Kérem tisztelettel, a helyzet fokozódik, a zárt osztály teljesen kiürült, mindenki szabadon őrjöng, Magyarországra beállt a dühöngés. A szélsőjobbra legalábbis. Nem mondom, máshol is vannak gondok, mégis, tegnap főként a kormány hívei és a tőlük jobbra állók produkáltak rohamokat, melynek feltételezhető okára majd ki is fogok térni.

Persze, mielőtt mélyebben belemerülünk a tények alapos vizsgálatába, mélázzunk kicsit azon, hogy – önmeghatározások alapján – Magyarország a világ egyetlen állama, melyben nem léteznek politikai szélsőségek. Nincsenek és kész, aki horogkeresztes zászlóval rohangál a budai hegyekben, az hagyományőrzőnek, aki kisebbségek kémiai kasztrációjáról ábrándozik, az egyszerűen hazafinak nevezi magát (így válik szitokszóvá, de legalábbis devalválódik mindenfajta patriotizmus), és ha valaki véletlenül szélsőjobboldalinak, nácinak, fasisztának nevezné, hát azonnal bepereli becsületsértésért. Ráadásul a kormány hívei és a szélsőjobb között elég nagy az átmenő forgalom, ki jobbról megy szélsőjobbra, ki szélsőjobbról a kormány táborába, olyan is akad, aki azt mondja, középre tart, csak földrajzilag az a közép nem létezik, egyszóval olyan az egész magyar jobboldali radikalizmus világa, mint egy megkergült dodzsem a vurstliban este tizenegykor, mikor már mindenki részeg. Épp ezért sem itt és most, sem máskor és máshol nem fogok azzal foglalkozni, kinek milyen érzékeny pontjára taposok azzal, hogy szélsőjobboldalinak nevezem – hogy az ő módszereikkel éljek, bizonyítsák az ellenkezőjét, ha nem tetszik, aztán majd meglátjuk.

De térjünk a kóresetekre.

A körültekintés súlyos hiányát figyelhetjük meg a Mi Hazánk esetében, ugyanis sikerült egy jogerősen elítélt jelöltet elindítaniuk az uniós parlamenti választásokon. Persze ez nem olyan egyszerű, mert Gulya Tibort nem valamiféle közönséges bűncselekmény miatt ítélték el, hanem devizahitelesek esetében elkövetett zugírászat és hamis tanúzásra való felbujtás miatt, éspedig tavaly, jogerősen, 2 év börtönre, valamint pénzbüntetésre. Mármost a zugírászat jogosulatlanul és üzletszerűen végzett ügyvédi, jogtanácsosi vagy közjegyzői tevékenységet jelent, tehát feltétele az, hogy az elkövető ne ingyen cselekedje: Gulya úr is cégszerűen művelte ezt, csak épp jogi végzettség híján. Pedig valamiféle ismeretei kellett legyenek, hiszen korábban rendőr volt. Ilyeténképpen legalább a saját cselekményének súlyával tisztában kellett legyen. Mikor a 24.hu szembesítette Toroczkai Lászlót a kialakult helyzettel, a pártelnök sok szépet mondott Gulya mesterről és az ő „kőkemény harcáról a hatalommal”, de azt is beismerte: mikor azt kérte jelöltjétől, ugyan mutasson már néhányat az állítólag általa megoldott sok ezer esetből, melyekben sikeresen segített a devizahiteleseknek, egyet tudott mutatni.

Akkor én meg lottószakértő vagyok, mert életem folyamán négyszer is volt hármasom.

Gulya úr pedig saját Facebook-oldalán dühöng, előre megjósolható eredménnyel. Olyanokat ír az Index vele foglalkozó cikkére utalva, miszerint „A cikk írója ostoba, tudatlan ember, akinek fogalma sincs munkámról és mégis olyan megfogalmazást közöl munkámat illetően, ami csak az ő számára jelent lehetetlen. (…) Csak ennek az újságírónak elképzelhetetlen ez a joghelyzet, mert képtelen az agya felfogni a polgári jog szabályait és tudatlanságát nagyfokú beképzeltséggel és arroganciával próbálja meg áthidalni.” Akkor jegyezzük meg: a beérkező reakciók nála csakis kedvezőek lehetnek, ugyanis nyilvánvalóan csak az ismerősei és a devizahitel-károsultak olvassák a véleményét, akik pedig, mint érdekeltek, óvakodnak majd vitába szállni a véleményével. Olcsó kis népszerűség, de népszerűség, ám mivel valóban reális probléma a devizahitelek bedőlése (és még milyen komoly lesz nemsokára!) nincs kizárva, hogy Gulya urat az érdekeltek tömegei meg is választják EP-képviselőnek.

Aztán majd csodálkoznak, hogy nem változik semmi – ugyanis sok kérdésben illetékes az Európa Parlament, csak éppen a magyarországi devizahitelek ügyében nem. De mindenkinek szíve joga, miben hisz, miben nem, tudni azért érdemesebb, mint hinni.

Erőszakosabb történet Gulyás Mártoné, aki a Vadhajtások Bede Zsoltjával akasztotta össze a bajuszt, vagyis inkább fordítva történt, Bede akasztotta ővele. Dióhéjban: Gulyást meghívta a Pesti Srácok egyik „műsora”, a Polbeat vendégként, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy Huth Gergely és Szarvas Szilveszter porig alázza mindenféle, kellőképpen meg nem alapozott állításokkal. Mármost Gulyás Mártonnal lehet egyetérteni és lehet nem egyetérteni, én magam sem tapsolok minden ötletének, bár vannak kérdések, amelyekben igazat adok neki, de ha meg akarnám támadni, legalább felkészülnék arra a támadásra... Ez esetünkben nem történt meg, de a védelem már szinte ki sem fejthette nézeteit, ugyanis a felvételen közönségként tartózkodó Bede lehetetlenné tette a műsor folytatását. Széttrollkodta, szétbeszélte, szétkötekedte. Ez nem újdonság, az lepné meg a nagyközönséget, ha hirtelen fejből idézné Kantot és Gulyást schopenhaueri tézisekkel szorítaná sarokba – a meglepő az volt, hogy a kormánymédia ranglétráján nála fényévekkel feljebb álló Huth és Szarvas sem tudták leállítani! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem is akarták, ugyanis láttam a videofelvételt – akarták bizony, csak nem ment. Odáig fajult a helyzet, hogy a jelenlévő Stefka István nevezte provokátornak Bedét, ami mindenképpen történelminek is nevezhető pillanat. Azt a Bedét, akiről Bayer korábban azt mondta: „imádom a palit”, és „ez a helyes út, tehát ezt kell csinálni”.

Érzek némi ellentmondást ezek szerint a Bede-Bayer vonal és a kormánymédia többi része között, a szabadcsapat mintha kissé túl szabaddá vált volna, és most ellenőrzés nélkül hadakozik, amerre épp kedve tartja. Kérem, Rózsa Sándor is beállt 1848-ban honvédnek az összes emberével, csakhogy igen hamar fel kellett oszlatni a dicső betyáralakulatot, mert fegyelmezhetetlenek voltak és fosztogattak. Csak épp dicső eleink ezt belátták, mostani uraink mintha nem is néznék.

Az elmebaj csúcsának elérését azonban nem szabad amatőrre bízni, ahhoz képzett profi kell, gyakorlott szakértő – G. Fodor Gábor már megmutatta, hogy rá sok mindenben lehet számítani. Például a 888-ban, melynek főszerkesztője, számtalanszor buzdított besúgásra egyetemistákat, így most nem értem a csodálkozását. Ugyanis most tőle került ki egy érdekes gondolatsor az engedélye nélkül, és fel van háborodva. A 444-hez eljutott ugyanis egy hangfelvétel, melyen azt mondja (https://444.hu/2019/03/06/g-fodor-gabor-harcos-tipus-vagyok-de-semmilyen-szelsoseges-uzenetet-nem-akartam-megfogalmazni?fbclid=IwAR2gEhyH_3CRFcu1GTxRFIvpT6aXeMbz6lfdHdqpNwysNN-0lwKSiwALsnk):

„Talán egyébként ez egy jó gondolat, megértem [vagy ne írd le], hogy jó lenne csinálni egy Viktorjugendet. [Nevetés] Tehát mint a Best of Viktor meg [nem kivehető] tényleg gondolkozom azon, csak nyilván… nem fogom megcsinálni, csak gondolkozok rajta…”

A 444-nél nem amatőrök dolgoznak, megkérdezték magát G. Fodort is, mi a helyzet ezzel a hangfelvétellel, aki azt válaszolta, nem emlékszik, hogy ilyet mondott volna, de nem kommentálja az ügyet, majd mielőtt letette a telefont, megkérdezte: „Be akarjátok bizonyítani, hogy antiszemita vagyok?”

Nyilván azért fájó pont ez az ő számára, mert a 888-nak nem kevés pénzt jelent majd az, hogy a Maccabi Játékokhoz médiapartneri szerződés köti a lapot, ha az felbomlik, komoly összeg megy ki az ablakon.

No jó, egyelőre ott tartunk, hogy vagy mondta ezt az eget verő marhaságot, vagy nem, ő mindenesetre letagadta. Azonban itt vettek váratlan fordulatot a dolgok, ugyanis a Magyar Hangnak viszont bevallotta, hogy tőle származnak a vitatott mondatok. (https://magyarhang.org/belfold/2019/03/06/g-fodor-nem-ugy-gondoltam-a-viktor-jugendet/?fbclid=IwAR2yAfKFJrc_GRXHxHVOTGZT20LijQdm_P5oZUwBKHJqCM_aHEmBUnLfYrI)

„Elismerem, hogy a kifejezés konnotációja kellemetlen. De aki egy kicsit is ismer engem és a munkásságom, pontosan tudja, hogy harcos típus vagyok, de semmilyen szélsőséges üzenetet nem akartam megfogalmazni. Amennyire fel tudom idézni a körülményeket, másfél-két évvel ezelőtt egy baráti meghívásnak eleget téve tartottam előadást. Arról beszéltem, hogy a jobboldali fiatalok eltunyultak, elkényelmesedtek, sokan az egyetemről kikerülve egyből államtitkárok akarnak lenni. Ez egy nagyon súlyos mobilitási probléma. Egy általános korszellemről beszéltem, hiányzik az ügyek, a hivatás iránti alázat, ám ehelyett van karriervágy.”

Hát, ennek az embernek sem lennék az ügyvédje, annyit mondhatok. Nem is irigylem a jogi képviselőjét: egyik lapnak nyilvánosan letagadja, másik lapnak nyilvánosan beismeri... odáig még nem jutott el a Századvégben pallérozott elméje, hogy lehet különböző a két orgánum, de nyilvánosság csak egy van, minden oda megy, az állítás is, a tagadás is?

Mellesleg úgy hiszi – mondta a Magyar Hangnak – hogy „olyan valaki szivárogtatta ki a felvételt, aki ártani akar neki”. Hát, most a besúgófőnököt súgták be, a hóhért akasztották, van ilyen.

Mi az utóbbi két esetből a tanulság? (A Mi Hazánk-félét nem teljesen sorolnám ide, ők ugyanis nem bevallottan kormánypártiak, csak a gyakorlatban értenek mindenben egyet a kormánnyal).

Az, hogy a kormánymédia és a kormánypolitika hatalmas apparátus ugyan, ám senki sem ellenőrzi, kezeli.

Már másfél-két évvel ezelőtt is lomha, irányíthatatlan, agyaglábú óriás volt, mikor G. Fodor viktorjugendezett, lehet, hogy bizalmas körben, de akkor is a német nemzetiszocializmust tekintve példaképnek – aki ennyire nem képes kontrollálni magát és ilyen nézeteket vall, arra nem, hogy lapot, de még kutyasétáltatást is felelőtlenség bízni. Azonban rábízták, mert jókor volt jó helyen, megbízható, hűséges embernek ismerték, és nála is hagyták. Hogy finoman szólva is alkalmatlan a feladatára, az a legkevésbé sem fontos.

A Bede-affér – nem az elsőről, a sokadikról van szó! - pedig arra bizonyíték, hogy a kormány gyakorlatilag képtelen fegyelmezni a saját katonáit, abban a hatalmas médiabirodalomban sem rangsor, sem szolgálati út nincs, és ha nem tartaná össze őket a közös anyagi érdek, már rég egymást ennék. Most azokról nem szólok, akik még csak nem is pénzért teszik, amit tesznek, hanem így is gondolják - velük nem lehet mit kezdeni.

De hogy szabadulhatott ki ennyire az irányítás alól a jobb- de főleg a szélsőjobboldal? Először is: sosem volt teljes kontroll alatt. Másrészt a kormány most minden erejével az uniós választásokra koncentrál, el lehetne lopni az Országgyűlés feje felől a kupolát, azt sem vennék most észre, legfeljebb, ha megáznának.

Aki pedig nem irányítja már a saját seregét sem, az bizony menthetetlen.

Azonban ezekből az esetekből arra is kell következtetnünk, hogy mivel a hivatalos figyelem most május végéig másra terelődött, sok hasonlóan vérlázító affér várható a közeljövőben.

Május végéig azért, mert nem is figyelnek rájuk, utána meg azért, mert ugyan figyelni fognak, de már nem lesz kampány, le lehet venni a maszkot.

Vigyázzon magára mindenki, a drótoktól öleltbe beállt a dühöngés.

Szele Tamás