Forgókínpad

Neobolsevisták, ügynökök

2018. december 23. - Szele Tamás

Kövér László hosszú, őszinte, feltáró jellegű vallomást tett a Pesti Srácoknak, bár ez enyhítő körülménynek nem igazán tekinthető, tekintve a benne foglaltakat. A sokat látott, hallott, tapasztalt kihallgatótisztek, úgymint Huth Gergely és Sefka István csak kivételes önfegyelmüknek köszönhetik, hogy sikerült felvenni a teljes nyilatkozatot.

kover_most.jpg

Na jó, nem kihallgatótisztek, hanem munkatársak, de hogy múltja mindkettőnek van, az biztos. Meg nem is vallomás hangzott el, hanem interjú: de az elején tényleg meglepő és mulatságos is, hogy töredelmesen elhangzik Kövér László szájából:

Egy neobolsevista társaság randalírozott itt a téren, akik éppen olyanok, mint történelmi elődjeik.”

Hát, nem mondom, a Fidesz tényleg sok mindenben hasonlít a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjához, kezdve azzal, hogy valódi többsége nincs, sőt, olyan mértékű főleg nem, amilyent állít magáról, egészen addig, hogy uralomra kerülése tökéletesen felborította az országban a tulajdonviszonyokat, a gazdaságot de még a mindennapi életet is. Mi több, folytatja Kövér:

Egyrészt kizárólagosságra törnek, másrészt erőszakosak, ráadásul amorálisak (…). Ez a fajta embertípus, ha a történelem fordulatai hatalomhoz juttatták, mindig káoszt és hullahegyeket hagyott maga után.”

Káoszt mindenképpen, hullahegyeket még nem, de ez nem Kövér elvtárson múlik. Jaj, elnézést... az alany nem a Fideszről beszél! Az ellenzékről.

a teljes ellenzéket ebbe a kategóriába kell sorolnom, teljesen mindegy, hogy melyik milyen színekkel operál.”

Kár pedig, olyan izgalmas lett volna, ahogy Kövér a bajuszpedrőjébe csempészett igazságszérumtól megzavarodva kitálal: de mondjuk az is igaz, miért pont Stefkának tenné? Vagy Huthnak? Tudják azok mindketten maguktól is, mi a helyzet. De folytassuk, nem tanulság nélkül való ez az olvasmány.

Nem azonosítom ezt a csőcseléket azokkal a békés tüntetőkkel, akik talán őszintén elhitték az ellenzéknek azt a hazugságát, hogy itt most majd halálra lehet dolgoztatni az embereket, azt viszont állítom, hogy ez a csőcselék pontosan ugyanazt a magatartást tanúsítja az utcán, amit a Parlamentben az ellenzék.”

Szép tőle, hogy nem azonosít, milyen lenne, ha még azonosítana is? Bele sem merek gondolni. Az viszont beismeri, hogy a törvényeket személyre szabva hozzák.

Manapság a kocsmákban sem kell kiírni, hogy a „padlóra köpni tilos”, hiszen a legutolsó kocsmatöltelék is tudja ezt, ugyanígy a házszabályban is benne van, hogy meg kell őrizni az Országgyűlés méltóságát, akkor most valóban minden héten hozzunk egy lex Tordait, vagy lex Vadait, lex Bangónét, meg lex Kunhalmit, hogy tilos úgy viselkedni, mint egy futballhuligánnak?”

Házelnök uram, maga sem sok fociultrát ismerhet, és meccsen is rég járhatott már: vegyen példát miniszterelnökéről, az akkor is a stadionban van, mikor ezrek tüntetnek ellene.

2022-ben az országgyűlési választásokon majd arról fogunk dönteni, hogy rábízzuk-e a hazánkat és a személyes sorsunkat arra az ellenzékre, amely szabad szemmel nem különböztethető meg a Kossuth teret meggyalázó csőcseléktől.”

Itt megint fogalmi zavarok vannak, Kövér mester (sőt: házmester). Melyik csőcselékre gondol? Arra, amelyik 2006-ban de facto teleszarta és -húgyozta a teret? Az, viselkedése alapján tényleg mondható csőcseléknek, és 2010-ben mégis rábíztuk hazánkat és személyes sorsunkat is egy olyan ellenzékre, amely szabad szemmel már csak azért sem volt megkülönböztethető tőlük, mert állandóan közöttük járt, kordont bontott, szónokolt nekik, tán még maga is ott végzete dolgát. Bánjuk is, nagyon. Azóta sem lehet őket kiszorítani a hatalomból.

Kövér ezek után hosszan szidalmazza Nagy Imrét és dicsőíti némiképp Tisza Istvánt – ebben nem vagyok hajlandó neki asszisztálni. De aztán újból a tárgyra tér.

„– Ön szerint l’art pour l’art tüntetésekről van szó, vagy valaki szervezi is ezeket a háttérből, azaz a Nyílt Társadalom hálózata vagy más, a káoszban érdekelt szereplő mozgatja a tüntetők hangadóit?

- Természetesen mozgatja! Miért másért is láthattuk a tüntetések leghangosabb résztvevői között a CEU-s és más sorosista aktivistákat, mi másért hazudják azt a világsajtóban, hogy a rendőrök, nem pedig a demonstrálók voltak erőszakosak, s vajon a hálózatba szerveződött balos világsajtó miért kürtöli ezeket a hazugságokat, Sargentini vajon miért aktivizálja ismét magát?”

Hiába, a paranoia azért csak paranoia. És nem is ma hatalmasodott el az interjúalanyon, képtelen feladni. Habár, végső soron... annak idején, 2006-ban a Fidesz – azóta bebizonyosodott - alaposan, vastagon és néha ügyetlenül, de bizony részt vett a zavargások megszervezésében, ezek után mire gondoljon a tapasztalt Kövér? Ha azokat szervezték, biztos ezek mögött is áll valaki. Kövér nem képes spontán tüntetést elképzelni. De hogyan is volt ez?

Mit is mondott annak idején Kósa Lajos?

Kósa Lajos egy magánbeszélgetésen azt mondta April H. Foley – 2006-2009 közötti – amerikai nagykövetnek:

„Most egy gazdasági probléma van, amiből mi egy politikai krízist csinálunk”.

Orbán Viktor is mondta a külföldi nagyköveteknek a 06BUDAPEST211 számú jelentés szerint, melyet a Wikileaks publikált, hogy az instabilitás kockázatát személyesen vállalja.

Mondjuk a Wikileaks nem feltétlenül a leghitelesebb forrás, de ez egy követségi távirat volt, ez lehet hiteles, ráadásul a történtekkel nagyon is egybevág. Nos, tehát: Kövérék, Orbánék ezek szerint csak puccsokban hisznek. Hiszen ők is kísérleteztek ilyesmivel.

Azért szépen nézne ki teszem azt, a sport, ha azért, mert néhány versenyző doppingol, minden versenyzőről állítanánk, hogy tiltott eszközöket használnak. Azért igazából a sport is a játékosok és nem a vegyi gyárak vetélkedéséről szól. Szóval: Kövér itt magukból indult ki.

De még csak most jön a feketeleves.

Engem nem érdekel, kinek van róla papírja, hogy ügynök. Éppen elég, hogy úgy viselkedik, mintha az lenne. Morális értelemben ebből fakadóan az egész ellenzéket, azaz a hasznos idiótákat és a rosszul felfogott bajtársiasságból, pártfegyelemből, szégyenkezve, de a többiek mellett kiálló, dezertálni nem merő gyávákat egy kalap alá vehetjük az ügynökökkel.”

Tessék???

Mától az ügynök, akit Kövér annak tekint?

Kövér, aki eredetileg a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa volt?

És hogy állapítja majd meg, ki ügynök, ki nem? Ránézésre vagy kisorsolja a neki nem tetszők között a külföldi ügynökségeket, esetleg elosztja? „Ez randa, ez legyen német ügynök, ez csinoska, ez legyen amerikai, amaz pipázik, angol ügynök lesz”?

Sok, nagyon sok ügynök születik ennek az interjúnak a következtében majd, attól tartok.

Nevezték már Magyarországot házmester-országnak, a névtelen feljelentések gyakorisága miatt, de ilyen még Rákosi idejében se sokszor volt.

Ez már nem is házmester-ország, hanem házelnök-ország lesz, ha Kövér sokáig ül a székében, bűntársaival együtt. Tényleg, hogyan is látja a saját jövőjüket?

Nem győztünk egyszer és mindenkorra. Egy újabb választást nyertünk meg, szerencsére a harmadikat sorban, aminek a jelentősége éppen a következő választásig terjed. Márpedig addig kell kormányon maradnunk, amíg visszafordíthatatlan változásokat nem tudunk elérni a magyar társadalomban...”

Én is ez ezektől a visszafordíthatatlan változásoktól tartok, meg kell mondanom.

Még az a jó, hogy saját állítása szerint sem győztek egyszer s mindenkorra.

Ez az egyetlen reményünk.

 

Szele Tamás