Forgókínpad

A Sátán malmai

2019. augusztus 13. - Szele Tamás

És a Sátán malmai őrölnek. Embert őrölnek, karaktert gyilkolnak a kérlelhetetlen malomkövek, a pontosan illeszkedő fogaskerekek a propaganda pokoli gépezetében. Már az baj, hogy ezt megtehetik, de a nagyobb baj az, hogy lassan senki sem lepődik meg, ha képtelen vádakról, névtelen feljelentésekről, sajtórágalmakról hall.

iustitia2.jpg

Vagy csak először csodálkozik el. Mikor Donáth László ellen első alkalommal hangzott fel a képtelen rágalom, miszerint szexuálisan zaklathatott – így, feltételes módban! - egy közelebbről meg nem jelölt és nevezett takarítónőt, még felhorgadt kicsit a közvélemény, bár kevesen voltunk, akik nyíltan is kimondtuk: ez szemenszedett hazugság, még a független sajtó nagy része is némi biztonságos távolságot tartott az ügytől, és nem is véletlenül. Míg a kormánysajtó gondosan ügyelt arra, hogy a hazug vádak eleinte feltételes módban jelenjenek meg – így nehezebben perelhetőek, bár ez sem lehetetlen – addig a független média igyekezett tárgyilagos, hideg hangnemet megütni, nehogy ő maga is célkeresztbe kerüljön. Hát szép az óvatosság, bölcs az óvatosság, de a fene egye meg, ha a nyílt hazugsággal sem merünk szembeszállni. Én bizony vállaltam akkor is a véleményemet, vállalom most is, főleg, hogy hatalmas fegyver van a kezemben, amivel meg tudom védeni – a Logika.

A hatalomtól ugyan nem véd meg, de azt legalább mindenkinek megmutatja, hol áll az igazság.

Tegnap a szánalmas rágalomária újabb tételét mutatták be a szokott útvonalon, vagyis először közölte a Ripost – utóbbi időben KESMA-n belül övék a piszkos munka – utána az Origo (mert az még mindig a legolvasottabb a kormánylapok közül), aztán átvette tőlük az összes zsebrák, kivéve a Magyar Nemzetet, mely dolognak okát sejtem, de inkább nem mondom, mert lehet, hogy tévedek. Miről szól az új felvonás ebben az aljas színjátékban?

Arról, hogy már nem csak Donáth László lenne vétkes hölgyek zaklatásában, hanem a frissen férjhez ment lánya, Donáth Anna is.

Aki ezt a szamárságot kitalálta, annak sem nézett utána, mik Donáth Anna szexuális preferenciái.

De különben a rágalom szempontjából nem is fontos, a magyarországi politikai rendszer jelenlegi elfajulásának szintje és a lakosság többségének szellemi állapota azt is lehetővé tenné, hogy a Donáth családot tegyék felelőssé az efezusi Artemision felgyújtásáért is, tekintet nélkül arra, hogy az illető épület Kr. e. 356. július 21-én égett le, midőn kevéssé valószínű, hogy életben lettek volna az érintettek. De ha a kormánysajtó – így, testületileg, hiszen még a rágalmazó írások is szövegazonosan jelennek meg a különböző orgánumaikban, tehát egységesen kell kezelnünk őket – azt állítaná, hogy ők gyújtották fel Artemisz templomát, és nem a szerencsétlen, „ártatlanul megvádolt” Hérosztratosz, az olvasóik kilencven százaléka elhinné, öt százalék kételkedne és csak öt százaléknak jutna eszébe, hogy ókori eseményről van szó.

Viszont mind a száz százalék kiáltana „vétkest” és követelné a megkövezést. Mert ők már túljutottak a tényeken, náluk a valóság már hit kérdése, ők már azt is hinnék, hogy nem a cethal nyelte el Jónást, hanem Jónás a cethalat, ha úgy lenne megírva – no, nem a Bibliában, azt utólag átszerkeszteni már nehéz volna, de az Origóban. Vagy a Ripostban.

KESMA az ő evangéliumuk neve, azt forgatják minden nap, és boldogok, mert nem látnak, mégis hisznek – csak épp ez az eredeti tanításnak ellentéte ám. No, de térjünk a tárgyra. Mint a tények és nem a vélekedések tisztelője, bemutatnám előbb a Ripost és az Origo által előkerített rágalmazó levelet, amit „egy diáklány” írt (hát nem bírtak előkeríteni egy rendes traktoristát, esztergályost vagy bárki mást az ötvenes évek munkáslevelezői közül?) természetesen névtelenül, majd ismertetem Donáth Anna válaszát is. Aztán lássuk meg, mi kerekedik ki ebből.

Íme, a munkáslevelező terméke:

Tisztelt Szerkesztőség!

Két éve középiskolásként a szeretetházat választottam az érettségihez előírt önkéntes munka teljesítésére. Ötven órát kellett volna ott eltöltenem, de ebből talán tízet, ha letöltöttem két nap alatt. Sokat gondolkoztam leírjam-e a tapasztaltakat mert sajnos én is érintett vagyok zaklatás tekintetében. Engem nem Donáth László hanem a lány az Anna talált meg. Két éve pont a Sziget-fesztivál idején kezdtem egy hétfői napon. Már az első nap találkoztam László gyerekeivel és barátaival, akik a szeretetházban töltötték az éjszakát mivel a szigetre jártak ki. Eléggé másnaposak voltak. Egyből egy veszekedésbe csöppentem, így már aznap délben haza küldtek. Másnap reggel munkára jelentkeztem.

Egy hátsó üresen álló szobát kellett kitakarítanom, ahol Annáék töltötték az elmúlt napokat. Itt talált meg Anna aki ajánlatot tett nekem. Nem részletezem, de rám támadt! Egy idős bentlakó, aki valahogy arra tévedt mentett ki.

Ő kísért be Donáth Lászlóhoz akinek beszámoltam a történtekről. Annyi történt, hogy lányát hazaküldte, engem meg arra kért ne beszéljek a történtekről. Aláírta az ötven órát és elküldött. Én azóta is a környéken lakom ezért nem szeretném, ha nevem kitudódna. Sokan már két éve is óvva intette, hogy oda menjek dolgozni, de mivel a szomszédban volt és mindig kerestek önkénteseket kézenfekvőnek tűnt, hogy oda megyek. Régóta szóbeszéd tárgya a környéken az ott történtek. Arról is beszélnek, hogy a felesége nem mer tőle elválni, pedig kapcsolatuk régóta tönkrement. Van állítólag törvénytelen gyereke is valahol itt Békásmegyeren lakik. Az az idős ember, aki anno megmentett már a következő héten ki lett rúgva az intézményből. Külsőre az egész család nagyon idealizált. Két éve mindenhol családi képek néztek vissza a falakról. Többet inkább nem írok, örülök, hogy ennyivel megúsztam.” (Origo)

Kedves Watsonom, gyújtsunk pipára és töltsünk egy csésze teát. A hölgy tehát titkolja nevét, kilétét, egyéb adatait, mivel „fél” Donáth Lászlótól. Aki azonban hatáskörét tekintve nem tudom, mit árthatna neki, még ki sem nagyon prédikálhatná a szószékről, mert nem illik magánügyekkel foglalkozni ott. Nem is szokás. Rejtély, mitől félnek ezek a névtelen rágalmazók, miért titkolóznak, ha csak az nem lehet a dolog nyitja, hogy azért nem árulják el a nevüket – mert nincs. Megannyi Ismeretlen Katonája a NER-nek, akiket mind ugyanaz a tintakuli találhat ki és bújik a kitalált személyek bőrébe. Aztán, aki nincs, annak hiába is mondanánk, hogy bizonyítsa az állításait: az sincs, aki bizonyítson. A kormánymédia visszaél az informátorok védelmére biztosított elméleti törvényes lehetőséggel – bezzeg a Pesti Srácok riporternője egy szóra kiadta az informátorait és a jogi eljárás részévé tette őket, mint tanúkat, mikor úgy kívánta az érdeke.

Azt is mondja a Névtelen Szűz kit majdhogynem megszeplősítettek, hogy „Nem részletezem, de rám támadt!” Ha nem részletezi, akkor ez nem vád, mert a támadás mértéke, oka és célja teszi magát a cselekményt bűnössé vagy ártatlanná: ha én ma bemegyek a kínai vendéglőbe, kérek egy szecsuáni marhát, és azt mondom: „Chang mester, ez az étel rossz!” azzal még nem követtem el bűnt. Ha azt mondom viszont, hogy „Chang mester, te engem meg akarsz mérgezni” - már hamis vádat fogalmaztam meg, ha a fejéhez vágom, az garázdaság, ha pedig közben megfogdosom a kasszásnő fenekét is, az szexuális zaklatás. Viszont Chang mester értékelheti sértésnek, támadásnak azt is, ha egyszerűen annak adok hangot, hogy a mai ebéd nem sikerült jól. Tehát míg a hölgy „nem részletezi”, ez nem vád, hanem rágalom, mely alkalmas a jó hírnévhez való jog megsértésére és kimeríti a híresztelés fogalmát.

No, de a kormánysajtóval szemben mi tárgyilagosságra törekszünk, audiatur et altera pars, hallgattassék meg a másik fél is. Lássuk Donáth Anna válaszát!

Semmi nem igaz a propaganda fantáziálásából

Meglepődve tapasztaltam, hogy friss házasként, pont a nászutam előtt vádolt meg azzal a Fidesz propaganda-gépezete, hogy szerintük még tavalyelőtt, édesapám munkahelyén egy lányt zaklathattam. Korábban azt hittem, Vona Gábor és az őt vádoló transzvesztita úr történeténél vadabbat már nem tud felböffenteni a kormánypárti propaganda, de tévedtem. Egyszer szívesen meghallgatnám, mi az oka annak, hogy e szerkesztőségek tagjai sem a kórházak életveszélyes állapotát, sem a bődületes korrupciót, sem a borzasztó elvándorlást „nem veszik észre”, ellenben van idejük és ihletük kedvenc internetes pornóvideóikat és engem, a Momentum alelnökét egy cikknek hazudott konfabulációban összekombinálni.

Elolvasva a történetet kijelentem, hogy semmi nem igaz az ott leírt cselekményből. Bárki is vagy te, aki ezt írtad rólam, nézz a lányod vagy az édesanyád szemébe, és képzeld el, hogy róluk írnak ilyet. Képzeld el, hogy az állami propagandagép őket veszi célba. Ilyen rendszert építesz a hazug írásaiddal.

Az olvasóknak ezzel szemben az igazságra van szükségük:

1. A levélmű alkotója szerint az eset tavaly előtt, egy keddi Sziget-napon történt. Abban az évben egyetlen alkalommal, egy Quimby-koncerten voltam a Szigeten, de még a megelőző pénteken, és utána sem Békásmegyerre mentem, a közelében sem jártam.

2. A fikció szerzője szerint „saját szállodaként” használtuk az intézményt. Ennek semmi értelme nem lett volna, hiszen mellette áll a családi házunk, a saját szobámba is mehettem volna. A levélíró állítólag már akkor is a szomszédunkban (!) lakott, és most is ott él – ha így lenne, ezt is tudná.

3. Őszintén nem tudom, mit jelent a „nem részletezem, de rám támadt!”-vád, pláne egy olyan cikkben, ami azzal indul, hogy a névtelen cikkírónak a névtelen levélíró „részletesen leírta’”, miként történt a képzeletbeli zaklatás. Biztos van olyan szennyes fantáziavilág, ahol a „nem részletezés” valami egyértelműen, nagyon perverz dolgot jelent, de sajnos nekem mégis muszáj megkérdeznem: mi a vád? Önök szerint pontosan, fizikailag mit csináltam?

4. Soha senkit nem bocsátottak el amiatt, mert tőlem „védett” másokat. Soha senkit nem is zaklattam, sem itt, sem máshol. Továbbra is a lehető legszigorúbban védi a Momentum teljes közössége a zaklatás áldozatait, ebben nem kötünk semmilyen kompromisszumot.

Ugyanígy hiszünk azonban abban is, hogy a leírt szónak súlya van, azért vállalni kell a felelősséget. Ezért be fogom perelni a hamis történettel előálló propagandalapokat. Látni fogjuk, amint megszégyenülten állnak a bíróság előtt, válaszok nélkül, tények nélkül, valami homályos kitalációt védelmezve.

Végig fogom csinálni, és fizetni fognak a hazugságért.”

Megjegyezném, hogy ha Dontáh Anna nem lenne biztos az igazában, nem vinné törvény elé az ügyet, ami azonban elég kacifántos eljárás lesz. Először is meg kell találni az első közlőt, esetünkben a Ripostot, azonban nehéz lesz azt bizonyítani, hogy ők voltak az elsők. De mondjuk sikerül. Akkor be kell idézni a felelős szerkesztőt, és kötelezni, hogy mutassa be bizonyítékait, melyek nem lesznek, ő a sajtótörvényre és az informátor védelmére hivatkozik majd, ez elhúzódik, végül a bíróság tekintettel az előállt helyzetre, rátér annak vizsgálatára, érte-e sérelem Donáth Anna jó hírhez való jogát, megállapítják, hogy érte, és az illető lapok kapnak egy-egy pár százezer forintos büntetést, melyet helyben és mellényzsebükből kifizetnek.

Méghozzá röhögve.

A pletyka viszont nem áll meg, a megrágalmazottak hosszú ideig, ha nem életük végéig viselik majd a hamis vád bélyegét.

Kérem: ha valami nyilvánvaló hazugság, ne tessék elhinni. Ne tessék továbbadni.

Javaslom továbbá az említett sajtótermékek sokkal szigorúbb büntetését, bár ehhez törvénymódosításra lenne szükség.

Ahhoz másik kormányra.

Az is lehet, másik rendszerre.

Az meg vagy lesz, vagy nem.

Kérem, csak annyit mondanék zárszónak, amennyit Luther Márton mond:

Azonkívül gazember módjára viselkedel. Mert ne vegyük el senkinek a becsületét és hírnevét, ha előbb nem nyilvánosan vétetett el. Hamis tanúbizonyság minden, amit kellően bebizonyítani nem tudunk. Azért ami nem eléggé bizonyíthatóan nyilvánvaló, azt senki se hozza nyilvánosságra, se ki ne adja igazságnak. (…) Azért ha a locsogó szájra akadsz, amely másvalakit csepül és rágalmaz, vágd a szemébe, hogy belepiruljon, akkor sok olyan ember befogja a száját, aki egyébként más szegény embert olyan hírbe kever, amiből bajjal tud kigázolni. Mert a becsületet és jó nevet könnyű elrabolni, de nehéz visszaadni.”


Szele Tamás