Forgókínpad

Forgókínpad

Hírtelenül

2019. május 20. - Szele Tamás

Kérem, nincs hír. Nem történt tegnap óta semmi, az is csak csendben, Európa liheg a Strache-botrány kirobbanása után, kifújja magát, Strache egyelőre még gyűrűzik tova, Gudenus kilépett a Szabadságpártból is, olyan forró lett a lába alatt a talaj, az osztrák választásokat szeptember elején tartják, nem most, a világ többi része pedig Iránra figyel, mert Trump most őket fenyegeti.

kickl.jpg

És a Google elvette az Androidot a Huaweitől, szintén Trump miatt. Hát ebből éppen ki lehetne hozni három és fél flekket, telefonja majdnem mindenkinek van, akinek meg nincs, az valószínűleg amúgy se olvasná, mert nem volna neki min. Csak az a baj, hogy ha komolyan írná meg az ember, nem értenék és reklamálnának, ha meg egyszerűen, akkor a profik kiabálnának, hogy mi ez a sok amatőr marhaság. Na mindegy, ahogy a csodarabbi mondta: „Úgy nem lehet, fiam, hogy mindenki szeressen”.

Teherán helyében pedig azonnal kijelölném a Forradalmi Gárda egy csoportját, hogy lássanak bősz twitterezésnek egy ayatollah irányítása alatt, az eddigi tapasztalatok alapján ha Irán valamelyik vezetője némi előkészítés után elkezd levelezgetni Trumppal, pár hónapon belül a legjobb barátok lesznek és az a minimum, hogy felfüggesztik az összes szankciót. Észak-Koreának bejött.

Magyar belpolitika? Na, ne tessék röhögtetni. A kormánymédia még mindig kéjeseket sóhajtozik Orbán washingtoni vizitje után, amiről kezdik kideríteni, hogy korszakosabb út volt, mint a Kolumbuszé, hát felőlem fedezze fel Amerikát, mit bánom én, csak Amerika ne fedezze fel Orbán Viktort, mert abból nekünk is, nekik is sok bajuk lenne. Ezen kívül az Origo sikeresen rátalált a Strache-ügy egyetlen, számukra is értelmezhető magyarázatára. Azt mondja a szalagcím:

Kitálal az osztrák belügyminiszter: a bevándorláspártiak buktatták meg a koalíciót”

Naná. Meg a pomogácsok. Tovább nem gondolom, mert lassan nincs olyan csoport, ami ne lenne a magyar kormány célkeresztjében. (Tényleg... akkor a Semjén célkeresztény?) Hanem mit mond az az osztrák belügyminiszter?

Nem annyira kitálal, mint amennyire kitalál.

Kezdjük azon, hogy az egész Origo-szenzáció (ez lassan műfaji kategória lesz) egy Facebook-bejegyzésről szól. Mármost megítélés kérdése, hogy az ilyesmit ki minek tekinti: a profi újságíró nem gondolja, hogy ezek a megszólalások a munkássága részei volnának, az ember hivatalos véleménye a lapokban jelenik meg, vagy kötetben, tévében, rádióban, de mindenképpen valami orgánumban, nem egy közösségi oldalon. Ezek inkább magánügyek.

Az értelmesebb politikusok is így vannak vele, de még a kevésbé értelmesek is: akad politikacsináló, akinek három-négy szeparált profilja van, hogy az ismerősei el tudják választani a magánvéleményét a közvéleményétől és remélhetőleg a politikai bulvársajtó se fedezze fel a képet, amin kutyasétáltatás közben takarít az eb után. De ha nagyon muszáj, használni kell forrásként az ilyen bejegyzéseket is, főleg, ha a megszólaló politikus – mint esetünkben Herbert Kickl – nem túl tehetséges, ámde megverte az a nagyon jó Isten küldetéstudattal, így a magánvéleménye egyben hivatalos állásfoglalás is.

Na, ez sem különb a magyar Facebook-felhasználók jelentős részénél, akik hittel állítják, miszerint a közösségi oldal egy szerkesztőség, ők munkatársak és szerkesztők, valamint fontos a véleményük, hiszen elmondhatják, tehát kéretik 1. tiszteletben tartani, 2. azonnal egyet is érteni, más válasz nem elfogadható. Ja, és minden vélemény egyenlő súlyú. Hiszen elhangozhat. Azért a súlya sem egyenlő minden véleménynek, ugyanis előbb fogom elfogadni egy atomfizikus nézeteit mondjuk Paks 2-ről, mint egy nyugalmazott útkaparóét, aki az ismereteit politikai brosúrákból szerezte, de hogy a latban nem nyom minden nagy hangon előadott nézet ugyanannyit, csak, mert nyilvánosságra került, az is biztos. Nem, kérem, egy ingyenes regisztrációtól még nem tetszettek bel- és világpolitikai tényezővé válni, a Facebook meg nem sajtótermék, ugyanis nem szerkesztik. Mellesleg, mikor meg szerkesztenek rajta, kitör a parasztlázadás, hogy „cenzúráznak”. Tessék saját közösségi oldalt csinálni, ha akkora géniuszok, mi meg térjünk vissza a hasonló szellemi kalibert képviselő Kickl mesterhez.

Azt mondja a szerény osztrák belügyminiszter, hogy ez az egész botrány azért tört ki, hogy őt megfosszák a pozíciójától. Összeesküdött a világ, hatalmas erők mozdultak a mélyben, hegyek vajúdtak, sőt, a gyáva nyúl is megszülte Núbia párducát. Esetleg a bevándorláspárti erők megrengették a galaxist is, sarkaiból kifordították, ami már csak azért is mutatja, hogy mindenre képesek, mert a galaxisnak nincsenek is sarkai, mivel kerek és spirális. Azt írja (https://www.origo.hu/nagyvilag/20190519-kitalal-az-osztrak-belugyminiszter-a-bevandorlaspartiak-buktattak-meg-a-koaliciot.html):

Az ÖVP (Osztrák Néppárt) szombaton egyoldalúan felmondta a kormányzati együttműködést. Ezért várhatóan szeptemberben új választásokra kerül sor. A kancellár szavai szerint ez Ausztriáról szól. Az elmúlt órák és napok eredményei azonban megmutatják, hogy ez nem így van. Ez mindössze Kurz szövetségi kancellár és az ÖVP hatalmáról szól. És nyilvánvalóan egy kormány felrobbantásának áráról is, amely sok éve a legnagyobb elismerést vívta ki a munkájával.”

Ja, és a Maelström örvényét is az ÖVP kavarja.

Heinz-Christian Strache és Johann Gudenus privát beszélgetései, melyeket Ibizán illegálisan vettek fel, katasztrofálisak és felelőtlenek. Ilyen beszélgetéseket folytatni és így viselkedni kétségtelenül nagy hiba. A kép katasztrofális. De ez a két érintett képe, nem a párté. Mindketten vállalták a felelősséget, és minden hivataluktól visszavonultak, melyeket a köztársaságban és az FPÖ-ben (Osztrák Szabadságpárt) gyakoroltak.”

Ebben biztos, uram? Nem maguknak akarták megvenni a Kronen Zeitungot, hanem a pártnak. Vagy nem volt felhatalmazásuk? Strache mintha a párt elnöke lett volna, azt megengedem, hogy nem tartozik senkire, miket sugdos a kedvese fülébe, de azt nem nevezhetjük magánügynek, ha a párt propagandája érdekében tesz meglehetősen aljas, korrupt de nagyon is átgondolt lépéseket. Azt tetszik mondani, részegek voltak, a nő meg szép, marhaságokat beszéltek? Az másnapra elmúlik – akkor Gudenus miért maradt kapcsolatban ezzel a körrel, miért váltott velük sűrűn üzeneteket és az FPÖ miért volt hajlandó – szándékának komolyságát bizonyítva – az orosz áloligarchák kérésére még egy hivatalos sajtóközleményt is kiadni, amiben az oroszok által megjelölt célszemélyt, Hans Peter Haselsteinert, a Strabag egyik tulajdonosát támadták? Gudenus egész végig részeg volt? És Strache is? Meg az egész párt úgyszintén, magát is beleértve, belügyminiszter uram? Irigylem a májukat, én már nem bírnám ilyen kitartóan.

De csak most jön a szépje.

Az ÖVP azonban az igazi céljáért küzdött: ki akarták kényszeríteni, hogy mondjak le a belügyminiszteri tisztségről. Azaz tovább akartak kormányozni az FPÖ-s belügyminisztérium, a szigorú és következetes menekült- és biztonságpolitika nélkül, amelyet a lakosság széles körben támogat, és ami a kormány magas népszerűségének legfőbb garanciája.

Az ÖVP követelése szerint, amit szombaton tettek, egy másik tisztségbe kellett volna távoznom, a belügyminisztériumot pedig átadni az ÖVP-nek. Emiatt a nyomásgyakorlás miatt jelent meg Kurz a média előtt 14 óra helyett csak 19.45-kor. Az FPÖ nem adta meg magát, a lóvásárt elutasítottuk.

A kék belügyminisztérium régóta szálka az ÖVP szemében, elsősorban a világos és következetes menekült- és bevándorláspolitika miatt Ausztriában és európai szinten.”

Na, akkor most tessék elképzelni. Összeomlik a kormánykoalíció mondjuk nálunk Magyarországon, ugyanis Semjénről kiderül, miszerint el akarta adni teszem azt Nógrád megyét és a méltán népszerű Origót orosz vadásztársainak, egy tételben, bár az üzlet visszament. (Mondhattam volna azt is, hogy Kósa keveredik korrupciós botrányba, mert elhiszi egy szélhámosnőnek, miszerint az dúsgazdag örökös – de nem mondom, ilyen már volt és nem omlott össze egy kutyaól sem). Ezek után Semjén lemond összes pártbéli és kormányban viselt tisztségéről szégyenében – na, ne tessenek ennyire röhögni! - a KDNP kilép a kormánykoalícióból, belső válság is kialakul benne, ámde Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter a helyén marad, párttámogatás nélkül, mert csak. (Mondjuk ő még ért is az atomerőművekhez, de párttámogatás nélkül mind érthetne).

És Kickl folytatja:

Kurz a belügyminisztérium ÖVP-s átvételével nem csak a menekült- és migránspolitika tartalmát akarta befolyásolni, hanem jóvátenni a pártpolitikai-stratégiai hibáját is, hogy a koalíciós tárgyalások során kiadta a kezéből az ÖVP-s hatalmi központnak számító belügyminisztériumot. A régi ÖVP sosem bocsátotta meg neki, hogy elvesztette a néppárti hatalmi hálózatot.

Most olyan témák kerültek volna sorra a belügynél, amelyek mélyen belevágta volna a régi néppárti-szociáldemokrata rendszerekbe, ilyen lett volna például az ORF régi finanszírozási rendszerének átalakítása.”

Igen, maguk tényleg át akarták alakítani az ORF finanszírozási rendszerét, ugyanis szó volt arról, hogy egy tévécsatornát is megvesznek az oroszok a Szabadságpártnak – vagy nem erre a finanszírozásra méltóztatik gondolni Excellenciádnak?

Világos, mint a nap: Herbert Kicklnek annyi arányérzéke sincs, mint egy elemista gyereknek. Az egész Strache-botrány azért volt, hogy ő ne lehessen belügyminiszter, ennek érdekében mozdult meg a fél világ. Mely egyébként is őkörülötte forog, minden egyéb állítás bevándorláspárti hazugság. Még szerencse, hogy Ausztriában kiváló ideg- és elmeosztályok találhatóak, ajánlanám ezek látogatását a némiképp egocentrikusnak tűnő herr Kickl figyelmébe, az orvostudomány ma már csodákra képes.

Viszont az, hogy ez a szamárság vezéranyag lehetett az Origón és előkelő helyen jelent meg a Magyar Nemzetben is – igaz, a helyzet elemzésén belül – azt jelzi, hogy a magyar kormány az összeesküvés-verziót fogja magáévá tenni a Strache-ügy kapcsán. Főleg, hogy így szembehelyezkedhetnek az Osztrák Néppárttal, és ronthatnak amúgy sem rózsás helyzetükön az Európai Néppártban.

Az egész világ röhög és szörnyülködik rajta, egyedül nálunk lesz szegény, korrupt, sőt hazaáruló Strache ártatlan áldozata a bevándorláspárti, sorosista összeesküvőknek.

Hívjuk meg ide, itt szeretik.

Igazán kaphatna egy kis házacskát Budán.

Rögtön Gruevszkié mellett, jó szomszédok volnának. Átjárnának egymáshoz csájázni, elbeszélgetnének amúgy oroszosan...

Na, tetszik látni, ilyen az, amikor nincs hír. Mert ez a szamárság nem hír. Ez egy felfújt hólyag, egy felelőtlen ember vádaskodása, nem több.

De ha nem hír, akkor mi?

Ez, kérem, tünet.

Elég súlyos tünet.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása