Forgókínpad

Forgókínpad

A szélhámos Oscarja

2019. szeptember 05. - Szele Tamás

Kérem, ez a világ gonosz és igazságtalan. Ebben a világban nem adnak Oscart a szélhámosoknak, pedig egyikük-másikuk megérdemelné, akár a szellemességéért – most nem ilyen esettel van dolgunk – akár pedig az alakításáért. Egres Béla ugyan nem kapott Oscart, de a legutóbbi húzása olyan csodálatosan sikerült, hogy azért járna neki valami jutalom, ha más nem, pár év.

kerti_vasut3.jpg

(Fotó: Bob Greaves/newsteam. Képünk illusztráció)

Igen, megint Béla bácsi. Béla bácsi, akit én a legszívesebben már elfelejtenék, csak nem lehet, Nem pusztán azért, mert felejthetetlen, azért is, mert nem hagyja. Mikor az ember azt hinné, hogy megpihent babérjain, melyeket évek munkájával szélhámoskodott össze, hirtelen megint felbukkan egy váratlan helyen és művel valami meghökkentőt. Jelenleg például egy ügyes kis levélke segítségével először az orránál fogva vezette a majdnem teljes magyar sajtót, aztán ez kiderült, ám még ezekben a pillanatokban is finoman fogalmazva megdolgoztat ugyanezzel két kormányhivatalt és egy miniszterelnökségi államtitkárt.

Nincs mese: Béla bácsi felért a csúcsra, innen már sajnos csak lefelé vezet az út, de most még ott van és fennen ragyogva tekint le ránk. Magyar szélhámos Strasznov Ignác és Trebitsch-Lincoln óta ilyen sikert nem ért el. De miről van szó?

Ugyebár, idén augusztus nyolcadikán penetráns trágyaszag lepte el Budapestet. Olyan büdös volt, hogy mindenki nyomozni kezdett: honnét jöhet? Nem sikerült megtudni, de Egres Béla mester ködösítésének köszönhetően nagy az esély rá, hogy soha nem is derül ki. Az történt ugyanis, hogy minden létező (és néhány nem létező) médium megkapta a bűzt állítólag megmagyarázó levelet.

Csongrádi Eszter vagyok az Óbarok kerti vasút hálózat és a hozzá kapcsolódó Felcsút Natura 2020 projekt marketing igazgatója. A tegnapi fővárost elárasztó büdös miatt írom levelem.

A szag forrása az Óbarok - Újbarok- Bodomér közötti földeknél található. Ezen a vonalon kerül kialakításra Magyarország és Európa leghosszabb közforgalmú kerti vasút hálózata mellyel párhuzamosan tangazdaságok, új parkerdő és tanösvények létesülnek. A talaj megfelelő előkészítése érdekében végeztünk vizes bázisú trágyázást egy speciális orosz kompozit trágyával, hogy a növénytelepítés az elkövetkezendő hetekben el tudjon kezdődni. A tegnapi időjárási körülmények okozhatták a kellemetlen szag terjedését, mely elérte a környező településeket és a fővárost. Igyekszünk a jövőben az időjárási körülményeket figyelembe venni, de a feszített tempó nem teszi lehetővé a munkálatok halasztását. Szeptemberig bezárólag előreláthatólag még hat alkalommal lesz a tegnapihoz hasonló trágyázás Bodomér és Alcsútdoboz között. A levegőbe természetesen mérgező anyag és egészségre veszélyes anyag nem került. Az Óbarok Kerti vasút Kft. természetesen minden szükséges engedéllyel rendelkezik.

A tegnapi és a további kellemetlenségekért előre elnézést kérünk.”

Azonban a sajtó nem csak közzétette ezt, de le is vette, mert pár perc alatt a legtöbb orgánum munkatársainak eszébe jutott: Csongrádi Eszter a közismert szélhámos, Béla bácsi egyik álneve, használta már sokszor, sok helyen. Terjedelem hiányában nem fogom bemutatni Egres Béla életművét, de itt (ahol különben alaposan elemzem is az augusztus eleji helyzetet) megtalálható róla egy nagyon csonka, nagyon rövid összefoglaló.

Nem kell mondanom, a Felcsút Natura 2020 nem létezik, az Óbarok Kerti Vasút Kft. is csak Bélánk fejében. De annak azért van honlapja, igaz, blogformátumban. Nézzünk bele abba is! 

Sziasztok felnőttek és gyerekek!

Nevem Egres Béla és hamarosan elkezdjük építeni az Óbarok-Alcsútdoboz Nils Holgersson kerti vasutat ami Újbarok és Bodmér érintésével éri el az Alcsútdobozi Arborétumot és kastélyparkot.

Eredetileg itt egy nagyvasút épült volna, Nils Holgersson vezetésével, de egy manó Nils Holgerssont a síneket és a vasúti kocsikat kicsire varázsolta ezért épül itt egy kerti vasút. Nils Holgersson és párja Selma Holgersson egy gonosz gyerekpáros volt akik a nagy vasúttal tönkre akarta tenni a környéket. Ezért lépett közbe egy varázsló manó aki Nils Holgerssont manóvá változtatta, párját Selma Holgerssont pedig besoroztatta és kopaszra nyíratta. Most büntetésből ezzel a kisvasúttal kell beérniük és bemutatni a környék természeti szépségeit és a Magyar Kormány által szorgalmazott fejlesztéseket.

Látogassatok el minél többen és utazzatok majd a kerti vasúton, hogy ezzel is segítsük Nils Holgersson és Selma Holgersson jó útra térését. Ha elég sokan ellátogattok és sok pénz összegyűlik akkor azzal a környék további fejlődését tudjátok elősegíteni minek eredményeként Nils Holgersson is vissza nyerheti eredeti méretét, párja Selma Holgersson is leszerelhet a büntető századból és vissza növesztheti hosszú szőke haját.

Egres Béla a Jövő Generációja Egyesület elnöke”

Sőt, azt is olvashatjuk, miszerint:

A kerti vasutat a pécsi székhelyű Jövő Generációja Egyesület üzemelteti majd Egres Béla vezetésével. Az egyesület tervezi, hogy hamarosan Pécsen a Mecsekben is elindít egy kerti vasutat, amit az új oktatási törvényeknek megfelelően a város végzős középiskolásai és a város budo sport klubok tagjai fognak építeni kötelező közmunka keretében.”

Igen, a történet Egres Béla keze nyomát viseli: mármint túl azon, hogy hiszen ki is nevezte saját magát állomásfőnöknek vagy minek, mintha Igoriban volna. Mi volt ebben a hoaxban a zseniális? Az, hogy az apró részletek, stíluselemek valószínűsítették. A felcsúti kisvasutat mindenki ismeri, a kerti vasutat senki, de hihető volt, hogy van vagy lesz egy ilyen is. Az „orosz kompozit trágya” létező anyag, büdös is, mint a veszett fene – szóval éppenséggel el lehetett hinni a történetet. Csodás hazugság, kiváló átverés – de átverés, az Óbarok Kerti Vasút Kft. kizárólag a mesében és a Facebookon létezik, a cégjegyzékben például nem. Az egész hazugságnak az lehetett a célja, hogy egyrészt szórakozásból félrevezesse a sajtót úgy általában, másrészt elültesse a köztudatban, hogy van vagy lesz egy ilyen kerti vasút is, bizonyára bírja a kormány rokonszenvét, és majd lehessen rá támogatásokat, esetleg szponzorációt kérni.

Azt már csak mellékesen mondom (sokadjára), hogy a Selma név a Holgersson mellé úgy jön, hogy a Nils Holgerssont Selma Lagerlöf írta. És ez volt az első női név, ami Bélánk keze ügyébe került, eszébe jutott, volt már szegény Selma Holgersson rosszéletű rockénekesnő is nála, családok feldúlója, annak dacára, hogy nem létezik.

No jó, de hogy jutott el ez a marhaság kormányszintre?

Úgy, hogy a trágyaszag ügyében Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő írásbeli kérdést intézett a kormányhoz, mármint azt kérdezte, mi okozhatta. Kérdezni sok mindent lehet, de erre válasz is érkezett, egészen pontosan dr. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára írta alá a választ.

„…a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatalának Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának, Levegő – és Zajvédelmi Osztálya foglalkozott a Pest megye és Budapest területén, 2019. augusztus 8-án érezhető trágyaszag keletkezési helyének meghatározásával. A rendelkezésére álló információk alapján a bejelentésekben kifogásolt szaghatás az Óbaroki Kerti Vasút Kft. által Óbarok-Újbarok-Bodomér közötti földeken végzett trágyázási tevékenységéből származott. Mivel Óbarok település Fejér Megyében található, ezért a Pest Megyei Kormányhivatal bevonta a vizsgálatba a Fejér Megyei Kormányhivatal illetékes munkatársait is, így a két kormányhivatal szakemberei közösen léptek fel a trágyaszag terjedésének megállítása érdekében. Tájékoztatom, hogy röviddel a bejelentéseket és a hatósági vizsgálat megkezdését követően az érintettek a kifogásolt szaghatást megszüntették. Bár egyedi esetről beszélhetünk, annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló, a kormányhivatalokat arra utasítottuk, hogy fokozzák a helyszíni ellenőrzések gyakoriságát.”

Tessék? Hiszen az Óbarok Kerti Vasút Kft. nem létező cég, nincs benne semmiféle nyilvántartásban! Az igaz, csakhogy ez a röpke ám valós tény nem érdekelte sem a miniszterelnöki államtitkár doktort, sem a Pest megyei, sem pedig a Fejér megyei kormányhivatalokat. Az ember azt hinné, egy kormányhivatalnak az az első dolga, hogy belenéz a cégjegyzékbe, de nem: mindkét hivatal, államtitkárostól a Google-be nézhetett bele, ahol is megtalálták pár helyen még (mert egyes laptársaink elmulasztották levenni) Egres Béla levelét Csongrádi Eszter nevén, ezzel úgy vélték, meg is van oldva a kérdés, így született ez a válasz.

Aminek van pár érdekes részlete. Azt mondja ugyanis: „röviddel a bejelentéseket és a hatósági vizsgálat megkezdését követően az érintettek a kifogásolt szaghatást megszüntették.” Az érintettek nem szüntettek meg semmit, ugyanis semmi közük nem volt a finoman csak „szaghatásnak” nevezett jelenséghez. Az pedig egyenesen gyönyörű, hogy „annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló, a kormányhivatalokat arra utasítottuk, hogy fokozzák a helyszíni ellenőrzések gyakoriságát.” - ugyanis milyen helyszínről tetszenek beszélni? A nem létező kerti vasút vonaláról? Vagy miről?

Világos: a szag elszállt időnek múlásával, szelek fordulásával, a kormányhivatalok meg gyorsan maguknak tulajdonították a sikert. Ők is tudják, hogy nincs közük hozzá, nincs annak gazdája, ahogy magának a szagnak sincs ez idő szerint – de egy kis siker mindig jó, hátha még jutalmat is kapnak majd a gyors eredményért.

Így járnak a kormányhivatalok is, az államtitkárok is, ha a saját adatbázisaik helyett a gugliban kotorásznak munka címén.

Élvezzük ki a pillanatot: ez Egres Béla eddigi pályafutásának csúcsa. Én magam, aki pedig a legtöbbet írtam róla, először 2013. február 27-én hallottam a nevét, akkor a Fradi-ultrák nevében fenyegette meg a tüntető diákokat és a CÖF nevében szervezett Pécsre Békemenetet, a CÖF tudta nélkül. Már a kezdés bátor emberre vallott, ugyanis a Fradi ultrái nincsenek marmeládéból, és keresgélték egy ideig azt, aki az ő nevükben ígérgetett – de lám, szorgalommal, hamissággal, kitartó csibészkedéssel eljuthat a kókler akár a Miniszterelnökség államtitkáráig is, csak nem szabad feladnia a kitartó munkát, hazudni kell éjjel és nappal, minden hullámhosszon. Nem kétlem: ez Bélánk életművének koronája.

Az senkit se zavarjon a Miniszterelnökségen, hogy én már augusztus nyolcadikán megírtam, mi a valós helyzet az ügyben, engem ottan nem olvasnak, nagy urak ők ahhoz, hogy ilyen hosszú dolgokat végigböngésszenek, maradnak az álhíreknél.

Mármost, én csak egy dologtól tartok.

Mivel ez a botrány kipattant és a fél magyar sajtó azon röhög, hogy az államtitkár és a két kormányhivatal lepkehálóval kerget egy nem létező céget, nehogy véletlenül – tekintélyük romjait mentve – létrehozzák, legalább utólag az Óbarok Kerti Vasút Kft.-t, bűnbaknak.

Mert annak csak egy vezetője lehetne, a dolgok természetéből fakadóan.

Igen: Béla bácsi.

Sihuhú!

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása