Forgókínpad

Félresikerült karácsonyi cikk

2018. december 24. - Szele Tamás

A „karácsonyi cikk” külön műfaj, kérem, évente egyszer van rá szükség, olyankor másképp kéne újságot csinálni, elemelkedni a mindennapoktól, kell bele egy kis pátosz, csillagszóró, lelkünkbe lopózó megnyugvás és békesség, kellenek a szeretet hullámai, lángos csillag száll felettünk, három királyok kellenek és jászol, szóval ilyenek. Na jó, de honnan?

karacsonyfa2.jpg

Mert közben az év összes többi napján az ember nem elemelkedik, hanem elmélkedik a mindennapok kapcsán. És hát legyünk őszinték: a híranyag sem ideális ehhez. Soha, sehol, semmilyen híranyag nem volt ideális az elmúlt százötven évben: az ógörögök meg tudták csinálni, hogy az olimpiák alatt fegyverszünet legyen, de könnyű volt nekik azzal a viszonylag kicsi Hellásszal, nehéz nekünk az egész bolygóval. Akár karácsony van, akár nincs, mindig fog akadni pár fegyveres hülye, akinek fontosabb a lövöldözés minden csendes éjnél.

És még ha csak az lenne a baj, hogy a hírek globálisak, és sokan nincsenek tekintettel a nagyvilágban arra, hogy ma sok helyen ünnep van. Hát mi magunk sem vagyunk rá tekintettel. Az előbb leírtam kisbetűvel, hogy „karácsony” és utána megálltam: az olvasóknak legalább a fele reklamálni fogja, miért nem nagybetű, a másik felük vitára kel az első féllel, röpködnek majd a jelzők, lesz itt olyan béke, hogy az lesz a csoda, ha el nem verik egymást a karácsonyfával.

Igen, mert az egy dolog, hogy a helyesírás szerint kisbetűvel írjuk, az már másik, hogy az érzelmi töltet (és időnként a tömegpszichózis) miatt előkerül a nagybetűs forma is. Én magam is mikor így írom, mikor amúgy, az is tény, hogy úgy érzem: a betlehemi első Karácsony mégis nagybetű, mert egy volt belőle, egyedi esemény, a többi kicsi, mert abból sok. De messze nem érzelmekről van szó: ma már a kisbetű-nagybetű használata politikai kérdés, vannak magyarok és vannak Magyarok példának okáért, a kettő kicsit sem szinonima, mármost minél több Nagybetűt használ Valaki, annál Nagyobb Magyar, bár ebből is jó lett volna a karácsonyi ünnepeket kihagyni – de nem hagyják.

Mondjuk a fentebbi gondolathoz csak annyit hozzáfűzve, hogy ezek szerint Fülig Jimmy volt a Legkisebb Magyar, ő ugyanis nem minden nagybetűt ismert, mivel egy szállásmestertől tanult írni, de hát szállásmesterben ritka az okos, már a szán vagy a száncsengő sem biztos pont, most már az is kétfélét jelent a tüntetések óta. És nem is fogom taglalni, miért, boldog ember, aki nem tudja. Annak én meg nem zavarom az ünnepi békéjét magyarázattal, örüljön, míg nyugalma van.

De azt ne tessék hinni, hogy csak mi vagyunk ilyen békétlen, marakodó népség, hogy még most is a kákán keressük a csomót, ahelyett hogy törekednénk a bejglimérgezés elérésére.

James Mattis amerikai védelmi miniszter lemondása kioldotta a világ majdnem minden biztosító karját minden parittyán, és hát próbált volna ő nem lemondani, ha egyszer muszáj volt neki – Trump elnök a megkérdezése nélkül döntött az amerikai csapatok teljes kivonásáról Szíriából és részleges kivonásáról Afganisztánból. Ez gyönyörű karácsonyi ajándék volt azoknak az erőknek, akiket kicsit sem foglalkoztat ez az ünnep, az Iszlám Állam már ellentámadásba is lendült, holott Trump világosan megmondta róluk, hogy le vannak győzve. Csak nekik felejtett el szólni erről, azok meg most támadnak. Erdogan sem az a karácsonyozó típus, ő meg a páncélosait fényesíti, hogy eltiporhassa a független Kurdisztánnak még a gondolatát is. De az iráni Forradalmi Gárda hajói is víg rakétatámadásokat indítottak a Hormuzi-szorosban járőröző amerikai USS John C. Stennis repülőgép-hordozó ellen.

Lehetne kérdezni, mit keres ott egy amerikai flottaegység, de erre az a válasz, miszerint azért van ott, hogy ne tessenek megfagyni és éhezni ilyenkor, télvíz idején: a világ tengeren szállított kőolajmennyiségének az egyharmada ott halad át. Irán nem örül annak, hogy míg velük nem kereskedik az Egyesült Államok, addig a Perzsa-öböl túloldalán fekvő Szaúd-Arábiával, Emirátusokkal, Ománnal Kuvaittal annál inkább, tehát le akarják zárni a szorost, csak ez meg Amerikának nem tetszik, így aztán kitört a karácsonyi tűzijáték. Pillanatnyilag az amerikaiak állnak nyerésre. Persze, sok függ attól, ki lesz Mattis utódja (azzal együtt, hogy épp Mattis volt az, aki nem találta elsőrendű csapásmérő erőnek a hordozókötelékeket).

Ez fontos is, érdekes is, csak épp nem karácsonyi cikkbe való. Nézzünk valamit itthonról.

A miniszterelnök adott egy interjút, de olyant, hogy a fal adja a másikat, mármint nem interjút, hanem pofont. Természetesen a Magyar Időknek adta, úgy látszik, a karácsonyi interjú olyan a politikusnak, mint a karácsonyi cikk a sajtómunkásnak: kötelező, de nem mindig sikerül megfelelőre. (https://magyaridok.hu/belfold/magyarorszag-megindult-felfele-3795236/) Hát ezt se angyalszárnyak suhogása hatja át a zimankós éj szentséges csendjében, csillagszórók sziporkázása mellett, ennek sem fahéj- és bejgli-illata van.

Inkább puskapor-szaga.

Megtudhatjuk belőle, meddig szándékoznak hatalmon maradni. Tessék megkapaszkodni: 2030 utánig. Azokat a választásokat még meg kívánja nyerni, aztán meglátjuk.

Ha még lesz, ki meglássa. Egyébként magának nyertes uniós választásokat kíván, nekünk meg új korszakot, melyben „a magyarok száz év magánya a Kárpát-medencében most véget ér.” Nem tudom, mikor olvasta Gabriel García Márquez regényét utoljára, de nekem gyanús, hogy vagy soha, vagy már teljesen elfelejtette, ugyanis a Száz év magány nagyon nem ilyesmikről szól. Az egy dolog, hogy ő nem olvasta, de az már sértő, hogy azt hiszi: senki más sem.

Megjegyezném, az új korszak valamivel olcsóbb lesz, mint egy EP-választási kampány. Esetleg elnevezheti Aranykornak is, az még tetszetősebb. Meg emlékeztet valamire. Egyáltalán, nem is érti a tiltakozásokat, mint mondja, „Lassan ott tartunk, hogy többen dolgoznak, mint valaha.” Ez lehet, csak még nem mindenki ingyen és még nem mindenki neki dolgozik, teszem hozzá én. De ez múló állapot, ahogy nézem. Az ő horizontja 2030-34, ami nekem kicsit hosszú idő.

Azt mondtam, vegyünk valamit itthonról, az karácsonyibb?

Kár volt, ilyen ajándékra még én sem számítottam.

Nyugodjunk bele: idén sem sikerül rendesen a karácsonyi cikk.

Se nekem, se másnak.

Egyébként, ebben a műfajban utoljára Móra Ferenc volt képes jót írni, pedig ő is nehéz időkben élt, de valahogy neki mégis ment.

Nekünk nem is mehet.

Ezekből a hírekből?

Ezekkel a szereplőkkel?

Mindazonáltal mégis békés, boldog ünnepeket kívánok.

Aki azt akarja, hogy ilyenek is legyenek – most magam ellen beszélek – ne olvasson híreket pár napig...

 

Szele Tamás