Kérem, bizonyos anyagi okok miatt el kellett gondolkodnom: mivel lehet ma, Magyarországon pénzt keresni? Ha az ember nem tőkepénzes, és nincs biztos háttere, tulajdonképpen csak két üzletágban érvényesülhet: az álhazafiságban és a népbutításban. Lehet még dolgozni is, csak azt nem nagyon fogják megfizetni, vagy ha megígérik, hogy megfizetik, nem fogják kifizetni.

Maximum hosszas viták után. A munka, mint jövedelemforrás meglehetősen visszaszorult: akkor marad a hülyeségipar és a hazafiságipar. Mindkettőnek sok ága van, a hülyeségiparban sajnos már telített a piac, a múltkor néztem utána: egy álhírt, ami arról szólt volna, hogy egy srác elhagyott százhúszezer forintot az iskolapadban, kár, hogy tizenkét soron belül kétféleképpen hívták, körülbelül félmillióan láttak egy nap alatt, ami ha csak tizenhét forintot számítunk egy-egy, a cikk mellett megjelenő reklámra (körülbelül ennyit ad a Google, vagy néha harmincötöt), akkor is komoly bevétel – és az álhírlapokban nem egy ilyen förmedvény jelenik meg naponta, hanem húsz-harminc.

Valóságos aranybánya, pénzverde.

Persze ez a félmilliós nézettség annak is köszönhető, hogy mára a hajdanában amatőr módon összedikicselt álhírlapok komoly szervezetbe tömörültek: a kamupártok is ezt tették amint Gulyás Márton dokumentumfilmjéből is láthattuk, nem kis megrökönyödésünkre.

Megy az álhír vándorútra, egyik site-ról a másikra, lapoldalról közösségire, csoportból csoportba, azért is kiszámolható a nézettsége, hiszen a csoportok taglétszáma és a kedvelőik száma nyilvános – márpedig azok mind megkapják. Irtózatos pénz lehet ebben, annyit mondhatok. De hát a kamupártokban is hatalmas összeg volt. Gulyás Márton 2,2 milliárd elsikkasztásával vádolja őket, én az ügyek pár részletét ismertem már korábban is, sőt, írtam is róluk, én vagy kétszáz m illióval kevesebbet számoltam. A filmnek az a múlhatatlan érdeme, hogy felderítette: Seres Máriánál és párjánál, Stekler Ottónál összeérnek a szálak, és ők adták a kamupártoknak a valódi alaptőkét: a réges-régi népszavazási kezdeményezés alkalmából összegyűlt hatszázezer aláírást és a hozzájuk tartozó adatokat. Erről például nekem fogalmam sem volt, komolyan hittem, hogy kisebb csoportokban, bandákban garázdálkodnak, azt például ki tudtam deríteni, miszerint az Összefogás Párt három párt családi szövetsége volt, de a többi kapcsolatukról nem tudtam – márpedig úgy áll a helyzet, hogy a jelek szerint mindegyik kamupárt, álpárt a Seres-Stekler művekhez tartozott.

Kérem, ezek iparosították és centralizálták a választási csalást. Hogy ez az üzletág a hülyeségiparhoz vagy a hazafiságiparhoz tartozik, nehéz volna megmondani, egyfelől a kettő között nincs éles választóvonal, másfelől maguk az engedéllyel bíró, megválasztott politikusok is úgy működnek időnként, mintha a mindenegyben szerkesztői volnának.

Eltöpreng az ember, hogy esetleg nem azok is?

Hiszen a régi, rossz hírű káinfó munkatársai a héten coming outoltak, mármint nem a szexuális életükről, az a lőtéri kutyát nem érdekli, hanem megjelentek a Mi Hazánk egyik rendezvényén, nevüket, arcukat vállalva, amire tizenhárom éve nem volt példa. Bizony, akadt közöttük volt MIÉP-es politikus, akadt Pax Hungarica-vezető is. Olyan ember, aki dolgozott is valódi sajtóban, csak egy volt a csapatban, gondolom, az írhat mindegyik helyett, de tollbamondás után. No, attól még ő sem lesz rokonszenves, mert ő volt a legantiszemitább, meg hát a szakember felelőssége hibák esetén mindig nagyobb, mint az amatőré, elvégre a szakember tudja, mit nem szabad, az amatőr csak sejti.

Igaz, a káinfó esetében a politikus is szakember, szóval sáros ott mindenki, fülig. Mondjuk most főhet a fejük, értelmetlen egy lépés volt ez a kitárulkozás, azt hihették, nekik már semmi sem árthat: hát bizony árthat.

Két dolog is.

Az egyik gondjuk az lesz, hogy ellenük ez alatt a sok év alatt temérdek vizsgálat, nyomozás indult, mindenféle valóban elkövetett jogsértések, uszítások miatt: ezek a vizsgálatok azonban kudarcot vallottak, leálltak, hiszen képtelenség volt nem csak az elkövető, de még a felelős szerkesztő vagy a laptulajdonos személyének felderítése is. Mondjuk egész Budapest tudta, hogy a felelős szerkesztő és/vagy laptulajdonos Novák Előd, csak senki sem tudta bebizonyítani. Erre még most sincs bizonyíték, körülbelül három percig, de nem tovább – ugyanis ha felélednek ezek a döglött akták, márpedig egy jó pár fel fog éledni, a párteseményen megjelent munkatársakat be fogják idézni tanúként, és leginkább csak egyet kérdeznek majd tőlük, de azt annyiszor, ahányszor kell. Azt, hogy ki a főnök, ki a felelős? Meg fogják mondani, egyikük sem római hős, egyikük sem egy Mucius Scaevola.

Ami a kormánynak jól jöhet, de sietni kell vele, ha még az uniós választásokon fel akarják használni ezt az eszközt – más kérdés, hogy ki ellen, ugyanis Novák Előd, Esze Tamás és Lantos János a bűncselekmények elkövetésének idején még a Jobbikban, a MIÉP-ben illetve a Pax Hungaricában politizáltak, azonban most a Mi Hazánk akolmelegében bújnak össze, és hát ez a párt nem épp a legvérmesebb ellenzéke a kormánynak, sőt. Szóval ha lesz Kurucinfó-per, vagy lesznek ilyen perek, akkor a kormány beáldozza az ő Előd barátját egy csapás kedvéért a Jobbikra, ha nem lesz, akkor még kell nekik valamire.

Felmerül még egy politikamentesnek tűnő szempont is: a káinfóban szép számmal jelentek meg reklámok. Ezekért pénz jár, a bevétel után meg adót kell fizetni – mármost vagy az a helyzet, hogy ezek szerint a NAV tizenhárom évig tudta a Nagy Titkot, nevezetesen hogy kik és miféle cégek állanak az uszító lap mögött, de nem osztotta meg egyéb hatóságokkal, vagy pedig ezek az emberek tizenhárom évig nem fizettek adót, ami azért még nálunk is kunsztstikli, főleg, ha azt vesszük, hogy a világ legnyilvánosabb üzletágában keresték a pénzt.

Van még egy harmadik lehetőség, miszerint a világon minden illetékes tudott mindent, csak senki nem tett semmit, „hazafiságból”, ebbe bele sem merek gondolni, ugyanis ez lehet a legvalószínűbb. No, mindegy, ez is ki fog derülni, nem úgy ismerem én azt a hivatalt, hogy lemond tizenhárom év reklámbevétel után járó adóról.

Azért a káinfót sem tudom egyből besorolni: hülyeségipar is, álhazafiságipar is, gyűlöletipar is – kategorizálja őket a Lucifer a Pokolban.

Mondjuk a kamupártokkal és az álhírekkel egy kategóriába esik, az biztos. Tulajdonképpen azokkal is operált, mert például a Pax Hungaricát komoly szervezetnek soha nem lehetett mondani a maga minimális tagságával. Az álhírek nélkül meg a káinfóból csak a szóközök maradnának.

És ahogy a kamupártok összeértek Seres Mária törékeny kis kacsójában (hiszen ő adott nekik enni, inni, aláírást, adatokat), ahogy látjuk, hogy az álhírlapok egyre komolyabb szervezettséggel terjesztik a hülyeséget, már komoly struktúrájuk van – nem lehet, hogy ez tulajdonképpen nem két üzlet, hanem egy?

Ugyanaz a maffia irányíthatja ezek szerint a választási csalásokat, a sosemvolt szenzációkat, a manipulációt, a hazugságokat.

Egy brancs ezek mind, mondanák a Tanúban.

Jó, hát azt látjuk, ők miből fognak megélni: ebből, pontosabban és végső soron belőlünk.

Hazugságból, gyűlöletből, azzal kereskednek.

Az is palimadár, aki megveszi.

Az ilyeneknek jól fog menni még egy darabig.

De mi mivel fogunk pénzt keresni?

Szele Tamás