Forgókínpad

Forgókínpad

Lakájsivalkodás

2019. május 16. - Szele Tamás

Ezt kivételesen tessék végigolvasni. És, ha lehet, meg is érteni. Ígérem, érthető lesz: de kicsit bonyolultabb, mint a Mosó Masa Mosodája. Úgyhogy kéretik egy picit odafigyelni. A kormánysajtó nagy bánatáról, hatalmas gyászáról lesz szó ugyanis, az ő elkeseredett háborújukról a Facebookkal és a tényekkel, szóval izgalmas a történet, de érteni kell, nincs mese.

orkok.jpg

Tehát vegyük első sorban az alaphírt. Tegnap, a kora délutáni órákban a Mediaworks drámai hangú közleményt hozott nyilvánosságra, ezt idézném is szó szerint egyik lapjukból, a Nemzeti Sportból. (http://www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/a-mediaworks-hungary-zrt-kozlemenye-a-facebookrol-2700543?fbclid=IwAR3q4YtIfgOwMYJn45k2uSMEaP6mQ4o366xRJOFhqxvBKmW888_4z4Y-zIE)

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Facebook.com letiltotta a Mediaworks Hungary Zrt. által kiadott lapok és hírportálok hirdetési fiókjait. Kiadónk hivatalos érdeklődésére, amelyben a tiltás okára kérdeztünk rá, nem érkezett konkrét válasz. Az elmúlt hetekben a Facebook terveiről érkezett hírek alapján azonban nyilvánvaló, hogy az amerikai cég döntésének politikai, ideológiai okai vannak.

Ennek következtében most a közösségi oldalon olyan hírekre és tartalmakra sem tudjuk felhívni olvasóink figyelmét, amelyeknek nincs semmiféle politikai vonatkozásuk. A Facebook döntésének áldozatul esett többek között a Nemzeti Sport, a mindmegette.hu receptoldal, a likebalaton.hu. programmagazin és számos megyei és városi kiadványunk is.

Több milliós olvasótáborunk azon tagjait, akik az elmúlt években a közösségi oldalon is követni kezdték híreinket, arra biztatjuk, hogy a jövőben ne a Facebookon, hanem kizárólag az eredeti internetes címeken keressék tartalmainkat.” (Nemzeti Sport)

De megjelent ez a KESMA minden lapjában. Ellenzéki oldalon némi káröröm és rengeteg félreértés volt tapasztalható, ugyanis, amint látom, senki sem érti, miről van szó és a digitálisan képzetlenek – ők rendszerint büszkék is arra, hogy ilyenek – azt vizionálják, hogy „A Facebook letiltotta a kormánymédiát!”

Ezzel a marhasággal épp a kormánymédiának teszik a tőlük telhető legnagyobb szívességet. Az ugyanis pont ezt híreszteli, magyarul: hazudik, mint a vízfolyás. Illetve, nyíltan nem állítják, hogy le volnának tiltva, de ők az áldozatok a saját felfogásuk szerint, sőt, a Facebook „megvonta az emberektől a híreket”. Mert lássuk csak, mit mond Szánthó Miklós, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) elnöke (a Magyra Nemzetben és az összes többi lapjában)? (https://magyarnemzet.hu/belfold/politikai-szereplove-lep-elo-a-cenzurazo-facebook-6928829/)

Tehát igazából a Facebook által is alapelvvé tett politikai korrektség a legnagyobb „fake news”, mert politikai alapon foszt meg embereket a valóságról történő tájékozódástól – fejtette ki az elnök. Hozzátette: a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány – a Mediaworks tulajdonosaként is – minden eszközzel fel fog lépni a Facebook véleménydiktatúrája ellen, amely a „semlegesség értékességére” hivatkozva kriminalizál politikai álláspontokat.” (Magyar Nemzet)

Miféle valóságról beszél, uram, arról, amiben Schmidt Mária tegnap visszaállította az NDK-t vagy arról, amiben Kövér László nem találja problémának a klímaváltozást? (Azóta találja, ellenben a homoszexuálisokat nem tekinti egyenlő jogú embertársainak). Arról, amiben Németország területén nincs wifi és internet, mert olyan elmaradottak? Amiben Bécs életveszélyes és Nyugat-Európa lángokban áll évek óta, nem is értem, hogy nem égett még porig?

És a kormánysajtóban egymást érik a szalagcímek:

Politikai szereplővé lép elő a cenzúrázó Facebook

ORBÁN VIKTOR MEGÖLÉSÉRE BUZDÍTHATNAK, DE A NEMZETI SPORT NEM HIRDETHET” (Magyar Nemzet)

Minden eszközzel fellépünk a Facebook véleménydiktatúrája ellen” (Origo)

A Facebook szereti a gyűlöletkeltést, de utálja a szólásszabadságot” (szintén Origo)

Hogy a kormánysajtó kedvenc kifejezését használjam, sivalkodnak a médiumok, mint a fürdős könnyűvérűek. Remélem, volt repülősó a közelben, mikor a Szakács Árpád megtudta a szörnyű hírt, mert féltem az ő kifinomult, érzékeny idegrendszerét, de ha elalélt, az a szenzibilis Bayer meg a gyengéd Apáti bizonnyal gondoskodtak róla. Hatalmas válaszcsapás készülődik a kormányoldalon minden lap ellen, akit nem ért büntetés és még jelen van az online térben: gyülekeznek már Mordor seregei, az uruk-hai orkoktól a barlangi trollokig.

Na, kérem, akkor vázoltuk, mi a helyzet a hivatalos verzió szerint.

Akkor most megmagyarázom, mi is történt valójában.

Most jön az odafigyelős rész!

Egyrészt: semmiféle médiumot nem tiltott le a Facebook. Próbáljuk ki, itt a Nemzeti Sport Facebook-oldala (https://www.facebook.com/nsonline/?epa=SEARCH_BOX), nyílik, mint a kiskapu, olyan szépen, olajozottan. Senki sem „fosztotta meg embereket a valóságról történő tájékozódástól”, még akkor sem, ha a kormánysajtó valósága az eredetivel köszönő viszonyban sincs. Akkor miért sír a szájuk?

Azért, mert – itt jön a másrészt – megvonták átmenetileg, az uniós választások lezárulásáig, tehát nem örökre a kiemelési, hirdetési jogukat.

Arról van szó, hogy ha én írok valamit, mondjuk ezt a kis dramolettet, és leközli egy online lap, valamint kiteszi a Facebook-oldalára is, a közléskor az oldal kezelője eldöntheti, hogy ajánlja-e ezer-ötezer forint közötti összeg lepengetése ellenében a szélesebb körű közönségnek. Ha a lapnak van erre pénze, akkor ajánlja, így feljebb kerül a hírfolyamban, több emberhez jut el – ez egyszerűen reklám. A sajtó hirdeti így saját magát. És meg lehet határozni, milyen legyen a célközönség, ha meg akarjuk.

Na, ennek a jogát korlátozták, vagyis vonták meg május végéig a Mediaworks lapjaitól. Meg kell mondanom így, sok év online újságírás után, próbálkoztunk már mi is ezekkel a kiemelésekkel, valóban növeli az olvasottságot, nem is kicsit, azonban megette a fene az egészet hirdetés nélkül, akkor fontos ez a mutató, ha vannak hirdetők is. Azért viszont nem érdemes pénzeket költenünk, mert szeretünk szép, nagy számokat nézegetni.

Akkor a Mediaworksnek miért fontos? Félnek, hogy a hirdetőik átszoknak a konkurenciához? Ettől én nem tartanék az ő helyükben, de itt, az olvasottságnál van a kutya elásva. A Facebookos hír terjedését a megosztásokon ugyanis kívül a legjobban maga a hír reklámja és annak paraméterezése befolyásolja.

Ha én megírok valamit egy újságba, mondjuk azt, hogy sajtból van a Hold, akkor azt minden olvasó látja, Neil Armstrongtól kezdve, aki személyesen tapasztalta, hogy nem így van, az ötéves Pistikéig, aki viszont esetleg elhiszi. Tehát nem válogat a közlés, mindenkit megtalál, ha butaságot írok, mindenki nevetni fog rajtam és a naivabbak sem hiszik majd el. Azonban ha úgy paraméterezem egy fizetett Facebook-hirdetésben a cikk célközönségét, hogy csak a négy és hat év közötti, olvasni már tudó, de egyébként nem túl értelmes gyermekekhez jusson el (ez mondjuk így lehetetlen volna, ez csak egy példa), akkor a megcélzott olvasók száz százaléka fogja elhinni, amit kap, és nem találkozik kritikus közönséggel, amelyik például egy kommentben megcáfolná az állításokat. Ezért különösen alkalmas a Facebook és minden más közösségi oldal az álhírek és a propaganda terjesztésére.

Márpedig ezerféleképpen lehet paraméterezni. Mondjuk úgy is, hogy egy helyi érdekű hírt csak az adott település lakói kapjanak meg, így ha teszem azt, Kutyabürgözdön manipulálja valaki hazugságokkal az önkormányzati választásokat, azt Budapesten maximum véletlenül tudja meg a sajtó: vagy akkor, ha egy bürgözdi elküldi nekik a manipuláló anyagot. De normális körülmények között nem kerül be a nem helyi lakosok hírfolyamába.

A 2018-as magyar kampányban is fontos szerepet játszottak a kormánysajtó által futtatott „migránsvideók”. A TV2 Tények rajongói oldalának nincs 100 ezer követője, de egyszer csak elkezdett videókat posztolni, pár hét alatt 122-t egészen április 8-ig, amelyek közül 86-nak a címében is szerepelt a migráns szó. A korábban ilyen filmeket nem közlő TV2 13 milliós nézettséget hozott össze a kampány legfontosabb heteiben, majd április 8-at követően elnémult, több videót nem közölt.” (HVG) (https://hvg.hu/itthon/20190506_Facebook_iroda_valasztasi_kampany_europai_parlament_EP_Fidesz_MSZP_Jobbik_Dublin_Irorszag)

Hát ez bizony szintén kampány-manipuláció volt, csakhogy átcsúszott a politikai reklámok szűrőjén: ugyanis ha ezeket szépen, becsületesen a kormánypárt adta volna fel, politikai hirdetésként, akkor korlátozták volna a forgalmukat a közösségi oldalon, vagy akkora pénzt kértek volna a tizenhárom milliós nézettségért, amennyi nem érte volna meg a Fidesznek.

Viszont kereskedelmi cégként, tévétársaságként hirdettek, azt meg szabad volt. Hát ez hiányzik a kormánymédiának, emiatt szenvednek látványosan: a célzott, személyre szabott propaganda terjesztésének lehetősége. Azt se feledjük, hogy a propagandista sikerét tulajdonképpen egzakt módon nem lehet megmérni, az egyetlen mérőszám, amit képesek felmutatni (sőt, utóbbi időben hamisítani is) az olvasottság, látogatottság, arra kapják a prémiumot.

Hát most nem kapják, ugyanis a közösségi oldal - okulva a Brexit-kampány és az amerikai elnökválasztás utáni botrányokból - megunta, hogy az ő hátán kapaszkodik be minden demagóg populista a hatalomba, és a politikai propagandát kampányidőszakokban nem teszi hirdethetővé. Aki szereti, akit érdekel, megnézheti a lapok Facebook-oldalán is, a normál honlapon is – de a célzott hirdetéseknek kampányidőszakban ácsi.

Tehát, ismétlem: nem tiltottak le egyetlen sajtóterméket sem a közösségi oldalról. Csak annak a lehetőségét vonták meg egyesektől átmenetileg, hogy személyre szóló, paraméterezett hirdetés formájában fejtsék ki a propagandát.

Visítozzatok, lakájok, annál röhejesebbek, annál szánalmasabbak vagytok – tőletek vettem a kifejezést, amit használni fogok.

Sivalkodjatok!


Szele Tamás

süti beállítások módosítása