Sok mindent nem értek én, ellentétben mondjuk Orbán Viktorral, aki a jelek szerint születése óta érti a világ minden titkát, már elsős korában is ő tanította olvasni a tanító nénit, aztán beléje járt több tanintézet, egészen Oxfordig, egyszóval ő gyárilag mindent tud, de például elmagyarázhatná már egyszer, hogy mi a baja Soros Györggyel, ugyanis érthetetlen ez az ő konfliktusuk.

A Soros-fóbia Magyarországon éppúgy létező jelenség, mint a Soros-kultusz, mindkettő erős túlzása az utolsó atomjáig átpolitizált magyar társadalomnak, amely egy törött bilifülért is képes lenne ütközetet vívni, és persze a kormánymédia propaganda-úthengerének. Ami igenis képes hatást gyakorolni a kormánnyal szemben állókra is, csak éppen nem direkte, hanem a dafke-effektus útján.

Mi is az a dafke-effektus? Vegyünk egy hírt, mondjuk: Orbán Viktor vasárnap sertéspörköltet ebédelt galuskával, ellenben Soros György marhasteaket sült burgonyával. Mindketten vendéglőbe mentek. Mármost ez az a két tény, ami a magyar közönségen kívül a világon senkit sem érdekel. Ettek, mert esznek minden nap, ahogy isznak, alszanak és mindeközben lélegeznek is, nem ez a fontos. Mármint a világ épelméjű részein.

Magyarországon ellenben a minielnöki ebéd szerkli keretében zajlik, külön nyilatkozik előtte a vendég, a szakács és a pörkölt, aki már készül a nagy pillanatra, kicsiny zónapörkölt kora óta erre vár, elmondása szerint mindig is érezte, hogy nagy feladatot kell majd egyszer végrehajtania a nemzet érdekében, a galuskák halkan tapsolnak neki, és az asztalon is habra fakad a pohár sör. Negyvenkét fotós készíti a spontán pillanatképeket a kormányfői táplálkozás ritka, intim pillanatáról, melyet egész véletlenül sikerült elkapni, a vendéglőben alig bírnak mozogni a reflektoroktól, kameráktól, valaki belevakuzik az újházi tyúkhúslevesbe is, ami teljesen véletlenül került oda, két biztonsági kivezeti a tyúkhúslevest és negyvennyolc órára őrizetbe veszik, megperdülnek a dobok, a miniszterelnök férfiasan marokra fogja a villát, és lecsúszik az első falat. A kamerák premier plánban mutatják a gégéjét, a dolgozó állkapcsokat, időnként bevágnak egy keményen dolgozó kisembert, ahogy rokonszenvvel nézi a táplálkozást, kicsordul szeméből egy könnycsepp és jó étvágyat kíván, a háttérben palotást táncol egy animáción a hármashalom a kettőskereszttel és huszárok díszelegnek Simonyi óbesterrel az élükön. A műsorvezető – az M1-en vagyunk – elcsukló hangon jegyzi meg, hogy reméli, jólesett előtte az a valódi házi kisüsti, amit a Nagy Férfiú leküldött, majd ebből az alkalomból ő is alaposan meghúzza a laposüveget. Egy ország láthatja a pillanatot, amint Orbán Viktor magához veszi a pörköltet.

A dolgok logikájából – ha a tiszta ráció vezet minket – az következne, hogy azt ugyanennyien láthassák, amikor távozik tőle a pörkölt, de erről nem születik tudósítás, ellenben másnap az összes kormánymédium a sertéspörkölt felette egészséges voltáról értekezik, a galuska-nokedli kibékíthetetlen ellentétpárjáról, a „csipetke” megnevezés megalkuvó szellemiségéről, majd az asztalra csap Kásler és kijelenti: a galuska ősi magyar étek, már nomadizáló eleink is fogyasztották Turán pusztáin, ott szedték a nokedlifáról, melynek ágaiból reflexíjat faragtak.

Időközben az Origo egy szigorúan titkos fényképfelvétel birtokába jut egy teljesen nyilvános online adattárból (hat dollárba kerül), melyen az látható, hogy míg a magyar kormány feje táplálkozott, Soros György steakkel tömte a fejét és sült krumplit habzsolt melléje. Gúnyos, de szignó nélküli vezércikkben támadják a marhahúst, mint olyant általában, és megjegyzik, hogy nem véletlen a köretválasztás sem, hiszen az ősmagyarok nem ismerték a krumplit. A 888 szabadszájúan megjegyzi, hogy akár krumpli, akár burgonya, akár pityóka, megvagyunk nélküle, nem kell az a magyar embernek, különben is, mi a marhát sem esszük meg, hanem szántunk vele, ezt a „Szeretnék szántani, hat ökröt hajtani...” kezdetű népdallal bizonyítja is.

Az Alföldön lelkes hazafiak megpróbálnak felgyújtani néhány krumpliföldet. Nem sikerül. Mint kiderül, a krumpliföld oly mértékben nem gyúlékony, hogy az már majdnem tűzálló.

Az Origo újabb vezércikkben támadja a Google-t, mivel nem akarják kifizetni a hat dollárt a fotóért, a Magyar Nemzet csatlakozik hozzájuk. Este vitaműsor a Hír TV-ben, „Krumpli, Google, Soros és akiknek nem kell” címmel, Bayer Zsolt vezetésével. A vita résztvevői azon vitáznak, ki utálja közülük jobban a címben felsoroltakat.

Mármost ezek után a táplálkozás politikai gesztussá válik: a budapesti vendéglők teraszán időnként kitör a késelés a pörköltfogyasztók és a csak azért is steaket rendelők között, a kormánypártiak teleszórják a közösségi oldalakat a saját sertéspörköltjeik fotóival, valaki feltalálja a nemzetiszínű galuskát is mellé, az ellenzékiek óriási steakekkel fotózkodnak, egy színésznő közli: „Korábban vegán voltam, de vasárnaptól kedvencem a steak!” egy pályatársa közben pörköltversenyre hívja ki, és még a csapból is pörköltszaft jön.

Lelkes ellenzékiek krumplit vetnek a Hősök terének kövezetébe. Nem vetődik. Akkor vetnek bukfencet. Az sikerül. De nem terem.

Mármost jó étel a pörkölt is, a steak is, csak azért kéne fogyasszuk őket, mert éhesek vagyunk, és nem politikai szempontok miatt – ráadásul pörkölt és steak helyett írhattam volna szó szerint a világon bármit, ha egyszer valamit Orbán Viktor megszeret és arról hírt ad a médiája, azt a pártolói imádni, az ellenzékiek meg utálni fogják, és fordítva, ha egyszer valamit szidni kezd, azt a vele szemben állók kritika nélkül fogják imádni.

Márpedig Sorost elég régóta szidja és elég alaposan: annyira támadja, hogy ezek után az üzletember csakis vagy a Patás Ördög lehet, vagy a Jótündér, középutat a magyar el nem bír képzelni. Ebből lesz a kissé indokolatlan Soros-fóbia és Soros-kultusz: a szerencsétlen érintett viselt dolgainak, elveinek vagy cselekedeteinek a világon semmi közük hozzá. Szeretjük, mert utálja.

Azért néha nem ártana el is olvasni, miket ír Soros György.

Tovább megyek: még Orbán Viktornak sem ártana elolvasni, ugyanis ha maradt benne az ép elmének akár csak egy szikrája is, alaposan zavarba jön a legutóbbi blogbejegyzésétől, mely a Project Syndicate-en jelent meg. 

Ugyanis az egész szövegben összesen csak két bekezdés van, amivel nem értene egyet!

De lássuk, mit mond Soros.

„A csendes többség kiállt az európai értékek mellett” - mondja a cím.

Hát hiszen Orbán is valami hasonlót mondott itthoni győzelme után, csak nem volt benne a „csendes” szó.

„A választás eredménye jobb lett, mint amire előzetesen számítani lehetett: az Európa-pártiak csendes többsége szót emelt, és azt üzente: meg akarja őrizni a kontinens hagyományos értékeit, mindazt ami miatt az unió megszületett. Ugyanez a többség egyúttal jelezte azt is, hogy fontos változtatásokra van szükség az intézményrendszeren belül.” (444)

Mondjuk ez ellen sem tiltakozna a magyar miniszterelnök. Sőt, pont ő szokta hangsúlyozni a változások szükségességét.

„Az embereket a klímaváltozás aggasztja a leginkább, ezt mutatja a Zöldek áttörése is, viszont az Európa-ellenes pártok nem tudtak akkorát növekedni, mint szerették volna, és a fő oka az, hogy az európaiak nem hiszik el nekik, hogy hatalmukkal élve konstruktív politikát folytatnának.”

Tulajdonképpen... a kormánymédia pont ugyanezt szajkózza, ha ellenkező előjellel is! Mármint, hogy az euroszkeptikus pártok azért nem tudtak megerősödni, mert a zöldek elhalászták a szavazóikat. Ugyanis a választók jobban bíztak a zöldek elveiben, mint a populistákban. Szóval, ezen sem tudnának összeveszni, legfeljebb tökéletesen ellentétes módon látják a dolgokat – de ugyanazt látják.

„A csúcsjelölti rendszer újragondolásra szorul, ami elvileg az unió vezetőinek közvetlen megválasztását kéne szolgálja, ehelyett olyan politikusok hatalmi játszmáinak eszközévé vált, akik mögött - a tagállami vezetőkkel ellentétben - nincs valódi, kézzelfogható politikai meghatalmazás. Így fordulhat elő, hogy az Európai Néppárt listáját vezető Manfred Weber, mindenféle nemzeti szintű politikai tapasztalat nélkül, bármilyen alkut kész megkötni azért, hogy megőrizze a frakció többségét a parlamentben - akár azt is, hogy kiegyezik Orbán Viktorral.”

Érdekes. Orbán is Webert illető kritikus véleményéről ismert, Orbán is változtatni akarna a csúcsjelölti rendszeren, Orbán is a nemzeti szintű politikai hátteret hiányolja Weberben...

Itt jön az a két bekezdés, amivel a magyar kormányfő még véletlenül sem érthetne egyet, hiszen azt írja róla Soros, miszerint

„...nyíltan gúnyt űz a hagyományos európai normákból, és maffiaállamot épített ki Magyarországon. Miközben a néppárti frakció fele meg akart válni Orbántól, Weber meggyőzte a többséget arról, hogy néhány engedményért cserébe tűrjék meg maguk közt a magyar miniszterelnök pártját.”

Bár, azt valószínűleg nem is tagadná, hogy szemben áll a hagyományos európai normákkal, és azt sem, hogy igazából szeretne megmaradni a Néppártban. Tulajdonképpen csak a „maffiaállam” kifejezésen sértődne meg szerintem.

Soros a végén még megjegyzi, hogy nem örülne, ha - amennyiben Weber megbukik - a német jegybankot vezető Jens Weidmann lenne az Európai Központi Bank elnöke, amivel valódi Piszkos Fredként egyenesen a bankelnöki székbe repíti herr Weidmannt, és – eddig tart a jegyzet.

Tetszik látni? Nincs is olyan mély, ősi ellentét a magyar miniszterelnök és Soros György nézetei között, nem Ormuzd és Ahrimán birkózik egymással.

Persze az sem igaz, hogy egyetértenének bármiben is, a politikai horizont két ellentétes pontjáról nézik ők a dolgokat, csakhogy – ugyanazt nézik, ugyanarról beszélnek, ugyanazt is látják, innen a hasonlóság a két vélemény között.

De Sorost pusztán a véleménye vagy az állításai alapján nem gyűlölhetné Orbán Viktor – hiszen nem is mond vele annyira ellentétes dolgokat. Sorost azért gyűlöli, azért folyik most is a propagandahadjárat ellene, azért írja egy obskurus blogra hivatkozva a Magyar Nemzet, hogy az ellenzéki oldalon „mindent Soros irányít”, aki „elengedte az MSZP-t és annak története véget ér” - mert Orbán Viktor ellenség nélkül nem működik. Ellenség nélkül halott, mint a cápa szárazon, mint a farkas a víz alatt. Az ellenségeskedés az eleme.

És ha már kell legyen ellenség (mindig volt, tetszenek még emlékezni a sosemvolt Bajnai-gárdára például, amit azóta levettek a műsorról, mert Bajnai is lelépett a magyar politikai színpadról?), hát akkor legyen messzi, legendás, gazdag, vitatott és – ismerős.

Nem Sorost utálják vagy imádják Magyarországon, Sorost nem is ismerik.

Orbánt utálják és imádják.

De ugyanezt a sorosozást lazán meg lehetne csinálni a hétfejű sárkánnyal is.

Hát mégis, mit tetszik gondolni, hogyan lett a sárkányoknak olyan rossz a sajtójuk annak idején?

Szele Tamás