Elég különös jelenségről kell beszámolnom, nem is biztos, hogy jól teszem, de attól még, hogy nekem kétségeim vannak, a tények tények maradnak. Most pedig azt mutatják, hogy a magyar olvasó a focin, a bulváron és a pornón kívül a legjobban a politikai botrányköveket szereti. Meg azt, amikor nagyon, de nagyon haragudhat rájuk.

A politikai botránykő természetesen ember, személy – vagy kormánytag, vagy ahhoz közel álló valaki, rokona, ismerőse, utódja, boldog őse, anyósa vagy műkörmöse, olyan figura, aki roppant ellenszenves, nem csak a hatalma és nem csak a vagyona miatt, hanem azért az agresszíven ostoba viselkedésért is, amit a nagy nyilvánosság előtt tanúsít. Azért a hozzáállásért, amivel minden bicskát kinyit minden zsebben, az „én ezt is megtehetem” dölyfös gőgje miatt, ami többnyire ostobasággal és pökhendiséggel párosul. Nyilván mindenki örömmel látja, ha az ilyen ember hasra esik, mint egy bohóc a porondon, azt is, ha valaki picit elgáncsolja, míg parádézik a promenádon – persze, a túloldalon meg ott vannak a fanatikus hívei, akik kivont szablyával óvják, és rajonganak érte. Nem azért, mert olyan kiváló volna, vagy mert kapnának, netán remélnének tőle valamit – hanem azért, mert úgy utálják azokat, akik nem szeretik a politikai botránykövet.

Aztán össze is mosódik a politika a magánélettel, a valódi hír az álhírrel, ezekből az anticelebekből komoly fake news-hálózatok élnek (mint például az otpecpiheno.blogspot.com), néha teljesen ártatlanul is címlapra kerülnek, az álhírről bebizonyosodik, hogy nem volt igaz, a táboruk triumfál, az ellentábor azzal védekezik, hogy „akár igaz is lehetett volna”, csak hát nem volt igaz, Dadus! A tábor ilyenkor bőszen ordítja, hogy minden negatív információ ugyanekkora hazugság az illetővel kapcsolatban, és ez is maszlag – néha az az érzésem, hogy ezek a botránykövek időnként jó pénzért hazudtatnak magukról valami bődületeset, mert utána hatalmas mosdatás következik, teljesen ingyen, ami a valódi mocskot is leviszi.

Vagy legalábbis egyenletesen elkeni a felszínükön.

És hát ott vannak a tények, az olvasottsági adatok. Ha egy anyagban szó esik Orbán Ráhelről, Schmidt Máriáról, Németh Szilárdról, Bayer Zsoltról és társaikról, biztos a sok ezer olvasó és a sok száz komment. Melyeket átnézve az embernek az az érzése támad, hogy akármennyire is igazat írt – most nem foglalkoznék az álhírekkel, csak a valódiakkal – a két tábor közül, mely az írás alatt összecsap, egyik sem különb a másiknál sem érvrendszerben, sem semmi egyébben. Röpködnek a lószerszámok és a ledér életű mamák, a vitatechnika csúcsa a „de igen – de nem” és másodpercek alatt alakul ki a lincshangulat. A fociultrák ezt rendszerint lerendezik egy tömegverekedéssel, ustawkával, csak náluk vannak szabályok, a kedves olvasóközönség verbálisan ustawkázik, szabályok nélkül.

Nagyobb baj, hogy ezeket a híreket nem kell keresni. Nincs épeszű független sajtómunkás, aki reggel azzal kelne, hogy „nézzük már meg, mit tudnék találni a Schmidt Máriáról vagy a Németh Szilárdról?” Kutasson utánuk a Stanley a Tanganyika-tó partján, az is csak akkor, ha ráér... de szállítják ők maguktól is a hírt, egyre nagyobb mennyiségben, már figyelmen kívül sem lehet őket hagyni, mert lemaradunk a hírversenyben, ha egy kérdéssel mindenki más foglalkozik, nekünk is kell, akár szeretünk ezzel bíbelődni, akár nem.

Az elmúlt hét különösen nagy botránykő-termést hozott. Csak csapongva, a teljesség igénye nélkül vegyünk elő pár példát:

• Bayer Zsolt kis kuckója a Várban, melyért adott és vissza is kapott egy faházat.

• Schmidt Mária Puskás Öcsi-kiállítása, négymilliárdért.

• Schmidt Mária kijelenti az InfoRádóban, hogy Németországban nincs wifi, ám vannak középkori állapotok.

Itt álljunk meg. Mit is mondott?

„A gazdasági erőnek párosulnia kell technológiai és innovációs erővel. Most ugye az előtt a kérdés előtt áll Németország, hogy az 5G technológiát megveszi-e a Huaweitől, vagy pedig nem veszi meg. Ha megveszi, az Amerikai Egyesült Államokkal konfliktusba kerül, ha nem veszi meg, ott nincs wifi meg internet Németországban, mert nagyon le vannak maradva, ott középkori állapotok vannak ebből a szempontból, és ők meg nem fejlesztették ki. Tehát akkor? Technológia. Úgy néz ki, hogy bizonyos dolgokban Kína már technológiailag is előttünk jár. Ez nem marad következmények nélkül.”

Aki ilyen elmeéllel gondolkodik, ara hogyan bízhatnak milliárdos kiállításokat? Mint történészt, elhiszem, hogy érdekli a német középkor, valóban érdekes periódus is volt, de emlékeim szerint már elmúlt. Németországban van wifi és nincs középkor. A Puskás-kiállítás meg azt bizonyítja, miszerint a hölgy mindenhez, így a focihoz is egyformán ért, vagyis semennyire sem, és csak azon gondolkodom, hogy fogja belesuvasztani Dózsa László Ezerkilencszáznegyvenkettőt a hat-háromba? De menjünk tovább.

• Németh Szilárd, úgy általában.

• Németh Szilárdról kiderül, hogy nem volt birkózóbajnok (tényleg nem volt az, ennek még sportújságíró koromban utánanéztem, de hát annyi alkalmatlan embert fizetnek a magyar sportvezetésekben, hogy meg sem írtam)

• Németh Szilárd Bayer Zsolttal beszélget a Hír TV-ben, ez már nem is két botránykő találkozása, ez már valóságos botránykő-lavina, megtudhatjuk, hogyan eszi a pacalt (zsírral) és hogy nem eszi a virslit (sehogyan sem).

• Németh Szilárdot megvédi a Civil Összefogás Fóruma!

Itt megint álljunk meg egy pillanatra, megérdemli a helyzet. Tehát: Németh Szilárdról kiderül, hogy kissé elgaloppírozta magát, mikor azt állította, hogy

„Magyar bajnok voltam és Budapest-bajnok, igaz, nem felnőtt: utánpótlás. Jól látható törés is azért nincs, mert viszonylag korán abbahagytam.”

Van ilyen, ehhez elég volt nekem annak idején átnézni a korabeli listákat, iratokat, de annyit, ugyebár, nem ért, hogy nagydobra verjem. Nem volt magyar bajnok, a sportban eredményt utólag nem is lehet hazudni, ugyanis azonnal kiderül. Mikor a 444 – etikus módon – megkérdezte őt most, hogy mi is a helyzet, azt mondta, hogy ő ilyent sosem állított, annak idején Stumpf András ezt „félreírta” a hivatkozott interjúban. Persze, hogy ezt mondta, ő is tisztában van a sporteredmények nyilvántartásával, amellett viszont kitart, hogy „azért budapesti bajnok volt, bár arra pontosan nem emlékezett, hogy 1976-ban, 77-ben vagy 78-ban.” Hát Budapesten lehet, hogy bajnok volt, de, mint a 444 írja, a Nemzeti Sportban nem, pedig ők is átnézték az adott évfolyamokat.

Jó, hát ez ennyi, nem több, inkább annak örüljünk, hogy nem azt mondta a Rezsiszilárd, hogy kamaszkorában „Szökellő Szarvas” néven apacs indián harcos volt, mert azon is ugyanekkora vita lenne, csak nehezebben tehetnénk úgy, mintha elhinnénk.

Különben sem ezért szereti őt, aki szereti. Meg nem is a klasszika-filológiáért, melynek ugyancsak saját állítása szerint nagy értője és kedvelője.

Azonban nem oda, Buda. Vannak neki barátai is: a CÖF például mémet dobott ki a Facebookra, mely baloldalt a 444 szerkesztőségét ábrázolja, jobboldalt a mi Szilárdunk főz (ha jól látom, épp pacalt, sertészsírral, de mindegy is, mit), a felirat szerint pedig:

„A 444 tornából felmentett csapata kritizálja Németh Szilárd birkózói múltját. Szánalmas firkászok!” (https://www.facebook.com/civilosszefogas/photos/a.1755577241401642/2094509164175113/?type=3&theater)

Kísérőszöveg: „Németh Szilárd egy rendes magyar ember, akire büszkék vagyunk és aki mellett kiállunk a sorosista firkászokkal szemben is. Hajrá Magyarország!”

A kommentszekcióban pedig szokás szerint elszabadul a Pokol, dúl az ustawka.

„Mennyi hernyó, permetezni kéne.”

„Furcsa egy lények ezek , mintha egy genetikai kísérletek alanyait látnánk , pont olyanok mint az index.hu firkászai! Vajh egy alomból származhatnak?”

„Szakállas valahogy az Iszlám államhoz tartozik, csak a Déli határkerítés előtt nem borotválkozott, fürdött...az a tipikus balfasz, akit ha falhoz csapnak, visít mint egy patkány...egy töketlen libsi...”

És ezek még az enyhébbek. Szóval, ölne a tisztelt publikum, ha kockázat és következmények nélkül tehetné, már nagyon várja a percet, mikor kielégítheti ezen szenvedélyét. Ahogy nézem, el is fog jönni. De miért is haragszanak? Senki sem mondta azt, hogy Németh Szilárd rendetlen volna, vagy nem volna magyar, netán ember. Csak annyit írt a lap, ami igaz is, miszerint nem volt sem magyar, sem budapesti bajnok.

Sőt, azt, hogy magyar bajnok nem volt, maga is elismerte. Akkor most ő is elárulta saját magát, netán tornából fel volt mentve?

Ami még szebb az az, hogy a CÖF vezetősége adja közre ezt a mémet, márpedig az lenne az Év Kvízeseménye, ha az ő körükben megrendeznék nyilvánosan a „Ki tud többet a Szovjetunióról” vetélkedőt, mert olyan erős a mezőny, hogy a szoros versengést csak hajszálnyi előnnyel nyerné meg Stefka.

És hát ez a „tornából felmentett” is érdekes érv: én is voltam felmentve tornából, aztán érettségi után viszont voltam rakodómunkás is egy gépgyárban, és ott meg kicsit sem voltam felmentve a fizikai munkából, szóval ha akár engem, akár a 444 bármely munkatársát kihívná a CÖF vezetősége szkanderre, nem fogadnék túl nagy összegben az elaggott munkásőrök „Münnich Ferenc” brigádjának győzelmére. Pedig nem vagyok különösebben erős, sőt, ellenkezőleg, csak hát itt jön a „kihez képest” kérdése.

De térjünk vissza az eredeti gondolatmenethez. Látjuk, hogy a kedves közönség öli-vágja-sértegeti egymást ezeknek az anticelebeknek, politikai botrányköveknek az ügyein. Azt is látjuk, hogy ezek voltaképpen nem ügyek. Bayer esetében nem az a fontos, hol lakik, hol nem, az a fontos, amit ír. Schmidt Mária esetében csak azért lényeges az a hét határ szamárság, amit napi rendszerességgel összebeszél, mert komoly pénzek vannak rábízva. Latinos Rezsiszilárd pedig mindegy, volt-e bajnok vagy sem valamikor: az lenne a fontos, mit művel most.

Márpedig művel, sokat és rosszakat.

De kérem: ezeket a híreket ráadásul nem is a sajtó deríti fel, ezek nagy része vagy nem titok vagy ők hozzák elénk, ezüsttálcán! És nem csak ez a három, hanem még rengeteg törpe rosszlélek, amelyik a hatalom körül táncol, felsorolni is nehéz volna őket.

Ha az álhírektől eltekintünk is, azt kell mondanunk: ezek az emberek a tulajdon rossz hírüket költik. Még jó, hogy a személyiségi és jó hírhez való jog megsértése nem hivatalból üldözendő, mert állandó perben állnának saját magukkal.

És a focin meg a pornón, bulváron kívül ezek a hírek vezetik az olvasottsági listákat.

Melyekben lényeges dolgokat nem látok, de szereplési vágyat annál inkább.

Ezeknek a kormányköröknek és -szimpatizánsoknak valóságos éltető eleme a botrány, ami felkelti irántuk a közfigyelmet.

Ez egy botránykormány.

Szele Tamás