Forgókínpad

Gumidominó és hekkelés

2019. január 08. - Szele Tamás

Itt ülünk a kis gumiszobában, és dominózunk, kényszerzubbonyban nem könnyű, de a dominó is gumiból van, egyébként minden rendben, hatkor kontravizit, addig szorgosan szedjük a gyógyszereket, csak Ötöskét kell állandóan hideg zuhany alá dugni, mert éppen dühöngő fázisban van, és Egyeske követeli az ebédet, mert már nagyon várja, szóval minden a szokásos.

A Magyar Nemzeti Tébolyda működése ha nem is zavartalan, de mindenképpen zökkenőmentesnek mondható, nálunk az a normális, ha valami nem normális, eseménydúsan telnek ugyan a napjaink, de nem a legnyugodtabban, és sokat rontunk a helyzetünkön magunk is, elvégre azért vagyunk bolondok. A műintézet igazgatása kritikán aluli, főleg, mióta átvették az ápoltak, de zajlik az élet, azt meg kell hagyni. Akkor lássuk, mik történtek ma?

alekosz_pisztoly.jpg

Rögtön reggel bejelentkezett Alekosz ápolt, aki már korábban is nagyratörő terveiről híresült el, önként jelentkezett programigazgatónak a TV2-höz, igaz, ki nem nevezték, de ez őt nem zavarja a programigazgatásban, sőt, ma már telekommunikációs szakértővé is előlépett. Azt közölte a Facebook-oldalán, miszerint:

Az én miniszterelnökömnek csak ne adjon ultimátumokat senkise! Hogy miféle Luxusokat meg nem enged magának a dolgozni nemakaró semmirekellő lusta ember! Arcátlan. 19 én ki lehet menni, de hogy közvetítés nem lesz, az biztos.

Etikus hekkerként följogosítva érzem magamat, hogy beavatkozzak a dolgok menetébe. Etika itten már nincsen. Párbeszéd itt már nincsen. Az utcákon már csak primitivizmus vulgarizmus és huliganizmus van. Ez így tovább nemmehet!

19 én 12.00 – tól országosan blokkolok minden, olyan mobileszközről kimenő internetes jelet, ami az ország logisztikai és infrastrukturális megbénításához asszisztál. Asszisztált eddig hozzá 18 as karika és mindenféle kontroll nélkül.

Kétes hírű televíziók és bukott, még el nem adott hírportálok, nem fognak itt pankrációt közvetíteni úgy, hogy a maroknyi tömeg sötétségét kihasználva tesznek szert oldalaik és nézettségeik növekedésére – népszerűsítésére.

Fokozottan blokálom a Kossuth Téren fogható jelet, de országszerte várható majd fönnakadás a civil közösségi internetforgalmazásokban is.

A fő hadiszállás – Érd.

Az utcákon és a facebookon nem lesz kaszinó!”

Ízlelgessük kicsit a rövid remeket, ezt a kis posztmodernen túli miniatűrt, lássuk meg benne a rejtőző értékeket is. Mai Kassákként forgatja fel a helyesírást, amit egybe ír, azt biztos, hogy külön kell, amit külön, azt egybe, a kisbetű nagybetű és a nagybetű kicsi: a dramolettnek mintegy alaphangulatává válik így a ránk váró Apokalipszis, az információs csatornák teljes „blokálása”, amikor majd semmi sem lesz bizonyos és az ellenkezője sem – így járunk hát mi, bitangok, akik szemtelenkedni mertünk Alekosz miniszterelnökével.

Jó, hogy van neki saját, még jobb volna, ha pórázon tartaná, ólban, és sétálni is csak szájkosárral vinné el.

Hogy magát a hackelést hogy képzeli, az műszaki szempontból talán nem is lényeges – nem fontos, hiszen lehetetlen, épp úgy, mint a repülő szőnyeg az Ezeregyéjszakában, értsük meg, fikciós irodalommal van dolgunk, szimplán fogadjuk el, hogy hackelni, blokkolni fog, ne kérdezzük, hogyan, ez Alekosz, nem Verne Gyula.

Irodalmi műnek csodálatos lenne, abszurd paródiának a mostani időkről, sajnos azonban ez a Magyar Nemzeti Tébolyda, és Alekosz ezt nem írói munkássága részének szánta. Ezt ő halálosan komolyan gondolja, akkor is, ha technikailag kivihetetlen (illetve, nagyon komoly anyagi beruházással talán és esetleg meg lehetne vele próbálkozni, csak akkor sem lenne garantált a siker, ha a Kossuth tér teljes környékét betelepítenék zavaró átjátszótornyokkal). Alekosz valami sok éves marhaságot olvashatott a Ddos-támadásokról, és azt hiszi, hogy tud olyant. Akár még meg is próbálhatja, csak a mai rendszerek állva hagyják az ilyen primitív próbálkozásokat.

De még hihetőbb, hogy nem olvasott ő semmit, csak beszél a levegőbe és ez seggnyalói munkásságának része.

Ha már a támadásoknál tartunk, a „Vadhajtások” csoport is feljelentést tett a rendőrségen, ugyanis azt állítják, hogy őket „meghekkelték”. Esküszöm, ez lesz az év varázsszava, a „hekkelés”. Nem a hackelés, az köszöni szépen, létező fogalom, hanem a hekkelés, ez a népi babona, ami olyan, mint a lúdvérc: mindent rá lehet fogni. De lássuk, miről beszélnek!

Hekkertámadás miatt feljelentést tesz a rendőrségen Bede Zsolt, a Vadhajtások.hu szerkesztője, miután több balliberális, illetve jobbikos csoport szervezett támadást indított az egykori, Vona Gábor által a néppártosodás elején lenyesegetett, Vadhajtásoknak nevezett radikális pártszimpatizánsok által létrehozott véleményoldal ellen. (…) A mostani esetről Bede Zsolt lapunknak elmondta, feltehetően a nézettségük és a népszerűségük miatt már tavaly áprilisban is több nagyobb terheléses támadás érte őket a Jobbik Ifjúsági Tagozatának (IT) tagjai részéről.” (Magyar Idők)

Bede Zsolt különben színes életet élt, mielőtt a Vadhajtások „szerkesztője” lett, az Ultras Liberi egyik meghatározó figurája volt, szóval olyan sokoldalú, mint egy különleges mértani idom, bár technikai szempontból ráférne még némi képzés. A hackelésnek ugyanis tökéletesen mindegy, hányan művelik, sőt, ha túl sokan, az inkább zavaró a végeredmény szempontjából, ebben az esetben nem lenne értelme a „szervezett elkövetésnek”, ami szerintem csak azért került bele a feljelentésbe, mert – ki tudná ezt jobban, mint azok, akik még a Jobbiknak is túl szélsőségesek voltak! - büntetőjogi szempontból súlyosbító körülmény. Saját oldalukon már érthetőbben fogalmaznak:

El kellett távolítani több cikkünket Facebook-oldalunkról, mivel liberális barátaink nem bírják a szólás és vélemény szabadságot, több száz jelentést kaptunk oldalunkra a Facebookon. Ezeket felhívásokban tették közzé több libsi oldalon is.

Honlapunkat terheléses támadással próbálták blokkolni, kevés sikerrel, bár 3-5 percre picit megakadt a délutáni órákban. Taps.

Posztkommunista csökevények az ÁVÓ-s időket megszégyenítő jelentgetés, árulkodás cunamiba kezdtek. Hiába remélik, fekete autó nem jön, és a cikkek is csak a Facebookról törlődnek.”

Ja, vagy úgy. Eltekintve a helyesírástól, akkor itt nem hackelésről beszélünk, hanem arról, hogy egynémely írásuk sokakat felháborított és sokak jelentették azokat. Van az úgy, kérem. Főleg, ha nyílt erőszakkal fenyegetőznek, mint a „Vissza fogunk jönni! És visszalövünk! Hamarosan….” vagy a „Meguntuk! Akin ilyen „kokárdát” meglátunk, le fogjuk szaggatni, és pofán verjük!” című dolgozataikban, az utóbbiban külön kitérnek arra, hogy:

Akin ilyet meglátunk, le fogjuk szaggatni róla, és ököllel fogjuk tele b.szkodni a fejét. És kurvára nem fog érdekelni, ha elszaladsz a rendőrségre, és miután üveggel dobáltad, tőlük kérsz majd segítséget, mert pofán lettél verve.”

(Az O1G-jelvény kokárda-változatáról van szó).

Azért a feljelentés mellé ezt a bekezdést is érdemes lesz mellékelni a rendőrség számára. Ugyanis aránytalanul kevesebben dobáltak üveggel a tüntetések alatt, mint teszem azt, 2006-ban, ellenben a rendőrségnek kötelessége fellépni minden utcai erőszak ellen.

No, mindegy: ez a logika szervezett bűnelkövetésnek tekinti, ha valaki jelent egy gyűlölködő posztot, de nem tekinti szervezett bűnelkövetésnek a csoportos utcai támadásokat.

Nem irigylem az ügyvédjüket.

Akkor lássuk, mi van még?

Igen, egy vitatott ügy. Szóval, Alekosz miniszterelnöke, Egyeske a fejébe vette, hogy anyagi támogatást kér az uniós választási kampányhoz hazánk népétől. Ezt nem tilos, csak hát kicsit túlzásnak érzi az ember attól az embertől, aki még a Gundeltől is kedvezményesen kapja a menzát. Nos, a lejmoló levelek kimentek, és mennek folyamatosan, abban hiba nincs, egyelőre még az küld pénzt a kormányfőnek, aki akar, a Békekölcsönt csak jövőre teszik kötelezővé, azonban ha valaki mégis kellemetlennek érzi a dolgot, annak számára a Magyar Kétfarkú Kutya Párt megtalálta a megfelelő eszközt véleményének kifejezésére.

Ugyanazt a sárga csekket, amin a pénzt küldi. Küldjön: de öt forintot. Azért ennyit, mert ez a legkisebb névértékű forgalomban lévő érme, és mert a sárga csekk egyébként nyolcvan forintba kerül a címzettnek. Tehát minden öt forint feladásától hetvenöttel lesz szegényebb a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, ami ha nem is csillagászati összeg, de kiadás, mindenképpen kiadás: egymillió csekk után már hetvenötmillió lesz a költség.

Már, ha ebből tömegmozgalom lesz, amit sajnos kétlek.

De az ötlet kiváló.

Hát kérem, ma reggel ezek voltak a tébolyda friss hírei, nemsokára jön az ebéd, a Karmelita Menzáról hozzák az Irgalmasok és az Irgalmatlanok.

Annak is meglesz az ára.


Szele Tamás