Kérem, az első sokk már múlik, mostanra képesek vagyunk gondolkodni is – már, aki – már feltehetjük a kérdést: mi történt igazából Srí Lankán, miért és ki tette? Mi értelme volt? Már persze, ha civilek elleni terrortámadásnak egyáltalán lehet értelme, habár politikai és gazdasági haszna lehet éppen. Egyszóval: eljött a hidegfejű, érzelemmentes elemzés ideje.

De először is lássuk, mi történt tegnap reggeli híradásunk óta. Először is, a halottak száma kétszázkilencvenre emelkedett, a sebesülteké majdnem eléri az ötszázat. Ez tapasztalt újságíró számára nem meglepő, bár az online sajtó megjelenése és a kommentelési lehetőség óta mindig akad egy-két jóindulatú olvasó, aki az írás megjelenése után fél nappal kiigazítja a számokat – és egy-két rosszindulatú is, aki habzó szájjal kommenteli, miszerint „hazudtok!”. Hát kérem, nem úgy van az. Balesetek, terrortámadások után egyrészt elég nagy a zűrzavar, többnyire sok a halott, még több a sebesült. A mentőalakulatoknak előírja a protokoll ilyen esetben, hogy először azokkal foglalkozzanak a súlyos sebesültek közül, akiknek látható esélye van a túlélésre, és kevésbé azokkal, akiknek semmi lehetősége nincs már. Ezért aztán – főleg, mivel nem lehet a sebesülteket sorba állítani és névsort olvasni – egyfelől az első napon mindig exponenciálisan nő a halálos áldozatok száma, másfelől ez a folyamat mindig enyhül, és az is törvényszerű, hogy sok eltűnt elő fog kerülni, többnyire élve: őket a kialakuló káosz miatt nem találják eleinte. Szóval, ha új támadások nem történnek, ennél sokkal több halott nem lesz már, a sebesültek száma meg természetesen nem növekedhet.

Ennyit a számokról.

Aztán halad a vizsgálat is. Bár nem túl öles léptekkel: annyit mindenképpen előre jutott, hogy a mostani eredményeket már fel lehessen használni mindenféle távoli országokban olyan politikai célokra, amelyeknek a világon semmi köze sem Srí Lankához, sem a mostani tragédiához. Letartóztattak először tizenhárom feltételezett terroristát – ennek során lövöldözés tört ki és három rendőr is életét vesztette – aztán később tizenegyet. Egyes források tudni vélik, miszerint két robbantást is öngyilkos merénylők követtek el, a Srí Lanka-i védelmi miniszter, Ruwan Wijewardene pedig egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a tettesek vallási szélsőségesek voltak.

Hát mondjuk összesen három lehetőség volt: vallási szélsőségesek, nemzetiségi szeparatisták vagy nemzetközi terrorszervezetek követhették el, negyedik megoldás nincs. De azért ez sem ennyire egyértelmű.

Ranil Wickremesinghe miniszterelnök országos kijárási tilalmat rendelt el helyi idő szerint tegnap este 18:00 (közép-európai idő szerint 14.30) órától 12 órányi időtartamra, és felfüggesztette a közösségi médiafelületek működését. (Ez azért nem sikerült maradéktalanul: VPN-en keresztül továbbra is lehetett használni a közösségi felületeket) Szintén ő jelentette ki, hogy hozzá ugyan nem jutott el az információ, de tudomása szerint a hatóságok, egészen pontosan a miniszterelnöki hivatal titkosszolgálata egy hete rendelkezett információval a húsvét vasárnapra tervezett robbantásokkal kapcsolatban arról, hogy két öngyilkos merénylő Colombóban politikusokat akar felrobbantani.

No, de nem politikusokat robbantottak, hanem szállodákat, templomokat, turistákat, civileket...

Közben egyetlen terrorszervezet sem vállalata a felelősséget a rémtettekért, azonban a két öngyilkos merénylőt az indiai Swarajya magazin szerint Zahran Hashim és Abu Mohammed néven azonosították.

Időközben azonban kiderült, hogy nem két öngyilkos merénylő volt, hanem - Arijananda Velianga kormányzati orvosszakértő szerint – hét. Ő pedig ezt a helyszínen összegyűjtött minták alapján állítja. Akkor tehát egy kivételével az összes helyszínen ugyanaz volt a módszer – és hát ismerős is. Megoldódott volna a kérdés?

Dehogy oldódott, csak bonyolódott. Egyfelől Abu Mohammednek több millió embert hívnak a muzulmán világban, ennél alig van gyakoribb név, másfelől meg mi a csodát akartak volna Srí Lankán a muzulmán szélsőségesek? Az csak Georg Spöttle számára egyértelmű, hogy „meggyalázni a Húsvétot”, ugyanis azt sokkal alaposabban megtehették volna jóval közelebb is, például egyenesen Jeruzsálemben. Igaz, ott ilyentájt valamivel nagyobb a készültségi szint, de nem kellett volna átutazniuk a fél világon.

Ráadásul – tegnap már elemeztem ezt a kérdést (http://huppa.hu/szele-tamas-sri-lanka-konnyei/), nem veszem elő még egyszer – Srí Lankán sem nagy létszámú muzulmán, sem népes keresztény közösség nem létezik. Vannak nagyon komoly felekezeti ellentétek, de azok a saiva hindu vallású tamilok és a többségi théraváda buddhisták között feszülnek, tulajdonképpen a hosszú polgárháborút is ők vívták, majdhogynem egymás között, de mindenképpen egymás ellen.

Más kérdés, hogy a helyi katolikus egyház sokak számára kellemetlen, ugyanis épp a polgárháború alatt elkövetett bűnökkel való szembenézést szorgalmazza minden fórumon.

Azért a Srí Lanka-i muzulmán közösségnek is van egy különös csoportja, ami NTJ néven ismert – ők arról ismertek, hogy buddhista szobrokat szoktak rombolni, és állítólag tíz nappal ezelőtt öngyilkos merényletekkel fenyegetőztek fontosabb buddhista templomok és India külképviselete ellen.

Túl egyszerű volna ez a megoldás: és értelmetlen is.

Ha és amennyiben helyi muzulmán radikálisok követték volna el az akciókat, akkor nem katolikus templomokat és turistákat támadtak volna meg, hanem buddhista szentélyeket. Maga Maithripala Sirisena elnök – aki ezekben a percekben épp beszédet tart a nemzetnek – sem gondolja egyértelműen így. Véleménye szerint:

„Nem hisszük, hogy ezeket a támadásokat határainkon belül élő személyek csoportja hajtotta végre. Egy nagy nemzetközi hálózat támogatása nélkül ezek az akciók kudarcot vallottak volna.”

Mostani beszédében azt is közölte, hogy minden halálos áldozat családja százezer rúpiát kap temetési költségekre az államtól, a sebesültek pedig kártérítésben részesülnek.

Ez derék gesztus – de még mindig nem tudjuk, ki követte el a terrortámadásokat?

Abban hajlamos vagyok egyetérteni Sirisena elnökkel, hogy nem helyi erőkkel van dolgunk. Azok ugyanis óhatatlanul engedtek volna saját ellenszenveiknek, és a buddhista szent helyeket támadták volna meg – ami nagyon nagy baj lett volna, nem csak azért, mert nagyságrendekkel több lett volna az áldozat, de azért is, mert a világ legrégebbi és talán legszebb buddhista templomai, szobrai a szigeten találhatóak. Ráadásul azonnal kitört volna újból a polgárháború.

De milyen nemzetközi terrorszervezetnek lehetett célja ez az értelmetlen vérengzés?

Ilyenkor szokták megvonni a vállukat a magyar kormányoldal „biztonságpolitikai szakértői” és halandzsáznak valamit arról, hogy mindegy az, hol, mikor, miért, csak mészárolni akarnak az effélék. Nem, nem mindegy: a terrorizmusnak komoly indokai szoktak lenni, pszichológiaiak, politikaiak, sőt, üzletiek! Ne feledjük: a mostani válságkorszakot is 2001. szeptember 11-ével kezdődőnek tekintjük, ugyanis akkor dőlt össze az ikertornyokkal együtt az a bizonyosság, hogy a fejlett Egyesült Államok területét külső terrortámadás nem érheti (néhány belső azért volt már előtte is). Nem volt egyáltalán véletlen a célpontok akkori kiválasztása: bin Laden és csapata sokkolni akarta a világot, válságot és bizalmatlanságot akartak előidézni – és valamennyire sikerült is nekik, hiszen máig mérföldkőnek számít ez a dátum. Azóta is fontos rájönni, miért épp akkor és ott zajlanak a terrortámadások, ahol és amikor – a helyszíneknek többnyire legalábbis szimbolikus jelentősége van.

Tulajdonképpen a terrorizmus nem egyéb, mint a szimbolikus politika folytatása népirtó eszközökkel, amatőrök segítségével.

És vannak nagyon komoly gazdasági vonatkozásai is: az egyiptomi gazdaság húzóágazatának, az idegenforgalomnak a bevételei hatalmasat zuhantak, először az 1997. november 17-i támadás után, melyet Hatsepszut templománál követett el az Al-Gamáa al-Iszlámijja, aztán a luxori, karnaki robbantások miatt, a forradalom sem használt a turizmusnak – és ahol gyengül a gazdaság, ott még rosszabbak, zavarosabbak lesznek a viszonyok, még veszélyesebb a helyzet... egyszóval, ki vannak találva ezek a szörnyűségek, nem a szimpla gyűlölet vezeti a gyilkosokat.

Mert kinek lesz most kedve Srí Lankára utazni a történtek után?

Korábban a polgárháború miatt nem volt biztonságos, aztán egy ideje már sokan mennek oda, nem csak a csodálatos épített kultúrörökség miatt, de azért is, mert ez a sziget – legalábbis Arthur C. Clarke szerint – a világ egyik legszebb helye.

Volt.

Hát, most egy ideig kevesen lesznek rá kíváncsiak, a gazdasági helyzet romlani fog, azzal a politikai is, az ellentétek éleződnek majd, a különböző felekezetek egymást vádolják, egymásra mutogatnak... míg ki nem tör egy újabb polgárháború, amit aztán a nagyhatalmak közösen pacifikálnak, olyan alaposan, hogy ott kő kövön nem marad, mint Szíriában.

De ugyanez várható majd Venezuelában is.

Szóval, összegezve: nem tudjuk ez idő szerint megmondani, kik a felelősök a szörnyű Srí Lanka-i terrortámadásokért. Ahhoz bizonyíték kéne.

Adhatnánk – a magyar kormány ad is! - egyszerű és emiatt hazug választ a kérdésre, könnyű volna egy helyi al-Kaida- vagy ISIS-sejt nyakába varrni a felelősséget. Még az is lehet különben, hogy tényleg ők voltak – de hogy nem helyi utasításra cselekedtek, hogy ennek a támadássorozatnak komolyabb célja, értelme volt, amit nem Srí Lankán fundáltak ki, az is biztos.

Egyszerű és hazug megoldás volna lokális vallási villongásnak nevezni a történteket.

A valódi, helyes válasz még várat magára, és ha valaha is megszületik, nagyon, de nagyon bonyolult lesz.

De inkább legyen bonyolult, mint hazug.

Szele Tamás