Forgókínpad

Forgókínpad

Blanka és a vének

2019. január 19. - Szele Tamás

Nem kéne foglalkozni ezzel az üggyel, hiszen végül is – a dolgot magát tekintve – nem történt semmi különös, semmi olyan, ami ne történne minden nap tízezer magyar kocsmában, többször is: egy szabadszájú emberke szólt pár keresetlen szót a kormányról. De már nem lehet nem foglalkozni a dologgal: most már olyan szintre jutottak a dolgok, hogy figyelmen kívül hagyni sem szabad.

nagyblanka.png

Ugye, mindenki rájött, hogy Nagy Blanka esetéről van szó? Ő beszédet mondott volt (politikai újszülöttek kedvéért mondok pár szót a háttérről), éspedig Kecskeméten, egy tüntetésen, melynek azonban csak utolsó szavaira emlékszünk, mert kissé szabadszájúan fejezte ki magát. Régi dolog a sajtószakmában, hogy a káromkodás, az erős indulat vonzza az olvasót – vannak lapok, amelyek szó szerint ebből is élnek a mi kis magyar sajtóarénánkban. A káromkodással, átokkal, ilyesmivel az a baj épp, hogy megragadja az olvasót, hallgatót: megragadja és aztán már csak arra emlékszik, hogy megaszonták az Ádernek. Pedig hát pont nem arról, vagy főképp nem arról szólt a beszéd.

No, mindegy is, a káromkodás mostanság amúgy is kezd a fókuszba kerülni, például közleményt adott ki a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége az MTI Országos Sajtószolgálata útján, miszerint:

A legfőbb közjogi méltóságokat, a vezető politikusokat és a közéleti emberek személyét, valamint a vallási szimbólumokat becsmérlő szóhasználat sajnos mindennapossá vált nemcsak az utcai beszédben, hanem az interneten és a médiában is. Különös aggodalomra ad okot az, hogy már a nyilvánosan megszólalók körében is elterjedt mások vulgáris és obszcén kifejezésekkel történő gyalázása. Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy a felnövekvő nemzedékek és gyermekek számára ez legyen a követendő példa. A közönséges stílus elsősorban az azt használót jellemzi és szennyezi be, de az emberi személy tiszteletét, a demokrácia alapértékét is megtiporja. Az ilyen szóbeli gyűlölködés szélsőséges, emberhez nem méltó viselkedéshez teremt alapot, és így könnyen igaza lehet a közmondásnak: aki szelet vet, az vihart arat.”

Hát, ezen mikor kiadták, kicsit mosolyogtam, kicsit nem, ugyanis éreztem benne a burkolt, finom fenyegetést is. „Az ilyen szóbeli gyűlölködés szélsőséges, emberhez nem méltó viselkedéshez teremt alapot, és így könnyen igaza lehet a közmondásnak: aki szelet vet, az vihart arat.” Ez magyarra fordítva annyit tesz: „ha sokat szidod a mi szeretett vezérünket, azt a nagyon szépet és okosat meg becsületeset, kijövünk a sodrunkból és takarékra állítjuk a füledet!”

De hát ne várjon az ember logikát olyan emberektől, akik elítélik a káromkodást, azonban világnézetük alapjait bayerzsoca fogalmazza meg.

Blankának is nekimentek, először a Magyar Idők, azon a homályos alapon, hogy a Móra Ferenc gimnáziumba jár, és Móra bizonnyal nem szeretné hallani, ahogyan ebszél (Móra igazgató úr jókat vigyorogna, ugyanis megveszekedett liberális volt, ítélték még halálra is egy időben, csak megúszta), a mindenszo.hu követelte a kirúgatását is az iskolából, a Figyelő, a Ripost, az Origo hazugságokat terjesztett a jegyeiről és a tanulmányi előmeneteléről. Bayerzsoca sem maradhatott ki a sorból, ő prolinak nevezte Blankát, tegnap pedig a morális tartásáról közismert, mértékadó Bencsik András nevezte a Facebookon útszéli ribancnak.

Ja, hogy Bencsik nem épp megvesztegethetetlen jelleméről, tartásáról vagy mérsékelt, higgadt gondolkodásáról ismert? Kérem, az őt dicsérő jelzők pontosan annyira igazak, mint azok a jelzők, amiket ő használ Blankára. Mellesleg a bejegyzését is levette, mikor rájött, hogy kissé ellene fordult a népharag.

Közben a másik oldalon lépések történtek Blanka szentté avatására, több párt és a Magyar Helsinki Bizottság is nyilatkozott az ügyben, nyüzsögnek körülötte a népszerűség koldusai, sőt, tegnap az ellenzéki parlamenti képviselőnők (a kormányt egyébként a legtöbb dologban támogató Mi Hazánk Mozgalom tagját, Dúró Dórát kivéve) nyílt levelet írtak, amiben kiálltak Nagy Blanka mellett:

Kedves Blanka!

Szeretnénk néhány támogató, bátorító szót mondani neked. Nem ismerünk, nem tudjuk valójában ki vagy, egy dolgot tudunk: iszonyatosan bántanak mostanában, mert volt bátorságod gimnazistaként pár mondatot mondani szívedből, lelkedből saját országod kormányáról. Voltak benne erős szavak, mondatok. Mi is szoktunk ilyeneket használni időnként. Nincs ezzel baj. A baj azokkal van, akik most bántanak, gyaláznak téged.

Tudod szerintünk mindegy, hogy igazad van-e vagy sem. Nekünk sincs mindig igazunk. De jogod és jogunk van ahhoz, hogy nyilvánosan beszéljünk hazánkról. Úgy, ahogy gondolkodunk róla.

A magyar Országgyűlés képviselőnőiként azt mondjuk neked, hogy nagyszerű ember vagy. Nem a valamelyik tantárgyból elért jegyed, hanem tisztességed, emberi becsületed, helytállásod, bátorságod minősít. És ezekből nálunk most ötöst kaptál. Ismeretlenül is becsülve fejezzük ki tiszteletünket és kívánunk neked erőt megküzdeni a saját ügyedet, ami a mi ügyünk is.”

Különben ez a levél hozhatta ki a kültelki biciklitolvaj modorát Bencsikből, hiszen ennek a nyilvánosságra kerülése után bődült bele a Nagy Magyar Digitális Űrbe.

Egyszóval, Blanka tényező lett. De azzal senki sem foglalkozik, hogy azon a két káromkodáson kívül (aminél még én is cifrábbakat mondok, ha úgy hozza a sors), igazából mit mondott? Senkit sem az érdekel, minek a végén káromkodott, miért tette, mindenki azzal foglalkozik – ami különben kétségbevonhatatlan tény – hogy egy csinos, fiatal és ártatlan lányt gyaláz olyan mértékben a kormány és sajtója, mintha minimum templomot rabolt volna.

Ártatlan, hiszen a káromkodás nem bűn, gyakran megesik, főleg mifelénk. Ezért sápítozni, álszent módon megbotránkozni igen nevetséges és most már aljas dolog is, főként, ha a kormánynak olyan oszlopa teszi, mint Bencsik András, aki a maga idejében írt rajongó jegyzetet a Magyar-Szovjet Baráti Társaságról is, mielőtt még felfedezte volna magában a konzervatív értékeket. Vagy a bayerzsoca, akinek modora joggal keltene némi visszatetszést a Buckingham palotában egy ötórai teán, és munkásságának legnagyobb részében több az öncélú trágárság, mint a kötőszó. Már várom azt az állapotát, mikor majd a pont helyett is bazdmeget ír. Vagy... nem folytatom, végtelenre nyúlna a sor.

Most minden közéleti janicsár Blankán gyakorolja a célba lövést, nem is csoda hát, hogy a józanabb ítéletű közönség számára rokonszenvessé teszik.

Ugyanis akinek ilyen ellenségei vannak, az csak derék ember lehet.

Ugyanakkor ez az egész békaegérharc már nem Blankáról szól, és nem is a beszédéről, amiben pedig voltak kiváló mondatok:

Ha nem vagyunk hülyék, akkor muszáj fellépnünk valahogy, ügyesen, de nem erőszakosan”

Nem a túlóra, a különbíróságok vagy a propaganda a baj, hanem az elmúlt kilenc évvel van a probléma, azzal, hogy az embereket hülyének nézik.”

Ezeket a gondolatokat ritkán idézik a mindkét oldalon nevével ajakukon csatába induló harcosok, ugyanis ahhoz ismerniük is kéne a beszédet, de azt meg minek: nekik bálvány kell vagy Utálatos Kép, és alapvetően nem érdekli őket, aranyból van-é vagy agyagból, esetleg emberből.

Az egész csata jelképessé torzult, és ennek a víg kis összecsapásnak ez a különben teljesen épeszű, normális lány az áldozatául eshet. Azt nem hinném, hogy a fejébe száll a „dicsőség”, nem úgy beszél, sőt – de az Égre, ez a bélyeg el fogja kísérni egész életében! Akadályozhatja a tanulmányait, befolyásolhatja a karrierjét, ezer dolog történhet. És azért gondoljuk már meg: két mondatért támadják, két mondatért védik. Mond az ember sokfélét, hosszú az élet.

De nem is őt támadják, illetve védik, hanem a saját politikai pecsenyéjüket sütögetik: Blankának lassan kezd annyi köze lenni az egészhez, mint a bibliai Zsuzsannának a vének gerjedelméhez, akik meglesték. Ez nem politikai pedofilia, de politikai voyerizmus: Zsuzsanna esetében még időben előkerült Dániel próféta és rendet rakott, de ne feledjük: a politikai hatalmat éppenséggel a vének képviselték... próféta kellett, hogy megigazítsa a dolgokat, az meg manapság kevés akad.

De egyáltalán: miért ez a harc, mi végre?

A kormányoldaliak kiváló alkalomnak, lehetőségnek találják az affért, hogy újabb hűségnyilatkozatot tehessenek, nincs is hasznosabb, mint egy kis önkéntes seggnyalás. Az ügy ellenzéki szereplői pedig egyszerűen csak reagálnak a sosem látott, értelmetlen rágalomhadjáratra.

A két hadrakelt sereg majd összecsap, egyikük a homousiont hiszi, másikuk a homoiusiont, hatalmas lármával roppannak egymásnak, megy a dicsőséges csihipuhi, és a csata után bárki is győz – bár inkább hinném, hogy döntetlenül végződik, mint már annyiszor – senki sem fog emlékezni arra, hogy egy Blanka nevű lány két mondata miatt estek egymásnak.

Ez már harc a harc kedvéért. Ehhez Blanka csak zászlónak kell.

Annak is csak ideig-óráig.

Találnak majd más zászlót, ő meg ott marad, a történtek bélyegével, terhével a vállán.

De le sem szökhet a piedesztálról, amire állították, a célkeresztet sem törölheti le magáról.

Blanka nem tehet róla, de nagyon megjárta ezekkel a brigantikkal, akik rá uszultak...

Rá és mellé, pontosabban.

No, meglátjuk, mi lesz a dologból – én a legjobbakat kívánom az ifjú hölgynek mindenesetre.

A hírnévkufároknak, politikai kukkolóknak meg szokásom szerint a legrosszabbakat.


Szele Tamás

süti beállítások módosítása