Forgókínpad

Hong Kong és Peking

2019. augusztus 14. - Szele Tamás

Lassan illenék megmagyarázni, mi is történik Hong Kongban, amiről az átlagember mifelénk csak annyit tud, hogy messze van és Jackie Chan, idősebbek még emlékeznek Bruce Lee-re is. Szóval az valami kungfuváros, ahol filléres mikroelektronikát gyártanak, és angol gyarmat volt, azonban most már nem az. De mit elégedetlenkednek, tán éheznek?

hong_kong_protest_democracy.jpg

(Fotó: Time)

Nem, nem éheznek, csak a szabadság lenne fontos nekik... Szóval, a hongkongi függetlenség kényes dolog, mindig is az volt. A város ugyebár brit fennhatóság alatt vált halászfaluból metropolisszá, és ehhez kellett is a brit szellem (meg az, hogy Kína elveszítse az ópiumháborúkat). Mármost a brit gyarmati hatóságok egészen az 1980-as évekig mereven elzárkóztak mindenféle helyi demokrácia bevezetésétől, az volt, amit a Királynő által kinevezett kormányzó mondott és kész. Amikor azonban kiderült, hogy át fogják adni Kínának a várost, mikor lejár a bérleti szerződés – ne feledjük, Kína számára ez jelképes értékű lépés is volt, Hong Kong bérbe adása egyike volt az „egyenlőtlen szerződéseknek”, amelyek Kína nem is annyira politikai, mint inkább nemzetállami függetlenségét és büszkeségét sértették – gyorsan bevezették a választott önkormányzat intézményét, végrehajtó tanáccsal, törvényhozó tanáccsal és bírósági autonómiával.

Némi biztosítékul arra, hogy a tegnap még brit alattvalók ne kerüljenek azonnal kínai kommunista fennhatóság alá, ne legyenek teljesen kiszolgáltatva. És az átadás feltételei is kemények voltak: Hong Kong az alaptörvénye, a Basic Law értelmében nagy fokú autonómiát élvez, csak honvédelmi és külügyi kérdésekben függ a kínai kormánytól. Az egyezmény szerint Hongkong 1997 után még legalább ötven évig fenntarthatja kapitalista gazdasági rendszerét, és Kína nem vezethet be szocialista rendszert ez idő alatt. Legalább 2047-ig fenn kell tartsák a szólás-, sajtó-, gyülekezési- és sajtószabadságot, melyek a Kínai Népköztársaság áldott földjén ismeretlenek, és a bírósági- valamint jogrendszer ugyaneddig angolszász típusú marad. Amint a szabadpiaci szisztéma is.

De közjogilag Kína része a városállam, a külügyek és a hadügyek közösek, illetve Peking irányítása alatt állnak, szóval valahogy úgy tessék elképzelni a dolgot, mint az Osztrák-Magyar Monarchiát, csak Magyarország benne kizárólag egy nagyon nagy Budapestből áll. Viszont Hong Kong adhat állampolgárságot és politikai menedékjogot is olyan, Pekingben nem kívánatos ellenzékieknek, akiket egyébként elnyelt volna már egy munkatábor, ha a Kínai Népköztársaság területén maradnak, megjelenhetnek Hong Kongban olyan könyvek, amik a pekingi rezsimet bírálják, és ez egészen mostanáig érdekes módon Pekingnek is megfelelt: hiszen végső soron épp úgy egy helyen tudhatták az összes ellenfelüket, mintha a Gulágon volnának, maximum a városállam egy fordított Gulág, viszonylag szabad sziget egy rab tengerben, de szintén izolált hely a többségi Kína felé.

Ez kényes egyensúlyhelyzet volt, és Peking folyamatosan próbálta növelni a befolyását, minek következtében folyamatosan tüntettek is ellene, több hullámban: 2003-ban például az első nagy hongkongi tiltakozáshullámot egy olyan törvényjavaslat váltotta ki, ami – pekingi nyomásra – büntethetővé tette volna a Kínai Népköztársaság „elárulását” (ami kínai értelmezésben bármit jelenthet) és a Kína rendszere elleni agitációt. 2014-ben pláne érdekes dolog történt: szintén valószínűleg pekingi befolyásra meg akarták változtatni a választási törvényt és átrajzolni a választási körzetek határait. Nem ismerős valahonnét? Akkor tört ki az „esernyős forradalom”, hetekre megbénították a várost, meglehetősen békés úton, nem sok vér folyt, és az általános választójog mellett demonstráltak. Az a befolyásolási kísérlet sem járt sikerrel, köszönhetően az éber hongkongi népnek, amely igenis foglalkozik a tulajdon sorsával (míg Magyarországon a választási törvény megváltoztatása miatt még a kocsmában sem folyt kesergés).

A mostani tiltakozáshullámot egy gyilkosság váltotta ki: dióhéjban annyi történt, hogy tavaly egy 19 éves hongkongi férfi állítólag megölte terhes barátnőjét Tajvanon, majd hazaszökött. Miután Tajvan és Hongkong között nincs kiadatási szerződés, a hongkongi hatóságok nem tudták visszaküldeni. A kérdésben már itt érdekeltté vált Peking is: hiszen közösek a külügyei Hong Konggal, ámde Tajvan létezését még tudomásul sem hajlandó venni, annak dacára, hogy a kínai külpolitika legendásan kompromisszumkész (dehogy az, minden attól függ, hány csatacirkáló vagy manapság már ICBM áll a nem-kínai tárgyaló fél mögött).

A helyzet feloldására Carrie Lam, Hong Kong kormányzója benyújtott egy törvényjavaslatot, ami lehetővé tette volna, hogy olyan országoknak és területeknek is kiadhassanak gyanúsítottakat, vádlottakat vagy elítélteket, amelyekkel nincs érvényben kiadatási szerződés. Ezt úgy indokolta, hogy „ő csak azt nem szeretné, hogy a város bűnözők fészkévé váljon.”

Igen ám, de ez a törvény azt is lehetővé tenné ilyen alapon, hogy Pekingnek kiadják az elmenekült ellenzékieket: hiszen mi gátolja a rájuk gátlástalanul vadászó rezsimet abban, hogy megvádolják őket visszamenőleg szó szerint bármivel? Mi több, a helyi jog szerint a bíróságoknak nem állna módjukban a kiadatási kérelem alapját képező ügyek tárgyi vizsgálata, csak annak elbírálása, hogy a kérelmek formailag rendben vannak-e. Ha igen, akkor ki kell adni a gyilkost is, a rablót is, ami még nem baj, de ki kell adni azt is, aki csak egy könyvet írt a kínai vezetés korrupciójáról.

Ezért tört ki a tiltakozáshullám olyan hat hete, azóta annyi történt, hogy

  1. A törvényjavaslatot visszavonták azzal, hogy később majd újratárgyalják.

  2. A további tüntetések hatására a törvényjavaslatot teljesen, tökéletesen és örökre visszavonták.

  3. A győzelemtől felbátorodott tüntetők Carrie Lam kormányzó lemondását kezdték követelni, ami lehetséges, és a kínai befolyás teljes elutasítását, ami már kevésbé, valamint Hong Kong valódi függetlenségét, ami pedig jelen politikai környülállások szerint lehetetlen.

  4. Megjelentek az utcákon a demonstrálók ellen fellépő kínai rendőralakulatok és a fehér pólós, bűnözőkből álló, szintén a tüntetők ellen harcoló szervezett bűnözői csoportok is.

  5. Kínából cybertámadás érte a tüntetők által használt titkosított chatalkalmazás szervereit, és egy kínai nacionalista trollhadsereget is bevetettek a megmozdulások ellen.

  6. Tüntettek az ügyvédek is: nagyjából háromezer jogász tiltakozott a hongkongi igazságszolgáltatás részrehajlása, különösképp a tüntetőkkel szembeni drákói szigor, illetve a tüntetők elleni támadások és a rendőri túlkapások eltussolása miatt.

  7. Zhang Xiaoming, a kínai kormány hongkongi összekötője azt közölte, hogy „az erőszak egyre súlyosabb”, és a „színes forradalmakhoz” hasonlította a helyzetet, amelyeket a kínai kormány az Egyesült Államok által megszervezett puccsoknak tart.

  8. Több ezer kínai rohamrendőr tartott gyakorlatot kedden Hong Kong közelében, amit a legtöbben a pekingi vezetés üzeneteként értelmeztek a hongkongi tüntetők felé. A Hong Konghoz közeli Sencsenben tartott gyakorlatról készült videón a rohamrendőrök építőmunkások által hordott védősisakot és maszkot viselő „tüntetőkkel” néznek szembe.

  9. Tegnap jelentés érkezett arról, hogy a sencseni erők komoly páncélos támogatást kaptak, mármint mennyiségre nézve komolyat: a videofelvételek nagy számú könnyűpáncélos és csapatszállító vonulását mutatják, melyeknek valódi háborúban igen csekély harcértéke volna (igaz, ezt a helyzet dönti el), ám a fegyvertelen és katonailag képzetlen civil lakosság elleni harcokban mindent eldönthetnek.

  10. Öt napig harcok folytak Hong Kong repülőteréért, nem teljesen világos, kinek a kezdeményezésére a rendőrség és a tüntetők között – Pekingnek fontos lehetett volna, hogy ne lehessen könnyen elhagyni a várost, és talán külföldről se érkezhessenek tudósítók, ám ennek ellentmond az a tény, hogy jelenleg a repülőtér a rendőrség ellenőrzése alatt áll és fogad, valamint indít is járatokat a korábbi napokkal ellentétben. A repülőtéri harcok során igen sokan megsérültek, mint a Wall Street Journal tudósítója megjegyezte egy összecsapás láttán, melynek tanúja volt: „az a csoda, hogy senki sem halt meg.”

Jelenleg itt tartunk, és semmi sem mutat arra, hogy az álláspontok közelednének vagy egyáltalán bárki törekedne tárgyalásos, kompromisszumos megoldásra. Peking nem adhatja fel ebben a helyzetben az erő pozícióját, demonstrálja is katonai potenciálját, és voltaképpen semmi nem tartja vissza attól, hogy be is vesse azt – a tiltakozók szintén nem engednek a negyvennyolcból, nem is engedhetnek, hiszen szabadságjogaik folyamatos csorbulásai és a növekvő pekingi befolyás, elnyomás ellen mentek az utcára.

Fontos megjegyeznünk azonban, hogy az sem egyértelmű, helyi polgár létére ki melyik oldalon áll: a városállamnak mintegy hétmillió lakosa van, de közülük egymillióan az 1997-es átadás óta vándoroltak be a Kínai Népköztársaságból, akár, mint hivatalnokok, akár, mint egyszerű munkavállalók de sok közöttük a politikai menekült is – a hivatalnokok vagy munkások, kereskedők nyilván inkább támogatják jelen ehlyzetben Pekinget, az emigráns ellenzékiek pedig természetesen szemben állnak vele, hiszen a bőrükről van szó.

Tehát megint egy sokszereplős, bonyolult játszmáról van szó, mint a világpolitika esetében mindig, melyben nincs egyértelműen jó vagy rossz, fehér vagy fekete.

Elképzelhető, hogy küszöbön áll Hong Kong lerohanása, ugyanakkor az is elképzelhető, hogy elmarad, mivel a pekingi rezsim az Egyesült Államokkal vívott gazdasági háború miatt nagyon komoly lépésre szánhatja el magát, ami belföldön is komoly elégedetlenséget válthat ki: a jüan leértékelésére.

Ez mondjuk minálunk is komoly elégedetlenséget fog kiváltani, csak majd nem tetszenek tudni róla, hogy miért kerül minden sokkal többe, mint korábban – az fogja majd a következő világgazdasági válságot és inflációhullámot kiváltani, hogy a jüan leértékelése globális leértékelési háborút indíthat el, amelyben minden deviza kibocsátója igyekezne tartani a ritmust, hogy ne jusson csődbe a nemzeti monetáris gazdálkodása, így a forint leértékelése, vagyis inflációja is várható lenne.

Az mondjuk Pekinget pont annyira érdekli, mennyibe kerül Pesten egy kiló kenyér, amennyire Budapestet, mennyibe kerül a Vangfucsingon egy mantou, gőzölt zsömle, de ha Kínán belül is megindulna a pénzromlás – márpedig megindulna, sőt, ott először – akkor tömegek lázadnának fel, ellenőrző pontrendszer ide vagy oda.

Reméljük, sem erre, sem Hong Kong lerohanására nem kerül sor, az ellenfelek megegyeznek, az ellentétek elsimulnak és ahogy a régi kínai kifejezés mondja: „a Négy Tenger között minden ember testvér lesz”

Azért valahogy nem hiszek én ebben a meseszerű happy endben.

Attól tartok, akárhogy is fordul a kocka, Mennyei Béke önti majd el a Teret...

Csak kicsit véres lesz a térkő.

 

Szele Tamás