Forgókínpad

Forgókínpad

Faludy Londonban

2019. március 10. - Szele Tamás

Kérem, én azt elhiszem, hogy kicsit unalmas ez a Brexit, unja ezt már az európai kontinens és a brit szigetek összes lakója, ezt a szappanoperaként húzódó válópert, mert a leginkább erre a két dologra hasonlít. Már ha egyáltalán lesz belőle valami, mert az sem biztos, tekintve a legújabb fejleményeket. Az mondjuk biztos, hogy drága mulatság, és még milyen sokba fog kerülni!

faludy.jpg

Hogy magát az alaphírt vegyük: ugyebár jövő kedden szavaz a Brexit-megállapodás mibenlétéről és hogyanságáról a londoni Alsóház. Jobban mondva, jövő kedden szavaz újfent, ugyanis eddig is megtették már több alkalommal, de csak annyira jutottak, mint a menyasszony, aki kéreti magát: így nem akarják, úgy nem akarják, tulajdonképpen sehogy sem akarják, de azt sem akarják, hogy elmaradjon, nem tudják mit akarnak, de abban biztosak. Ez rendben is volna, ha egy esküvői szertartásról, válóperről vagy egy házibuliban kialakult, egyéjszakásnak induló kapcsolatról volna szó két tizenéves között, de a Brexit pöttyet fontosabb kérdés ezeknél és némiképp túlterjed a magánélet körén. Tehát szavazni kell róla, mindenképpen.

Theresa May már kezd nem hinni a dologban, a konzervatív párti brit miniszterelnök a kelet-angliai Grimsby városában, egy zöldenergia cég dolgozói előtt tartott péntek délutáni beszédében kijelentette: senki nem tudja, mi történne a brexit-megállapodás újbóli elutasítása esetén. „Lehet, hogy hosszú hónapok múlva lépnénk ki az EU-ból, lehet, hogy a megállapodás nyújtotta védelem nélkül kellene távoznunk, és az is lehet, hogy soha nem lépünk ki” – fogalmazott.

Márpedig gyanús, hogy most sem fognak dűlőre jutni az Alsóházban, és akkor – hm, akkor fogalmunk sincs, mi lesz. Illetve nálunk, Európában érdekes dolgok lesznek, ugyanis épp uniós választási kampány van, de ezen kívül semmi különös nem várható (épp elég különös ez nekünk), ámde Britanniában? Ott mi lesz? Ugyanis az Unió – elvben – minden halasztásba beleegyezik, legalábbis a mostani vezetése, csakhogy ha az Egyesült Királyság újabb halasztást kér, akkor azért azt mégis meg kell szavazni, éspedig az engedélyezéshez szükséges mind a 27 tagállam egyhangú beleegyezése.

De hát azt csak megkapják, nem?

Vagy megkapják, vagy sem.

Ugyanis a Brexit nagyon komoly hatással van az Európai Parlament összetételére is. Kezdjük azzal, hogy a konzervatív frakció a brit képviselők távozásával úgy el fog néptelenedni, mint egy sivatag pestisjárvány után, ezért is csábítgatja annyira a Fideszt a Néppárttól inkább oda a lengyel PiS. (Berlusconi meg vissza csábítgatja, de ez mellékszál). Viszont minden frakció meg fogja érezni a kilépést. Mármost a dolgok jelen pillanatban úgy állnak, hogy az Egyesült Királyság polgárai nem, azaz nem szavazhatnak a május végi uniós választásokon, ugyanis – az Unió hivatalos álláspontja szerint – ők akkor már két hónapja nem lesznek uniós polgárok.

Tiszta és világos, bár, mint jeleztem, vannak a helyzetnek következményei. Okozhatja esetleg az Európa Parlament balszárnyának megerősödését is a Brexit, okozhat nagy átcsoportosulásokat jobboldalon, egyszóval az uniós politikát alaposan megbolondítja. Mellesleg ezért is emlegeti minden második mondatában a Brexitet Manfred Weber: úgy jött az erős Néppártnak és jobboldalnak ez, mint üvegesnek a hanyatt esés, még ha nem is volt váratlan.

No, de mi van, ha elhalasztják a Brexitet?

Mert az Alsóház eddig még egyetlen formáját sem támogatta, ámde a megegyezés nélküli hard Brexit sem tetszik nekik, a maradás sem, szóval megint visszatértünk a szégyellős menyasszonyhoz, ahonnét elindultunk.

Akkor vagy ott áll majd Britannia, a halasztás után, minden létező uniós politikai képviselet nélkül, ami – lássuk be – abszurdum volna, vagy pedig még most kéne eldönteni, mit akarnak, és ha haladékot, akkor mennyi időre. Tán még össze lehetne kalapálni egy választást postamunkában, ha kampányt már nem is (ily módon ez volna a történelem első őszinte választása, amit nem befolyásolnak kampányhazugságok).

Mert, habár nagy ellensége vagyok a Brexitnek, de azt el kell ismernem, hogy az Egyesült Királyság képviselet nélküli uniós tagsága ellent mondana a demokrácia alapelveinek.

Itt és most nem is érdemes részletezni, hiszen már unásig ismerjük, hogy a gondot az északír vámunió és a határellenőrzés visszaállításának elkerülését célzó megoldás, a backstop okozza. Annyi újdonságról azonban beszámolhatunk, hogy a múlt heti, kudarcba fulladt hármas londoni bombatámadás-kísérletet is Észak-Írország szorgos és képzett kis kémikusainak tulajdonítja a Scotland Yard.

És még mi a baj a Brexittel?

Az, hogy irgalmatlanul sokba kerül. 2016-ban a kampány idején azt mondták, hetente 350 millió font áramlik az Unióba, és ezt okosabb volna az egészségügyre költeni. Azt majd később vegyük elő, hogy orvosokat honnét vennének hozzá, egyelőre lássuk, mennyibe kerül most hetente a Brexit? A Bank of England szakértője, Gertjan Vlieghe kimutatta februárban, hogy a jelen körülmények között a Nagy Kilépés hetente 800 millió font veszteséget okoz.

És én még azt hittem, az angolok jó üzletemberek.

De tényleg: és az uniós munkavállalókkal mi lesz, majd, ha így vagy úgy, de eldől a kérdés? Jelenleg ez sohanapjára, délután 18:19-re várható, tea után, de mégis, mit várhatnak a Brexittől?

Erről minden héten mást mond a brit kormány, egyedül annyi azonos a nyilatkozatokban, miszerint ne tessenek idegeskedni, minden jó lesz, nyugalom. Mondjuk ezt Budapesten is mondhatnák, annak is ilyen szokott lenni az igazságtartalma – ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy minden jó lesz, sőt. Theresa May legújabb álláspontja szerint ha és amennyiben sikerül kilépni, úgy Nagy-Britannia a munkavállalók szakképesítése alapján határozza majd meg új bevándorlási szabályait, és nem annak alapján, hogy ki melyik országból érkezik.

Hát jelezném, hogy van speciel magyar példa arra is, miért rossz a származási ország alapján szabályozni a bevándorlást, meg arra is, miért nem helyes egyedül a szakképzettséget figyelembe venni. Ráadásul, amilyen kacifántos a brit és magyar történelem, mindkét példa Faludyy Györgyhöz kapcsolódik (bár a második csak hipotetikus).

Történt pedig, hogy a francia összeomlás idején a menekülők között Faludy és társai is megpróbáltak feljutni egy brit hajóra, de nem engedték meg nekik, lettek légyen akármekkora ellenségei is a németeknek vagy Horthynak – mint magánemberek, lehettek ellenzékiek, de mint állampolgárok, egy, a Harmadik Birodalommal szövetséges országot képviseltek, így ott hagyták őket, ha belehalnak, az legbensőbb magánügyük. Nem haltak, eljutottak Észak-Afrikába, onnan az Egyesült Államokba, aztán sok minden történt, Faludy visszatért Magyarországra, jött Recsk, jött 1956 – mikor már az Irodalmi Újság főszerkesztője volt, a brit hatóságok nem látták akadályát annak, hogy menedékjogot kapjon az Egyesült Királyságban.

Elképzelem azonban, hogy Faludy mester ma is él, és be szeretne vándorolni a Brexit utáni Angliába. A bevándorlási tisztviselő rákérdez:

- Sir, mi önnek a szakképesítése?

- Kérem, író vagyok, költő, műfordító...

- Sajnálattal kell közölnöm önnel, hogy ez esetben bevándorlását, sőt, beutazását sem engedélyezhetjük. Királyságunkban nagyon sok tehetséges és kiváló író, költő és műfordító él, ez a szakterület úgyszólván tökéletesen telített. Ha mozdonyvezető vagy szénbányász, netán idegsebész volna, másként állna a helyzet, de így el kell utasítanunk kérelmét.

Szóval, ide jutunk, ha egyéni sorsokat rőffel, méterrel, literrel mérünk, embereket bármilyen szempont, akár állampolgárság, akár szakképzettség, akár más alapján skatulyákba kényszerítünk. Faludy első elutasítása valahol érthető – háború volt, és senki sem látott bele a másikba – az 1956 utáni befogadása szintén érthető, Britannia hagyományos menedéke a politikai szempontból másként gondolkodóknak. De egy esetleges közeljövőbéli elutasítása pont a brit hagyományok felrúgása lenne.

Pont a hagyományok és Britannia nevében, ugyebár.

Még ha Faludy nem is él már, él még sok olyan ember, akiket az Egyesült Királyság ab ovo el fog utasítani, csak, mert nem egészen férnek bele az alantas és nehéz vagy esetleg nagyon magas szakképzettséget igénylő munkákat végző „vendégmunkás” kategóriájába.

Abszurd egy dolog ez a Brexit, annyit mondhatunk.

Mindenképpen károkat fog okozni, éspedig mindkét félnek, felborít mindent, sokba kerül, és senki sem jár vele igazán jól.

No, majd meglátjuk, mi lesz.

De hogy a huszonegyedik század Faludyja már nem fog Londonban élni, az elég valószínű.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása