Akkor ma megint vegyük elő ezt a mi kis miniszterelnökünket, ugyan borzalmasan unom ezt a figurát, de mivel hírekről van szó, melyek tőlem függetlenek, meg nem kis részben Európa jövőjéről, vagyis a miénkről is, muszáj lesz. Tulajdonképpen arra kéne rájönni, főként a tegnapi események fényében, mit is akar ez az ember és mi fog abból megvalósulni?

A második kérdésre egyszerű a válasz: nem sok, és ami mégis, annak senki sem fog örülni. Az első már bonyolultabb: magukat tisztán látónak vélő emberek tömege suttogja, saját következtetéseként, hogy „ki akarja léptetni az országot az Unióból”. Hát nem szereti az Uniót, nagyon nem, az bizonyos, de a kilépés egyelőre csak maximum távlati terv lehet, valami olyasmi, mint a bolygó elhagyása űrgyarmatok létesítése céljából. Az esetleges „Huxitot” kormányoldalon is olyan kényszeresen megfelelni kívánó emberek lebegtetik nyilvánosan (és ők is saját ötletükként), mint Schmidt Mária, ennek realitása nincs, főleg most. Éspedig azért, mert az egy dolog, hogy Orbán Viktort Biharkeresztestől Nemesmedvesig mindenki meg kell süvegelje, de Európai Unió nélkül Magyarországon kívül ő bizony nem igazán tényező. Ő csak az Unióban és az Uniótól valaki, ha az EU, sőt a Néppárt nem létezne, a véleménye nemzetközi fórumokon körülbelül annyit nyomna a latban, mint a Magyarországnál egyébként több, mint két és félszer nagyobb Gabon miniszterelnökének nézetei.

Sőt, tovább megyek: Orbánból két dolog csinált egyáltalán tényezőt, éspedig a mostani uniós választás és a Brexit. Bolond lenne kilépni az Unióból és visszamenni a balettba ugrálni. Arról nem is szólva, hogy mennyi pénzt veszítene ezzel: az egy dolog, hogy a kohéziós támogatások jövőre megszűnnek, de marad még egy csomó, például a földalapúak és ezer másféle, persze, ehhez köthető az ő valódi baja is Manfred Weberrel, melyre majd ki is fogunk térni. De lényegében véve az a mendemonda, hogy „Orbán kilépteti az országot az Unióból” (hogyan tenné, népszavazás nélkül megoldhatatlan?) pont annyira reális, mint a tábortűz mellett suttogott kísértethistóriák. Borzongató, rémítő, de maximum rosszakat lehet tőle álmodni. Persze a távoli jövőben ez sincs kizárva.

Orbán ugyanis nem elhagyni akarja az Uniót, hanem ellopni.

Ahogy Magyarországgal tette.

Egy roppant ötletes valakivel van dolgunk, aki rájött arra, hogy a demokratikus rendszerek gyenge pontja a demokrácia, ezt kihasználva, kellő mértékű populizmust, demagógiát bevetve minden hatalom megszerezhető kisebbségből is (ha nem figyelnek rá oda). Rájött erre már Lenin is, azért volt, hogy a „többségi” bolsevikok kisebbségben voltak, a „kisebbségi” mensevikek meg többségben – Lenin módszerei kissé eltértek Orbán technikájától, de ő is nagyban támaszkodott a Duma demokratikus jellegére.

Orbán tudja, hogy a hatalmat, vagy fogalmazzunk úgy, a dominanciát és befolyást elég egyszer megszerezni, utána már csak jó erősen kell fogni, és senkit sem szabad a közelébe engedni: nem kétlem, hogy az a terve, miszerint a mostani válságközeli állapotot használja ki, és mire a legendásan lassú uniós politika észreveszi magát, ő diktál az Európai Parlamentnek.

Ez érdekes terv, Magyarországon be is vált, csak egy komoly akadálya van, éspedig a Valóság. De mielőtt ezt kifejteném, lássuk a tegnapi híreket.

A tegnapi nap főleg reakciókat hozott Orbán szakítására Weber jelöltségével. Megszólalt például Sebastian Kurz osztrák kancellár a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádióban, aminek az ad fontosságot, hogy Orbán Viktor hétfőn Budapesten Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárral, az Osztrák Szabadságpárt elnökével folytatott megbeszélése után jelentette ki, miszerint a magyar kormány nem támogathatja a néppárti Manfred Weber európai bizottsági elnöki jelöltségét. Kurz világossá kellett tegye az álláspontját az ügyben. Hát lássuk, mit mondott?

„Orbán Viktor magyar kormányfő kijelentése Manfred Weber támogatásának megvonásáról nem változtat az általa vezetett Fidesz európai néppárti tagságáról szóló eljáráson. Az EPP úgy határozott, hogy felfüggeszti a Fidesz tagságát, és vizsgálat alá veszi a párt tevékenységét, és a vizsgálat lezárása után dönt arról, hogy a Fidesz megőrizheti-e tagságát.
Pontosan ezt az utat fogjuk járni, és ezt nem tesszük függővé Orbán Viktor minden egyes megszólalásától. Ezt az utat támogatja Manfred Webertől kezdve rajtam keresztül egészen Markus Söderig és Annegret Kramp-Karrenbauerig mindenki.”

Magyarul: ha a kutya ugat, a karaván akkor is halad. Egy érdekes momentuma volt tegnap a kizárással kapcsolatban, bár az csak minket érdekelhet, itt, Magyarországon: az MTI egy hírben benne felejtette azt a kitételt, hogy „a Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát”, és csak három óra múlva vették észre, akkor helyesbítették. Ugyanis a hivatalos magyar álláspont az, hogy a felfüggesztés a Fidesz kérésére történt, hiszen mi így szállunk le a bicikliről. Valahol most egy volt MTI-s hírszerkesztő munkát keres...

Megszólalt persze az érintett Manfred Weber is – az AFP hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy

„Az EPP politikai közgyűlése felfüggesztette a párt tagságát, így a Fidesznek nincs joga részt venni a szervezet ülésein. Azért döntöttek a felfüggesztés mellett, mert úgy gondolták, hogy Magyarország rossz irányba tart a Fidesz kormányzása alatt. az EPP olyan párt, aminek a tagjait közös értékek és az Európa jövőjére vonatkozó közös elvek tartják össze. Akik már nem hisznek az értékeinkben, azoknak ki kell lépniük a pártcsaládból. Mindenkinek el kell döntenie, hogy saját meggyőződése alapján megy, vagy marad.” (444) 

Érik a gyümölcs, érik a kizárás vagy a kilépés, ezt még majd meglátjuk.

De hát mi Orbán Viktor igazi baja Manfred Weberrel?

Mert nem amiatt a mondvacsinált ürügy miatt haragszik rá, hogy elutasítván a Fidesz szavazatait ezzel megsértette volna Magyarországot. Ez szamárság, kocsmai szintű kötekedés, a „szidtad anyámat” brüsszeli megfelelője.

Az igazi baja neki a Weber-bizottság. Manfred Weber ugyanis tett egy javaslatot, mely szerint a választások után fel kéne állítani egy kilenc tagú uniós testületet (azért jó szám a kilenc, mert páratlan és osztható hárommal, így nem jöhet ki ötven-ötven százalékos döntésképtelenség, de kialakulhat benne kétharmados abszolút többség). Állna pedig ez a testület tekintélyes jogászokból, a tagállami legfelső bíróságok és alkotmánybíróságok, valamint az Európai Unió Bírósága egykori tagjaiból. És az lenne a dolga, hogy ellenőrizze a jogállami elvek érvényesülését az Európai Unió tagállamaiban.

Pontosabban: Weber a német szövetségi alkotmánybíróság egy köztiszteletben álló egykori bírájával, Udo di Fabióval a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című konzervatív német vasárnapi lapban közösen közzétett írásában fejtette ki, hogy a testületet azzal a feladattal kellene megbízni, hogy kétévente az EU valamennyi tagországáról készítsen a jogállamiság érvényesülését vizsgáló elemzést.

A testület sárga lapot mutatna fel – a fociból kölcsönzött módszerrel – ha a jogállamiság sérülésének alapos gyanúját állapítja meg. Az Európai Bizottság ebben az esetben jogállamisági eljárást indítana az adott tagországgal szemben.

Ellenben a jogállamiság komoly, súlyos sérülése esetén piros lapot mutatna fel! Ebben az esetben az ügy az Európai Unió Bírósága elé kerülne, az EB pedig szankciókat javasolna az EP-nek és a tagállami állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanácsnak arra az esetre, ha az Európai Unió Bírósága elmarasztalja az adott tagországot. Ezeket a büntetőintézkedéseket csak az EP vagy a tanács többségi, adott esetben minősített többségi döntésével lehetne megakadályozni. Ilyen döntés hiányában a szankciók a bíróság ítéletének kihirdetése után automatikusan életbe lépnének.

Manfred Weber és Udo di Fabio az elképzelést összekötötte az EU-s támogatások kifizetésével. A hitelminősítő intézetek országjelentéseivel párhuzamot vonva azt írták, hogy a független jogi elemzői tanács nyilvános jelentései a jogállamisági hitelképesség megállapítására szolgálnának, és ez a hitelképesség lenne a feltétele az EU-s támogatások maradéktalan kiutalásának. Mint írták, az úgynevezett strukturális támogatási alapokból járó támogatások egy részét vagy egészét vissza lehetne tartani, ha az adott tagállam közigazgatásában korrupció mutatkozik, vagy ha nem tudnak szabadon dolgozni a médiumok.

Na, kérem, itt a baj. Itt már pénzről, illetve annak megvonásáról van szó, ezért haragszik igazából a magyar kormányfő Manfred Weberre, ezért gáncsolja, ahol bírja.

Van még egy aspektusa a helyzetnek: Orbán számára az, hogy uniós politikai faktor legyen: presztízskérdés. Az uniós támogatások meg a hatalmának alapját adják, tehát mindenképpen ragaszkodik ehhez a két dologhoz. A mostani helyzetben azonban – ha, mint a jelek mutatják, kilép a Fidesz a Néppártból és csatlakozik Salvini zenekarához, egyelőre másodhegedűsi poszton – Orbán az uniós jobboldalon minden lesz, csak nem faktor.

Még Salvini sem lesz faktor.

Akkor számítana a szavuk és lehetnének a mérleg nyelve az új Európai Parlamentben, ha a birtek is megtartják a szavazást és valahogyan sikerül sok konzervatív képviselőt küldjenek az EP-be. A szavazást a tegnapi hírek alapján megtartják, azonban egyfelől a tory párt fennállása óta nem volt ennyire népszerűtlen, mint most, másfelől David Lidington, a miniszterelnöki kabinetiroda vezetője a szavazási részvétel bejelentésekor megjegyezte azt is: ideális esetben a most megválasztott brit EP-képviselők sosem tudják átvenni a helyüket.

Agyő, uniós főszerep, agyő, Nemzetek Európája, agyő, kis szőke gárdahadnagyom...

Akkor mi marad Orbánnak, azon kívül, hogy rághatja dühében a küszöböt?

Azért lesz neki szerepe, épp ő határozta meg. Azt mondta Bernard-Henri Lévy francia filozófusnak, aki méltóztatott fogadni:

„Én vagyok a legkeresztényebb, tehát a legeurópaibb az európaiak között. Európa DNS-e vagyok, annak az őrzője.”

Hát Istenkém, nem lehet egyszerre miniszterelnök is, mikrobiológus is.

Nem tudja, hogy hogyan hívjuk azt az organizmust, ami csak fehérjeburokból és DNS-információból, vagyis genomból (valamint egyes fajok esetén egy külső lipidburokból is) áll?

Vírusnak.

Európa vírusát látjuk, nem Európa DNS-ét.

Szele Tamás