A magyar sajtóban már több, mint ötven éve kulcsszó a „deviza”, a hatvanas években a devizahiányt emlegették, a hetvenesekben szintén, a nyolcvanasokban a valutakeretet, most meg ha leírom, mindenkinek a devizahitel jut az eszébe. Kényes, hektikus kérdés ez, sokan érintettek benne, sokan is akarták meglovagolni politikai szempontból: most épp változik valami, de teljes megoldás még mindig nem várható.
Lényegében véve annyiról volt szó, hogy a kétezres években, mikor a magyar gazdaság viszonylag nyugodt volt, a világgazdaság meg kifejezetten prosperálni látszott, sokan gondolták úgy, hogy egy nyugati modell szerint rendezik be az életüket. Bankhitelből teremtenek otthont, amit majd a bérükből törlesztenek. Ezzel nincs is a világon semmi baj, az Egyesült Államok körülbelül a második világháború vége óta így működött, az ember megvette családalapításkor az elővárosi házat és a két kocsit a hitelből, aztán fizette húsz évig, mire törlesztett, körülbelül szét is rohadt az egész, de addig biztosította a család számára a tisztes alsó középosztálybeli életszínvonalat. Nálunk miért nem működött ez a rendszer?
Több okból. Először is, alacsonyak a béreink, már akkor is azok voltak, amikor a hitelfelvételi láz megkezdődött. A korábbi forinthitelstruktúrák egészen egyszerűen drágák voltak, épp ezért – valamint más okokból is! - az első Orbán-kormány engedélyezte a „2001. évi XCIII. törvény a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról” című jogszabályban a devizaalapú hitelfelvételt. Szerepe volt ennek a meghozatalában azért a külpolitikai helyzetnek, a jogharmonizációnak az EU-val, OECD-vel, sok mindennek – de lényegében véve megjelenhettek a magyar pénzügyi szolgáltatások között, a devizaalapú, olcsóbbnak tűnő hitelek. De azért már akkor is figyelmeztettek egyes hangok ezek kockázatára: az Origóban 2004. szeptember 15-én jelent meg a PSZÁF figyelmeztetése az ügyben, ezt megismételték 2006-ban is.
Csak az óvatos hangokra kevesen figyeltek. A világ viszonylag stabilnak, állandónak tűnt, semmi jele nem volt a közelgő válságnak, ha valaki alaposan kiszámolta, mennyit keres, mennyit tud belőle törleszteni, vállalhatónak tűnt a teher, főleg, ha a felvett hitelt ingatlanba fektette. Meg aztán, akkoriban pár éven belül az euró bevezetésére készült az ország, ami nagyon sokat csökkentett volna az árfolyamkockázaton. Nagyon nem mindegy, minek mennyire ingadozik az árfolyama és mihez képest. Ha ehhez még azt is vesszük, hogy Magyarországon a kilencvenes évek végétől 2006-ig folyamatos gazdasági növekedés – és lakosságifogyasztás-növekedés – volt, elmondható, hogy nyugodtan hihette bárki, ez most már így marad, tehát érdemes a forinthitelhez képest alacsonyabb kamatú, bár árfolyammozgáshoz kötött devizahitelt felvenni.
Nem volt érdemes, mint kiderült. 2006-ban kirobbant az amerikai jelzáloghitel-válság, ami 2008-ra világméretű gazdasági válságot okozott – az ingatlanárak 20-30 százalékot zuhantak, a devizaárfolyamok pedig megkezdték útjukat a csillagos égbe. A magyar munkavállaló egyszerre kellett szembenézzen az emelkedő törlesztőrészletekkel és a csődbe jutó munkaadókkal: amikor pedig már nem tudott fizetni, a bankok kilakoltathatták, tehát akár a hajléktalanság is felrémlett előtte.
Nálunk is zajlott akkoriban az élet, tévét ostromoltak, kormányt akartak dönteni, hogy kik, az máig vitatott, de világosan tapasztalható volt az elégedetlenség. Később meg még világosabban.
Nem rabolnám most azzal az időt, hogy a devizahitelesekkel foglalkozó mindenféle kormányprogramokat leírjam, terjedelem sem volna rá, idő sem: elég az hozzá, hogy hatékony segítséget egyetlen magyar politikus sem tudott adni, részben mert nem is nagyon akart, részben pedig, mert itt nem egyszerű folyamatokról van szó, az árfolyam-emelkedés nem szimplán a hitelt nyújtó bankot gazdagítja, az árfolyam más szempontok alapján hullámzik, a banknak csak követnie kell, ha tetszik neki, ha nem.
És nem segített a „hitelesek telepe” Ócsán, nem segített egyetlen látszatintézkedés sem. Idén tavasszal megmozdult valami, amit sürgősen igyekezett Magyarország félreérteni: született ugyanis egy ítélet az Európai Unió bíróságán, ami irányadó lehet. De ez sem törli el a felvett hiteleket. Lássuk csak!
„Brüsszel/Luxembourg, 2019. március 14., csütörtök (MTI) – Az uniós joggal ellentétesek azok a magyar jogszabályok, amelyek nem teszik lehetővé, hogy visszamenőleges hatállyal megsemmisítsék az árfolyamkockázattal kapcsolatos tisztességtelen szerződési feltételt tartalmazó devizaalapú kölcsönszerződéseket – közölte döntését az Európai Unió Bírósága csütörtökön.
A luxembourgi székhelyű uniós bíróság ítéletében hangsúlyozta, a szerződésnek megsemmisíthetőnek kell lennie, amennyiben az tisztességtelen szerződési feltétel nélkül nem teljesíthető.
2014-ben Magyarország több törvényt hozott a devizaalapú kölcsönszerződések tisztességtelen szerződési feltételeinek módosítása érdekében. A törvények ugyanakkor nem vonatkoztak e szerződések árfolyamkockázathoz kapcsolódó rendelkezéseire, amelyet így továbbra is a kölcsön felvevője viselt. A törvények azt is előírják, hogy a hitelfelvevő nem nyilváníttathat visszamenőlegesen érvénytelennek olyan kölcsönszerződést, amely olyan tisztességtelen szerződési feltételt tartalmaz, mint például az árfolyamkockázat.
Ítéletében az uniós bíróság kimondta, egy tisztességtelennek minősített szerződési feltételt úgy kell tekinteni, mint amely nem is létezett, és így nem róhat kötelezettséget a fogyasztóra. Számára olyan helyzet visszaállítását kell lehetővé tenni, mint amilyenben az említett szerződéskikötés hiányában lenne.
Az árfolyamkockázatra vonatkozó szerződési feltételt illetően a bíróság rámutatott, abban az esetben, ha bizonyítják e szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, az ilyen rendelkezést tartalmazó szerződés érvényben tartása nem tűnik jogilag lehetségesnek.” (MTI)”
Azért idézem a maga teljességében a hírt, mert így, ilyen formában igaz, de mivel jogról beszélünk, fontos benne minden szó. Az ítélet szó szerint ezt mondja ki és nem többet, de már ez is nagy reményeket keltett sokakban. Holott világosan láthatjuk, hogy
csak akkor semmisíthetőek meg a hitelszerződések, igaz, akkor visszamenőlegesen is, ha az árfolyamkockázattal kapcsolatban tisztességtelen szerződési feltételt tartalmaztak.
Ennek a fogalmába az is beletartozik, ha nem figyelmezették a szerződő felet magára az árfolyamkockázatra.
Na, akkor például valóban megsemmisíthető a hitelszerződés.
Most tulajdonképpen az derült ki, hogy ha egy ilyen ügyben ütközik a magyar és az uniós joggyakorlat, melyik az erősebb.
Elvileg az uniós.
Ugyanakkor, ha a szerződés figyelmezteti az ügyfelet az árfolyamkockázat vállalásának veszélyeire, és ezt érthető módon teszi (ez az uniós jogban fontos, általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztót vesznek alapul), akkor bizony nehezen támadható. Azonban, a rossz tájékoztatás esetén a gyakorlatban a nemzeti jogszabályok dolga volna elbírálni a szerződéseket, ha erre a nemzeti jog nem képes, akkor jön az európai jog. Márpedig nálunk nem képes, ugyanis nem is foglalkozott a tárgykörrel.
Tehát, nagyon leegyszerűsítve a dolgokat: a devizahitel-szerződés csak akkor semmisíthető meg, ha
1. Nem volt benne egy szó sem az árfolyam-kockázatról
2. Volt, de olyan mértékben elbagatellizálta azt, hogy az állítások egyértelműen hamisak
3. A magyar jog nem képes visszamenőlegesen kiigazítani a dolgokat.
Innentől a magyar jogon volt a lépés sora, és tegnap meg is tették az elsőt. Jogerősen érvénytelenné nyilvánított egy devizahitel-szerződést hétfőn a Fővárosi Ítélőtábla, mert a pénzintézet nem adott megfelelő tájékoztatást az adósnak arról, hogy az árfolyamváltozás jelentősen növelheti a tartozását és a törlesztőrészletek összegét. Épp azért kulcsfontosságú ez az ítélet – jóllehet, Magyarországon nem az angolszász precedensjog érvényes, de a bírói gyakorlat szempontjából irányadó lehet – mert az adós a legnagyobb terhet jelentő árfolyamváltozás okozta költségektől vagy azok jó részétől szabadul meg.
De ne feledjük, hogy ez most egy speciális eset. Ennek a hitelnek a szerződéséből valóban kimaradt, miszerint az árfolyamváltozás a hitel futamideje alatt is bekövetkezhet. Itt könnyű volt (igaz, első fokon) az adós javára ítélni, ahol viszont nem csonka a szerződés, nem is lehet.
Időközben született egy kúriai ajánlás is, ezt a 24.hu alapján idézném, mert ez lehet irányadó a jövendő eljárásokra nézvést. (https://24.hu/fn/gazdasag/2019/06/24/devizahitel-jogeros-itelet-arfolyamvaltozas-ervenytelen-kuria/?fbclid=IwAR1AEmMPlYqhwXQDSjGZc2EItUyuNyqcLZXRI_FiTjpwXujihyYHuaV_99Q)
„A Kúria a múlt héten az elszámolás tekintetében két lehetőséget vázolt fel:
Az egyik megoldás szerint az adós teljes mértékben mentesül az árfolyamkockázat alól, aminek következménye a devizában való nyilvántartás megszűnése. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a kölcsön összegét a ténylegesen az adós rendelkezésére bocsátott forintösszegben kell meghatározni, kamatként pedig a forintra vonatkozó pénzpiaci kamat szerződéskötéskori értékének kamatfelárral növelt mértékét kell figyelembe venni.
A másik lehetséges mód, hogy a szerződést a bíróság úgy nyilvánítja érvényessé, hogy a deviza/forint átváltási árfolyamot maximálja. Az adóst ez esetben az árfolyamváltozás 20 százaléka terheli az Európai Unió irányelve alapján, 80 százalékot pedig a bank kénytelen viselni.” (24.hu)
Ez természetesen a fennmaradó tartozás összegének meghatározásánál számít: és csak akkor alkalmazható, ha az adós már pert nyert az árfolyamkockázatra való figyelmeztetés elmaradása miatt.
Dióhéjban: csak az nyerhet, akinek a szerződéséből kimaradt az árfolyamkockázatra utaló rész. Az viszont mindenképpen kedvezőbb helyzetbe kerülhet, igaz, a tartozást akkor sem engedik el, de jelentős mértékben csökkenhet.
Jobb szerettem volna kellemesebb hírrel szolgálni: de a jelek arra mutatnak, átfogó megoldás ebben a kérdésben nem várható.
Szele Tamás
