Lassan ideje Budapesten is felállítani az Elveszett Vonatok Minisztériumát, mint a városi legenda szerint (sajnos, Boncz Géza találta ki, nem igaz) a volt Szovjetunióban. Jó, nálunk nem a vonat veszett el, hanem a mozdonyvezető és a jegyvizsgáló, érdekes módon az utóbbi a nagyobb baj, majd meglátjuk, miért – de a vonat, igaz, ami igaz, megvolt, sőt, az utasok is.

(Fotó: IHO.hu)

Mikor először megláttam a hírt a Facebookon, még egy utas világba kiáltott panaszaként, azt mondtam magamban: azt el tudom hinni, hogy egy szerelvény késik. Azt is, hogy el sem indul. De azt, hogy nyílt pályán megálljon és veszteglés közben elhagyja a mozdonyvezető, már nem. Viszont maga a panasz nagyon életszerűen hangzott. Idézzük, név nélkül.

„Otthagyta az utasokat a MÁV a senki földjén. Azaz minket, a Monorra tartó 2786-os személyvonat utasait, ma, június 14-én este fél hétkor. Hihetetlen, de igaz.
Írom részletesebben is: péntek, késő délután, hazafelé munkából jövet, 17.50-kor érek ki a Nyugatiba. Látom, hogy a 17.38-as monori személyvonat még bent áll, a kijelző azt írja, 10 perc késéssel indul.
Felszállok rá, nincs tömve, de azért sokan vagyunk. A vonat nem akar indulni, és az utasok meglehetősen bosszúsan veszik tudomásul, hogy a 18.03-as ceglédi zónázó egyszer csak elindul a szomszédos vágányról. Mindegy, várunk tovább, és valamikor 18.20 körül csak elindul a vonatunk.
Mindenki megkönnyebbül, de az örömünk nem tart sokáig. Kb. egy kilométerrel távolabb a vonat egyszer csak megáll…állunk… várunk… lassan párolódunk a 35 fokban. Azután, vagy 15 perc várakozás után eszünkbe jut, keressük már meg a kalauzt és kérdezzük meg, mi a probléma. Valaki végigmegy a szerelvényen, de rossz hírrel jön vissza: nincs kalauz a vonaton.
Kezd szürreálissá válni a hangulat. Felhívjuk a MÁV információt, ahol azt a tájékoztatást kapjuk, hogy nem lehetünk a 2786-os vonaton, mert azt kiállították a forgalomból, de kérdezzük meg a mozdonyvezetőt, vissza tud-e minket vinni a pályaudvarra. Na jó, nézzük meg! A tömeg leszáll és morgolódva elindul a mozdony felé. Ott jön az újabb meglepetés: nincs a fülkében senki, a mozdonyvezető elment. Elment? El. A szerelvényünk szellemvonattá vált.
A helyzet rossz, hiszen a vágányokat magas, átmászhatatlan kerítés szegezi, nincs hát más választás, a rengeteg sín között kell visszabotorkálni a Nyugati Pályaudvarra. Nem túl biztonságos….jobban mondva életveszélyes.
Azért, valamiféle rendíthetetlen kötelességtudatból még egyszer felhívjuk az ügyfélszolgálatot. Ott ígéretet kapunk arra, hogy kiküldenek egy biztonsági őrt, ő majd visszakísér minket az állomásra. „Szeretnénk panaszt tenni” – mondjuk. „Lehet, de csak írásban” – jön a válasz. Persze megmaradunk a szóbeli panasznál, őszintén bízom benne, hogy precízen rögzítettek minden mondatot és káromkodást. De legyen, tegyünk panaszt írásban is. No nem nekik, úgysem érdekli őket. Marad a Facebook…”

Ez volt pénteken. A panasz stílusából és a helyesírási hibák hiányából arra következtethetünk, hogy a szerzője művelt ember, aki tudja, mit beszél - nem is vonom kétségbe, pillanatig sem az igazát. Mások sem tették, laptársainknál egyre-másra jelentkeztek a többi kárvallottak, olyan is akadt, akinek állítólag azt mondták, hogy nem lehet a szerelvényen, ugyanis ilyen szerelvény nincs, kiállították forgalomból (különben: itt a megoldás).

Hát, ez azért elég különös helyzet. Az ember ösztönösen bosszúért, de minimum vizsgálatért kiáltana, és tény, hogy az utasokat valódi sérelem érte, csakhogy ma a MÁV is kiadott egy nyilatkozatot az ügyben, méghozzá az MTI-nek, és az valamivel világosabbá teszi, mi is történhetett. Lássuk!

„Belső vizsgálatot indít és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt feljelentést tesz a MÁV-Start a pénteken kimaradt és több utassal tárolóvágányra húzott monori vonat ügyében az eset mielőbbi tisztázására, és kártérítést nyújt az érintetteknek - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.

A közleményben felidézték: péntek délután a menetrend szerint 17.38-kor Monorra induló, S50-es jelzésű járat mozdonyvezetője röviddel az indulási idő előtt a Nyugati pályaudvaron jelentette, hogy a mozdony műszaki hibája miatt a vonat nem fog tudni közlekedni. A vasúttársaság üzemirányítása úgy döntött, hogy a nagyobb késések elkerülése érdekében ezt a monori járatot lemondja.
Hozzátették, hogy ezek után az utasokat leszállították, a Nyugati pályaudvar utastájékoztató kijelzőire kiírták, hogy a vonat nem indul. A hangosbemondón többször felhívták az utasok figyelmét arra, hogy szálljanak át a 17. vágányon álló szerelvényre, az lesz a következő induló járat Monor felé.
Mint írták, az utasok leszállása után a szerelvényt az állomás tolatómozdonyával kihúzták egy távolabbi tárolóvágányra. Később a MÁVDIREKT-et felhívta egy a személykocsiban maradt utas, aki elmondta, hogy többen is a vonaton vannak. A pályaudvar ügyeletese a helyszínre küldte a biztonsági őrség munkatársait, hogy kísérjék vissza az utasokat a peronokhoz a mintegy 200 méterre lévő tárolóvágánytól.

A vasúttársaság belső vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy az indulásra váró vonaton megfelelően tájékoztatták-e az utasokat a járat lemondásáról és a kivontatás megkezdésekor meggyőződtek-e a személykocsik kiürítéséről.
A MÁV-START emellett kártérítést nyújt azoknak az utasoknak, akik péntek délután a Nyugati pályaudvarról nem tudtak elutazni a 2786-os számú monori személyvonattal.

A visszatérítési és kártérítési igényeket a vasúttársaság ügyfélszolgálata kezeli és bírálja el, amelyhez az utazásra jogosító menetjegyet, bérletet bemutatva fordulhatnak az utasok. A kérelmeket e-mailben az eszrevetel@mav-start.hu címre kell eljuttatni, személyesen a Keleti pályaudvaron (a 9. vágány mellett) lehet intézni, de az utasok benyújthatják kártérítési igényüket a vasúttársaság jegypénztárainál is.”

Na mármost, ha ehhez azt veszem, amit tegnap mondott nekem egy vasúti szakértő (mérnök) ismerősöm, aki szerint a mozdonyvezető hiányát – ugyanis ez létező probléma, annyira, hogy idén február nyolcadikán például 244 mozdonyvezető hiányzott a zavartalan működéshez szükséges 2900-ból, a kiesést túlórákkal igyekszenek pótolni, amit vagy vállal a vezér, vagy nem – szintén „a mozdony műszaki hibájának” szokás nevezni a Magyar Államvasutaknál, akkor már kezd látszani, mi történhetett. Az, hogy mi történt, majd kiderül a vizsgálat folyamán.

Egyelőre ismereteink alapján annyi biztos, hogy a járat nem tudott elindulni ezért vagy amazért. A MÁV elvileg – és hát itt van a kutya elásva – tájékoztatta a közönséget, hogy tessenek átülni a másik szerelvénybe, csakhogy, ha az ember már ül egy kocsiban, alig hallja a hangosbeszélőt, azt is torzan, nem fog leugrálni a kocsiból, megnézegetni a kijelzőt, hiszen bármelyik pillanatban indulhatnak, egy megoldás kínálkozik ilyen esetben: a jegyvizsgáló be kell járja a szerelvényt, elejétől végéig, de még a mosdókat is, és mindenkinek szólnia kell, hogy ez a járat nem indul, tessék átszállni a másikra.

Ez nem történt meg, vagy csak részben, egy egész kocsi kimaradt ebből a tájékoztatásból, akik aztán valóban tapasztalhatták, hogy elindulnak – csak akkor már nem a saját mozdonya vitte a szerelvényt, hanem az állomási tolatómozdony, és nem Monorra, hanem a tárolóvágányra. Ahol is a tolatómozdony vezetője – akinek fogalma sem lehetett arról, hogy abban, amit vitt, emberek is vannak, neki csak annyit mondtak, hogy tolja ki a járatot oldalra, ide és ide, mert kivették a forgalomból – leszállt, és ment tovább, a dolgára. Az utasok részéről meg az az érthető, hogy nem azonnal kezdtek lázadozni, szólni, mozdonyvezetőt keresni – ők úgy tudták, hogy mennek, ha késéssel is.

Tehát, mielőtt még bosszúért kiáltunk, mert kiáltunk, kedves felebarátaim, nagyon is kiabálunk, amint azt a közösségi oldalon látom, mindenkinek van egy-két rossz szava az eset minden szereplőjére, gondolkodjunk el.

Van itt egyáltalán felelős?

A járat mozdonyvezetője nem az, ő időben jelezte, hogy műszaki hiba állt elő (és ez a műszaki hiba lehet az is, hogy lejárt a munkaideje, mondjuk nem biztos, hogy bárki is szeretne hullafáradt, álmos mozdonyvezetőt annak a járatnak a vezérállásába, amin ő utazik).

A tolatómozdony vezetője? Neki senki sem szólt, hogy emberek vannak a szerelvényen, hiszen senki nem is tudta. Ő csak elvégezte a rábízott munkát.

Az utasok? No hiszen, az lenne a legnagyobb ostobaság és aljasság, ha még őket tenné bárki is felelőssé, hogy a kánikulában, káoszban nem ellenőrizték percenként a kijelzőket, amelyeket a kocsiból amúgy sem láthattak. A hangosbeszélőt meg nehezen érteni, egyezzünk meg. Ők aztán főleg nem hibások abban, hogy kár érte őket.

A jegyvizsgáló? Nos, ott lehet találni némi felelősséget, ha megnézzük. Azt kéne tudni – és nem tudjuk – hogy a többi kocsit bejárta-e az illető, és ha igen, azt, amelyik kimaradt, miért hagyta ki. Ha meg nem járta be a szerelvényt, hát miért nem tette? Esetleg nem kapott rá utasítást? Miért nem? Szóval, a felelősséget valahol itt kéne keresni.

De annak, ami zajlik, miszerint zsinórban hülyézik és kívánják börtönbe az ügy szereplőit kedves polgártársaink, semmi értelme, itt egy felelős úgysem lesz, itt az értesítési rendszer hibája, a MÁV anyagi helyzete, a rosszul kiadott vagy ki sem adott utasítások egyszerre okozták a történteket.

Aztán azt se feledjük, mekkora létszámhiánnyal küszködik a vállalat. Szintén februári adat, hogy azonnal fel kéne vegyenek 400 jegyvizsgálót, 150 forgalmistát és 250 váltókezelőt a forgalom teljes biztonsága érdekében: simán elképzelhető, hogy egy finoman fogalmazva alkalmatlan és kezdő jegyvizsgáló nem tudta, mi lenne a dolga – és mivel nem tudta, nem is látta el a feladatát. De mondom, az is lehet, hogy ártatlan és csak elfelejtettek szólni neki. Esetleg a betanítása nem volt a legjobb. Ez mind elképzelhető.

Minden lehet, kérem, ahogy régebben, mikor az Indóház külső munkatársa voltam pár évig, néhányszor leírtam:

„vasútnál és vasúttal semmi sem lehetetlen”.

Csak bűnbakot ne keressünk ebben az ügyben.

Azzal kezdtem, hogy nálunk meg kéne alapítani a legendás Elveszett Vonatok Minisztériumát?

Akkor most pontosítanék. Inkább az Elveszett Mozdonyvezetőkét kéne.

Vagy legalább annyit meg lehetne állapítani, kik a felelősök azért, hogy nincs mozdonyvezető és nincs vasutas úgy általában sem.

Mert kiabálással, bűnbak-kereséssel még soha komoly problémát nem oldottak meg.

Szele Tamás