosz - TV2 egykori arc, fémjel.”

Fémjel, úgy is, mint plomba.

Mondjuk a TV2 épp kimaradt a médiakonglomerátumból, amit egyébként nem Magyar Nemzeti Médiaholdingnak, hanem Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak hívnak (elég rossz kezdés, ha az ember még a cég nevét sem tudja, ahová jelentkezik), az elérési adatokkal meg vigyázni kéne.

Ez a magyar nyelvű olvasói, fogyasztói piac erős hátszéllel is maximum tizenötmilliós, ideértve a világ összes országát, itt nincsenek napi öt-hat-hét-nyolc milliós elérések. Amikor egy párt a választási kampány alatt azzal kérkedett, hogy a propagandafilmjének egymillió nézője volt egy nap alatt, az sem volt igaz, bár kampányidőszakban és pártoknál érthető a nagyotmondás. De ekkora látogatottság nincs. Még a bulvárban sincs. A magyar médiában a pár százezres nézettség már nagyon szép eredmény (nem mondom, hogy teljesítmény, mert nem mindig az áll mögötte - de eredmény). A realitás felső határa úgy a milliós nagyságrend, ritkán elérhet egy-egy írás, poszt másfél milliós látogatottságot, annál többet nem nagyon.

Hanem azt mondanám, mégis vannak esélyei. Ugyanis a TV2 mostani programigazgatójának teljesítményét ő is képes volna hozni: annak sincs semmi haszna, neki se volna.

A jelentkezés különben iskolapélda, minden benne van: az előd szidalmazása, üres ígéretek, még üresebb kérkedés nem létező adatokkal, hagymázas tervek egy tévécsatorna átszabására egy Facebook-oldal mintájára, hízelgés, szóval olyan az egész, mint amik állami támogatásokat szoktak kapni.

Tényleg vannak esélyei az állásra.

Egytől tartok csak.

Nehogy azért utasítsák el, mert tehetsége túlnő a feladaton.

És mert egyébként is túlképzett ehhez a munkakörhöz.


Szele Tamás