Hogy rövid legyek, rezesbanda kerestetik, ugyanott felvétel afrikai elefántoknak a magyar polgári szolgálatok kötelékébe, Gruevszki volt miniszterelnök személyes biztosítása céljából, a jobb konspiráció és a feltűnés további, minél hatékonyabb elkerülése végett. Válaszokat „Stirlitz” jeligére várunk a sóhivatalba.
(Fotó: HVG)
Kérem, azt hiszem, a magyar gumitalpúak legnagyobb buktáját figyelte meg 444, ráadásul tulajdonképpen akaratán kívül, sőt, nem tartom kizártnak, hogy nagyobb halat fogtak, mint amekkorát akartak. De hát ők sem bolondok, bizonyára azért nem verték félre a harangokat, mert nem akarják az összes kártyát kijátszani egyszerre. Nekem, mint kibicnek viszont lehetnek sejtéseim, majd el is mondom őket – nem sokan fognak örülni az illetékes körökben, egy dolog vigasztalhatja őket: én tévedhetek, nekem szabad és nem is állítom, hogy feltétlenül igazságom van.
Tévedni nekik nem lett volna szabad, ám mégis megtették.
Akkor lássuk az aktát.
„A magyar külügyminisztérium helyettes államtitkárával találkozott a 444 melletti lakásban Nikola Gruevszki”
Hát, hogy is van ez? Úgy, hogy:
„Joó Istvánnal, a külügyminisztérium export növeléséért felelős helyettes államtitkárával találkozott pénteken Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök a 444 melletti lakásban. A földhivatali adatok szerint a lakás két kínai állampolgár tulajdonában van, egyiküket letelepedési kötvényvásárlóként jelölték meg, egy tavaly a 444-nek és a Dirket36-nak elküldött, feladó nélküli levélben.
A 444 szerkesztősége évek óta a Margit körúton, egy bérházban működik. Pénteken délelőtt a gangon beszélgető kollégáink azt vették észre, hogy Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök megy be a közvetlenül mellettünk lévő lakásba. Körülbelül egy órát volt bent, amikor pedig kijött, feltettünk neki néhány kérdést.” (444)
Hát, urak ez hiba volt. Ez az ország kicsi ugyan, mégis tele van olyan hellyel, ahol a kutya fel nem ismerte volna sem Gruevszki, sem Joó urat, teszem azt, ha beülnek a Kazinczy utcában egy kerthelyiségbe, a kicsi kutya sem ugat utánuk, de épp úgy nem keltettek volna feltűnést egy Árpád-híd melletti lángosozóban vagy felőlem akár a New York kávéházban sem: de nem, nekik K-lakásban kellett találkozni. Mondjuk ez szuperbiztonságos megoldás lehetett volna, ha a közvetlen szomszéd nem épp egy szerkesztőség, ráadásul egy elég nagy és mozgékony lapé, amelynek a munkatársai naponta kezelik a közéleti személyiségek, politikusok képeit, tehát az a legkevesebb, hogy ha valamelyiküket élőben meglátják: felismerik. Mondjuk ebben az esetben Gruevszkit ismerték fel, a helyettes államtitkár után kellett talán három percet is guglizni, de hát nem is akkora kalandor ő, mint a tárgyalópartnere. De lássuk, mi történt?
„Gruevszki két férfi társaságában volt. Az egyik, akinél a lakás kulcsai is voltak, lekísérte az autóhoz, de nem ült be, hanem visszament a lakásba, majd onnan később egy kameratáskával a kezében távozott. (…)
Volt viszont a lakásban egy harmadik férfi is, őt akkor láttuk egy pillanatra, amikor Gruevszki először próbált kijönni, de amikor meglátott bennünket, visszaszaladt. Akkor látszott, hogy az ajtót kinyitó férfin és a volt macedón miniszterelnökön kívül még egy ember áll bent az előszobában. Pár perccel később, Gruevszki és kísérője újra kijött, de a harmadik férfi a lakásban maradt. Miután volt macedón miniszterelnök lesétált az utcára, beszállt a rá várakozó autóba, és elhajtott, mi visszasétáltunk a lépcsőházba a szerkesztőség felé, és akkor találtuk szembe magunkat ezzel harmadik férfival, aki vélhetően úgy akarta volna elhagyni az épületet, hogy nem találkozik velünk.
Próbáltunk kérdéseket feltenni neki magyarul és angolul is, de semmire sem válaszolt, sem a lépcsőházban, sem az utcán, ahol még néhány percig mentünk utána.” (444)
Ez a harmadik férfi volt Joó helyettes államtitkár, mint kiderült. Vérbeli újságíró ilyenkor felkap mindent, ami rögzítésre alkalmas, rajzszegtől a telefonig és a kameráig, és megpróbál kihúzni pár szót a jelenlévőkből. Ez mondjuk nem sikerült, de a kollégáknak nem kell mondanom, hogy a kormánypárti politikusok és a kormánytisztviselők külön tanulhatják annak módját, hogy szótlanul haladjanak, akármennyire is kérdezgetik őket, csak mennek, mint egy gólem.
No, ha nincs interjú, legfeljebb nincs, a 444 azért megkérdezte a külügyminisztériumot, hivatalos formában, hogy mi oka volt a pénteki találkozónak, milyen gyakran tárgyalnak Gruevszkivel, miért, milyen jogon és mire használja a magyar kormány azt a körúti lakást, és hogyan kerültek kapcsolatba a minimum is kétes kínai lakástulajdonossal?
Kellemetlen kérdések, annyi szent, de a külügy tehet róla: hogy a jó Égbe voltak képesek egy K-lakást (bár nem biztos, hogy ez a kifejezés esetünkben helyes, a K-lakásokat a valamikori BM III. Főcsoportfőnökség használta, és főleg belügyi célokra) egy szerkesztőség tőszomszédságába telepíteni, hát nem nézték meg, mi működik ott?
Esküszöm, aki ezt engedélyezte, képes lett volna egy lőszerraktárat is kihelyezni egy működő vulkán kráterébe.
Érdekes módon a külügyminisztérium válaszolt. Az igaz, hogy nem sokat ér a válasza, de válaszolt.
„Semmi különös nincs abban, hogy a Külügyminisztérium kapcsolatban van egy hazánkban tartózkodó személlyel, aki sokáig saját hazája miniszterelnöke volt.”
Hát ebben nem is volna különös, csak akkor miért nem a Bem téren találkoznak egy kávézóban, miért egy magánlakásban randiznak, van valami édes, intim kis titkuk? Illatos levélkék jönnek-mennek, rózsaszín papíron, csipkefinom bókokkal Gruevszki és a külügy között? Ez lenne az egyetlen civil magyarázata a dolognak, de fájdalom, valószínűleg nem emiatt járt Cecil a közeli Török utcában, bocsánat, Joó a Margit körúton.
Hogy miért, azt nem tudjuk, de lehet azon a környéken valami nagyon fontos. Ugyanis – még mindig a 444-ből idézek – május 23-án maga Orbán Viktor is feltűnt a környéken, minden különösebb indok nélkül, pedig ő aztán igazán nem szokott csak úgy, hirtelen felindulásból a Körúton sétafikálni. Akkor a szerkesztőséggel szemben parkolt le a kisbusza, az ablakból vették észre, és rohantak is megszólaltatni, a Strache-ügyről kérdezték (akkor az volt az aktuális szenzáció). És Orbán is gólemként vonult, némán, konkrétan a kocsijától a kocsijáig – nem kizárt, hogy a 444 valami konspirált találkozót hiúsított meg azzal, hogy a magyar miniszterelnököt megpillantván interjút próbált kérni tőle.
Felvetődik a kérdés, hogy mi a csoda van a Margit körút elejének térségében? Nyilván egy vagy több konspirált lakás, amelyeket gondosan lehallgatásmentesítettek, őriznek, ellenőriznek és takarítanak is: valószínűleg ott próbálja folytatni a magyar kormány azokat a külügyi tárgyalásait, amelyek nem túl szalonképesek a nemzetközi porondon.
Ez úgyszólván világos – de ki lehetett az az elvetélt Stirlitz, az a tehetségtelen Richard Sorge, az az alkalmatlan Allen Dulles, aki nem nézett utána, milyen vállalkozások működnek akár csak a szomszédos lakásokban? Talán nem kéne a titkos tárgyalásokat egy szerkesztőség közvetlen fizikai közelségében folytatni.
Többször panaszoltam már, hogy ezek a mai magyar (és lehet, nem csak magyar) gumitalpúak egyáltalán nem értenek a lehallgatáshoz, az elődeik negyven évvel ezelőtt is magasabb szakmai színvonalon hallgatták le a telefonbeszélgetéseimet. Fenyegettem őket már azzal is, hogy át fogok szokni a konkurenciához, ha nem tanulják meg a mesterségüket, mert azért ez valamikor mégis egy szakma volt.
Most kiderült, hogy az operatív munkához sem értenek. Ekkora konspirációs szarvashibát 1944 óta nem követtek el, akkor történt ugyanis, hogy a kiugrási kísérlet vezérkara az Abbázia kávéházban szervezkedett, és ha a főportás egyenruhás embert látott bemenni, azonnal szólt neki: „Az összeesküvő urak a különteremben gyülekeznek!”
Végül is mi derült ki tegnap és tegnapelőtt?
Semmi lényeges azon kívül, hogy a szolgálataink elégtelen alá teljesítettek. Arról, hogy a tárgyalásokon mi hangzott el, fogalmunk sincs és nem is lesz. Csak a körülményeket ismerjük.
Négy különböző nemzetiség képviselője érintett ebben a lakásügyben – írná Rejtő – egy kínai tulajdonos, egy macedón exminiszterelnök, egy magyar helyettes államtitkár és egy orosz hússaláta.
Ha meg nem hússaláta, akkor bank.
Vagy mikrofon.
De orosz.
Szele Tamás
