Ne tessék keresni a szótárban, ilyen szó nincs, csak van. Ez egy rövidítés, azt jelenti, hogy Bevándorlási Különadó, és úgy van, hogy nincs. Pontosabban kifejtve: mit jogi és adóügyi fogalom létezik, ha kicsit bonyolult módon is, azonban ez az egyetlen magyar adónem, amiből a tavalyi adóév folyamán egy büdös vas nem sok, annyi sem folyt be.

Pedig hát adózásban nagyok vagyunk, sőt, történelmi hagyományaink is gazdagok e téren: az lehet, hogy a XVII. századi Angliában megadóztatták a tűzhelyeket (a szabadságjogaira kényes angol nemzet kissé barátságtalanul fogadta a lakásokba érkező adóellenőröket, akik azt vizsgálták, van-e tűzhely az ingatlanban, és ha igen, használták-e, aztán abba kellett hagyni ezt a fajta bevételkeresést, ugyanis sok volt a súlyos testi sértés), Nagy Péter is megadóztatta az emberek szakállát, de bezzeg nálunk előbb Károly Róbert adóztatta meg a kapukat, aztán Mátyás király tette fel a koronát a honi adórendszerre a füstadóval. Sokba kerültek a háborúk. Mondjuk a kapuadó úgy működött, hogy annak kellett fizetnie, akinek a kapuján befért egy szekér, a füstadó már ravaszabb volt: Mátyás idejében jelent meg és kezdett elterjedni a mi földünkön a kémény. Tehát voltaképpen ez is tűzhelyadó volt: a kémények száma után kellett fizetni. Jó Luxemburgi Zsigmond királyunk viszont kihagyta a legnagyobb adózási lehetőséget, ugyanis az ő idejében jelent meg kies Kárpát-medencénkben a budi intézménye, ezt onnét tudjuk, hogy egy oklevélben szerepel bizonyos „Georgius Polczonzaro dictus”, tehát akkoriban még kuriózum volt, ha valaki „polcon” végezte a dolgát. (Érdekes: a polcra már volt magyar szó, a kis házacskára a kert végében még nem). Na, ha azt megadóztatta volna, sosem fogy ki a pénzből.

Bár Nagy Frigyes porosz király meg a szüzességet adóztatta meg, szóval ezekhez képest a BEVKA viszonylag szolid ötlet volt.

Persze, azért találták ki, hogy senki se fizesse.

Eredetileg a „Stop Soros” törvény része lett volna, 2018. augusztus 25-én lépett hatályba, az azóta eltelt 11 hónap alatt azonban egyetlen fillér sem folyt be ilyen címen a költségvetésbe: a Magyar Államkincstár havonta közzétett államháztartási mérleg-táblázatában minden egyes hónapban üres a vonatkozó sor. Különben a külföldi támogatásokat elfogadó szervezetek bevételeinek 25 százalékát szedték volna be ezen az úton, végül nem is az említett törvénybe került, bizonyos uniós aggályok miatt, hanem az adótörvénybe – no, de hát mi végre?

A dolog úgy nézett volna ki, hogy ha egy szervezet elfogad valamiféle külföldi támogatást, akkor egyrészt minden tevékenysége kapcsán ezt fel kell tüntesse, akár a kiadványain, akár a plakátjain, és a támogatás negyede az államot illeti, adó formájában. Hát, ezt is olyan ember találhatta ki, aki még sosem találkozott támogatással. Az ugyanis nem úgy működik, hogy számolatlanul jön a pénz, sőt, többnyire nagyon pontosan el kell vele számolni. Most tessék elképzelni, ha mondjuk Nyasszaföldön kitör az éhínség, és küldünk oda négy hajórakomány rizst, akkor milyen volna, ha abból hármat szétosztanának, egyet viszont lefoglalna a nyassza kormány, eladná és a bevételből mondjuk gépkocsikat venne? (Mellesleg: így szokott történni...) Nyilván mindenki azt mondaná, hogy az éhes embereknek küldtük a rizst, nem a kormánynak, tehát másodszor már nem öt hajó menne, hanem egy sem.

Körülbelül ez lett volna a célja a BEVKA-nak is, vegye el a kedvét a támogatástól a lelkes emberbarátoknak, csak hát valaki valamit nagyon rosszul tudhatott, ugyanis Magyarországon a civil szervezetek legnagyobb része egyáltalán nem kap monstruózus külföldi támogatásokat. Kicsiket, alkalmilag, esetleg – de sosem volt szó komoly összegekről, ilyen feltételek mellett pedig a kis pénzecskék is elapadtak. Azonban a nyugati könyvelési fegyelem is más: egyszer, évekkel ezelőtt egy német televíziótársaságnak dolgoztam, dokumentumfilmet forgattunk egy romániai cigánytelepen. Nagyon kedves emberekkel volt dolgunk, de hát olyan szegények voltak, mint a templom egere, nem várhattuk tőlük, hogy ingyen nyilatkozzanak, azért öt-tíz eurót illett adni nekik, ha már megszólalnak. Három napba telt, míg sikerült kidolgozni ennek a könyvelési hátterét, a végén belement a cég abba, hogy adhatunk pénzt, de – nyugta ellenében. Nem volt egyszerű rábeszélni azokat az embereket, akik magyarul vagy románul sem túl sokat olvasnak, hogy írjanak alá egy német nyelvű papírt, amit nem is értenek – gyanakvóak voltak, joggal egyébként.

Mármost tessék elképzelni, hogy abban a világban, ahol öt euró baksist és minden villamosjegyet el kell könyvelni, mit szólnak egy ilyen hasraütéses alapon kitalált különadóhoz.

Nem szólnak semmit, csak nem is küldenek semmit.

Mondjuk azért nem roskadtak össze a magyar civil szervezetek, mert eddig sem ebből éltek.

Sőt: még fizetni is megpróbáltak!

A Migration Aid Alapítvány és a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület igen tisztességesen megkérdezte, hogyan is áll a helyzet, csak épp közel egy év alatt sem derült ki: bár a különadó tavalyi bevezetése után mindketten állásfoglalást kértek a NAV-tól, hogy vonatkozik-e rájuk az új adónem, és ha igen, mi alapján vallják be és róják azt le, az ügyben indult úgynevezett támogatói eljárás a kétszer 30 napos határidő lejárta után elakadt, és tavaly november óta egyáltalán nem vette fel velük a kapcsolatot az adóhatóság.

Hát, ha nem, akkor nem.

A HVG információi szerint tavaly ősszel érkezett ugyan egy 100 ezer forintos befizetés a különadós számlára, de erről utólag kiderült, hogy téves utalás volt.

Ez az adónem el van átkozva, én mondom. Szerintem sokkal többe kerül az, hogy van, mintha egyáltalán nem lenne. Hiszen ezzel foglalkozni kell,adminisztrálni kell akkor is, ha egy vas nem folyik be, ezt legalább három-négy ember kezeli, azok fizetést kapnak...

Nem lett volna okosabb megadóztatni a boszorkányokat?

Garabonciás diákokat, hétfejű sárkányokat?

Hétszűnyi Kaponyányi Monyókot, mind a hét szűnye után?

Legalább ennyi haszna lett volna, és bírna ez az adónem egy sajátos, nemzeti jelleggel.

Hát, urak, ez most nem sikerült.

Valakinek nagyon délibábos elképzelései lehetnek a világról a kormány háza táján, annyi biztos.

Így tetszettek járni.

Javasolnám legközelebb újból a kémények megadóztatását.

Vagy a fabudikét, az a biztos.

Szele Tamás