Valóságos csata zajlik most is a cybertérben vagy inkább csatározás, aminek nincsenek ugyan sebesültjei vagy halottai, mégis lehetnek áldozatai: komoly vállalkozások eshetnek el a harc mezején, és átrendeződhet miatta a mindennapi életünk is. Az egyik hadviselő fél a Facebook, a másik... na, ez kissé bonyolult, mert azt kéne mondanunk, hogy a világ többi része.

De ha ezt mondanánk, nem lenne igaz. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy a közösségi oldal szabályozásában érdekeltek. És most nem a moderációról van szó – apropó, az Origo megint siratja Apáti mestert, aki kapott egy tartósabb eltiltást egy három évvel ezelőtti posztjáért, ha nem pár napja írtam volna meg, hogy én is jártam már így két éve, lehetne hinni, hogy ez gonosz liberális ármány. De hát sokan kaptunk már ilyent, mert sok a jó ember ebben az országban, aki rászánja azt a keresési módszert vagy azt a pár napot, hogy a neki ellenszenves figurák oldaláról kibogarássza a kifogásolható szavakat, és jelenti is azonnal. Szóval nyugalom ott szélsőjobboldalon, csak annyi történt, hogy veletek is előfordul. Nem hat meg az Origo siralma, ketten nem hiszünk a könnyeknek, Moszkva és én.

De mi a baj a Facebookkal, ha nem a moderálás?

Hát, a Facebook legnagyobb baja az, hogy bolygó méretű vállalkozás, és ez már rég a pénzről szól. Mindig is arról szólt, legfeljebb eleinte azt hittük, hogy a felhasználó is fontos. Fontos is: mint árucikk. És mint hirdetési célpont, egyéb haszna nincs a cég számára. Ugyebár, a sok hirdetés sok bevétellel is jár, melyek után sok adót kéne fizetni. Fizet is a közösségi oldal, csakhogy a nagyobb gazdasági hatalmak már kezdik megelégelni, hogy nem náluk fizetik az adót, hanem az Egyesült Államokban. A kettős adóztatást az egész világ elítéli, ugyanakkor például Franciaország nagyon unja, hogy rengeteg pénz ömlik a külföldi techcégekbe, fóleg a Facebookba és a Google-be bármiféle adó nélkül. Épp ezért tavaly bejelentette, hogy ennek véget vet, ugyanis ötszázmillió eurót lehetne keresni az amerikai techóriások megadóztatásával.

Erre válaszol a Facebook azzal, hogy saját kriptovalutát vezet be, 2019 elején már várható is. Ezzel az átlagember valószínűleg nem fog milliókat keresni vagy bukni, mint egy időben a Bitcoinnal, nem lehet majd spekulálni vele, mert a hagyományos valuták értékéhez kötik, az árfolyama azokkal együtt fog mozogni, viszont a tranzakciók blockláncon vezetése kikerül minden hagyományos pénzügyi rendszert és követhetetlenné teszi nem csak a pénzek útját, de még a mennyiségüket is titkosítja. Egyelőre tervről van szó, bár sokat mond a komolyságáról, hogy a rendszer már fel is állt, a PayPal korábbi elnöke, David Marcus vezetésével.

Ez bizony érdekes lesz, de van komolyabb gond is – a GDPR körüli botrány. Nyílt titok, vagy inkább egyáltalán nem titok, hogy a Facebook kicsit sem örült az Európai Unió új adatvédelmi rendeletének, ami sok szempontból megnehezíti a működését: próbálkozott is mindenfélével, hogy elgáncsolja a tervet. Persze, csak törvényes eszközökhöz, lobbizáshoz folyamodott, de az is előfordult – és nem csak Európában – hogy a gazdasági befolyását használta fel törvények meghozása ellen. De lássuk csak, minálunk, az Unióban mi történt?

Az egész a Pinkini-botránnyal kezdődött.

A 2013-ban megjelent Pinkini egy jelentéktelen és elég undorító alkalmazás volt, lényegében véve arról szólt, hogy – kihasználva az adatbiztonsági lyukakat – nem csak a mi képeinket látta, hanem az ismerőseink képeit, az ő ismerőseikét is, tehát lényegében véve bárki privát fotóihoz hozzáfért. Ha a Pinkinivel ellátott telefon kameráját ráirányították valakire, az alkalmazás megpróbálta felismerni, ha sikerült, átnézte a képeit és amennyiben volt fürdőruhás képe az illetőnek, azt megmutatta. Randa dolog embereket minden engedély nélkül vetkőztetni, de nyugtasson meg mindenkit a tény, hogy a két év alatt, amíg működött ez az app, összesen 4500 ember használta, nem több. 2015-ben a Facebook rájött, hogy ez az alkalmazás – és rengeteg másik is – engedély nélkül használja a legérzékenyebb személyes adatbázisokat, ezért 2015-ben változtatott az adatkezelési gyakorlatán, elkezdte korlátozni a külső fejlesztők hozzáférését a felhasználók ismerőseinek adataihoz. Ezzel a Pinkini gyártója, a Six4Three szerint tönkretették az üzleti modelljüket, így aztán beperelték a Facebookot.

Megérte? Nem érte meg? Nem lehetett akkora üzlet ez a Pinkini, hogy akár csak a perköltséget érdemes legyen rákölteni, de most már folyik az eljárás, nincs visszaút. Viszont a per során a Six4Three betekintést nyert a Facebook témába vágó belső feljegyzéseibe, köztük Zuckerberg leveleibe is. Ezeket a dokumentumokat foglalta le a bíróság, és habár a Six4Three kérte a bizottságot, hogy tartózkodjon a betekintéstől az iratokba, és juttassa vissza azokat vagy neki, vagy a Facebooknak, a Facebook szóvivője pedig közleményben jelezte, hogy a parlamenti bizottság birtokába került iratok nyilvánosságra hozatalát bírósági határozat korlátozza – azok valahogy mégis eljutottak az Observerhez és a Computer Weeklyhez. Mint az Index írja (https://index.hu/techtud/2019/03/02/agresszivan_lobbizott_europai_kormanyoknal_a_gdpr_ellen_a_facebook/?fbclid=IwAR1Z-PgiOOonGjDXnteqQmzToUVrHnQ79u85c6OH561yedsW4ozI-OuNq0Q):

„A Facebook a lapok megkeresésére közölte, hogy a bíróságról kiszivárgott dokumentumok tartalmára nem akarnak részletesen reagálni, mert a dokumentumok ezeknek a történeteknek csak a részleteit mutatják be, nem derül ki belőlük a kontextus, ezért álláspontjuk szerint egyoldalúan mutatják be a Facebook tevékenységét.

A legtöbb részlet a Facebook GDPR-ellenes lobbizásáról derül ki. Egy 2013-as davosi konferencia után írt memóban Sheryl Sandberg ügyvezető igazgató arról írt, hogy a cég számára veszélyt jelent a GDPR, ezért komolyan erőbefektetést igényel a Facebook részéről, hogy fellépjen a „túlzottan korlátozó” uniós rendelet ellen. A lobbizás Írországban sikerült a legjobban a Facebooknak, ugyanis a dokumentumok szerint az akkori ír miniszerelnök Enda Kenny megígérte a cégnek, hogy ki fogja használni a közelgő ír soros EU-s elnökséget, hogy kiálljon a Facebook mellett más uniós tagállamokkal szemben.

A Facebook George Osborne-t, az Egyesült Királyság expénzügyminiszerét is megkörnyékezte, Osborne azt kérte Sandbergtől, hogy fektessenek be az akkori kormány Tech City nevű kezdményezésébe, cserébe azt ígérte, hogy megteszi a GDPR-ral kapcsolatban azt, ami tőle tellik.” (Index)

Csak épp nem sok tellett. No, de azért nézzük a dolgokat jogi szemmel: ha ezt kicsiben műveli egy magánember, az korrupció és zsarolás keveréke, valamint szigorúan büntetendő, ha ilyen nagyban teszi egy techóriás, akkor lobbytevékenység, és természetesen megengedett. Mindenképpen elmondható, hogy a terv kudarcba fulladt, a GDPR hatályba lépett (és mondjuk a felhasználóknak egyáltalán nem olyan kellemetlen, mint hittük róla). Hogy üzleti szempontból károkat okoz a nagy cégeknek? Az, kérem, igaz.

Talán a GDPR-re adott válaszlépés lehetett a Facebookon és a Google-n az álhír-ellenes lépések átalakulása hírellenes lépésekké: mint azt már korábban is említettem, valóban úgy lehet megszabadulni az álhírektől a legkönnyebben, hogy minden hírt kidobunk az ablakon, kiöntjük a fürdővízzel együtt a gyereket is, emiatt zuhannak lefelé az olvasottsági mutatók vagy válnak abszurddá: tegnap este is tapasztalnom kellett, hogy egy aktuális hír esetében, melyet egy laptársunknak írtam meg, a lájkok száma jelentősen meghaladta a megtekintések számát, ami elég különös. Nyilván a számlálókat állítgatja a rendszer, csak ez meg a sajtónak okoz anyagi kárt. Azonban az álhírekről volt szó: a Facebook, mely átfogó álhír-ellenes hadjáratot ígért, annyit tett, hogy a lapok hírei esetében megtekinthetővé tette a forrás névjegyét, fontosabb adatait.

Nagy eredmény, ugyanis akit érdekelt, valódi lapoknál ezt eddig is megnézhette az impresszumban, az álhírlapoknak meg névjegye sincs, csak éppen aki olyan szellemi szinten mozog, hogy nem érdekli egy hír igazságtartalma, azt a névjegy hiánya sem fogja érdekelni...

Nos, erre a kétarcú viselkedésre visszavágás érkezett. A héten egy közös nyilatkozatot adtak ki az Európai Unió tisztségviselői, amelyben:

„Kihangsúlyozták, hogy a platformok még mindig nem tesznek meg minden tőlük telhetőt a probléma felszámolására. A küzdelem részeként 2018-ban egy közös javaslatot írtak alá a cégek, amelyben a nagyobb átláthatóság mellett a kamu profilok visszaszorítását is vállalták. Az Európai Bizottság most ezt a munkát értékelte az első, januárt összegző jelentésében. Mint fogalmaznak, a cégek nem sokat közöltek arról, hogy az új felhasználói irányelvek és a különböző, az álhírek visszaszorítására kifejlesztett eszközök mikor és milyen mértékben értek el sikereket az EU tagállamaiban.” (HVG) (https://hvg.hu/tudomany/20190304_google_facebook_twitter_alhir_kamu_profil_dezinformacio?fbclid=IwAR3hVIBP1A6qbPa1k4VwrXY8z_yFWaJAI6uhFN4bV7XnFdUDopnJJK3yXz4)

Na, akkor ezt fordítsuk le érthető nyelvre. A platformok azt ígérték meg – minden részlet mellőzésével – hogy erejük és képességeik szerint harcolni fognak az álhírek, álprofilok és egyéb manipulatív visszaélések ellen. Azt nem mondták, hogyan, azt sem, mennyire – amennyire tudnak. Most épp nem nagyon tudnak, de majd harcolnak, amikor ráérnek. Ilyen ez a cyberháború. Meg a popszakma, az is ilyen...

Az Unió viszont most, mikor fény derült a lobbytevékenységre és rájött arra, hogy a működését is befolyásolni akarták, nem direkt emiatt csapott vissza, hanem más területen: a megígért harc eredményeit kéri. Oké, srácok, hogy harcoltok meg harcoltatok is, de lássuk a skalpokat! Hány álhír-oldalt hajítottatok le a felületekről, hány álprofilt szüntettetek meg, hol vannak az eredmények?

Márpedig az eredmények utóbbi időben nem túl dicsőségesek, és sokkal többet ártottak a platformok a valódi sajtónak, mint az álhír-oldalaknak. Erről viszont mégsem lehet beszámolni eredményként.

Most vagy gyors és látványos offenzíva következik a fake news ellen, vagy ellencsapás az Unió nyilatkozata miatt. De mivel ismerjük a Facebook problémakezelő jelszavát:

„Delay, deny and deflect – halogatás, tagadás és hárítás”

semmi jóra nem számíthatunk.

Kár pedig. Mondjuk az a veszély nem fenyeget, hogy akár az Unió, akár a Facebook megszűnjön, nagyobb dolgok ezek annál, minthogy egy szellő elvigye őket, sőt, továbbmegyek, még az sem igazán fenyeget, hogy a konfliktusuk ennél jobban elmélyüljön. Ugyanis az senkinek nem volna érdeke.

Tehát cybercsata vagy inkább csatározás a Facebook és az Unió között van, cyberháború nincs.

Ne is legyen – csak fájdalom, ha minden így marad, tapodtat sem haladunk előre az álhírek elleni harcban.

Szele Tamás